Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-05-20 / 11. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN. Felelős szerkesztő Előfizetést pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a la Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ! Egyes szára ára 20 fillér. DR MOLDOVÁN FERENC szellemi részét illető köz'emények a szerkesztő címére Felsc bányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Jogot a népnek. Ez a kifejezés, mely a cimben olvasható, mint jelszó van forgalomban, hogy mely körökben, az eléggé ismeretes. Nem egészen ismeretlen ez a »jelszót tudomásunk szerint akár Felsőbánya lakosságának érdekelt körei előtt sem, mivel azonban eme jelszó körül tapasztalás szerint egyszersmind több rendbeli erősen téves felfogás is mutatkozik, melyeknek alkalomadtán való meg - megnyilatkozását szinte nehezen esik hallgatagon szemlélni, szándékozunk végre is rámutatni eme tévedésekre s megkisérelni óhajtjuk ama jelszónak értékét, valamint indokolt voltának mértékét illetőleg némi felvilágosító, tájékoztató közléseket tenni. Persze az a kifejezés nagyon jól hangzik. Jogot a népnek! Hogyne hangzanék szépen ? Hiszen lehet-e valami sötétebb, valami keserűbb, mint mikor valakit valami illetéktelen hatalmasság korlátoz, megakadályoz annak a jognak a gyakorlásában, élvezetében, amely őt mint jog, igazság szerint megilleti? És nem szent e az a fogalom, melynek tartalma az igazság érvényre juttatására való törekvés? Azoknak azonban, akik azt a fent leirt jelszavat ajkukra szeretik venni, kötelességük volna komolyan mérlegelni, összhangban van-e a jelszó a tárgyilagos igazsággal, a tényleges helyzettel? Van-e ok olyan energikus kinézésű jelszó hangoztatására ? Ennek a jelszónak: »jogot a népnek!« a választói jog kiterjesztésének ügyében keletkezett egyik mozgalom adott létet. Ám ha ebben az értelemben használják a jelszót az illetők, akkor egy szavunk sincs hozzá, sőt talán azt mondjuk, hogy jól teszik, igazuk van, legalább a maguk szempontjából határozottan van értelme a jelszó hangoztatásának. -- De ez politikai vonatkozás s egy cseppet sem lévén szándékunkban amúgy sem politizálni, nem is politikai, tehát eredeti vonatkozásában vesszük figyeA kisértet. Irta: Kárpáti Endre. ügy időnként, főleg nagytakarításkor, mikor feleségem az egész házat föl forgat j a, rám is rám parancsol, hogy nézzek körül irományaim, könyveim között, vájjon nem esett e azokban baj. Mert a rovarok között is van olyan bolond tudós, aki ahelyett, hogy isten szabad ege alatt keresne szórakozást; a könyveket irományokat bújja, ott tölti egész életét. Még a déli harangszó sem zavarja búvárkodásában. Ha megéhezik kiválasztja a legdrágább, legropogósabb munkákat, és azok papirosából jóízűen lakmározik. Nagy csapás ez a pöttön kis állat a tudós világra ! Néha a legbecsesebb irományokat rágja rostává értéktelenné. Védekezés ellene csupán az, ha irattárunkat gyakran szellőztetjük, porolgaljuk. Nekem nincsrnek világraszóló irományaim. Legfölebb még unokáim fogják forgatni azokat a megsárgult fóliánsokat, melyek egykori öröme- imrő1, küzdelmeimről, szenvedésemről tanúskodnak. ... Aztán ... bizony az ócska lim-lomok közé kerülnek azok egymás után. Hanem én, ilyen nagy takarításkor, érdekkel nézegetem mindeni- ket; egyik másiknál hosszabban is elidőzöm; visszaképzelem magamat azon időkre, melyekről azok tanúskodnak. Legutóbb egyik kinevezési okmányom keltette föl figyelmemet. Épen ötven esztendős. Ab ban a »K. K. Statlholerei-Vice-Piäsidenl.« arról értesít, hogy: ... in Ansekung Ihrer für einen Schuldienst anerkanten Tüchtigkeit und guten lembe mi sem ennek a jelszónak a használatát, hanem úgy tekintjük a jelszót, amiként azt hibás értelmezéssel használják azok, akiket »népnek« szokás nevezni. Mit tapasztalunk ugyanis? Azt tapasztaljuk, hogy a tömegek annak a jelszónak említésénél, hogy: jogot a népnek! többnyire teljességgel nincsenek tisztában annak a jelszónak eredetével és igazi értelmével. Dehogy jut eszökbe nekik olyankor az általános választói jogra s más hasonló politikai tartalomra gondolni, ők szegények a hangzatos, cifra jelszó hallásánál a maguk egyszerűségében és tudatlanságában kiszínezik maguknak jóhiszemű keserűséggel valami elnyomott, jogfogsztott állapotnak a képét képzeletükben. — Ez az egyik tévedés De jó, használják ők, ha tetszik, más értelemben a jelszavat, akkor előáll a második, még súlyosabb tévedés. Hol van az alap a panaszra? Mihez nincs joga? Melyik az a jog, amelyik hiányzik, pedig megilletné a »népet?« Itt tűnik ki azoknak, akiket »népnek« hívunk, sok irányban való megdöbbentő, fájdalmas tájékozatlansága. A szegény »nép« nem tudja azt, hogy mai világban a törvény nem ismer külömb- séget ember és ember között. Ma tulajdonképen nem is létezik n,-ár ez a fogalom, hogy »nép« vagy ha létezik, mindnyájan »nép« vagyunk ebben az országban, kivéve a királyt és az uralkodó ház tagjait. A nyolcvanas években valamelyik budapesti járásbíróság megidézte a miniszterelnököt s a miniszterelnöknek -- pedig elég nagy ur — természetesen éppen olyan cédulát vitt a kézbesítő, mint a házmesternek. »Tisza Kálmán budapesti lakos külömbeni elővezettetés terhe alatt megidéztetik.« Punktum. Mihez nincs tehát joga a »népnek?« Az fájna talán, hogy rendszerint nagyobb disz, nagyobb tekintély és tisztelet veszi körül azokat, akiket — nem szokás a »nép« közé sorozni? A süvegelést nem Írja elő réAufführung, mittels des gegenwärtigen Decretes ols Hmptschullehrer in Szolnok angestelk.. « Abban az időben voltak főelemi tanítók (Hamptshullekrer) a teljes négyosztályu iskolák tanítói és elemi tanítók (Normalschullehrer) a községek és egy két osztályú népiskolák tanítói. A főelemi tanítóknak külön képesítő vizsgálatot kellet kiálniok és mig az elemi tanítókat az iskola fentartója, addig a Hauptschullehrereket a cs. k helytartóság nevezte ki. Még most is érzem azt a boldogságot, mely az okmány átvételekor eltöltött. Tizennyolc éves . . . és főelemi, önálló tanító lettem. Siettem is, hogy állásomat mielőbb elfoglaljam. Szerencsémre a gőzhajó még nem fagyott be. Még az nap elindultam. Még most is hallom amint az egyes állomásokon a »Keiner« a hajószobákba bekiáltott: »Kényi.. . Rumuon . .. Sitté ... Krón ... Wajen ... Ofn . .. Pészt. .. olo austajgn.« Vasútvonalunk csak Bécs-Budapest (a Duna túlsó partján) Bécs Ujszőny és Budapest-Debrecen közt volt. Tehát szerencsémre, vasúton utazhattam tovább. De csak kétszer indult vonat naponkint: reggel és este. Ez utóbbiról már lekéstem; várnom kellett a reggeli vonatra, mely 5 órakor indult. Nem mertem vendéglőbe szállni, nehogy elaludjam. Ezt az egyetlen éjjelt töltöttem kávéházban, de meg is elégeltem egész életemre. Sötét, szeles időben cammogtam ki — kér lek és szántóföldek közölt — az állomásra. Elindultunk. Itt is hiven elkiáltotta a kondoktor: »Kibánia... lile... Vécsis... Aponi«... úgy hogy ugyancsak meg kellett a szegény tnagyarszünkre a törvény betűje, ez természetes, saz csak a tisztesség érzésének önkéntelen me; nyilatkozása hozza igy magával. A kinek na gyobbak a tehetségei, aki képzettebb s na gyobb feladatok megoldására képes, mint én ezt szívesen elismerem s meghajlok előtte tisz telettel szívesen. »Nép!« ha tehetséget kaps a Teremtőtől s ha nyilik részedre alkalon megszerezni a szükséges képzettséget, akko te leszesz nagyobb feladatok ellátásár; állítva. Aztán menjünk tovább. Vannak ige nagy számmal a »nép« tagjai között józan értelmes, szerény, kiválóan tisztességes, ki fogástalan, sőt bölcs egyének, de viszon sűrűn fordul elő, hogy a »nép« bizonyo gyanakvással, sőt ellenszenvvel és bizalmat lansággal tekint az »urak« felé. Pedig tudja- a szegény »nép«, hogy az »urban« — általá ban véve — sokkal fejlettebb szokott lenr a tisztelet az igazság iránt, fejlettebb a mél tányosság s a tisztességérzet? Egy »urnái végzetessé válhatnék, ha az sülne ki reí hogy valami kis hazugságot mondott, szegény »nép« nem szokott tapasztalás sze rint ennyire finyás lenni, nálok egy ki hazugság vagy éppen valami hamis cselek vés is — mint mondani szokás — meg sei kottyan. A bírósági Ítéletek statisztikája i mutatja ezt. Mi fáj tehát? mivel hogy jogot kér »nép.« Talán több adót kénytelen fizetni »nép«, mint az, aki nem »nép?« Lám í »urak« — a magyar országgyűlésen — épe mostanában azon törik a fejüket, hogy al gazdag, az ne annyival fizessen több adó amennyivel gazdagabb másnál, hanem tizsz< annyit, húszszor annyit! Aki pedig szegén; még 600 koronája sincs évenkint — igy sz< a tervezet — egyáltalában ne is fizesse adót az után a kevés után. Akik ezen fárt doznak, többnyire gazdagok, de hát ha ug tudja szeretni a szivök az igazságot! 1848-ban a »nemesek« az országgyült nak tszét erőtetnie, hogy megtudja, hol jár. H még aki »Árád«-ra utazóit »Bizsteglátáin«-o keresztül! Micsoda idők voltak azok! Szolnokra érkeztünk. Egyik kocsis elém á ajánlkozik, hr.gy majd két hatosért a városba vis — Két hatos? Gyalog megyek, bátyám - válaszoltam. — Gyalog-e? Ebbe a menybelépőbe? IS csak menjen! — szólt az mosolyogva. A kalucsnimat értette a menybelépő alat Alig léptem 50—60-at... le is maradt a Iában ról. de mind a kettő ... ott álltam a bokáig éi sárban. Körültekintek.... hát az én kocsiso megszólal hátam mögött. — Ugy-e, mondtam... láttam is... azé utána gyűltem. Üljön fő! Az ülésbe van a ki avva m gtisztithattya csizmáját. Felültem. A fakést megtaláltam és vele sárt cipőmről levakargaltam. Ez alatt kocsiso mindig tanogalott, hogy ilyen időben nem gyalog járni,.. pedig ez még nem is sár, csak pora ázott föl. Lesz még igazi sár is.... — Asztá hová vigyem? — Kérdezte. — A zárdához ... a zárdafőnökhöz. — A Kargyiánhó? No, mingyá ott leszün Két mingyá is elmúlt, mire a feneketle agyagos sálban a zárda elölt megálltunk. Kedves, atyai szeretettel fogodott az áldi lelkű igazgatóm. Elbeszélgettünk, nemcsak az i kólái dolgokról, hanem leírta az egész lársadalt életei is. — Csak arra figyelmeztetem — zárta beszédét, hogy jól megválás za a helyet, ah
