Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-12-05 / 25. szám
Felsőbányái Hírlap sitását azzal hagyta jóvá, hogy a szemle dijat sertéseknél 40 fillére szállította le. — A közgyűlés tudomásul vette a felolvasott határozatot, de mivel a sertések szemlediját a város dombos fekvésére való tekintettel állapította meg annak idején 60 fillérben, a törvényhatósági határozat vonatkozó részét az indokok előadása mellett a földmivelésügyi miniszterhez megfellebbezni határozta. Elemi iskola és polgári iskola, — Üdvözlet Kárpáti Endrének. — Kolozsvár, nov. 24. Szeretve Tisztelt Egykori Professorom! Nagy figyelemmel olvastam a Felsőbányái Hírlap 24. számának első czikkelyében visszaemlékezéseit és fejtegetéseit a polgári iskola szükségességéről. Azt, hogy Felsőbányának polgári iskolára van szüksége, ma kétségbe senki sem vonja. Hogy ezelőtt 35—36 évvel sokan kétségbe vonták, sőt sokan meg is gyanúsították, annak ön volt az oka, T. Professor ur! önésNyegruss Ede, meg Ábrahám Ferencz tanítók. Hiszen önök abban az időben boglyába rakták az elemi, polgári, gimnáziumi osztályok tananyaga nagy részét. Néha, mikor úgy összekerülök tanítók, középisk. tanárok vagy az egyetemi tanárok köréből jóbarátaimmal, el-el mesélem nekik az önök Felsőbányán viselt dolgait; nagy figyelemmel hallgatnak. Meglátszik azonban minden érdeklődésük daczára is, hogy e tárgy körül mesemondónak tartanak. Szentül meg vannak győződve, hogy amit nekik a felsőbányái iskoláról elmondok, annak 2/3-ad részét én találtam ki. Mert mikor elbeszélem, hogy én, aki (ide nem tartozó okoknál fogva) nem csak syllabizál- tam, de már olvastam, sőt kőtáblára (igy nevezték akkor a palatáblát) még betűket is Írtam, amikor a kis iskolába felmentem sott egy tanév alatt Nyegrusstól a magyar helyesírás elemeit is megtanultam, nagyon csóválják a fejüket. A történeti igazság kedvéért meg kell említenem, Baló kis tanító halála után, évközben, Nyegruss vette át s egész éven keresztül ő végezte az első elemi iskola oktatását is. Elmondom azután, hogy a II. elemi osztályban már németül is tanultunk. Hogy Ábrahám Eerencz már a törtszámok labirinthusába is, nagy furfanggal és pompás eredménynyel bevezetett. Elbeszélem, hogy a III. elemibe ismét Nyegruss vett a keze alá. Nála nem volt irgalom. Tanulni 3s tudni kellett. Különben kijárt a szigorú büntetés. A nyelv tisztaságára, a helyes szók haszná- atára, a hibás kifejezések elkerülésére nagy ;ondot fordított. Rászoktatott a magunk és mások szavainak, beszédének bírálatára, helyesbítésére. Folytonosan és kedvvel tanultunk, de félünk a tanár ur haragjától, mely szigorú bünte- ésekben nyilvánult ugyan meg, de a szeretet itcsillámlotl mindig a mulasztások felett hozott téletek szigorán is. Ünnepnapokat is rendezett, íivitt a zöldbe nyáron. Kivezetett a Szent János )atak partjára. Néha kerti munkát is végeztünk, le ott volt. ő is mindig, magyarázott s munka 'égén kijárt a vajas kenyér ozsonnára. A tudo- nányokba különben itt már ug/ belejöttünk, logy kötleveleket irtunk, üzleti levelezéseket 'égeztünk s a németből elbeszéléseket fordítottunk. A IV. elemi osztályban kezdtük a latin dvasást és folytattuk a német nyelv íenulását. tt már a mértan is nagy szerepet játszott. A öldrajzban az egész földet átöleltük. A természet- anból is sokat tanultunk. Ön ismertetett meg, \ Professorom bennünket az első villamos sengettyüvel. Másnak nem is volt akkor még fféle készülék egész városon. Csuha Misi táramnak minden hajaszála égnek állt, midőn mezit- ibával a rézlemezre lépett s kezével az elem násik sarkával összekötött, nedves szivacsot fogta. Sokat is beszélgettünk együtt e csodás tüne- ekről, a villamos erő hatásáról, midőn csütörtöki zünnapon, szép nyári időkben ki-ki rándultunk Jyegrefaluba. Sok büntetés-irást irtunk vagy róttunk ki. lz iskolai rendszerrel az egyéni érvényesülés s alkotmányos jogok gyakorlata itt minden anulóban kifejlődött. Itt már szinlapot is körmöltünk. Tiz szinlap rás ára egy tiszteletjegy volt a karzati állóhelyen, fagy sor volt ez akkor. Nagy érdem, egy-egy iszteletjegy. Nemcsak szinlapot irtunk, hanem történel- ret, gazdasági jegyzeteket, mértant, földrajzot, itin mondatokat s német fordításokat. A németet zonban, év folyamán, kiküszöbölték. A jegyzetek ’ásában s külső kiállításában Farkas Jenő volt mesterünk. Ebben és sok másban engem tul- zárnyalt ugyan, ámde én azért nem hagytam őt áboritatlanul élvezni az első helyen elfoglalt osili óját. A folyton tartott nemes vetélkedésben mindig megbecsültük egymást s végül is a küzdelem kettőnk között eldöntetlen maradt. Megszoktuk, hogy magunk ügyeltünk fel az iskolában a rendre, tisztaságra. Kint a »Népkert«-ben volt a faiskola. Ott tanultuk az oltást, a szemzést. A napszámosra a faiskolában felváltva ügyeltünk. A kirendelt felügyelő a munka menetéről és eredményéről Írásbeli jelentést tett. Farkas Jenő ebben is mester volt. Ügyes és helyes jelentéseket, uapszámjegyzéket csinált. Néhányan, akik jobban érdeklődtünk a gyümölcsfák nemesítése iránt, haza is vihettünk magunk által beoltott csemetéket, kertünkben elültettük s gondosan ápoltuk. Az iskola kert szépen felnőtt fái egy részét én ültettem sajátkezűig. A selyemtenyésztésből is vettünk gyakorlati útmutatást. Minden második iskolatársnak selyem- hernyói voltak májusban. Ezek kedvéért lekoppasz- tottuk az udvarok szederfáinak leveleit. Téli időben, iskolai órák után, ön odahaza, a könyvek bekötésével foglalkozott. A kaszinó könyvtára akkori kötetei az ön keze munkái. E mesterség körül felváltva inaskodtunk, hajtogatván az iveket s végezvén könnyebb előkészítő munkákat a keze alá. Eközben majom-módra ellestük a bekötés fogásait s az otthon heverő regény, verses könyv, csízió, kalendáriom, tankönyv, Szentek története, Genovéva s minden más előkapható érzékeny történetet irgalom és szerszám nélkül bekötöttünk. Csirizét lisztből, sarkokat vászonból, táblákat összeragasztott irkákból csináltunk. Papp Marczi azt hiszem, ma is őriz egy ilyen disz- kötésü könyvet, melynek megmunkálásán összetettük ipar felé hajló tehetségeinket. Amint a tavasz első enyhe sugara kibuggyant, fényképező masinájával megjelent ön az udvaron s egymás után »képelte« le a város szépeit és notabiiitásait. Akkor még tudomány volta fényképészet, ma már ipar. Akkor a fényképész tanult vegyész kellett hogy legyen, mert lemezeket és minden alkatrészt maga állította elő. Ezek előállítását ma gyárak végzik s a kereskedők bérbe adják a kész anyagot a fényképésznek. Mi tanulók a fényképészetnél is hűségesen segédkeztünk. Mi tisztogattuk a lemezeket s bár valami sokra itt nem vihettük, de legalább hazavittünk egy-egy fotográfiát, melyen ott ragyogott, nagy örömünkre, a mi képünk is, büszkeségére a famíliának s ámulására az egész szomszédságnak. Természetesen az állattömés körüli műveletét is ellestük s otthon nyulat, mátyást, mókust kitömtünk s a »könyöklő« párkányán állítottuk fel, ribilliót okozva, a gyermeksereg csudálkozá- sát keltve a bányász nép körében. Ámde komoly dolgokra is fel tudott használni. Mikor az egyház az iskolák fölé világi főgondnckot választott s'Luby Zsigmond, Szap- lonczay és Gellért László között folyt a választás, a terjedelmes választási naplót, jegyzőkönyveket, felterjesztést mind mi, IV. osztályos tanulók tisztáztuk le. A mi kézírásainkat terjesztették fel a püspökhöz és kultuszminiszterhez. Es erre büszkék voltunk. Ezenkiviil egyéb, nagyon számos irat jutott a mi leírásunk folytán illetékes helyekre. Sokszor elgondolkozom ezek felett ma, midőn látom, hogy-egy érettségit tett jogászgyerek nem képes úgy lekörmölni egy-egy iratot, hogy az tovább adható legyen A mi iskolánkban nagyon kis °/o-ot tett ki a nem szép irók száma. Egy kis füzetet kellene teleirnom, hogy feljegyezzem mindazt, ami szépet, hasznosat a felsőbányái elemi iskolában tanultunk. A tanítás módja és rendje, a bánásmód, mind olyan volt, hogy teljesen hozzásimult a gyermek értelmi képességéhez és kedély világához. Gyermekkorom legboldogabb éveit töltöttem a felsőbányái elemi iskolában. Játékból foglalkoztunk iparral, kertészettel, tanultunk annyi szükséges dolgot, hogy a középiskolák 4 alsó osztályában alig kellett valamit tanulnunk; a professorok úgy csóválták a fejüket, mint az »Ember Tragédiájáéban a tudós, a midőn Ádámnak lovat, ágyút, kardot hiába mutat, hiába magyarázva, csodálkozással jegyzi meg, nagy tudós vagy idegen. Az ön osztályából kikerült fiuk is ilyen Madách-féle tudósok, sőt egész emberek valának. Bírtak a megélhetéshez okvetlen szükséges ismeretek elemeivel s azzal a gyakorlati képességgel, mely a megszerzett ismeretek értékesítését és annak gyarapítását az életben lehetővé teszi. Ebben rejlik különben a tanítás titka. Az ilyen jól képzett tanítványok nem voltak ám fehér hollók. Bizonyítja ezt az, hogy 1870-ben az ön osztályából kikerült 22 növendék közül csak egy lett egyszerű munkás. Négy számottevő iparos lett, kettő kereskedő, egy gyógyszerész, 4 tanító és tanár, 8 hivatalnok, a többi elhalt. Akik előre törtek s érvényesültek, mindannyian elérték a czéljukat polgári iskola nélkül. Érthető volt tehát, az akkori viszonyok folytán, a polgári iskola létesítésének eszméje körül az intéző körök tartózkodó magatartása és különös modora. Hiszen önök a 4 elemi osztályban a polgári, a reál, az algimnázium alsó osztályainak s az ipari és kertészeti iskolák tanfolyamainak tárgyaiba is bevezették tanítványaikat. Ma azonban már a rendszer és az életviszonyok másak. Ma én is hangoztatom a felsőbányái intézőkkel: polgári iskola, 6 osztálylyal, jöjjön el a Te országod ! Szükség le-z, azután, még egyebekre is. De ezekről, egyelőre, hallgassunk. Szemlélő. Színház. ’ Oh ez a mi színházunk ! Minek is van kis város a világon? Színtársulat és közönség ha nem is teljes mértékben, de némileg mégis kölcsönösen elégedetlenkednek egymással szemben. Talán nem támogatja a közönség eléggé a színházat ? S talán nem produkál a társulat kielégítő előadásokat ? Éppen az a furcsa, hogy valójában egyik fél sem hibás. Közönségünk meglehetős kedvet tanúsít a színház látogatása dolgában, de kicsiny a helyiség s igy még a »zsúfolt ház« sem igen elégítheti ki az igazgatót. A másik részt pedig a mi illeti, ámbár a tagok képességei ellen semmikép sem lehet kifogást emelni, sőt ezek nem csak, hogy beválnak, de állandóan igen jó erőknek bizonyulnak, ámbár továbbá róluk azt is elmondhatjuk, hogy teljes ambiczi- óval dolgoznak és sikerrel is, mégis nem egy oly jelenséggel kell találkoznunk időnkint inkább az igazgatás s a rendezés köréből, melyek alkalmasak arra, hogy zúgolódást, elégedetlenkedést keltsenek. Persze az igazgatóság viszont tudatában van annak, hogy az efféle jelensé gekért nem egész terhével nehezedik a felelősség reá. Bajos itt igazságot osztani. — Tetszenék látni, hogy adjuk mi Nagybányán a Gül Babát! Mesés az kérem, mesés ! hangoztatja valamelyik nap a »színház« előtt a társulat egy igen fontos tagja dicsekedve s egész lelkesedéssel beszélgetés közben egy felsőbányái úri ember előtt. — Mi sem fizetünk kisebb helyárakat s mégis kevesebbel kell beérnünk? veti ellen a felsőbányái. Nem lehet azt kérem, nem lehet azt itt úgy előadni, hangzik a magyarázat. — Mit szólana ön ahhoz, mondják erre a társulat képviselőjének, ha önnek, mikor a boltban trabukót kérne, a kereskedő ezt mondaná : én itt Felsőbányán trabucco helyett csak porto-ricót adhatok, de a trabucco árát kívánom érte? — Hát nem fizetném neki csakis a porto- rico árát, feleli mosolyogva Thália fölkentje. De felötlő az is, miért kell nekünk folyton csak vígjátékokat látnunk, nem számítva az egy múltkori Gül Babát? hol vannak a többi műfajok, főként operettek? Ennek magyarázata abban rejlik, hogy operette-előadásokhoz el kellene hozni a kart, s a sok fiaker költséges volna. Még visszatérünk az ilyen általánosságokban mozgó észrevételekre, közben azonban megemlékezünk lehető részletességgel az egyes előadásokról. A lapunk múlt számának megjelenése óta lefolyt 14 nap alatt három előadást láttunk, illetőleg a 14-ik napon azaz ma ismét előadás van, de erről természetesen már csak jövő számunkban számolhatunk be. A bemutatott előadások ezek voltak : Nov. 21-én szerdán Huszka Jenőnek oly szép zenéjü magyaros zamatu operettje, a hires »Gül Baba«, Gábor diák szerepében Képes Laurával, kinek úgy preczizül előadott énekszámai, mint sikkes játéka igen tetszettek. Ruhái is igen szépek voltak. Leilát Nánási Juliska játszotta szintén igen kedvesen, egyssersmind énekével is hatást érve el. Szigeti Antal Mujkó czigánya jó alakítás volt, Daru madár-ját pedig nagy gyönyörűséggel hallgatta a közönség. Csanády Lenkében nem közönséges komikája van a társulatnak. Kifogástalanok voltak Kovács Sándor (Gül Baba) és Sarkadi (Alibasa). A kar jól működött. Nov. 23-án pénteken hazai szerzők pompás vigjátékát láttuk: a »Doktor Szeleburdit.« Szerzői a jóhirü humorista Guti Soma (Gutius néven) s a Vígszínház kitűnő művésze Hegedűs Gyula. Szép, gördülékeny előadásban mutatták be színészeink ezt a határtalanul ötletes bohóságot, ügyes rendezés mellett s valóban sok igyekezettel és kedvvel játszottak élükön Szabadhegyivel, ki a czimszerepet játszotta kaczag- tató nyugalommal, a mi noha némi affektáltság volt benne érezhető, legkevésbé sem tévesztette el a hatást, mert Szabadhegyinek majd minden
