Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-03-25 / 6. szám
6. szám.. 1009. március 26. XIV. évfolyam.----------TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = í Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. | Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC i; Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap ; szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Mezőgazdasági ismereteink fejlesztése. (G. L.) Ma ha hazánk mezőgazdaságának előmozdítását tekintjük, a fenti címnek jegyében vagyunk, mivel a legnevesebb kormány és szakféríiaink vállvetett működése oda irányul, hogy a mezőgazda- sági tudás, ismeret bűvöljön és ezáltal a mezőgazdaság azon fokra jusson, mely tekintve hazánkat, mint agrár államot — szükséges is. És ez a helyes, mivel mezőgazdasági haladásunk rugója a tudás, a mely képessé tesz a jónak és helyesnek nem csak megértésére, hanem követésére is. A gazdák már néhány éve nem jutottak elegendő jövedelemhez, látva azt, hogy az éghajlati viszonyok mostohaságán kívül a saját tanulatlanságuk is az oka ennek, igy most minden utat és módot megragadnak arra nézve, hogy boldogulhassanak; tanácsot elfogadnak, agilálásnak engedve gazdakörré csoportosulnak és vezetőt keresnek. Ma a jegyzők, a papok, a tanítók vannak megbízva a nép gazdasági vezetésével, kiknek működéséhez szó nem fér ugyan, de mivel nem képzett gazdák és a saját hatáskörükbe vágó munkákkal úgy is el vannak foglalva, tőlük nem követelhető több, mint amit tesznek. A téli népies gazdasági előadások, a nép-könyvtárak, a szaktanári kiszállások együttvéve nem elegendők akkor, midőn célunk a gazdasági ismereteknek fokozatosabb fejlesztése és az ezzel járó gazdaA mi kompániánk. » — Irta: Kárpáti Endre. — Még messze ran az az idő, mikor annak a kis fészeknek utcáit róhatom ; de gyakran olt járok, mikor csöndes szobámban a múlt idők eseményei egymás után lelki szemeim előtt elvonulnak. A múlt hetekben levelet kaptam kedves Jenő öcsémtől, melynek egyik passzusa igy szólt: »Azt hiszem, érdekli Kedves Bátyámat: tegnap óta Felsőbányán villanyvilágításunk van.« Elmosolyodtam a hírre . . . elmosolyodtam; eszembejutott az eddigi világítás. Mikor úgy este a Kaszinóból, vagy szerető barátaink meleg köréből azon a macskafejü, burkuskövekből készült járdákon hazafelé csötlöttünk-botlotlunk, szinte bántotta szemeinket az az egy-két pislogó utcai lámpa; mintha Jupiter meg Szaturnusz szállt volna le a Hegyes-hegyre, hogy legalább azt mutassa meg, merre húzódik az utca. Bizonybizony, ha az esti járásnál nélkülözhetetlen pi- tyuka lámpásunk nem lett volna, bátran kitörhettük volna nyakunkat. Pedig a baráti, családi összejövetel akkor életszükség volt. Ilyen alkalommal öntöttük ki szivünket-lelkünket egymás előtt. Mert nemcsak a hatalom elnyomása, hanem a társadalmi élet bomlottsága is kősziklaként nehezedett lelkünkre. Mikor Felsőbányára kerültem, a társadalmi rend, a családi összetartás, a testvéri szeretet, melynek az olyan kis, magárahagyott, határszéli várost boldoggá teszik, teljesen föl volt dúlva. Egy-két tisztujitás halálos ellenségekké tették az sági fejlődésünk annyira kívánatos előmozdítása. Szerény véleményem szerint, ha mező- gazdaságunkat fejleszteni akarjuk, elsősorban oly organizációról kell gondoskodnunk, a mely közvetlenül minden más közvetítő kizárásával rendszeresen oktassa és vezesse úgy az egyes gazdákat, mint azegygyé tömörült gazdaköröket, sőt még azt mondhatjuk, hogy ez által védhetjük a közvagyont és annak vezetését és kezelését a helyes irányba terelhetjük. Mert bár nem kicsinyelhető az előadás és az olvasottak oktató hatása, a nép azonban a gyakorlatbani alkalmazásnál útmutatóra, vezetőre szorul, mindaddig, mig ez uj módot el nem sajátította, mig az a köztudatba át nem ment: sőt ez a vezetés a fejlődés minden egyes fokán szükséges, fokozottabb mértékben. A gazdasági ismétlő iskolákról szóló reform tervezet csak úgy lehet szerény véleményem szerint korszakos jelentőségű, ha vele kapcsolatosan a felnőttek, tehát maguknak a gazdáknak oktatása és gyakorlati vezetése is megoldatik. Hazánk agrár jellegű állam, mégis föld- mivelését túlszárnyalja a közvetlen nyugat úgy a termés nagyságára, mint belterjességére. Ha ezen visszás állapotot, ezen elmaradottságunkat megszüntetni akarjuk, azt úgy érhetjük el legjobban és leggyorsabban, ha nemcsak azok oktatását vesszük kezünkbe, kiknek nagyrésze majd egy évtized múlva jön azon helyzetbe, hogy a gazdaság vezetésére befolyást gyakorolhasson, ne feledjük el,hogy az újításnak nemcsak barátai, de ellenségei is lesznek: hanem azoknak oktatását és vezetését is megoldjuk, kik jelenleg vezetik gazdaságaikat, kikhefc^hagyrésze nemcsak válsággal küzd, de tanulni akar és haladni szeretne. Első lépés mindenek előtt a rendszeres gazdasági iskolázás, de én úgy vélem, hogy vele kapcsolatba hozható lehetne a gazdák oktatása és gyakorlati vezetése. A cél érdekében a rendszeres gazdasági iskoláztatásnál az volna kívánatos, hogy a tangazdaságok vezetői arra hivatott elméletileg és gyakorlatilag képzett gazdák lennének és nem képesített tanítók. Ma midőn a gazdatiszti állás folyton fogy és már is sok az állásnélküli gazdatiszt, a gazdasági akadémiák pedig einem helyezhető mértékben ontják évről évre a tanult gazdákat, méltányos lenne — mint a lapok hasábjain oly szépen kifejtetett — hogy tudásuk érvényesítésére és továbbadására nyíljon alkalom. Egy uj m. kir. szaktanító képzőintézet felállítása teljesen fölösleges, elegendő képesítést nyernek a gazdasági akadémiákon, hol igen üdvös lenne még bevezetni a kertészet fokozatosabb tanítását, mivel az öntözéssel kapcsolatos gazdasági kertészet terjesztése a nép körében terjesztendő. A gazdasági népiskola vezetője feltétlenül kellő elméleti és gyakorlati képzettségű okleveles gazda legyen már most kezdettől fogva, ki mellé az egyéb tárgyak tanítására, mint segéd, elemi iskolai tanító vagy tanitónő osztassák be. Szerény véleményem szerint az önálló gazdasági népiskola felállításánál a leghelyesebb kezdet az lenne, ha a járási embereket egymással. Ahány utca, ahány foglalkozási ág, annyi csoportra oszlott a város; de meg egyes hivatalszobák is különváltak egymástól. Az urukkal tartottak a feleségek és családtagok is, úgy, hogy ugyancsak gondot adott a békés, a magát a mozgalmaktól távoltartó egyénnek : melyik kompániához szegődjék, hogy lépését meg ne keserülje. Bojthor Pista bácsinál laktam. Egyszerű, favázos házát már a múlt évben nem találtam: helyére épült a zárda felső szárnya. Sok nyugtalanságomnak, keserűségemnek volt tanúja az az utcai szoba. Mert a Bojthor-kompániájához szegődtem. De nem bántam meg. Az ez által szerzett kellemetlenségeket szerencsésen átlábol- tam. Én talán annak köszönhetem, hogy a mulatságok tengerében nem merültem el. Mert azon időben a mulatságnak, az éjjeli tivornyának végé- hossza nem volt. A fiatal embert pedig, ha nincs szilárd erkölcsi alapja, könnyű a vízbe ugratni. Nyolc tagból állt a kompánia: Bojthor, én, Herr bácsi, Kunczly, Lánczky, Mihalovics, Nyeg- rus, Puskás. Többször meglátogatott bennünket Szmik bácsi is. Tanyánk az én szobám volt. A fiatal, nőtlen embert nem zavarja senki; nyugodtan végezhettük napi programmunkat. Amint az őszi kellemetlen idő beállt, estén- kint összejöttünk, amint a hivatalos elfoglaltság megengedte. Mig mindnyájan össze nem verődtünk, meghánytuk-vetettük a napi eseményeket. Elbuslakodtunk hazánk sorsán, el a város áldatlan állapotán. De vigasztaltuk magunkat egy jobb jövővel. Amint együtt voltunk kártyázni kezdtünk, A tarokk és a whist járta. Pénzbe ment a játék, de nem fizettünk minden osztás után. Kártyázás közben mindenki fölirta nyereségét és a végén összeszámláltuk. A legjobb, aki legtöbbet nyert, nem fizetett; az utána való fizetett egy krajcárt, a másik vesztes 3 krajcárt, a legrosszabb 5 krajcárt a kasszába. Ebből vásároltunk petróleumot, kártyát, teát, rumot és cukrot. Mert teáztunk is, de mindennap. Minden tagnak jogában állt, hogy egy pohár teát parancsoljon. Én voltam a szakácsnő. Híven teljesítettem tisztemet, jó teákat főztem, meg is dicsértek érette. Egy pohár tea ára 5 krajcár volt cakumpak. De egy pohárnál több nem dukált senkinek sem. Fél nyolc tájban abban hagytuk a játékot, mindenki hazasietett. Gyakran kártyázás nélkül telt el az este. Ha a beszélgetésből kifogytunk, anekdotázáshoz, zongorázáshoz, énekléshez fogtunk. Lánczky bácsi híven eljátszotta polonezeit, melyeket fiatal korában tanult; Herr bácsi preludiumokkkal gyönyörködtetett bennünket, én meg azokat a bus magyar dalokat pöngettem ... az öregek meg még busábban dudorásztak hozzá. Sorrajöttek Kunczly, Puskás, Mihalovits dalai, németül, magyarul. Azok a csintalan diákdalok most is fülemben csönge- nek. Bojthor ifjúkori kalandjait mesélte el. Az anekdotázásnak vége-hossza nem volt. Kedves, vidám esték . . . elmúltak! Időnkint rendes szoarét csaptunk. A kompánia tagjai elhozták családjukat is. Az elemózsiát ; a hölgyek, a bort az urak hozták. Teát a kassza | szolgáltatta. Ilyenkor szobámat földiszitettem. I Függöny, tükör, drapéria ugyan nem sok került,
