Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)

1908-09-23 / 20. szám

SO. szám. IXLHI_ évfolyam. ff 1908. szeptember S3, ® V FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Eélévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVAN FERENC |i Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap *í . szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felső- . bányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. A felsőbányái fazekasok és a cserépedények terjesztése. (Nyílt levél Farkas Jenő polgármesterhez.) Kedves barátom! ürömmel olvastam, hogy Felsőbányán a fazekasoknak tanfo­lyamot tartanak, melyben az anyag elő­készítésnek (talán a vegyítésnek is) s a kidolgozásnak technikáját gyakorlati utón magyarázza a minister által leküldött mű­vezető. El kell mondanom, hogy a felsőbányái fazekasok munkája már a gyermekkorban lekötötte a figyelmemet. Mint 6—10 éves fiú elnéztem az öreg Prikóczky János és az »alsó végen« vele egy utca sorban lakó többi fazekasok alakitó, alkotó, szép munkáját. A csodálat fogott el, hogy egy a korongra csapott alaktalan sártömegből két kezük ujjai alatt micsoda csinos szilkék, tányérok, csuprok, fazekak, korsók formálódnak ki egy perc alatt. Én ebben művészetet láttam. Elkápráztatott az a csodás szinvegyület is, amelylyel a piacra kiállított edények máza a szivárványt lefőzte. Ez edények fényes mázáról oly változatos színekben verődölt vissza a napsugár, mint a gondosan csiszolt drágakövekről. Ez a bámulatom a felsőbányái fazekas­ipar iránt nőtt a korral és a tudással. Megtudtam egyik-másik fazekastól, hogy ők nagyszerű kályhákat is tudnak készíteni, úri lakások számára. Ezt tanulták hosszas vándorlásuk alatt. Mert régen a fazekasok is, mint a többi iparos segédek, amint fel­szabadultak, bevándorolták Európa nagyobb országait s nemcsak iparismereteket tanul­tak, hanem megtanultak több nyelvet s általános műveltségre tettek szert. A mai iparos segédek félnek a vándorlástól. Váro­sukból ki nem mozdulnának. Megtanulnak valamit a mesterségükből s lesznek a hazafiatlan vezetők roszakaratu, hazaellencs törekvéseinek buta eszközei, az u. n. szak­egyletben, mely minden egyéb, csak nem szakegylet. Hogy tiszteletre méltó kivételek vajmi kevés számban vannak, bizonyítja az, hogy a miniszter kénytelen tanítót küldeni Felső­bányára, mert a mai iparos fiatalságnak a tanulás megszerzésére való utánjáráshoz se pénze, se erkölcsi ereje nincsen. Mert bizony, a nagyapák vándorlásuk alatt, kül­országokban igen gyakran sokat koplaltak és nélkülöztek, mig egy-egy jó műhelybe juthattak. De fel se vették a nélkülözést. Mikor jó keresethez jutottak, takarékoskod­tak, hogy szülővárosukban tudjanak otthont alapítani s remeket készíteni. Készítettek is, például az asztalos ipar­ban olyan remek darabokat, hogy ha ma ezer szakegylet minden tagja összeteszi a tudását, pirulva kell hogy bevallja, hogy ily tárgy létezéséről még fogalma sincsen. A felsőbányái agyagipar készimények a múlt század vége-feléig uralta a kolozs­vári piacot. Úri asszonyok ma is keresve keresik a felsőbányái fazekakat a Kossulh Lajos-utcában, az edény-sorban, de nem találják. Amióta a vasút közlekedik, a felső­bányái edény a kolozsvári piacról rendre kiszorult. A vásár-rendtartás körüli meg­szorítás is hozzájárult a kiszoruláshoz. Rövid ideig engedik meg idegen ipuiosokiiak a kirakott áruk értékesítését. Ha letelik a záróra, össze kell pakolni s tovább állani. Régen a fazekasok nejei a felrakott nagy szekerekkel napokig itt tartózkod­hattak és árulhattak. Keresetüket azzal fo­kozták, hogy a kolozsvári piacról olyan élelmiszereket vagy egyéb árukat vittek, ami Felsőbánya környékén hiányzott. A megváltozott közlekedési viszonyok­kal és a vidéki termelőkre kedvezőtlen vásári rendtartással számot vetve, uj hely­zetet kellene teremteni. Erre, úgy látszik, nem képesek a felsőbányái fazekasok. Te­gyen próbát a hatóság, legyen segítségükre. Ezt én igy gondolnám elérhetőnek. Kolozsvárt nagyon sok felsőbányái el­származott van, akiknek közreműködése ez irányban megnyerhető. Itt van Stepper József nyug. főmozdony­vezető. Itt van Lévay János, Márton, József és még egy sereg, akiknek támogatására számítani lehet. Ezeket meg kell keresni. Meg kell kérni hogy alkalmas helyen, a felsőbányái edé­nyeknek keressenek raktárt, keressenek egy arra termett felsőbányái asszonyt is, aki a piacon minden hetivásárkor árulja. Az elszármazottak pedig ugyanekkor ismerős családok körében csináljanak reklámot a felsőbányái edényeknek s gondoskodjanak a vételkedv állandó fentartásáról. Én magam megindultam egy Ízben mozgalmat terem­teni. Vincze István Kossuth Lajos-utcai ház- tulajdonossal tárgyaltam, árusító keresése és raktár állítása iránt. Engem azonban egyéb teendők a továbbiakban megakasz­tottak. Sőt még azt se tudtam, vannak-e versenyképes és szállításra alkalmas edény- készitők Felsőbányán? Vagy pedig kihallak a régi jeles fazekasok? Ezt tudni kell mindenek előtt, mert gazda nélkül számadást csinálni nem lehet Kuszkó István. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestületének f. hó 16-án Farkas Jenő polgármester elnöklete alatt rend­kívüli közgyűlése volt, mely is a következő ügyeket tárgyalta, illetőleg azokban a követ­kező határozatokat hozta. 1. A Reizmann Herman cég földvételi ké­relmének helyt adva s a bemutatott szerződést egyhagulag elfogadva, a közgyűlés a kért te­rületet átadja négyszögméterenként 1 korona ár ellenében. 2. Polgármester jelentést tesz a városi bér­letre, nevezetesen az I—V. számú piactéri kő­boltokra, továbbá a sörházra, a gubaványolóra, valamint a vendéglői, építés alatt levő uj bolt­helyiségre ismételten tartott árverés eredmény­telenségéről. Minthogy ezen bérletekre részint Viszontlátás. — Irta: Ifj. Kárpáthi Endre. — Ilyenkor, nagy vakáció idején mindenki! megszáll a vándorlás vágya. Hová ? . . Merre ! . . Ezzel nem igen törődünk, csak el . . . el ebből a megunt, ellompitó egyformaságból. A nagy vá­rosok utcáin majdnem minden második ablak függönyözött; lakóik elutaztak valahová, messze, hogy egy hosszú esztendő nyűgös fáradtságát pár heti gondtalan üdüléssel elűzzék . . . ismét egy esztendőre ... Mi is minden évben kirepülünk régi fész­künkből s hol itt, hol amott ütjük fel sátorfán­kat hosszabb időre. Vágyva-vágyunk a hegyek zöldje, friss levegője után, testünk-lelkünk fel­üdül a mi kedves helyünk: e két testvérváros csendes ölében. Itt töltjük el már évek óla sza­bad időnket: ezeken a helyeken érezzük jól ma­gunkat, hol még a régi jó »more patrio« élet folyik, a maga eredeti tisztaságában, ami bizony e szép hazában ailka már, mint ... az igaz em­ber . . . Még soha oly epedve nem váriam a jöve­telt, mint az idén. Nehezen akart eltelni az utolsó egv-két hét s mikor a bucsuzás előtt áll­tam, hogy : no most itt hagyod az öreg házat!., csodálatosképen nem tudtam elérzékenyülni, vagy sajnálni az ottmaradtakat. . . Hiszen szép idő tekintett felém. Odakészültem, ahol szeretek lenni .. . ahol jobb, mint bárhol ... ahová úgy megyek, mint a gyermek öreg szüléje karjaiba ... Ki ne unná meg a nagy város örökös za­ját, fárasztó zsibongását ? . . . Az ember elmé­jére reánehezedő gondok gyilkos tengerét?... Egy esztendő, egy hosszú tél épen elegendő, hogy belebetegedjék lelkünk az élet kínjaiba, fáradalmaiba s epedjen oly orvosság után, ami­lyent csak a változatosság, üdülés, a szabad ter­mészet képes nyújtani a szenvedőnek. Az itt töltött napok kellemesen kárpótolnak bennünket mindama nyugtalan izgalmakért, ami­ket a munka napjaiban vállainkon hordoztunk. Azzal a hosszú éles füttyentéssel, melyet vona­tunk az elindulás pillanatában hallat, egészen más, gondnélküli, szabad élet kezdődik. Mozgal­mas, tarka, ép olyan, mint a kocsi ablakai előtt elvonuló tájak, melyek hol sik, hol hegyektől belepett vidékei tárnak elébünk ... de soha sem válnak megunttá, egyformává, mert folyton, perc- ről-percre változnak. Nem lehet betelni a tömérdek szépséggel, amit a nagy alkotó erre a szép hazára pazar kézzel elhintett. Szeretne az ember lépten nyo­mon kiugrani a kocsiból, hogy a szép helyeket bebarangolja, virágos rétéit, pázsitos hegyolda­lait meglépje ékességeitől, hűvös erdeiben ked­vére kinyugodja magát ... De ismét jön egy másik pillanat, amikor a vonat rohanását is lassúnak találja s azt sem bánná, ha repülne, mint a fecskék, melyek versenyre kelnek a futó szörnyeteggel . . . csakhogy minél előbb célnál ... ott lehessen . ., Hej, pedig de messze vagyunk még onnét... Bele kell addig kóstolnunk a főváros kavargó éleiébe is . . . ámde — szerencsére — csak rö* vid ideig; de az is éppen elég, hogy ettől fogva annál hevesebben vágyódjunk a csend, nyuga­lom után. Igazán gyönyörűséggel sóhajtok fel, amint vonatunk odahagyja a pályaudvar füstös bolto­zatait. Eleintén higgadtan, tétovázva kanyarog az ezernyi kitérőn és keresztezésen által; de egy végső csattanás után megkezdi egyenletesen pattogó, kimért biztos futását. Mind nagyobb és nagyobb tüzbe, rohanásba fog és mire kiér a szántóföldek, rétek közé, addigra már valóság­gal repülni kezd; csak úgy hajladoznak, bókol- nak az utmenti akácbokrok hátrahagyott sze­létől. Egyelőre dimbes-dombos vidéken visz el az útvonal. A kies maglód-környéki gyönyörű villák, dúsan befásilott domblejtők, lankás olda­lak tompán ütik vissza az éles füttyentéseket. De, amint Nagykátát is elhagyjuk, lassankint el­maradoznak a dombok is hátunk megett. Kékes­zöld körvonalaik már csak egy darabig láthatók, de olyan elenyészően, mint épen a másik oldal­ról a messze távoli hegyóriások. Azok ott a Mátra utolsó kiemelkedései, melyek csak rövid időre mutatják meg magukat, amint a szürkés ködből gyengén kiválnak hegyes ormaikkal. Még el sem köszönhetünk a hegyektől illő módon. Nem várnak egy percet sem tovább... hanem elvonulnak, a láthatár alá vonják tisztes, szürkülő koponyájukat. Megbüvölten nézünk szét a szélrózsa minden irányában, nem látni sehol egyebet, mint pusztán csak pusztát, végtelen sík­ságot. A gabona már learatva; cséplőgép is csak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom