Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1905-10-11 / 21. szám

Felsőbányái Hírlap

eredménye a következő: Elnök Csausz István, alelnök Pfeilmayer Ödön, titkár Kertész Pál, pénztárnok Kováts Gyula, könyvtárnok Jékly Károly, gazda Magyar László; választmányi tagok : Süssner Ferencz, Baumerth Károly,' dr Berks Aurél, dr Csausz Károly, Ember Péter, Farkas Jenő, Fizély Sándor, Lupán Athanáz, Tánczer György, Labina Sándor, Smillár Mihály, Müllmaníi Antal; választmányi póttagok: Arkosi József, Brodács János, Rusiczki Ferencz és Haldinszky József. A kör tagjainak száma egyre női, mert mindig többen és.többen jelentkeznek tagokul. Az alapszabályok jóváhagyás végett felterjesztettek a magyar kir. kormányhoz.

Az utolsó golyó.

Ezernyolczszáznegyvennyolcz, a szabadság eszméjének gigászi szelleme, iszonyú dübörgéssel vonult végig a népek ezrein, tenger vért és tenger könnyet hagyva nyomában.

Az eget rázó vihar: a »forradalom« — elnémult.

Világosnál a haza éléséit, Aradnál lánczok- ban hevertek a harczi félistenek. Siri-csönd váltotta fel a harczi zajt, sötét fályolt borítva az országra s olyan lett az aztán, mint egy óriási temető . . .

A zsolczai füzek mellett, kis házikó ablakán vékonyan szűrődik ki a halvány mécs világa a sötét éjszakába. Bent a szűk szobában alacsony szalma-ágyon ifjú honvéd fekszik. Szép halvány arczán a halál lehellete s a kigombolt zsinóros dolmány alatt vérzeni kezd az égő seb.

— Ne tégy reá több kötést, úgyis hiába szólt a haldokló a feléje hajló másik nemzetőrhöz, aki karjaival az ágy két szélére támaszkodva, szakgatott zokogásban hullatta könnyei záporát. Karcsú termetén kísérteties tényben úszott a nemzetőri öltöny a mécs halvány világánál.

— Emlékszel-e Lenke? mikor a kerti lugasban örökkétartó szerelmet esküdtél nekem, édes suttogással. Mikor két karod nyakamba fonódott, mint a futó rózsa s lázban égő ajkad csókot hintett szemeimre, ezekre a szemekre, melyekben most megtörik az élet fénye. — Emlékszel-e? mikor a széles, hosszu-levelü növények alatt játszva, leleszórlad arczomat a rózsa szirmaival, ezt az arczot, a melyen most márványnyá fagy az élet zománcza. — Emlékszel-e ?. mikor atyád vasakarata és szikla-kemény szive eltiltott tőlem, mert nekem semmim sem volt mérnöki oklevelemen kívül, csak szerető szivem . . . S mikor daczolni akartál atyád akaratával, hogy makacsságodat megtörje, máshoz erőszakolt a büszke öreg.

Nagy beteg lettem, sokáig lázban feküdtem s mikor valamennyire felgyógyultam, olyan üres, olyan sivár lett az élet nekem, mint egy befalazott sírbolt. — Az az este, mikor atyád kastélyának ablakai fényesen ki voltak világítva s odabent a nagyteremben a zajos vendégek nagyszabású toasztokban sok szerencsét, ezer jót kívántak neked, az az est az én Ítéletem volt, amely engem egy hosszú, hosszú tetszhalálra Ítélt, amiből nincsen feltámadás . . . Elvette tőlem a napsugarat, a levegőt, a mosoly megfagyott ajkamon s a remé-y színes lángja kialudt lelkemben ... Az én szivemnek nem volt szabad dobogni, arezomnak kigyuladni, az én lelkemnek nem volt szabad álmodni, hanem néztem, mint követi ősz a tavaszt, ami számomra sem virágot, sem gyümölcsét nem hoz. El akartam dobni az életet magamtól, mint egy összeszakadozott, szennyes rongyot, de ahelyett egyéb történt. Vakító fény sugárzott végig az égen kelettől nyugatig, utána villámhullató, koromsötét felleg, melynek dörgése rémesen zugolt át a nemzeteken, mint a tenger moraja eget rázó vihar nyomán. Kitört a forradalom . . . Fegyvert fogtam és rohantam a harczba, hogy szemébe kaczagjak a sötét halálnak. Az ágvudör- gés, mint édes zene csendült fülembe, a halál démona vezér-angyalom lett s világitó fáklyám az égő városok lángja.

Lázban égtem, szivem duzzadt a kéjtől, ha legnagyobb vész közepén oszthattam a halált, mely engem kegyenczévé fogadott. Sok ifjú bajtársam homlokára lehelte már enyészetes csókját és engem mindig elkerült.

Egyszer aztán Szolnok mellett sok volt az ellen, titáni harczot vívtunk s mint az istenítélet, zúgott a harczi lárma a szép tavaszi éjszakán. Fent az égen a csillag milliók ragyogó tánczot jártak. Az égen táncz, a földön is táncz

az égő városok világánál, milyen felséges kép. Egy lángban úszó falu vörös fénye világította be a csatatért és a véres fényben, gyilkos golyózáporban rátaláltam az elveszett édenre, az én megtört életemre.

Három ellen vívtál te, gyönge nő s már orozva akaitak támadni a vas tsok, mikor kiragadtalak a biztos halálból.

Oh Lenke, milyen kimondhatatlan boldog voltam ott, hol a halál két kézzel aratott, mikor rádismertem. . . Egy szavad sem volt számomra, csak egy hosszú, hosssu csókban visszaadtad azt, amit örökké égő fénynek, amit szeretetnek neveznek az emberek. Vájjon a sírban lehet-e szeretni? . . .

A beteg harczos féloldalra fordult a szalmaágyon, de visszaesett az előbbi helyzetbe, kínos hörgés szakadt fel kebléből, gyönge melle nem bírta már a hosszú beszédet s pihenni látszott kissé. Milyen pihenés! Arcza fehér volt, mint a bérezek hava és sebéből véknyan szivárgott ki a piros élet.

— Mi lesz belőlem, Elemér? Ha le már nem leszesz, — szólt a másik ezüstös hangon.

Hangjában kétségbeesés, végtelen bánat rezgeti, sápadt arczán mérhetetlen fajdalom árnyéka látszott. Aztán térdre ereszkedett és szakgatott zokogásban az ágy szélére borult, megölelve haldokló kedvesét és a hosszú aranyszínű hajfürtök annak kiömlő vérében áztak.

— Az a másik, kihez csak atyám akarata fűzött, áruló lett, a német seregekben harczol hazája ellen. Atyámat a lázadók megölték és én ezer veszély között utánad jöttem a harczba. mert tudtam, hogy te a halált keresed, hogy el akarod veszteni a megunt éleiét. .Eljöttem utánad, hogy veled, a te oldalad mellett küzdjek és veled essem el a hazáért, dicsőségesen. — Kerestelek mindenütt a harezolók között, mint buskomor árnyék, barangoltam be a harezok mezejét viharos éjszakákon, egy édes angyal vezérelt kétségbeesésem sötét éjjelén: az irántad való végtelen szeretet. É-s ha nem akadtam volna rád sem az élők, sem a holtak között, akkor leszálltam volna a főid gyomrába és ott megtaláltalak volna.

Pedig nagyon közel állok ahhoz, hogy oda menjek — szólt a beteg honvéd elhaló, csöndes hangon. — Az a nyomorult gránát-szilánk úgy látszik, megöl, érzem, a vég közeledik.

Oh pedig hogy szeretnék még egypár napot itt lenni, csak egy pár órát még eltölteni veled, ebben a bus magányban, de nem lehet. A halál órája kong, mennem kell. Ha fáradt lelkem elszáll a testből, temess el ott, a fűzfák alatt, hol a nagy harczot vívtuk a letiport népjogért, hol a többi bajtársak aluszszák a végnélküli álmot Ha csöndes éjféleken lágy szellő suhogtatja meg a fa lombjait ablakod alatt, tudd meg: az én lelkem az, mely feljár hozzád a siri világból. Ne félj, lelkem nem zavarja meg édes álmod, csak arezodra hinti szellemcsókját és visszatér a hideg sírba.

... A beteg fakó arczán ólom szinü vonások jelenlek meg és szederjes ajkain hörgéssé vált a lélekzet, aztán alig érthetően folytató:

— Ha a sírba tesznek, tedd szivem fölé a te arczképedet, amit híven őriztem és amit. imáim közben görcsösen szivemre szorítottam a csaták viharjain. Tedd meg ezt nekem, engedd, hogy együtt menjek el vele porrálenui . . . Lenkém . . . édes . . . Lenkém . . .

Sikoltva borult a lány haló kedvesére, ajkai annak márvány arczát érintek s a kitörő zokogásban szép arczára tapadtak arany fürtjei.

— Hazám elesett, kedvesem halva és én egyes-egyedül ezen a puszta, nagy világon. Ah ! .. . és ráborult ismét sírva, zokogva . . .

Majd csendesen felemelkedik, szemében az őrület lángja ég, nemes arczán a kétségbeesés fagyos mosolyt fakaszt. Alig hallhatóan susogják ajkai;

— Megyek veled, édes Elemér! — aztán gyors kézmozdulattal golyót röpít fájdalomtól megtört szivébe. . .

Künn a koromsötét éjben vadul süvölt az őszi szél. Szárnyat öltenek a siri árnyak, végig- száguldva a harczi síkon, nászéji dalt zengnek egy láthatatlan másvilágból.

A zsolczai füzek mellett kis házikó ablakán kísértetiesen pislog a mécs halvány világi, nincs aki eloltsa, odabent aluszszák csendesen a hosszú hosszú álmot, a honvéd és kedvese.

VASÚTI MENETREND.

N

SZ

V I"duT

I Nap

szaka

Érkezik

Felsőbányáról

d.

e. 7.1

Na

gybányára . !d. e.

7.33

d.

e.1.—11 *

» d. fi.

11.25’

»

d.

u. 2 27**

* !d. u.

3.-**

S>

d.

u.l 8.—

» !d. u.

8.33

Nagybányáról

d.

e. 7.53

Felsőbányára, d. e.

8.32

d.

e.l 9.48

» d. e.

10.27

»

d.

u. 5.39

» d. u.

'6.09

»

d.

u. 8.53

> d. u.

9.32

»

d.

e.l 5.5

Szatmárra . . d. e.

8.30

d.

ej. 30*

> d. u.

e.50*

d.

u.3.20-*

» !d. u.

6.38*

»

d

e 9.53

Kolozsvárra . d. u.

15 3

7>

d.

e. 5.06***

Sülelmedre . . d. e.

6.29***

»

d.

uJ 5. 2”*

» jd. u.

i/.c9***

Szatmárról . .

d.

ej 6.06

Na

jybányára. d. e.

6 9.33

>

d.

UJ 2.55

> !d. u.

5.34

d.

u.l 7.23

> d. u.

0.34

Kolozsvárról .

d.

e.l 7.32

» 'd. u.

3.05

Sülelmedről .

d.

e. 6 50*’*

» de.

8.09***

»

d.

u. 7.06***

» d. u.

8.26***

* Csatlakozik a budapesti gyorsvonathoz'. ** Csatlakozik a budapesti gyorsvonathoz. *** Csak keddi napokon jár.

Felelős szerkesztő: Imre Károly. Kiadótulajdonos: Nánásy István.

Hirdetések.

3173—1905 tkv. sz.

Árverési hirdetmény.

A nagybányai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Szicheli Vil- helmina felsőbányái lakos végrehajtatónak Bányai József úgy is mint kisk. Bányai Erzsébet t. és t. gyámja misztótfalusi lakos végrehajtást szenvedő elleni 400 K tőkekövetelés és járuléka iránti végrehajtási ügyében a szatmári kir. törvényszék illetve a nagybányai kir. járásbíróság területén fekvő, a misztótfalusi 350. sz. tjkvben l/2 részben Bányai József, i/i részben Bányi Erzsébet s y^-ed részben Filep Gyula tulajdonát képező, de a V. T. 156, 5,-a értelmében egészben árverezendő 90. hr. sz. házas, telekre az árverést 958 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanra az 1905. évi november hó 8-án délelőtt 9 órakor Misztótfalu községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog.

Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. november 1-én 3333. sz. a. kelt i. m. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni.

Kelt Nagybánya, 1905. évi aug. hó 20-án.

A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.

Ináncsy, kir. aljbiró.

Igazi urinő

arczának, keblének, kezeinek alapos ápolására soha sem használjon mást, mint a világhírű 1895. év óta törv. védett

KRIEGNER-féle

Creme de Margueritet.

Ezen nagyszerű készitményt kiváló tulajdonságai miatt számosán utánozzák, ez okból óva intem a n. é. közönséget a silány utánzatoktól. Kérjen mindig csak határozottan

RIEGNER-félét. -vb

A Créme de Margueritet előnye, hogy mindennemű fém és festő anyag mentes, tehát teljesen ártalmatlan, igy éveken át használva sem támadja meg egészségét. Áitálmatlanságát hatósági bizonyítvány igazolja,

Eredeti nagy tégely 4 K. — Próbatégely I K.

Kriegner György

BUDAPEST, VII. KALVIN-TÉR.

Diskrét postai szétküldés naponta.

Triff László.

Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.