Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1906-07-04 / 14. szám

/

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN.

Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér.

/ -^JÍiídetések és előfizetések JjTag-ybájíjrára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők.

jjj A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére ; Felsőbányára küldendők.

HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK.

Iskolai év végén.

Le van zárva a nagy számadás az 1905—6. iskolai évről összes iskoláinkban. A vidám gyermeksereg, mely az esztendő tiz hónapját komoly munkában töltötte, kiszabadult a falak közül s tanítóival együtt örvend a jól megérdemelt szünidőnek, mely alatt erőt gyűjtenek a jövő év munkájához.

A lefolyt évben csupán egy hónapig szüneteltek iskoláink a járvány miatt, tehát a kiszabott tananyagot a körülményekhez képest fel lehetett dolgozni. Ez örvendetes nemcsak a tanügy, hanem az egészségügy szempontjából is. Ha tekintetbe veszszük, hogy a ragályos betegségeknek hány gyermek esik áldozatul csak megyénkben is egy év alatt, akkor örömmel számíthatjuk városunkat ezen a téren az utolsók közé. Ez nem is csoda. Hiszen hol van Szatmár megyében jobb viz és jobb levegő, mint Felsőbányán?! Ha egyebekben is ilyen gazdagok volnánk, úgy mi lennénk a világ legboldogabb emberei!

Hogy azonban ezen kedvező körülmények daczára is hagy fenn kívánni valót az iskoláinkban elért eredmény, (ami különben nemcsak lokális, hanem országos baj is) ennek oka több helyen keresendő.

Első és legfőbb ok, amelyen mennél hamarabb segíteni kell, hogy a gyermek igen fejletlen állapotban kerül az iskolába. A tanító — féltvén a saját és iskolája jó hírét — az ilyen fejletlen gyermekekkel is igyekszik úgy haladni, mint a fejlettekkel, ez a törekvése aztán annak megerőltetésével, ezeknek pedig hátramaradásával jár, s mindkettő által a tanügy szenved. Mikor b. Eötvös a közoktatási törvényt megalkotá, akkor még az élet nem járt olyan lázas munkával és fejlettebb gyermekek születtek; ma ez nem igy van. Ma a 6 éves gyermekek

nagy százaléka úgy el van maradva testi és szellemi fejlődéseben, hogy valóságos kegyetlenség iskolába fogni. A népoktatási törvény revíziójánál figyelemmel lesznek erre a körülményre és a tankötelezettség kezdetét nem a hatodik, hanem a hetedik év betöltésétől teszik kötelezővé.

Hogy az elemi iskola nem érhet el- oly eredményt átalában, aminöt óhajtana, annak második nagy oka a gyermekek szellemi túlterhelése és az osztatlan iskoláknál a tanítók szétforgácsolt ereje. A túlterhelés ideges gyermekeket nevel, az osztatlan iskolák pedig idegessé teszik magukat a tanítókat. Egyik ép olyan nagy baj, mint a másik. Mindkettőn szintén a törvényhozás van hivatva segíteni.

Az elemi iskolán kívül minden más iskola elvégzése ad bizonyos jogot az életben leendő érvényesülésre. Hogy ezt az elemi iskola nem teheti, tekintélyének rovására megy és munkája eredményét koczkáz- tatja. Mert képzeljük el csak, mennyivel lelkiismeretesebben iskoláztatnák a szülék gyermekeiket, ha tudnák, hogy azok még egyszerű munkások sem lehetnek az elemi iskola elvégzése, az elemi ismeretek elsajátítása nélkül. E hiány orvoslása által a köz- igazgatás egy rettenetes tehertől: a mulasztási intésektől és bírságolásoktól szabadulna meg, a népmüveltség pedig rövid időn 100 perczenttel emelkednék . . . Reméljük, hogy ezen a hiányon is segítve lesz mielőbb.

Sok gátló akadálylyal, sok elfogult- sággal kell az iskolának megküzdenie, hogy a gondjaira bízott emberpalántákat annyira fejleszthesse, hogy önművelésük lehetősége biztosítva legyen. Azért egy iskolai év munkája mindig tiszteletreméltó s midőn azt mérlegeljük, nem tudunk eléggé méltányosak lenni iránta.

. . r . . . r . .

Díszpolgári oklevél-átadás.

Minden izében kedves és felemelő ünnepély folyt le városunkban junius hó 21-én, midőn társas életünk egyik kiváló tagját: Baumerth Károly bányahivatali főnököt a polgárság egyhangú bizalma és szeretete a polgár-erények legszebb jutalmával, a díszpolgári oklevéllel tüntette ki.

De kezdjük az elején. — 1906. április hó 21-én a következő indítvány érkezett a városi tanácshoz : »Tekintetes képviselőtestület! Tisztelettel alulírottak azon inditváuynyal fordulunk a Tekintetes Képviselőtestülethez, hogy a technikai tudomány magaslatán álló nagyságos Baumerth Károly bányatanácsos és hivatalfőnök urat, ki mindnyájunk tudomása szerint oly kiváló buzgóságga! és odaadással tesz eleget polgári kötelességeinek s ki mint hivatalnok, mint családapa s mint ember is kitűnő tiszteletünk és nagyrabecsülésünk tárgya, tekintettel azon érdemeire, melyeket a városi vízvezeték létesítése és a városi fürdő körül szerzett, öt a város díszpolgárává megválasztani és a díszoklevél elkészítésével a városi tanácsot, illetve a polgármester urat megbízni és annak átadására egy küldöttséget kinevezni méltóztassék. Kelt Felsőbányán, 1906. április 5-én. Csausz István, Tury Ferencz, Almásy János, Kerekes Sándor, id. Szabó Károly, ifj. Lévay Sándor, Nagy Lajos, Sarudi Sándor, Husovszky Gyula, Smillár Mihály, Jékly Károly, Lévay Károly, Hámori Nándor, Szalai László, Pály Ede, ifj. Szabó Károly, Hajdú Lajos, Tánczer György, Imre Károly, Kilián Béla, Farkas Jenő, dr Csausz Károly, Háder Ferencz, Pap Márton, Spáczay Gyula, Münnich Sándor, Pfeilmayer ödÖD, Szi- gyártó József, Gáspárik Ignácz, Roth Mihály, Roth Lázár, Wurscher János, Ferencz Mihály, Klein Herrman, Likker Károly, Diemand Károly, dr Berks Aurél, Rettegi Károly, Májercsik József, Roth Salamon, Mikola Antal Gyula, Kovács Olivér.«

Ezen indítvány alapján a május hó 6-án tartott rendkívüli közgyűlés Baumerth Károly bányatanácsos bányahivatali főnököt egyhangú lelkesedéssel Felsőbánya város díszpolgárává választotta. A szolid müérzékkel kiállított díszpolgári oklevél szövege a következő: »Mi Nemes Szabad Királyi Rendezett Tanácsú Felsőbánya Városának Polgármestere, Tanácsa és Képviselőtestülete adjuk örök emlékezetül tudtára mindeEgy kis nefelejts Asztay József sírjára.

Nem mondom, hogy meglepett és mégis nagyon lesújtott a gyászhir, mely közli Asztay József pénzügyminiszteri számtanácsos halálát élete 50-ik évében. Itt született, itt élte gyermek-éveit, Felsőbányát tekintette hazájának, az itteni reform, temetőben nyugosznak boldogult szülei, más rokonai; itt élnek atyafiai.

Sokan ismerték városunk lakosai az elegáns megjelenésű, kedves modorú, finom lelkű Asztayt.

Engem is régi barátság fűzött hozzá. Szomorú alkalommal ismertem meg. Kedves jó anyját, mint itteni uj lelkész, temettem, édes anyja gyászkoporsójánál láttam először. Első találkozásunk óta soha nem felejtett barátok lettünk.

Vérző szivem fájdalmával teszem le azért e szerény kis nefelejtset koporsójára a kedves barátnak e néhány szóban való megemlékezésben. Megszűnt a reménység is arra, hogy az életben találkozzam vele, s gyönyörködjem édes baráti társaságában.

Úgy tetszik azért,- mintha könnyebbülne szivem egy jajjal, ha az emlékezet szárnyain elrepülök oda koporsójához s épen akkor, mikor megcsendül ott az ének, felszáll Istenhez a vigasztaló Ige, lélekben én is oda állok a résztvevők seregéhez, s mondok »Isten hozzád«-ot a jó barátnak.

Oh, miért is kellett neki ilyen hamar álomra hunyni szemeit? Miért kellett sirjának immár megnyílni? Itthagyni a munkakört, hol még nem sokkal előbb annyi tudással, szakértelemmel, buzgósággal működött, miért kellett? Miért elválni rokonaitól, barátaitól, elszakadni e világtól? Ilyenformán szól bennünk az érző, a szerető szív. Es az aggódó lélek szavaira a vallás azt mondja: Isten igy akarta, s neki menni kellett a jobb hazába. Majd mi is oda követjük őt. Addig fussunk híven a czél felé, hogy igazaknak találtassunk.

Asztay fózsef, miután az érettségi vizsgát Debreczenben 1875-ben letette: a mérnökipályát választotta, de miután az egyetemen két évfolyamot töltött, nem érzett magában hajlandóságot e szakra, s megragadva ifjúi észszel a kínálkozó alkalmat, a pénzügyminisztériumban lett számtiszt, s ott az ő tanulmányához mérten nagy szorgalommal s tehetséggel dolgozva, mint számtanácsos végezte be pályafutását. Nagyobb haladásának útjában állott természetesen, hogy jogot nem végzett. Mint okleveles ember, olyan tehetséggel, milyennel ő meg volt áldva, igen sokra vitte volna.

Ifjú kora teljében szive hajlamát követve, megnősült, élettársulVvett magához a két lélek egyező óhajával egy kedves, derék, hozzá méltó müveit urleányt, kivel hosszú életet remélt boldogságban eltölteni. Az ur máskép végzett. Szép és kedves neje nagyon rövid ideig tartó boldog házasélet után itt hagyta szerető s szetetett férjét, itt hagyta annak a soha nem szűnő bánatot. A felejthetetlen hitves soha be nem hegedt sebet ejtett a nemes- lelkű férj szivén. Derült, játszi kedélyét — mondhatni — örökre elvesztette Asztay József. Öröme, jó kedélye csak olyan erőltetett volt. Olyan, mint mikor az őszi természet borúja közt felragyog a nap sugára, de fényével nem képes a haldokló természetbe életet, meleget lövelni. Borongó őszi időhöz volt hasonló a mi kedves Jóskánk élete neje elhunyta után. Ott maradt szivében a vesztés feletti űr, az elveszett boldogságot soha nem kívánta mással pótolni.

Feltaláltad immár, kedves barát, feltaláltad lelked szerelmesét, ott pihentek immár a németvölgyi temetőben! Földi életed árán megtaláltad azt, kinek elvesztése gyógyithatlan sebet ejtett jó sziveden. Elvesztettünk mi rokonaid; barátaid téged. Fájdalmunkat tán majd enyhíti az idő, de feledni soha nem akarunk, nem is tudunk.

Legyen neked szelíd sírod álma ! Imádkozzál ott érettünk, kiknek életküzdelmünket a Te elvesztésed is növelte. A viszontlátásig Isten veled, kedves Jóska. ... JV L