Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1907-07-17 / 15. szám

Felsőbányái Hírlap Eljegyzés. Szilágyi István ombodi ev. ref. tanitó e hó 9-én eljegyezte Sátor Jolánkát, Sátor Dávid szinérváraljai ev. ref. lelkész és neje szül. Soltész Jolán kedves, müveit leányát. Uj óvodák. A / vallás- és közoktatásügyi miniszter a f. évben Érendréd, Mezőpetri és Géres községekben megfelelő államsegély kilátásba helyezésével rendszeres óvodák szervezését tette lehetővé. Az állások betöltésére vonatkozó „ pályázatot már meg is hirdette. Kirendelés. Az igazságügyminiszter Kulin János szatmárnémetii törvényszéki betétszer­kesztő atbirót, valamint TJszkay Tamás szatmár­németii törvényszéki betétszerkesztő telekkönyv­vezetőt, a nagybányai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. Az első fecske. A gy'őri izr. hitközség iskola­széke elhatározta, hogy az iskolai év végén szokásos nyilvános vizsgákat megszünteti és ezek helyett egyszerűen csak nyilvános évzáró ünnepélyeket tart. Ez az első határozat az ország­ban, mely eltörli a sokszor és méltán kárhoz­tatott évzáró szemfényvesztő vizsgákat.' Az ezüst, réz és ólom beváltási ára. A pénz ügyminiszter a hazai bányákban termelt ezüst beváltási árát julius hónapban 107 K-ban álla­pította meg kilogrammonkint. A nagybányai bányaigazgató a bányakerületi kohómüveknél beváltandó bánya- és kohóterményekben foglalt réznek 100 kilogrammonkinti beváltási árát julius hóra 238 K-ban; az ólomnak pedig jul. 1 tői további intézkedésig 100 kilogrammonkinti beváltási árát 49 koronában állapította meg. Országos vásár. A júliusi országos vásár, mely közbe jött akadály miatt egy heti halasz­tással folyó hó 15. 16. napjain tartatott meg, igen szép forgalmat mutatott, bár a sertésvásár a városunkban uralgó sertésvész miatt meg­tartható nem volt. 15-én elkelt összesen 630 drb szarvasmarha, ló és juh, a felhajtás körül­belül háromszor ekkora volt. Az árak elég jók voltak, fejőstehénért pl. 160 koronától 290 koro­náig fizettek minőség szerint. A vásárnak mind­két napon szép idő kedvezett, ennélfogva a 16-iki kirakó vásárban is nagy volt a forgalom. A M. 0. K. E. Keleti Kárpátok Osztályának »Güttin vidéki választmánya« ülést tartott f. hó 11-én a városháza tanácstermében Farkas Jenő ügyvezető alelnök elnöklete mellett. Az elnök bejelentette, kik vesznek részt a K. K. O. 21-iki közgyűlésén. Miután még a választmány pró- grammját 21-re megállapították, az ülés véget ért. Iparkiállitás Nagybányán. A nagybányai ipartestület által rendezett iparkiállitás f. hó 21-én nyílik meg és tart 21. és 22-én. A ki­állításra annyi résztvevő jelentkezett, hogy az áll. gimnázium tornacsarnoka nem képes befo­gadni a kiállítandó tárgyakat, ennélfogva a ki­állítást a polgári olvasókör nagytermében fogják valószínűleg rendezni. Eskütétel. Az 1907. XXVII. t. c. 32. §-a értelmében a nem állami tanítók is tartoznak letenni a hivatalos esküt. A nagybányai járás­ban működő összes tanítók és tanítónőktől f. hó 17-én d. e. 10 órakor veszi ki a hivatalos esküt Bodnár György kir. tanfelügyelő az áll. polgári leányiskola dísztermében Nagybányán. A nem állami tanítók csak ezen eskü letétele után vehetik fel az állami űzetéskiegészitést, illetve a korpótlékot. Gimnáziumi értesítő. Vettük a nagybányai m. kir. áll. főgimnázium XX. évi értesítőjét az 1906— 7. tanévről, közzéteszi dr. Rencz János igazgató. Tartalma: Szieber Ede. Irta Dergáts Sándor. — M. Tullius Cicero beszéde Verres ellen; folytatása és befejezése Gurnesevits Lajos ily cimü műfordításának, melyek első része a múlt évi értesítőben jelent meg. — Az intézet ’ személyzete. — Tárgy felosztás. — A tanári kar közművelődési és irodalmi működése az intéze­ten kívül. — Kimutatás a tanított tárgyakról osztályonkint. — Részletes kimutatás. — Az 1907— 8. tanévben használandó tankönyvek jegyzéke. — Az iskola felszerelése. — Adatok az intézet történetéhez. — Az 1906—7. évi érett­ségi vizsgálatok. — A segélyző egyesület 1906—7. évi működése. — A tanulók osztályzata. — A tanulókról szóló statisztikai kimutatások. — Flrte- sités az 1907—8. tanévre. — Év elején volt az intézetnek 319 rendes, 18 magántanulója. Osz- tályoztatott 305 rendes, 13 magántanuló. — Érettségi vizsgálatra jelentkeztek 16-an, átmen tek 12-en. Jelesen érett 3, jól érett 3, egyszerűen érett 6. — A tartalmas értesítő 126 oldalon Nánásy István nyomdájában jelent meg. Uj postaügynökség. A nagyváradi posta- és távirda-igazgatóság közhírré teszi, hogy Tyúkod községben, ugyanazon név alatt f. évi julius 1-én postai ügynökség lépett életbe. A gyümölcsösök jövedelmezősége. A hazai gyümölcstermelőknek egyik igen nagy hibája, hogy egy-egy gyümölcsösben száz meg száz faj gyümölcsöt termelnek. Magától értetődik, hogy a termelésnek e rendszere mellett nagy jövedel­met elérni nem lehet, mert egy-egy fajból kevés termelhetvén, az összekevert különféle fajú gyü­mölcsöt, a kereskedő nem szívesen veszi meg, még akkor sem, ha az igazán elsőrendű minő­ségű, mert azok fajszerinti elkülönítése neki költ­séget okoz s mert nem lévén egyféléből nagy készlete, vevőit nem birja állandóan egy már megkedvelt fajtából kiszolgálni s mert egy és ugyanazon gyümölcsfélének több termelőtől és több vidékről való összegyűjtése nagy nehézség­gel jár. A gyümölcstermelés terén létező eme visszás állapot megszüntetését célozza, a föld- mivelésügyi miniszternek az a rendelete, melyet a törvényhatóságokhoz intézett s amelyben fel­hívja őket, hogy a mezőgazdasági bizottság utján a kevésbbé értékes gyümölcsfajtákat a termelés­ből vonják ki és kevesebb fajtában állapodjanak meg, különösen olyanokban, melyek az illető vi­déken bőven teremnek és kedvezően értékesít­hetők. Ha megtörténik a megállapodás a terme­lendő fajra és iparkodnak termelőink mindazokat a szabályokat betartani, amelyek a termelés kér­dését, jelesül: a gyümölcsfák ültetési módját, ápolását, az istálló- és különböző műtrágyák al­kalmazásának mikéntjét stb. hasonló dolgokat érintik, úgy meg vagyunk győződve, hogy gyü­mölcseinkből millió és millió koronát érő meny- nyiség fog a külföldre vándorolni. Posta- és távirdanövendékek felvétele. Posta- távirda segédtisztekké való kiképzés céljából a m. kir. posta-távirda és távbeszélő hivatalokhoz növendékek vétetnek fel. Növendékké felvételért azok a magyar honos ifjak pályázhatnak, akik a magyar nyelvet, a horvát-szlavonországi ille­tőségűek pedig a horvát nyelvet szóban és Írás­ban bírják, továbbá a középiskola IV. vagy ezzel egyenlő rangú más iskola megfelelő osztályát hazai tanitézetben sikerrel végezték 14 évnél nem fiatalabbak és 16 évnél nem idősebbek. A felvételért sajátkezüleg irt, ivenkint egy koro­nás bélyeggel ellátott kérvénynyel f. é. julius hó 31 -éig Ishet folyamodni. A kérvény az illető posta-távirda hivatalnál nyújtandó be, ahova a folyamodó növendékké felvételét óhajtja. A budapesti posta-távirda hivatalokhoz kiképzésre csak oly növendékek vehetők fel, kik helyben szüleiknél vagy rokonaiknál laknak. A felvett növendékek 18 éves életkoruk betöltéséig gya­korlati kiképzés alatt állanak. E kiképzés első év félévében semmiféle javadalmazásban nem részesülnek, az első év második felében azonban havi 15 korona, a második évben havi 30 ko­rona. a harmadik évben havi 40 korona és a negyedik évben havi 50 korona napi díjátalányt kapnak. Miként juthatunk nagy jövedelemhez? Két­ségtelen, hogy ma a midőn a husdrágaság nap­ról napra fokozódik a legjövedelmezőbb gaz­dasági foglalkozás a marha és a baromfitenyész­tés. Azonban szarvasmarhát nem mindenki te­nyészthet, ellenben baromfit igen, s ha nem is te­nyészti azt tojásból, tarthat, azaz csibe korában pár fillérért veszi azt s otthon hulladékokon nagyra neveli s igy olcsón finom és tápláló húshoz, tollhoz és tojáshoz juthat. Főként a pulyka tartása és neve­lése jövedelmező. Maga a miniszter 3 év előtt országos felhívást intézett a közönséghez, hogy karolják fel jobban a jövedelmező pulykatenyész­tést. És van is ennek a felhívásnak hatása. Ma sokkal nagyobb arányú már e tenyésztési ág, mint 3 év előtt volt Most Hreblay Émil állatte­nyésztési m. kir. felügyelő, régi és közkedvelt gazdasági iró tollából megjelent a Pulyka tenyész­tése és értékesítése cimü 140 oldalas s 48 kép­pel díszített munka, melynek megszivlelését és az abban kitűnő magyarsággal adott tanácsokat és útmutatásokat mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. Megrendelhető e munka 3 korona 20 fillér előleges beküldése mellett a szerzőnél Budapest Városliget, Mezőgazdasági m. kir. muzeum. Az uzsorás. Izráel Pinkász bikszádi földbir­tokost a szatmárnémetii kir. törvényszék negyven rendbeli uzsora vétsége miatt kilencvenkilenc- napi fogházra átváltoztatható kilencszázkilenc ven korona fő és háromszázharminc korona mellékbüntetésre ítélte. A debreceni királyi tábla a vádlott büntetését tizennégy napi fog­házra és ötszáz korona pénzbüntetésre változ­tatta. A Kúria harmadiki tanácsa a benyújtott semmiségi panaszt elutasította. A Szatmár-Ugocsa vármegyei általános gör. kath. tanító-egyesület folyó évi julius hó 29-ik napján d. e. 10 órakor Batiz-vasvári községben a gör. kath. iskola helyiségében rendes évi köz­gyűlést tart. Kitüntetett elnöknő. Auguszta főherczegnő, a József főherczeg Szanatórium egyesület véd­nöknője Uray Gézánénak, az egyesület szatmári elnöknőjének kifejtett buzgó tevékenységéért egy aranyérmet küldött. Hangverseny. A nagybányai ifjúsági k Németh Gyula operaénekes tiszteletére hangvi senyt óhajt rendezni a jövő hó elején. A har. versenyen Lengyel Malvin cimbalom-művész is szerepelni fog. A vármegyei közigazgatási bizottság fegyeli választmánya Ilosvay Aladár alispán elnökle alatt ülést tartott, melyen Dr. Schönpflug Richá vármegyei főügyész és árvaszéki elnöknek nemzeti ellenállással való szembehelyezkedé: bői keletkezett fegyelmi ügyét vették tárgyal alá. Az ülésen Péchy István dr. főjegyző mi előadó, Plachy Gyula királyi tanácsos péi ügyigazgató, Dr. Böszörményi Emil ügyv és Bodnár György kir. tanfelügyelő vett rés A választmány az ügy ismertetése után tárgyai alá vette Dr. Adler Adolf ügyvéd, Szatmárv; megye tb. tiszti főügyésznek a fegyelmiek k< désében beadott indítványát, mely szerint vádlott tisztviselők írásbeli dorgálással sujtass nak. Böszörményi Emil beszéde után a válás mány nevezett tisztviselőket két szóval egy ell a vád alól felmentette, Piachy Gyula a nn büntetés, Böszörményi Emil és Bodnár Győr a felmentés mellett szavaztak. Tilos a szivarválogatás. Mint egy hirfori jelenti, a dohányjövedék igazgatósága legkö; lebb hasznos újítást hoz be a trafikszivar di gában. A reform abból fog állami, hogy mind szivar selyem papirosba lesz burkolva, a le olcsóbb szivaroknak pedig legalább a vége papiros kupakot húznak. Ez az újítás úgy hasznára fog válni a közegészségügynek, valószínűleg megszünteti a romantikus traf szerelmet, mely aközben szűrődött, amig ifjú a szivar válogatás ürügye alatt addig-ad< szorongatta a trabukók végét, amig meg ne lágyult a szép traűkos kisasszony szive is. Olcsóbb a cukor. Egy igen fontos élei cikknek az ára kezd esni. Nem valami na még az esés, de hátha nem marad annyiban tovább fejlődik. Az augusztusi határidőre von kozó tömeges kínálat a cukorárak csökkend: eredményezte, úgy hogy külföldön régibb é 30, újabb áru 15—20 fillérrel lett olcsóbb. A dohányfüst hatása. Annyi minden ross beszéltek össze-vissza a dohányzásról, hogy e§ szer igazán már jót is lehet róla mondani, h a legelemibb igazság is megkívánja ezt. Mérj; anyagai ugyanis nemcsak az emberi szerveze hatnak kártékonyán, hanem azokra a haszon lan lényecskékre is, melyeket bacillus név magunkban hordunk. Miután a sok baktérii belélegzés utján jön a testünkbe, feltehető egyébként is világos, hogy a dohányfüst éri kezésbe jön velük s ezeket megsemmisíti. Ho ezt a kérdést közelebbről megismerjük, e bécsi orvostudós tüzetesen foglalkozott vele eredményeit a következőkben foglaljuk öss; A tudós egyes csöveket különféle bacillusokl telitett s a csövet azután a dohányfüst hatá; nak tette ki. A difteritisz bacillusaira a dohár füst nagy mértében hatott, amennyiben n< növekedtek tovább vagy nagyon csekély m tékben növekedtek. A tifuszbacillusokra g] korolt hatása a dohányfüstnek már sokkal c kélyebb volt, de ezek növekedésére is káros hatott. A gennybakteriumokat ellenben a < hányfüst valósággal pusztítja, úgy hogy öss: sorvadnak, nemhogy növekednének. A tue abban fogjalja össze fejtegetéseit, hogy a dohár füst a szájban levő baktériumok legbiztosa kipusztitója. Kivándorlók figyelmébe. Az amerikai I vándorló cimü újság óva inti a magyarokat idei kivándorlástól. Az Egyesült Allamokt ugyanis nagyon silánynak Ígérkezik a term aminek munkahiány és nagy drágaság les: következménye. Ehhez járul még, hogy a pe sylvéniai bányákban, ahol tudvalevőleg sol magyar munkás, nagyszabású sztrájk van ki rőben. A munkások azt követelik, hogy az uj nevezett szénválogató gépekkel való munl szüntessék be a bányatulajdonosok, mert a gép miatt a munkások bére 13 százalék kárt szenv Ezek a rossz hírek különben is ismeretesek n Magyarországban, mert az utóbb útnak ind kivándorlási hajókon kevesebb utas volt, m a múlt hónapban. Értesítés. A tiszai ág. hitv. evang. egyh: kerület eperjesi Collegiumának jogakadémiáj az 1907—1908. tanév I. felére a beiratások 19 szeptember 1-től 12-ig eszközlendők : az előa< sok szeptember 16 án veszik kezdetüket. Ul lagos felvételnek szeptember 13 -15. napj: dékáni-, azután pedig tanári-kari engedélyi’ lehet helye. A kik jogi tanulmányaikat cs most fogják kezdeni, azok az érettségi bizony ványt, a kik pedig az egyetemekről, vagy n jogakadémiákról lépnek át, azok csupán edd leckekönyvüket tartoznak a beiratkozásnál f mutatni. Azok az egyéves önkéntesek, a 1 tényleges katonai szolgálatukat f. évi szept. végén fejezik be, október 1—8. napjain iratk<

Next

/
Oldalképek
Tartalom