Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-10-21 / 22. szám
X.III. évfolyam.SS. szám. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ! Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : • Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a TVR A/T/'M TAYA\7\XT 1717 D ITAT/"1 * szeUemi részét illető köz'emények a szerkesztő cimére F< \J MOLDUV AfS rilirxiliiNv^ J bányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 íillé A vidéki újságírás jelentősége és feladatai. Azoknak elmondásához, amik e cimben olvashatók, valami különösebb eset nem szolgáltat ugyan aktualitást, — mi azonban a jelen alkalommal mégis elmondani óhajtunk egyet-mást a vidéki újságnak jelentőségéről és feladatairól, amit különben bármikor indokoltan tehetünk már csak annál fogva is, mert hiszen könnyen lehet, hogy lapunk úgyszólván minden egyes számának a megjelenése többé-kevésbé, vagy talán rendszerint is, felébreszti az olvasóban azt a gondolatot: mi ad létjogot e két-hetes ' kiadványnak mint az időszaki irodalom termékének s mi egyáltalában értelme és célja a ,,vidéki“ hirlapirásnak ? A legelső pedig, amit e tárgyról szólva előadni kívánunk, barátságos és tisztelet- teljes megkorrigálása egy kis, csekély tévedésnek, egy kis fogalomzavarnak, melyben — bocsánat az őszinteségért! — a közönség éppen műveltebb részének tapasztalás szerint túlnyomóan nagy többsége leledzik. Magát a tényt — azt hisszük — nem is igen fogja senki sem tagadni, legfeljebb reánk fog várni az a feladat, hogy kimutassuk, mikép csakugyan téves az az álláspont. Hát nem úgy van-e nyájas olvasóm, hogy a város közönsége, kisebb és nagyobb városokban csaknem egyaránt, mikor kézhez veszi az ó frissen érkezett helybeli lapját, még pedig bizonyos családias benső- ségnek érzései között, mint olyat, mely a kommunitás saját külön házi érdekeinek szószólója, mindannyiszor egyszersmind — nem mondjuk, hogy épen gúnyos vagy kicsinylő és lenéző mosoly játszik ajkai körül, de mégis legalább amolyan kedélyes hangulatnak közeledésétől érzi érintetni lelkét ?S ha szó esik arról a vidéki lapról, elmarad- hat-e egy kis — bár nem rósz akaratú — élczelődés ? »Trombitádnak nevezik, Mucsát emlegetik, stb. s jaj annak, a ki máskép emlékezik meg a lapról, mint részvétteljesen s bizonyos nemével a jóakaró szánakozásnak vagy pedig máskép mint ok- vetetlenül kedélyes hangon, derűs mosoly kíséretében.... Mindez pedig honnan van? Onnan, hogy egyesekben állandóan meg van a hajlandóság a kis vidéki újságot összehason- litgatni a fővárosi közismert nagy politikai napilapokkal. Azonban a vidéki lapra némileg mindenesetre hátrányos ilyes össze- hasonlitgatás indokolatlan, s az eljárásnak legfeljebb akkor volna értelme, ha arra a vidéki lap rá szolgál-iá például avval, hogy „nagyzolna,“ a mit pedig a maguk szerény utján haladó, tisztességes vidéki lapjainkról éppenséggel nem lehet elmondani; — s ha mégis valaki ilyes összehasonlításra támaszkodva mosolyogna a vidéki lap értéke fölött, evvel éppen csak szűk látókörről tenne tanúságot s elárulná azt, hogy nem igen van tisztában a két dolog mibenléte felől. És itt van az, a mit tévedésnek nevezünk, s mi ezt a tévedést óhajtjuk eloszlatni A két dolgot nem lehet vagyis inkább nem szabad összehasonlítani. Más dolog egy vidéknek érdekeit szolgáló hetilap és ismét más egy országos jelíegü napilap. Látszat szerint csak arányaikban, méreteikben különböznek egymástól, de vaiójaban nem annyira fokozatilag, vagyis arányaiban és méreteiben külömbözik egymástól a vidéki hírlap és az országos napilap, hanem sokkal inkább lényegben és rendeltetésükre nézve. A kettő csakis abban egyezik egymással, hogy mindakettö irodalmi kiadvány, mondjuk: sajtótermék. — Sőt szerintünk a ,,vidéki“ és ,.fővárosi“ elnevezés használata sem helyes hírlapjainknál. Mert hiszen a külömbséget a kettő között korántsem az állapítja meg, mert az egyiket vidéken vagy a másikat a fővárosban adják ki, hanem külömbséget alkot a kettő között rendeltetésük, irányuk és tárgyuk, mely szerint az egyik egy városnak, községnek vagy vidéknek érdekkörét öleli fel, mig a másik az országos ügyek felöl tájékoztatja közönségét s azok intézését iparkodik irányit Azt esetlegesnek kell tekintenünk, hog; ,,vidéki“ lapot vidéken s az országos je güt a fővárosban adják ki. Éppenség jelenhetnék meg — s van is rá szál példa — vidéken is országos politikai ni lap, s viszont ha jelennék meg Budapes olyan hírlap, mely kizárólag a székesfővá ügyeivel foglalkoik, akkor azt nem tekin nők országos érdekűnek, hanem azt bi nyos tekintetben ama lapok közé kell- soroznunk, melyeket vidékieknek szokti nevezni. A hírlapok e kétféle fajtáját egy ka alá vonni olyanféle volna, mint ha val például össze akarna hasonlítani egymás egy drámai színművésznőt és egy open primadonnát, azt akarván megállapítani, r lyik külömb színésznő a kettő küzött. Tud levő azonban, bogy ezeket összehasonlít meddő kísérlet volna, mert más és r mindegyik s könnyen lehet, hogy kiszab nánk a teremből, ha a drámai müvés énekelni kezdene s viszont az is épp könnyen lehet, hogy boszankodva távozná ha az isteni szubrett valami Szofoklesz-j tragédiával kísérleteznék. A miket pedig elmondottunk, azok kitűnik az is, hogy ezen „vidéki“ jelleg vidéki hírlapok hátrányára tulajdonké; semminemű, vagy iegieijeob igen koria inferioritást involvál szemben a fővárosi na lapokkal. Mintha az építőművész lenézhe azt, a ki a téglákat állítja elő az építési Vagy mintha az egyetemi tanár megmo lyoghatná az egyszerű tanítómestert, a irni-olvasni tanítja a gyermekeket, ho az irás és olvasás mesterségének ismer nélkül nem létezhetnék tudományos képzi ség. S hogy folytassuk a hasonlatokat nem egyaránt ruha-e a bibor és bársi vagy a darócz, melybe öltözködünk, és rí az a jó tiszta, friss fehérnemű is, melj közvetlenül burkoljuk lelkünk porhüvely már most: felülmúlja egyik a másikat szí ségesség tekintetében ? Házunkban \ szék is, a melyen ülünk, de van ágy melyet éjjeli nyugovásunknál használut Nehéz éjszaka. — Irta: Kárpáti Endre. — Elmúlt már az az idő, mikor zavartalanul átaludtam az egész éjjelt, sőt meg is toldottam volna, mert mindig rövidnek találtam. Most föl- fölébredek álmomból, órahosszat elgondolkodom, vissza-visszatérek fiatal éveimre és egyes jelenetek oly élénken vonulnak el lelki szemeim előtt, mintha csak most történnének. Még hangjukat is hallani vélem azoknak a jó öreg bácsiknak, kollégáknak, játszótársaimnak, annyira, hogy néha az éj titokzatos csöndjében szinte válaszra nyílnak ajkaim. Ilyenkor fájdalmasan fölsóhajtok. Hová lettek azok! Csak itt-ott találok közülök egyet-egyet, elöregedve, a mint meggörnyedve vonszolják fáradt tagjaikat. A napokban is ott jártam egyik tiszamenti városban, ahol félszázad előtt tanitóskodtam. Bejártam a szőke Tisza partjait, a szántóföldeket, melyeken az acélos, piros búza termett. Aztán leültem a Tisza partján horgászni. Kedves foglalkozásom volt az; még gyermekkoromban, Győrött, szerettem meg és szorgalmasan űztem és nemcsak én, hanem sokan, igen gyakran halásztunk. Néha 10-15-en is összebeszéltünk, férfiak, nők és végigültük a partot. Zsákmányunk volt bőven s a halak közül kiválogattuk a szebbeket, nagyobbakat és egyik-másik, többnyire leányos háznál oly pompás halpaprikás-vacsorákat készítettek belőlük, hogy éjfél vetett véget a mulatságnak. Azt tartotta akkor a közmondás: »A Tiszának több a hala, mint a vize.« De már ez elmúlt... a szabályozás elvitte... vagy talán az azóta fölszaporodott sok-sok szegény ember kifogdosta! . . . Ki tudná megmondani. Egy ilyen halászvacsoráról, még pedig a boldogult Horánszky Nándoréktól — a nagy férfiú akkor végezte jogi tanulmányait — mentem haza jó későn. Leültem csöndes szobámban, elővettem növendékeim írásbeli gyakorlatait és javítgattam »A kutya ugat«-okat. Olajlámpám fösvényen világított; de hát akkor még a petróleumnak, gáznak, villanynak hire sem volt... ha egy lámpa, vagy egy szál gyertya nem volt elég, kettőt gyújtott ... már t. i. akinek elpörkölni való fölösleges pénze volt. Épen a Kanyó gyerek füzeiében gyönyörködtem, mikor ajtómon kopogtattak. — Ki az ? — kérdeztem meglepetve. — In Namen des Gesetzes, aufmachen! — hangzott kívülről nyersen. Ennek a német mondatnak jelentőségét ma már alig érti meg egy-két öreg kortásamon kívül más. Irtóztató volt az, mert folytatása rendesen börtön... sőt bitófa volt. Nem tudom, mikép nyitottam ki az ajtót. A rémülettől valami megmagyarázhatatlan fájdalom ömlött át egész testemen, mikor az ajtónkét zsandárt belépni láttam. — Mivel szolgálhatok ? — szóltam, magamat megerőltetve konvencionális udvariassági persze az ő ékes nyelvükön. — X. Y., győri illetőségű, idevaló lak keressük. — Én vagyok. Mivel szolgálhatok ? — Kövessen bennünket! — Én ? De hát hová . . . miért ? — Azt majd hivatalosan értésére adják, — De nekem fogalmam sincs, mit, esi kedtem, amiért csendőri beavatkozás szükség Én egyszerű tanilő vagyok. Kérem, legyenek s vesek, legalább némileg tájékoztassanak a dologi — Mi azt nem tehetjük; nekünk csak parancsolták, hogy vezessük elő. A többit ben, a hivatalban megmondják. Csupán a figyelmeztetjük, hogy öltözködjék jól föl, m nagy útra, hosszú útra megyünk. Ennél többet nem tudhattam meg tőlü de ez épen elég volt, hogy kétségbeejtsen Öltözzem fel jól . . . hosszú út áll előttem ... tudja, melyik ut... de miért!? Felöltözködti Mig ez tartott, a két zsandár az ajtó két fe mozdulatlanul állt, de minden mozdulaton szemmel kisérte. Elindultunk. Egy fiatal tanítót kisért fel zött szuronyos puskával két zsandár! Irtózti volt az a tiz perc, mig a kaszárnyához értür A hold világított, útközben ismerősökkel tál koztam. Még most is előttem van, amint eng< megpillantottak és az ijedtségtől mintegy k(
