Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-07-15 / 15. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVAN FERENC . Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető köz'emények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilllér garmond sora 20 fillér. A jövőnk. Eléggé általánosan ismeretes, hogy napjainkban mily nevezetes fogalommá nőtte ki magát az, amit úgy nevezünk, hogy: nijugdij, annyira, hogy ma valaki existen- ciális viszonyainak megállapításánál vagy mérlegelésénél úgyszólván mint elsőrendű szempont szokott tekintetbejönni: van-e az illetőnek nyugdija? csakúgy mint mikor azt kérdezzük: van-e vagyona az illetőnek? És a nyugdíj-jogosultság valóban bizonyos tőkének is felel meg. S ha a nyugdíjnak olyan nagy jelentőséget tulajdonítunk, ez mig egyrészt különösebben magyarázatát leli a folyton válságosabbakká váló gazdasági bajokban, a mai rendkívül kedvezőtlen megélhetési viszonyokban s a most már úgyszólván általánossá vált pauperizmusban, addig másrészt különben is igen természetesnek találja bárki. Mert ha valakinek nincs vagyona — már pedig az embereknek aránylag csak igen kis része rendelkezik vagyonnal a mai szintén eléggé abnormis szociális viszonyoknál fogva — ha mondom vagyona nincs valakinek, megkeresheti ugyan munkájával a mindennapi kenyeret maga és hozzátartozói részére, de a legsötétebb jövőnek, a legrettenetesebb sorsnak néz eléje nyugdíj nélkül, mert ha elöregszik vagy valamiképpen előbb is munkaképtelenné talál lenni, nem csak hozzátartozóiról nem képes gondoskodni, de kénytelen ő maga is másnak nyakán, kegyelem-kenyéren tengődni vagy pedig öregen, betegen, nyomorékon munkával kínozni fáradt, erőtlen testét akkor, amikor az már pihenést érdemelne. Különösen áll ez a szegényebb nép- osztály tagjaira, akikre még azt sem mondhatjuk: mért nem voltak előrelátók, mért nem tettek félre öregségük napjaira? hiszen szegény munkásainknak keresménye annyira szerény, hogy örülhetnek, ha abból a legszükségesebbekről gondoskodhatnak maguk és hozzátartozóik részére, de va- gyon-gyüjlésre nem is gondolhatnak. Nyugdija pedig ugyan hány embernek van Magyarországon? Akik állami alkalmazásban vannak, azoknak az állammal szemben nyugdíj-igényük van, ezeken kívül van még egy-két olyan testület, foglalkozási ágazat, melyeknek tagjai a saját kebelükben szintén létesítettek nyugdíjalapot, de azt is többnyire nagy áldozatok árán, aránylag terhes befizetések mellett bírják csak fenntartani az illetők. Ezen »nyugdijképes« egyénekkel szemben azonban óriás ember-tömegek állanak, akikhez viszonyítva amazoknak száma valóban elenyészően csekély. Nagy tömegek vannak tehát, a nemzet-család egyeteme, akik felé a távolból a legrémületesebb nyomornak képe integet, akikről egyáltalán gondoskodva nincs, s akiket sápadt, éhes, rongyokba burkolt gyermekek vesznek körül. Mi legyeu tehát a munkással, az iparossal, ha megöregszik vagy »rokkanttá« válik ? Az újabb szociológia mind jobban az állam feladatául kezdi tekinteni a lakosság megótalmazását attól a sorstól, hogy ilyen siralmasan fejezzék be egykor munkás élelöket. És valóoan hatalmas eszme is az: elgondolni, hogy egy országban minden embernek nyugdija van! Ez kétségkívül eszményi betetőzése minden szociális tevékenységnek. Ámde ennek megvalósítása óriási pénzügyi terheket ró az államra. A külföldön találunk is példát arra, hogy az állam teljesiti a szociálizmus ily irányú kívánságait, — ahol t. i. az államnak, vagyis inkább a polgárságnak megfelelő teherviselő képessége azt lehetővé teszi. így például a hatalmas német birodalomban az államilag szervezett munkás- pénztárak hatalmas népjólléti tevékenységnek az eszközei. Franciaországban az elmúlt télen örvendeztette meg az ottani közmunkaügyi miniszter a munkás-világot avval, hogy ezután 70 éven túl mindenkinek lesz nyugdija, mig az angol alsóház meg éppen e napokban fogadta el a törvényjavaslatot az aggkori nyugdíjról, akként terjesztvén ezt elő a pénzügyminiszter, mely szerint az állam hajlandó a 7C évet betöltött becsületes előéletű munkásnak hetenkénti 13 shillings (mintegy 13 korona) aggkori nyugdijat megadni. Nálunk Magyarországon? Betegség- és balesetbiztosítási törvényünk van már nekünk is, s a legnagyobb magaszlalás illeti az alkotásért az illető kormányt, de ilyen szegény országban, ahol iparunk még annyi válsággal küzd s a fejlődés utján olyan lassan halad, ez egyelőre elég is, s a munkások rokkantsági és aggkori biztositásitására gondolni sem lehet. Azaz, hogy gondolni lehet, mert a jelenlegi nemzeti kormány is, mikor a koalíció két évvel ez előtt kormányra jutott, a munkások aggkori és rokkantsági biztosításának megalkotását föl is veíte pro- grammjába, de arról le is kellett tennie éppen az ezzel ■ járó terhek viseléséhez szükségelt pénzügyi erő fogyatékossága miatt. A szorgalmasabb újságolvasók emlékezhetnek reá, hogy Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter a tavaszszal tárcája költségvetésének képviselőházi tárgyalásakor nyilatkozott is ez iránt s azt mondotta, hogy a kormány, ígéreteinek ezt a részét pénzügyi akadályok miatt nem válthatja be, azt tehát egyelőre leveszi a napirendről, így áilván nálunk e tekintetben a dolgok, nálunk az első sorban érdekeltek dicséretes találékonysággal az önkéntes magánegyesülés útját választották, amidőn már évekkel ezelőtt egyesületet alkottak, melynek tagjai attól nyugdijat élveznek öregségük vagy rokkantságuk esetére. Az orvos. — Irta: Sebestyén Béla. — A fiatal doktor vacsora után rosszkedvűen ült fekete kávéja mellett. Egész nap sok dolga volt, sokat járt-kelt s bár jólesett most a pihenés, jókedvét mégsem nyerte vissza. — Itt kell maradnom a fővárosban ebben a tikkasztó hőségben. Mig más ember fürdőn mulat, vagy falun nyaral, én nem szabadulhatok el a friss levegőre. Czigarettára gyújtott, majd Íróasztalához lépett, hogy a délután érkezeit leveleket elolvassa. Gépiesen bontotta fel egyiket a másik után, átfutotta, majd eldobta. Egyiknél azonban kissé elgondolkozott. Egy páciensének az atyja irta, aki örömmel újságolta, mennyire használ leányának a falusi levegő. — Látogasson meg minél előbb, kedves doktor ur, hogy maga is meggyőződjék a nem remélt kedvező változásról. Kedves betegünk már alig köhög s a rég nem látott pirosság is visszatért arcába. Az orvos pillanatig gondolatokba mélyedt, majd hátradőlve székében, gondosan tanulmányozni kezdette a levélhez mellékelt táblázatot. E táblázaton gondosan volt feltüntetve a beteg leányka hőmérsékletének minden emelkedése vagy csökkenése, valamint az is, hogy mindennap mennyit töltött künn a szabad levegőn. — Szinte csodálatos. De nem, nem bizhatom a javulásban. Az ember csak magamagát csalja meg, ha ideig-óráig tartó kedvező változás alapján már a legjobbat reméli. A táblázatot is odatette a többi irás közé, azután felkelt, hogy dolgai után lásson. Másnap reggel ismét eszébe jutott a beteg leányka. Levelet kellett Írnia atyjának, bővebb utasítással Sokáig kezelte a kis Erzsikét, ismerte betegségét és maga küldötte a vidékre, hogy a friss levegőn gyógyulást találjon. — Ha vasárnap időm volna, meglátogatnám, mondotta magában. Különben nincsen kizárva, ha a mérnökné addig elutazik fürdőbe, mert ez az ideges asszony egy percig sem tudna orvos nélkül ellenni. . . Fölvirradt a vasárnap és az orvos magaséin tudta mért, a kávéházban a pincértől a menetrendet kérte. Csak akkor jutott eszébe, hogy a kis Erzsit akarja meglátogatni. Kissé haragudott saját magára, miután utazásának nem sok értelme volt. De vágyott a kis Erzsit láthatni, mást határozott véle. Egyenesen a pályaudvarra ment és felült a vonatra, mely a közeli nyaralótelepre vitte. Mikor a vasút közeledett a kedves faluhoz, szivét összeszorulni érezte. Hogy is ne, hiszen már majd egy hónapja, hogy Erzsikét nem látta. Azelőtt minden héten háromszor is járt a beteghez. [Lányzolt neki a sápadt, kedves leányka, akiről ő tudta a legjobban, hogy a gyilkos betegséget, mely ifjú életét megtámadta, aligha fogja kiheverni. Ä levél leírása után azonnal megtalálta a házat, melyben nyaraltak. Nagy árnyékos park volt a ház körül, mely a fák közölt, mintegy teljesen el volt rejtve. A kertben Erzsiké atyja egy virágágy mellett foglalatoskodott. Örömmel sietett feléje, amint észrevette: — Isten hozia, kedves doktor ür! Kimondhatatlanul örülök, hogy meglátogatott. A mi kis betegünk annyira jobban van, hogy egész boldog vagyok. Az orvos mosolygott. A világért sem mutatta volna, hogy nem osztja az apa vérmes reményeit. Az apa nem is várva feleletet folytatta : — Ma ismét már reggel óta fenn van Ott olvas egy könyvet a tölgyek alatt. Jöjjön nézzük meg. Oda mentek. A tölgyek alatt egy pádon ült Erzsiké. A doktor kénytelen volt megvallani hogy Erzsiké már nem kis leány. Az alatt az egy hónap alatt, hogy nem látta, nagyot változott Arca teltebb, pirosabb lett s mintha megnőtt volna. Fehér ruhája csodálatosan illett szépmet- szésü arcához. Ha szemében nincs az a fáradt, bágyadt vonás, senki nem tartotta volna betegnek Erzsiké elpirult, mikor a vendéget észrevette. Felkelt a pádról s kezét nyújtotta a vendégnek, ki azt melegen megszorította. — Hogy van Erzsiké kisasszony 1 — kérdé az orvos — s fürkészve nézte a leány arcát. — Oh, sokkal jobban vagyok. Az atyja mellette derülten nézte a leány arcát és szólt: — No, ugye, megmondtam! — Hisz én előre megjósoltam, hogy igy lesz, mondá az orvos kissé vontatott hangon
