Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-02-01 / 3. szám
■» , • SÜL- évfolyam. Q_ szám. 1005. Február 1_ MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. ! Előfizetési ára : Kgész évre 4 korona. Félévre 2 koro a ! Egyes szám ára 20 fillér. L-f» Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Képviselőválasztás után. Lezajlott a követválasztás nemcsak a mi kerületünkben, hinein az egész országban. Ítélt a nemzet, mint előre hangoztatva volt. Hogy miképen Ítélt, azt ne firtassuk e helyen, hiszen úgyis elvégzik azt helyet * tünk mások és másutt, ahol annak helye van. Mi ez alkalommal megelégszünk azzal, hogy a nemzet ezen legszebb jogának gyakorlásához füzünk néhány gondolatot. Nem befol/ásoltatjuk magunkat semmiféle pártfelfogástól, midőn ezt teszszük. A pártoskodás hullámai különben is nagyrészben elsimultak már felettünk s kiki visszatért a maga békés foglalkozásához Midőn egy-egy képviselőválasztás következik reánk, fenekestül felfordul minden országszerte. Rokonok és jóbarátok lesznek ellenségekké, sőt fájdalom, a tettle- gességnek szomorú következményei sem maradhatnak el soha. Ahelyett, hogy tisztelné egymás meggyőződését a választó- polgárság, kigyót-békát kiált ellenfeleire s lemossa azokról úgyszólván a keresztvizet is, gyakran nem hagy rajtok egy garas ára becsületet, Az ilyen mértéktelen elfogultság felette szomorú tünet annyival inkább, mert gyakorta évekig is érezteti káros hatását a társadalmi életben, gátat vetve eképen a békés fejlődés elé. Sokszor halljuk az ilyen -- eléggé el nem ítélhető — kifejezéseket: tartsanak együtt azok, akik a választáson fegyütt voltak, vagy: támogassák azok ezt, vagy azt az eszmét, akik X. Y.-t támogatták stb. Nagyon helytelen felfogás az ilyen. Ugyan mi szükség van arra, hogy a visz- szavonás pallosát évekig suhogtassuk egymás feje felett és megölni legyünk ezáltal a közügyeknek? Minden választásnál szemben áll egymással a többség és a kisebbség, amazoké az öröm, emezeké a bánat. Hiába! Ez a világ rendje és ebbe belé kell nyugodnunk. Egészen más mezőre tartozik azonban az a kérdés, hogy azok az elemek, amelyek tö- meggé verődve, eldöntik a legnagyobb fontosságú politikai kérdéseket, tudatával bir- nak-e ebbeli működésük teljes fontosságának. Bátran mondhatjuk, hogy nem. Ez az állapot mindaddig nem fog változni, mig a választói jognál a vagyoni szempont lesz a döntő, mig a törvény bizonyos értelmi képességet is nem fog követelni minden választótól kivétel nélkül. A hatosztályu elemi iskola sikeres végzettsége, a magyarul Írni, olvasni és beszélni tudás, ezek volnának azok az elemi követelmények, amelyek hiánya nélkül senkit sem volna szabad Magyarországon felruházni a legfontosabb polgári joggal, a képviselőválasztói jogosultsággal. Legalább ekkora értelem feltétlenül rnegkivántatik arra, hogy valaki ezen nagybecsű joggal okszerűen tudjon élni. És a választói jog kiterjesztésének követelése is csak úgy le- ! hét jogosult, hogyha a vagyoni czenzust le- jebb szállítva, az értelmi czenzust behozzák, különben csak az ész nélkül zavargó elemeket szaporítanák országszerte, pedig ebből a fajtából igy is van már elég. De még igy sem fog bekövetkezni a minden jó hazafi legszentebb vágyódását képező tiszta választás, amelybe semmi érdek, semmi presszió nem játszhatik belé, amelynél az eredmény a nemzetnek lehető legtisztább ítélete lenne E czél megvalósítására egyetlen alkalmas eszköz a községenkinti titkos szavazás, amelytől szonban ezidöszerint oly messze vagyunk, akárcsak Makó Jeruzsálemtől . . . Ezzel eltűnnék a választásoknál a gyanúsításnak még az árnyéka is, ez volna a meggyőződésnek a legtisztább megnyilatkozása. Igaz, hogy ennek is volna egy hibája: nem volna mód arra, hogy a választók kimutassák a maguk politikai bátorságát. A községenkinti titkos szavazás emberbaráti szempontból is, gazdasági szempontból is kívánatos volna. Nem lenne a képviselőválasztások betegségnek és halálnak okozója, mint volt a mostani szigorú téli időben, meg aztán nem tenné szegényebbé a jelölteket egypár ezer korona alkotmányos költséggel. Ha egyszer a választó a maga jelöltjétől még azt a szimpla fuvardíjat sem követelhetné, ami nélkül most választás nem igen lehet, akkor valóban érdek nélkül, a maga meggyőződése szerint szavazna mindenki és a parlamentben is a nép valódi választottai ülnének. Értelmi czenzus és községenkinti titkos szavazás, jöjjön el a te országod! Állatkereskedelmünk helyzete. Azt talán fölösleges is megemlítenem, hogy az állattartás szükséges szerve a mezei gazdálkodásnak. Szükséges két szempontból : 1. a föld termöerejének fentartására ; 2. a jövedelmezőség szempontjából. E két szükséglet kielégítése nélkül a mezőgazdaság nem haladhatna és főkép nem lenne jövedelmező foglalkozás. Tart a mezőgazda : 1. Igás jószágot, mely a munkaidőn kívül istállóban áll. Haszon ezen az állományon nem lehet, mert az állat által kifejtett erő csökkenti az állat értékét. Az igás erő haszna tehát indirekt utón jut érvényre és az eredmény elemei : a teljesített munka és a szolgáltatott trágya, Egy sokoldalú férfiú. — Rajz. — Irta; HONTI HENRIK. Személyek: Varga Mihály jómódú polgár, elég tekintélyes termettel, 5i éves. Bér Izor, nyúlánk, elegáns fiatalember, akinek viharjárta fekete kabátja és kaucsuk-gallérja azonnal elárulja a szélhámost. — Tehát ön a leányom kezét akarja? — Legforróbb vágyam, uram 1 — De hisz én önt nem ismerem ! — Mit sem tesz, uram. Mint már említettem, Bér Izor vagyok. — No jó, a nevét, azt tudom, de egy gondos apának ilyen fontos dologban egyebeket is kell tudnia. — O, mi szeretjük egymást! — Ez mellékes. . . — (Közbevág) ... De megbocsásson, épen nem mellékes. — ... Mi ön? miből fognak megélni jövendő feleségével? — Tehát beléegvezik ? — Azt még nein mondtam. Mindenekelőtt a fentiekre szeretnék választ. — Tehát: — ki vagyok én ? A legboldogabb földi halandó, uram, akit kedves leánya rokonszenvére méltat. A kisasszony valóságos angyal, szőke haja, mint az. . . — De hiszen nem arról van szó! — Kérem, ne zavarjon. . . Különben legyen meg az akarata, ha épen olyan kiváncsi természetű. Születésemet titokzatos homály födi, ugyanis egy csillagtalan, sötét éjszakán pillantottam meg a napvilágot. Bár dicsekedni épen nem szokásom, el kell mondanom, hogy kora gyermekségemben számos jeles tulajdonságomnak adtam jelét, igy többek között: két foggal születtem a világra. Már ebből is sok jót és még több rosszat következtettek a modern Pythiák, a komaasszonyok, de ez akkoriban — könnyen érthető és méltányolható okokból — épenséggel nem zavart a rendes napi teendőim elvégzésében. — A dologra, uram ! . . . a dologra . . . — Szegény megboldogult nagyapám más féléves és kétnapos koromban ihletve jósolta : — Meglássátok, hogy e gyermekből nagy ember lesz. . . — Termetre bevált. — Termetre ? . . . nem csupán termetre, j uram. Nem. Egyéb tekintetben is. . . De nem fogom untatni ama tények leirásával, ame- ! lyek előttem zsenge fiatal koromat felejthetetlenné teszik, hisz ilyen dolgok többé-kevésbbé minden emberrel megtörténnek. (Elérzékenyül.) Ugy-e bár, uram, ön is szívesen lopott országos vásárok alkalmával kisebb emléktárgyakat ? — Én ?! . . . — - No, nem tesz semmit. Hiszen nem ok- vetetlenül szükséges... Azért kegyed egész tisztességes ember lehet . . . — Kérem . . . kérem. . . — Az iskolában már nyilvánvalóak voltak nem mindennapi tehetségeim. Egyszer például . . . — Hagyjuk talán a részleteket. — Nem bánom. De szüleim és tanitóim véleménye egybehangzóan az volt, hogy nem fogom mint közönséges halandó befejezni életemet. Erről ugyan még határozottan nem nyilatkozhatott!, bár valószínű, hogy kedves szüleim nem úgy értették a dolgot, mint kedves tanitóim. . . — Tovább . . . tovább. . . — Szívesen — Tényleg, irtóztam a közönségestől és midőn negyedik gimnázista koromban - ó gyönyörű idők! — kicsaptak az intézetből, (egy tanárom burnótszelenczéjébe feketeborsot kevertem szórakozottságból), elhatároztam, hogy művész leszek. Művész, aki ecsetjével írja be magát kitörölhetetlenül az emberiség történetébe. — Odaadtak egy szobafestőhöz és ön csak természetesnek találja, ha ez az egyhangú foglalkozás nem felelt meg vérmérsékletemnek és művészi hajlamaimnak. Egy Ízben az alkotás lázától űzetve, a gazdám összes mintáit ráfestettem egy szoba falára. Bár nem volt tökéletes' az első önálló müvem, a festékek kü- lönfélesége igen jól hatott. Hálátlan gazdám elcsapott, bár én biztos voltam benne, hogy a valódi ok az, hogy többet tudok, mint ő, a vaskalapos. . . — S mi ön ma ? — író vagyok, uram. író! (Önérzettel.)
