Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-04-25 / 9. szám
A miniszterelnök üdvözlése. Midőn a kormány kinevezése hivatalosan is tudtul lett adva az országnak, városunk polgármestere a következő üdvözlő sürgönyt küldte Wekerle miniszterelnöknek : Wekerle Sándor Ö Nagyméltóságának Budapest. Felsőbánya város a legnagyobb lelkesedéssel, a legőszintébb örömmel és tisztelettel üdvözli Nagyméltóságodat, a város díszpolgárát a miniszterelnöki székben és kormányzatához sok szerencsét kivan. Farkas Jenő polgármester. Visszahelyezés. Ilosvay Aladár vm. főjegyző, alispánhelyettes, kit a letűnt uralom felfüggesztett volt állásától, Andrássy Gyula belügyminiszter által táviratilag helyeztetett i vissza hivatalába. Majos Károly helyettesített főjegyző az ő kezébe adta át hivatalát. Hiába 1 Tempora mutantur . . . A »nagy kabinet« kinevezésének hire, melynek feje dr. Wekerle Sándor, városunk díszpolgára, általános örömet keltett városszerte. Mindnyájan megkönnyebbülve lélegzettünk fel, midőn” bizonyossá lett, hogy az önkényuralom helyét ismét a törvények uralma fogialta el. E hó 9-én, a kinevezést követő napon úgyszólván minden házra kitűzték a diadalmas nemzeti zászlót. 10-én este pedig a főutcza fényesen ki volt világítva, a mellékutczákon is sok ház ablakában lobogtak a gyertyalángok. Az utczákat nagy közönség lepte el, mindenki a nagy nemzeti győzelemről beszélt . . . Adja Isten, hogy e szép diadalnak gyümölcsei is megérjenek ! Városi közgyűlés volt f. hó 14-én a Haller Péter-féle ház megvétele és a Reismann Herman czég által feladni kért földterület eladása ügyében. E tárgyakban ez volt a másodízben megtartott közgyűlés, de most sem jelentek meg a képviseíők határozatképes számban, ennélfogva május 1-re újabb közgyűlés tűzetett ki, mely a megjelenendők számára való tekintet nélkül fog határozni az említett két tárgy felett. A szatmárvármegyei általános tanítóegyesület nagybányai köre 1906. évi gyűlését Nagybányán, a polgári olvasókör társalgójában május 8-án délelőtt 10 órakor tartja meg, melyre a tagokat és az érdeklődőket tisztelettel meghívjuk. Székely Árpád elnök, Sólyom Ferencz jegyző. Tárgyak : 1. 1/s9—9-ig a veresvizi iskola I. osztályában a tavaszról tanít Stiglicz Etelka községi tanítónő. 2. A gyűlés megnyitása a tanítók törvényének méltatásával. 3. A múlt évi gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 4. Nehány ősszinte szó a tanítói tekintélyről, felolvassa Doroghy Ignácz közs. isk. igazgató. 5. Az uj tantervről felolvas Ambrus Mózes áll. tanító. 6. A gyermekvédelemről előad Simon József áll. tanító. 7. Folyó ügyek. Indítványok. Uj dohánybeváltó hivatalt létesít ez évben a dohányjövedéki központi igazgatóság vármegyénk területén Szatmáron. Vármegyei közgyűlés volt Nagykárolyban folyó hó 19-én, melyet Ilosvay Aladár főjegyző hivott egybe. A közgyűlés Nagy Sándor tb. vm. főjegyző ellen elrendelte a fegyelmi vizsgálatot és utasította az alispánhelyettes főjegyzőt a további intézkedések megtehetése végett azon vármegyei tisztviselők névsorának összeállítására, kik az alkotmányellenes kormány varallusainak elszegődtek. Á közgyűlés nagy lelkesedéssel vette tudomásul az Ilosvay Aladár főjegyző visszahelyezését tudató belügyminiszteri leiratot. Gyászhir. Részvéttel vettük a következő gyászlapot: Alólirottak, úgy a maguk, mint az összes rokonság és jóbarátok nevében mélyen megszomorodott szívvel jelentjük, hogy Tenky István gyógyszerész, a hü testvér és jó rokon folyó évi április hó 17-én délután 4 órakor hosz- szas szenvedés ntán, a haldoklók szentségének ájtatos felvétele mellett, visszaadta jó lelkét teremtőjének. A szeretett halott hült teteme folyó hó 19-én délután 2 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni és lelke üdvéért az engesztelő szentmiseáldozat folyó hó 20-án délelőtt 9 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. »Boldogok, kik az Urban halnak meg!« Legyen nyugalma csendes, emléke áldott ! Zág, 1906. évi április hó 17-én. Arkossy Béláné szül. Tenky Szalézia, mint nővér. Arkossy Béla, mint sógor és gyermekeik: Ferike, Béla, Ferencz és Károly. Képviselőjelölés. A nagybányai választó- kerület függetlenségi polgárai dr. Földes Béla egyetemi tanárt közelebbi itt tartózkodása alkalmával újból jelöltjüknek kiáltották ki. Hogy Felsőbányái Hírlap. ezen jelölésnek a formai kelléke se hiányozzék, e hó 16-ára Farkas Sándor ny. honvédezredes, a függetlenségi párt elnöke jelölő közgyűlést hivott egybe. Megelőzőleg azonban a kerület választópolgárainak egy csoportja a jelöltséget Wekerle miniszterelnöknek ajánlotta fel. Ez az eljárás elkeseredést keltett a függetlenségi párt körében, hói dr. Földes jelöléséhez kitartóan ragaszkodtak. Ezt a ragaszkodást volt képviselőnk meg is érdemli, mert ez év január 10-én, a legkritikusabb időben vette kezébe a függetlenség zászlóját és vívta ki annak diadalát. Dr. Wekerle azonban a jelölést, melyről Földes más kerületben leendő biztosítása mellett volt szó, nem fogadta el, miről Farkas Sándor pártelnököt táviratilag is értesítette, egyszersmind a maga részéről is dr. Földest ajánlva a nagybányai kerületnek, mint az összes pártok jelöltjét. A függetlenségi párt nagy lelkesedéssel ajánlotta fel a pártgyülésböl volt képviselőnknek a jelöltséget, ki azt el is fogadta. Ez ideig ö az összes pártok j eloltja. Menetrend-változás. Május 1-től kezdve bizonyos változásokat eszközölt az igazgatóság vasutunk menetrendjében, amelyek az egyes vonatok számainak változtatásában, a járatosaknak nehány percczel való gyorsításában és két helyi vonat időleges visszaállításában domborodnak ki. — Az eddigi 5214-es vegyesvonat száma lesz 5814, eddig indult Szatmárról este 7'23-kor, ezután indul 7’26-kor, érkezett Nagybányára 10'34-kor, érkezni fog 10'17-kor. Az 5212-es lesz 5812-es, indult Szatmárról * reggel 6'06-kor, fog ezután 6’20-kor, érkezett Felsőbányára 10 27-kor, érkezni fog ezután 1012-kor. ; Az 5202-es személyvonat száma, indulási és érkezési ideje és menetsebessége változatlan marad. Az 5211-es lesz 58ll-es, eddig indult Nagybányáról 5’51-kor reggel, fog ezután 5'23-kor, érkezett Szatmárra 8'30-kor, fog ezután 8'04-kor. Az 5213-as lesz 58L3-as, eddig indult innen d. u. 2'27-kor, fog ezután 2'46-kor, érkezett Szatmárra 6'38-kor, fog ezután 6'36-kor. Változatlan marad az 5201-esnek is a száma, de innen d. e. 11 óra helyett indul 11'06-kor. Az 5216. sz. helyi vonat száma lesz 5816, Nagybányáról az eddigi rend szerint indul, de ide 1 percczel később: d. e. 8'33-kor érkezik. Az 5215-ös lesz 5815-ös, indul és érkezik a régi rend szerint:, innen reggel 7-kor, érkezik Nagybányára 7'33-kor. Végül jün. 15-től aug. 31-ig bezárólag visszaállittatik a forgalomból kivont két helyi vonat, számjuk változtatásával. Az 5218-as lesz 5818-as, indul Nagybányáról este 8’53-kor, érkezik ide 9'32-kor; az 5217-es lesz 5817-es, indul innen este 8-kor, érkezik Nagybányára a régi 8 33 helyett 8'34-kor. íme : tehát egyes vonatoknál nyertünk 600 numerust, ez összesen 4800, ezt megtesszük az osztálysorsjátékra. A menetsebességben kaptunk 102 perez bonit az összes vonatoknál, ennek javarészét fel- emésztendi a szokott késés. Summa summarum : Nesze semmi, fogd meg jól! Csendélet Györkefaluban. A nagybányai járásban levő Györkefaluban véres husvétot rögtönzött nehány elvetemült ember, mely halállal végződött. E hó 16-án este lesbe állott nehány ember s a hazafelé tartó Tamás Tódort késeikkel úgy ösz- szeszurkálták, hogy a helyszínén meghalt. A társaságában levők közül két embert súlyosan, egyet könnyebben sebesitettek meg. A sebesülteknek dr. Wagner József kincstári bányamüorvos nyújtotta az első segélyt. 17-én kiszállott a gyilkosság helyére: Györkefaluba Szentpétery vizsgálóbíró Nagybányáról, Herczinger és Winkler orvosokkal, kik a megölt Tamás Tódort felbon- czolták. A vizsgálat a bűnösök kiderítésére folyamatban van. A debreczeni kamara uj ösztöndíjai. A debre- czeni kereskedelmi és iparkamara uj ösztöndíjakra irt ki pályázatot. E pályázatok legnagyobb részt tanulni vágyó iparos ifjaknak vannak szánva, részint külföldi utazás czéljaira, részint iskolai továbbképzésre. A legújabb ösz- töndijpályázatok, a melyekhez kapcsolódik a munkások jutalmazására kiirt ösztöndijpályáza- tok felfrissítése is, a következők: Szakiskolai ösztöndíjak. Pályázatra ki van írva nyolez ösztöndíj. Ezek közül négy van kereskedő-, négy pedig iparos ifjúnak szánva. Négy ösztöndíj 180 koronás, négy pedig 120 koronás. Pályázathoz oly szegénysorsu ifjaknak van joguk, akik a debreceni kamara kerületében bírnak illetőséggel és pedig első sorban kereskedőknek‘vagy iparosoknak gyermekei. Külföldi tanulmányi pálya- dij. A pesti magyar kereskedelmi bank 1350 koronás alapítványt tett. Az ösztöndíjat a kereskedelmi miniszter rendelkezésére bocsátotta. A’kamara tehát a miniszter megbízásából teszi közzé. Az ösztöndíj külföldi tanulmányútra van szánva. Ipari munkások jutalmazása. A kamara azon ipari munkások között, akik huzamosabb időt töltöttek már el az ipari munkálkodás terén, öt darab 100 koronás állami jutalmat diszlevéllel és öt ötven koronás kamarai jutalmat oszt ki. Tandíjmentesség. A debreczeni felső kereskedelmi iskolában a kamara rendelkezésére két tandíjmentes hely áll. A pályázati kérvények a szakiskolai ösztöndíjak; a külföldi tanulmányi pályadij, valamint a tandíjmentességért folyó évi julius hó 15-ig, az ipari munkások jutalmáért pedig folyó évi julius hó 1-ig ter- jesztendők fel a debreczeni ipar és kereskedelmi kamarához, amely a részleges pályázati feltételekről szívesen ad felvilágosítást. A magyarok büszkesége! Rákóczi Ferencz a magyarok büszkesége. Most, hogy a magyar kormány kieszközölte, hogy hamvait Törökországból hazahozzák, »Tolnai Világ-Lapja« egy olyan dologra határozta el magát, mely az irodalomban páratlanul áll. Nem kisebb dologról van szó, minthogy mindenki egy Rákóczi-cso- portot ábrázoló dombormű öntvényt gyönyörű keretben kapjon, ki »Tolnai Világ-Lapjá«-ra január 1-től előfizet. Tehát egy 100 koronás ajándékban részesül minden előfizető. Ezen dombormű igazi mestermü, s mint említettük, ha előfizet »Tolnai Világ-Lapjára félévre, az eredeti ár, vagyis 4 frt helyett 3 írttal teljesen ingyen kapja ezen dombormüvet, csupán a keretet számítja fel a kiadó, ami 2 frt 50 krajezárba kerül. Előre jelezzük, hogy ezen dombormüvet, amit az előfizetők kapnak Tolnai Világ-Lapja olynagy áldozatot hoz, amit még lap sohasem tett. A czél az, hogy az előfizetővel megösmertessék a lapot, s ha megszokta, biztosra vehető, hogy megmaradt előfizetőnek. Előfizetések a »Magyar Kereskedelmi Közlöny«-höz küldendők, Budapest, VII., Dohány-utcza 16—18. (ezelőtt Károly- körut 9.) Egy érdekes régi okmány. A városi muzeum okmányait nézegetvén, az alábi okmánymásolat került kezeim közzé : Mi Nagy Miklós Wanth Banyai Huthmany Thotth Imreh Enthresi Huthmany Nagy Péter Thommozi Hutmany Székely Geörgy Kaliczeri hutmany Cziomony Ferencz kapui Hutmany Czekei Mátyás Leves kenyéri Huthmany Szur- thei Balas Fudori Huthmany és Sigdmond Pál '■ Farkas Bányai Hutmany: Adgiuk emlékezetire mindeneknek az kiknek illik keözönseges és kivált kippen való személyeknek: Hogy mi látván az meszszül és idegen feöldreöl ide az mi helyünkre fizetésnek okáért származott szegény Legényeknek Betegségh miat való szükségekéit és az Banyáknak Romlott és veszedelmes voltok miatt való nyomoruságokatt és egy néhányszor halálokat is kik betegségeknek idein nem lehettenek reá elegek, hogy magokat táplálhassák vagy péniglen orvosnak fizethessenek seöt Némelyeknek annyera való értekek sinczen hogy kiért ez velághbol való ki múlásoknak utanna az feöldben be takartatt- hatnanak. Hogy azérth az keresztyenek keö- zeött illyen idegensegh ne találtattnek hogy az eő megh nyomorodot Attyokfiat szemek elöl el vetnek Isten szerent feleőlle gondolkodván találtunk azoknak az mi keöztünk nyomoru- saghban eset Attyank fiainak az kik betegségh- beo vadnak segetsigekre illyen mondott: I. Hogy mi Huthmanyok liven az mi alattunk való legenyekvel egyetemben minden esztendőnként úgy mint Husvet másod napiankeétt bizonyos szemmelt választanánk Czeh MESTEREKNEK, annak utanna viszont választanák az Czéh Mes- therek melle Tizedeseket! kik egy maskeözeöt hetenkent minden személyen egy egy pénzt szednének kinek giütesere választanak keözzü- lünk kétth jámbor hüteös szemeltt kiknek kezekben szolgáltatnék es az hova szüksegh volna Legényekkel egyetemben keözéönseges ere- helembeől ki adattatnek kire az mostani jelen való Esztendeőre választottuk ez jámbor sze- melyekett Nagy Miklóst és Nagy Pétért. II. Az Banyaszoknak vagyon illyen rendelések es Regulaiok hogy valaki az Czéh ellen rugodo- zik a vagy egyeb engedetlensegevel masnak is gonosz példa adó leszen avagy az Néegy esküit Embertt megh rágalmazna kire okott azok nem adnanak az ollyan embernek illyen Büntetést rendeltek az Uraim egyenleö aka- rattboll hogy egy forinthott vesznek raytha es az Czeehbul kivettetik annak felette az fogházban egy hetigh tartyak. III. Az mely Legeny ide iü avagy innét el megyen ugyanazon egy penszel alhasson be, de hogy ha valami nya- valyaia leszen oda való liteben tűrje el karait. 1 Ilii. Minden Ember úgy vegye Eszeben hogy