Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-30 / 3. szám

Felsőbányái Hírlap

nagyon jó volna, de mint a félhivatalosból kivehető az állami tanítóknak más iskolánál töltött évei csak 1893-ik évtől számíttatnak be. így a gyakornoki év a legtöbb állami tanítónál 6—26 év, ez pedig nem felel meg egyszerűen az állami tisztviselők gyakornoki idejének, akár hogy bizonyítja is ezt Apponyi.

6. Még szólnom kell a külállamok tanítói fizetéséről, mert néhány állam tanítói fizetési minimumát és végső fokozatát felemlítette nagyszabású beszédében Apponyi gróf mint a »Budapesti Közlöny«-höz mellékelt értesítőből olvastam. A végső fokozatban nem volt a tanítónak személyi, működési, családi és egyéb pótlékai, pedig csakis igy ér valamit az az összehasonlítás, de igy, bizony az a bizonyítás nem festene olyan szépen.

Azonkívül a külállamok tanítói fizetése, ha elszigetelten emlittetik fel és az ottani megélhetési viszonyokat, adókat és sok egyéb tényezőt mellőzi, akkor bizony, semmit se bizonyít, mert ott a pénz is nagyobb értékű, mint most nálunk; tessék csak egy külföldi államot a jelenlegi tanítói fizetéssel a hetvenes évek állapotában elképzelni. Nemde fényes lett volna akkor ez a fizetés ?

De ma már nem az. Mert nem csak az ipari tárgyak, hanem az élelem is drágul e gyarmat országban, melynek tejfelét Ausztria szedi le.

De ne menjünk megélhetési igények kielégítésénél külföldre példákért, mert nehezen ellenőrizhető a helyessége, hanem maradjunk honunk határain, a hol a tisztviselők mozgalmukkal a megélhetés létminimumát 1600 koronában állapították meg; mégis ezzel szemben a jelen kormány kisebb minimumot állapit meg, mert tudja, hogy koplaláshoz szokott gyomor tovább is koplalhat.

Hasonlítsák össze a tanítói fizetést a vasúti tisztek és altisztek fizetésével és fejtegessék ezzel szemben a tanítókra vonatkozó javaslat előnyeit, h a tudják.

b) Egy kis összehasonlítás.

Az altiszti gyakornokok, a IV. fizetési osztályba évi 1040 korona alapfizetéssel neveztetnek ki, többel, mint Apponyi tervezete szerint az állami, felekezeti és községi tanítók legnagyobb része. Három év után az altiszti gyakornok a

III. altiszti fizetési osztály 3. fokozatába jön 1200 koronával, tehát utói éri valamennyi állami, községi és felekezeti tanítót, kinek kevés 3—5 évi szolgálata van. 5 évnél az állami tanítók elhagyják a vasúti altisztet a 7-ik évig, a felekezeti tanítóknak azonban csak egy része, az első osztályban levők érik el a vasúti altiszt fizetését. A 10-ik évnél utói érik a tanítók a vasúti altiszteket, de ez már egy év múlva löOO.koronába lép és elhagyja a felekezeti tanítókat, kik a II. és III. osztályba tartoznak. A vasúti altisztnek a 16-ik évben 1800 korona a fizetése, mig a felekezeti tanítóknak 1500, 1600 és 1700 és ettől kezdve egy felekezeti és községi tanító Apponyi tervezete szerint nem éri el a vasúti altisztek fizetését, mig az állami tanítóké versenyt tart.

c) Apponyi gróf tervezete.

Apponyi gróf tervezetének keretét elfogadjuk-e ? Ez az első kérdés ... De ha ezt nem tesszük, várhatjuk-e, hogy Apponyi a mienket elfogadja? A célszerűség, az okosság azt mondja,

hogy igen fogadjuk el tisztelettel, mert ebben, mint mondá, csak az első lépést teszi meg a tanítói fizetés rendezésére, melynél nem a kitűzött elveinket nézzük, hanem azt, hogy a fizetésrendezés a nyomort szüntesse meg.

Azt nyilt kérdéssé hagyom, hogy megszüntethető-e vele a tanitó-nyomor vagy nem ? Elveinket, én is azt tartom, hogy ne adjuk fel. A második lépést mikor tegyük, most ne határozzunk, mert korai. A kívánni valókat három pontba összegezzük. És pedig:

1. A tervezett kétszáz koronás hat ötödéves pótlékot tekintet nélkül az alapfizetésre, minden tanító kapja meg kivétel nélkül és ennélfogva minden fizetési stagnálás törültessék, mert nem szent irás az, hogy fizetési fokban legyünk, hanem az a fő, hogy egyforma mértékkel mérjünk minden tanítónak, hogy a fizetésjavitást érezzék azok is, kiknek az iskolafentartók magasabb fizetési minimumot adtak, mint az állami tervezet.

2. A második sérelem, hogy a kántori illetményt beszámítják (az anélkül is csekély maximumban megállapított) nem állami tanítók fizetésébe. Ezzel a legjobb kántorainkat veszítjük el s végül odajutunk, hogy a kántori állás csak amolyan átmeneti állásra fog lesülyedni s ez tömérdek zavarokra fog vezetni. Tehát a kántori fizetésnek legalább a felét nem kellene a tanítói fizetésbe beszámítani. A korpótlékokba pedig egyáltalán ne számítsák be a kántori fizetést. Vagy ami még a legjobb volna, ne számítsanak be semmit a kántoriból a tanítói fizetésbe a magyar tannyelvű iskoláknál.

3. Az államosított tanítók önhibájuk nélkül kerültek az állami iskolához, sőt mi több, ők tették lehetővé az iskolák államosítását s mégis az állam hála fejében mostoha gyermekeinek tekinti az uj tervezet szerint; mint a rósz mostoha, különbséget tesz gyermekei között, pedig a bánásmódra nem szolgáltak rá, nem büntetésből kerültek az állami iskolához, hanem azért, mert a község nem bírta tartani vagy fejleszteni az iskolát.

De a tanítók ott is a magyar államot, a magyar állameszmét szolgálták; ha nem azt szolgálták volna, nem is vették volna át. Az átvetlek nagyrészéuek állami tanítói oklevele van, de ez is mind semmi, csak a tanítói szerencse a lényeges s nem a hazafiság, a végzett munka és a tisztes múlt. Apponyi javaslata csak a tanítói szerencsére alapítja tervezetét, ezt tekinti érdemnek és ezért az államnál szolgált összes éveket beszámítja. Ezzel az állami tanítókat kegyeltek és nem kegyeltek táborára osztja. Ez nagy elkeseredést szült az állami tanítók között, sokan köztük sohase érhetik el a tervezett maximumot s igy nem csoda, ha azt fél munkának tartják, ha ilyen alakban törvénynyé válik. Legalább a 200 koronás hat ötödéves korpótlékot 1888. év okt. 1-étől számítanák minden tanítóra. Beszámítva a felekezeti és községi szolgálatban töltött összes éveket minden állami tanítóra nézve.

Ez nagy megnyugvást szülne, nem lenne a fizetésrendezés csak a fiatal és tisza állami szolgálattal bírók fizetésrendezése, mert igy az idősebb, pl. a 28 évi szolgálattal bírók remélhetik, hogy 40 év után teljes fizetéssel mehetnek nyugdíjba,

4.1400 korona legyen a kezdő fizetése minden tanítónak.

Ezek a tanítóság fő sérelmei. Ha ezt eltünteti Apponyi gróf lángeszével és nemes szivével, akkor a magyar népoktatásnak modern alapköveit valóban lerakta s az Isten is megáldja érte.

»Ez tetszik nekem,« volt az öreg ur elé- gülten adott válasza, »ön vigvázalos. De bebizonyítom önnek, hogy tényleg a bankigazgató vagyok. íme,« leveleket vett elő zsebéből, »itt vannak hozzám intézett levelek,«

»Ezeket Írathatta, hogy félrevezethesse az embereket,« mondtam gyanakodva.

»Ez is igaz. Nos tehát, akkor még jobban be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok betörő.« Kinyitotta pénzes tárcáját és egy csomó bankjegyet szedett belőle elő. »Betörő nem visz annyi pénzt magánál. Ma vettem fel a fővárosban és el akartam helyezni a pénzszekrényben, azért jöttem még ily késő esle ide.*

»Ne tessék rossz néven venni,« mondám mentegetőzve, »most már nyugodtan folytathatom a munkámat Persze rosszul megy a rossz világításnál. Szívesebben jönnék holnap reggel.«

»Nem, nem! Reggelre nyitva kell lennie a pénzszekrénynek. Majd én tartom a lámpát.«

Köszönettel elfogadtam az ajánlatot, s megint hozzáfogtam a munkához. Mit gondolhatott künn Jancsi ? Én álkulcsok és fúrók segélyével kifeszitem a pénzes szekrényt, s tulajdonosa világit hozzá . . .

Az öreg általában igen kedves fickó volt. A lakatos mesterségről beszélgetett velem, amelyhez kissé konyitoll, dicsérte ügyes és gyors munkámat, s megkérdezte, mi a bérem.

Az ósdi, régi szerkezetű zár hamarosan ki

volt nyitva. »Rendben van,« bólintott helyeslöleg az öreg ur, »most betehetem a pénzt és mehetek haza. Kovács urra nem kell várnia, jöjjön.« Ment és kinyitotta az ajtót.

»Kérem, igazgató ur,« vetém ellen, »csak nem szabad a pénzszekrényt itt nyitva hagynunk.« Ekkor Jancsit nyávogni hallottam kint; harmadik eszmém támadt:

»Mondja meg legalább az éjjeli őrnek, ha errefelé jön, hogy különösen jól figyeljen a helyiségre.

»Helyes,« bólintott fejével az igazgató. »Látom, hogy éppen erre jön.« Odahívta a bak- ; tért, megmagyarázta neki a dolgot és jó borravalót ígért neki a helyiségre való gondos őrködésért.

»Egy pillanatig csak,« kértem, a mikor az igazgató be akarta zárni az ajtót, »bent felejtettem egy szerszámot,« — szempillantás alatt ismét a pénzes szekrénynél voltam és a csomó bankjegyet villámgyorsasággal eltüntettem a zsebemben — »igy, most már minden rendben van.« Udvariasan kőszöntve távoztam, kevés vártatva találkoztam Jancsival és félórával később az éjjeli vonattal a fővárosba utaztunk.

Az egész dologról azonban semmi se került j az újságokba. Az öreg ur valószínűleg szégvelte elmesélni az esetet; eléggé gazdag is volt, hogy a veszteséget elviselje.

d) Apponyi nemzeti biztosítéka és a tanitóképezde.

A nemzeti biztosíték csupán ez legyen: az állam a nem magyar tannyelvű iskolának segélyt nem nyújt. A nem magyar tannyelvű iskola fen- tartója tartozik tanítóinak oly fizetést és kor- pótlékot adni, mint az állam ád tanítóinak, ha ezt nem teszi, úgy iskolája a nyilvános jelleget elveszti és zugiskolának tekintendő s tanítója hivatalból nyugdijaztatik.

A nem magyar tannyelvű iskolák fentartói a népre többet, mint 10°/0 iskolaadót nem vethetnek ki.

A tanítóképzőbe való felvétel a hat közép- osztályhoz köttessék, mert a mostani rendszer valóságos nyűg a növendék nyakán. Hátha még a szocziális tanulmányokat is hozzáveszik ! Legyen a tanítóképző 3 éves; a 4 ik évet töltse a növendék valamely ipari vagy gazdasági iskolánál. A tanítónők egy évig háziipari szakon legyenek, ahol különösen a szövést (? ? Szerk.) tanulják meg. Csak ezek után adassék ki az oklevél. Ez a gazdasági előhaladásnak lényeges kelléke s ennek nem szabad hiányozni Apponyi gróf tervezetéből.

*

»Noli homines blandos nimium sermone probare, Fistula dulce canit volucrem dum decipit auceps.« Ezt mondotta a bölcs Cato, mely magyarban igy hangzik: Mézes-mázos szót készpénzül venni botorság. Édesen elfurulyáz az, ki madárkát csal a tőrbe.

Kedves tanitótársaim, mennyit furulyáztak a múlt kormányok képviselői, tartottak sok szép szóval s kentek mézes-mázos beszédekkel. És ti csodálatos türelemmel, látszólag megelégedtetek a mézes Ígéretekkel. Igen sok ideális ember volt köztelek, telve honszerelmi lánggal és nemes lelkesüléssel. De ma már az idealizmust az élet reálja váltja fel. A mai tényleges állapot az, hogy ez az ország még csak az egyszerű megé'hetést sem biztosítja részünkre.

Ha Ihering hires jogtudós »Küzdelem a jogért« cimü munkáját olvastátok, azt fogjátok találni, hogy sem országok, sem egyes osztályok nem kaptak jogokat küzdelem nélkül. Tehát a küzdelemben leld fel jogaidat! Küzdelem nélkül kapott jog nem is jog, csupán kegy, amit amily könnyen adtak, épp úgy el is vehetnek (orosz alkotmány). Készüljetek tehát a nagy küzdelemre, hogy ha jő a nagy nap, a hétfejü oroszlánnak az utolsó fejét is levágjátok ! Szftbó József.

Adat a Rákóczi-korszaklioz.

Rákóczi fejedelem zászlóján tudvalevőleg ezen felirat volt:

PRO LIBERTATE.

(A szabadságért.)

Ennek jelentőségét Bercsényi igy értelmezte az őt kérdező katonáknak: Princeps Rákóczi Ope Legionis lllustris Bercsényi Et Reliquorum Totam Austriam Trucidabit Ense. (Magyarul: Rákóczi fejedelem a kitűnő Bercsényi hadseregének és másoknak segélyével egész Ausztriát le fogja gyilkolni karddal.)

A zászló a németek kezébe kerülvén, a rajta levő feliratot egy német tudós következőleg értelmezte:

Peribitis Rebelles Omnes Laques Igni Bello Ense Reliqui Tandem Austriae Tributarii Eritis. (Magyarul: Elfogtok veszni forradalmárok mindnyájan, kötél, tűz s harc által, a többiek pedig Ausztriának adófizetői lesztek.)

Közli: Berks Aurél dr.

Hangverseny.

Jól sikerült, csinos hangverseny keretében áldozott f. hó 19-én a felsőbányái közönség a nagy Rákóczi emlékének, amint hogy a dalestélynek az volt a rendeltetése, hogy a közönségnek alkalmul szolgáljon leróni hazafias kegyeletét a vezérlő fejedelem dicső, halhatatlan emlékezetének. Tette is ezt a közönség teljes készséggel, amennyiben a Korona-vendéglőnek újonnan renovált s hatalmas drapperiákkal, meg a fejedelem képével díszített nagyterme este 8 órára teljesen megtelt ünneplő hallgatósággal úgy, hogy pótszékeket kellett elhelyezni a hangverseny-teremben.

A firma, melynek részéről a hangverseny rendezve volt, az itt most alakult dalárda volt s ennek pénztára javára is esett az estély bevétele, azonban ki nem tudja, hogy az a »rendezőség« egy szál ember volt, Farkas Jenő, a város polgármestere, aki úgy látszik, a városi adminisztráció ügyeinek intézésén kívül hivatásának ismeri egyszersmind a város szellemi életének fejlesztését is szolgálni Már aztán hogy