Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-08-02 / 16. szám
Felsőbányái Hírlap. Az emberek az elméletek végtelen mezején elkalandoznak szerte-széjjel, s midőn fáradtan leülnek pihenni annak a tudatnak reményében, hogy most már messzire vitték a dolgot, azon veszik észre magukat, hogy épen ott vannak, ahonnan elindultak. Valóságos sziszifuszi munkát végeztek. A nőnevelés még mindig nagy probléma Az ókori népek a nőt alárendelt, tisztátalan lénynek tekintették. Sőt még a művelt népeknél is, mint: assziriak-, babiloniak-, görögök-, rómaiaknál sem volt máskép. Csak a keresztény műveltség emelte fel a nőt ama polczra, amely a természeti törvények szerint őt megilleti. Itt azonban későbben egy kis hiba. csúszott be, t. i. a. •»túlhajtott lovagiasság« a mértéken túl ment, minek folytán a nő természetadta hivatásától elvonatván, a társadalomnak csecsebecséjévé vált s ezáltal kutforrásává lett sok rendellenességnek és sok bajnak. Mint ilyen — természetesen — nem töltvén be ama hivatását, amelyet neki a Gondviselés a természet háztartásában kijelölt, visszás helyzetbe jutott a társadalom többi tényezőivel s magának épen oly positiót reklamál, mint a férfiaké, t. i. ügyvéd, orvos, tanár stb. akar lenni, szóval a férfi munkakörben egyenlően részt kiván venni. E czél elérésére már nemzetközileg is szervezkednek. E pontnál álljunk meg egy kicsit. Mielőtt e tárgyban nézetünket elmondanék:, üssük fel azt a nagy könyvet, amelyet természetnek neveznek, hogy ez ügyre vonatkozólag mit jegyzett fel oda a legnagyobb mester, a Teremtő. Mert abban a könyvben minden a legkisebb részletekig le van irva, csak tudni kell belőle olvasni. De nézzük meg mindenekelőtt azon kérdést, hogy mi czélja volt a Teremtőnek akkor, amidőn két nemet, t. i. férfit és nőt teremtett, mert hiszen ok és czél nélkül nincs semmi e világon. Ha a Teremtőnek nem lett volna semmi különös czélja az emberrel, hát teremtett volna csak egynemű Individuumot (egye- det, lényt), amely elosztás utján, mint sok más lénynél látjuk, szaporodott volna s tartotta volna fönfaját. De a kétnemüségnemcsakegyedül e tényre vonatkozik, hanem főképen az emberi élet összes mozzanataira. És ebben rejlik a nő kiváló fontossága a társadalomban. Ugyanis az emberi életnek két sarkpontja van, amelyek körül forog az emberi élet teljessége,minden mozzanata. E sarkpontok közöl az egyik az életfentartási, a másik pedig a fajfen- tartási ösztön ; az előbbit közönségesen éhségnek, az utóbbit pedig szerelemnek nevezik. Hogy milyen két hatalom ez, a mindennapi élet eléggé igazolja. De hogy melyik nagyobb hatalom, azt is könnyen el lehet dönteni. Itt szomszédságunkban, Galicziában, a statisztikai adatok szerint állandóan, minden évben éhínség következtében meghal körülbelül 24 ezer ember, de ezek közöl nem akad egy sem, aki magamagától dobta volna el az életét, vagyis hogy öngyilkos lett volna; bevárja a biztos és borzasztó halált. Ellenben a reményteleti szerelem mindennap — amint ezt a napi sajtóból tudjuk-te- ménytelen áldozatot kiván; mert az nem képes megalkudni a sorssal. — Világos tehát hogy a szerelem legerősebb sarkpontja az emberi életnek. Enélkül az emberi élet oly üres volna, hogy nem létezhetnék sem költészet, sem czi- vilizáczió, sem semmi eszményibb és magaszto- sabb dolog. Ez tehát egyik főrugója az emberiség összes tevékenységének. Ebben a fentebb említett könyvben az van följegyezve a nőről, hogv az ő anyagi és szellemi complexuma vagy szervezete íőképen anyának van berendezve. Már magában véve ez a szó »anya» egy óriási programmot jelent: a gyöngéd szeretetet a végtelenségig, az önzetlen gondoskodást az önfeláldozásig, ha kell életének feláldozásával is Tudja a t. olvasó, hogy mi a Nap a növényzetre? Hát az az anya az emberiségre. Valamint a növények- napfény nélkül elhalványulnak, elsatnyulnak s végre elpusztulnak, úgy az embercsemeték az anyai szeretet és gondozás nélkül ugyané sorsra jutnának. Ha a történelem lapjait forgatjuk, arra a szilárd meggyőződésre jutunk, hogy a nagy elmék irányitói anyáik voltak. Ha az anya finom, gyöngéd, gondos nő volt, rendesen a fia is olyan lett; ellenben ha az anya durva, nagyravágyó, hiú vagy szívtelen volt, a fia vagy a leánya is rendesen ilyen lett; nagyon ritka a kivétel. Például Olympias a macedóniai király (Fülöp) felesége egy uralomvágyó, zsarnok nő volt, kinek a fia, Nagy Sándor, a világhódító is ilyen lett. Vagy pl. Szent Ágoston a gyöngéd, nemes- lelkű édesanyjától, Mónikától, örököte tánto- rithatlan hitét s mély vallásosságát. S midőn egyszer később, mint tapasztalatlan ifjú, meg- tévelyedett, az édesanyja könnyei meg intelmei téritették vissza az igaz útra. Hasonlóképen ir Smiles Cromwell élet- irásában édesanyjáról, midőn kimutatja, hogy mily csodálatos lélekjelenléttel és tetterővel rendelkezett e nő, amidőn mindenkitől el volt hagyatva. Nemcsak fiát, de öt leányát is nagyon tisztességesen felnevelte fáradhatatlan szorgalmával párosított magas intelligentiájával, s jó családok fiaihoz adta őket férjhez. Továbbá az amerikai nép nagy törvényhozója, Washington, édesanyjáról a történelem följegyzi, hogy midőn elvesztette férjét öt, : gyermeke közól a legidősebb csak 11 éves volt. De a nő csodálatraméltó kitartásának, gyöngéd- j ségének s okosságának sikerült a nagy gazdaságot kormányozni, rendben tartani s gyermekeinek kiváló nevejést adni. De az anya nemcsak akkor bir hatással j gyermekeire, midőn gondolkozása s cselekedetei gyermekeivel harmóniában vannak, de még akkor sem marad hatás nélkül, ha azokkal ellentétes, disharmonikus nézetben van. így í pl. ha Schopenhauer, a nagy német bölcselő iratait olvassuk, az anyai nevelés nemesítő hatásának a hiányai végigvonulnak íajta. A fiú, ki az édesanyjával folytonos harcz- ban állott, müveiben, melyek különben is televannak pessimizmussal, a női nemről nemcsak kicsinyléssel, de megvetéssel ir. Pedig az édesanyja nem is közönséges nő volt, mert az ben oltárt emelt számára, amely előtt szive-lelke örömével tömjénez. Chique sem késett üdvözölni a régi jó barátot. Szives utasításokkal látta el s végtelenül örvendett, hogy most már nem lesz egyedül az ismeretlen, messze idegenben. Most talán már könnyebben fog menni a szülőktől való bucsuzás is s a szünidő leteltével nem fog a szekrény mögé bújni, hogy ne kelljen a szerető, gondos édes anya mellől visszatérni a hideg szigorúságba. Ebben a jóleső hiedelemben ringatta magát, inig újból nem jött a vakáció vége ; mert, amikor a mama könyes szemmel jelentette: — No, Julikám! köszönj szépen apának s gyerünk, itt a kocsi! oly fájdalmas hangon zokogta a láda mögöl: — Jaj, mama! én nem megyek most vissza !... mama, csak még egy napig tessék itthon tartani! hogy aki hallotta, megesett a szive rajta. Azért mégis San Maron volt az első előadáson s csüggetegen várta annak végét, hogy hazamenve, valamelyik félreeső helyen, ahol nem látja senki, kisírhassa magát. Aztán belétörődött sorsába s tanult, tanult szorgalommal. Az időszak végén gyermekes örömmel hasonlitgatták össze bizonyitványaikat, hogy kinek van több jelese, pedig egyformán jeles volt mindkettőé. Alig várták, hogy viszontláthassák kedves barátjokat, Lucillo Pedrot, akinek »Care mi amice« kezdetű és tuus amicus befejezésü kedves levelező lapjait oly féltve szorongatták kabátzsebök- ben. Az öröm teljes volt. Lucillo emberül megállta helyét. Nemcsak vezetett, hanem tündökölt. Osztálytársai áhitatos tisztelettel néztek a jám- ! bor kis fiú okos arczára, mégis, bár sokat és szívesen segített, különösen gyengébb társain, any- nyira irigyelték, hogy majd sárgaságba estek, amikor a tanár néha a kathedrára állította s igy szólt: — Tanuljatok tőle szorgalmat, lelkiismeretességet s próbáljátok követni őt ! A jó öreg bácsi boldog és büszke volt fiára s öreg napjaiban ez fiatalította Ámde a fát, amelyben őrlő szu lakik, nem lehet megmenteni azzal, hogy zöldelő, friss gályát szúrunk oldalába. Magához ölelte fiát s fülébe súgta : — Lucillkám, én meghalok. Még csak azt szeretném megérni, azért imádkozom s imádkozzál te is szerető atyádért, hogy mint érett embert csókolhassalak meg! ......... És kívánsága — nem teljesült. A szu lassan, de biztosan őrölt s néhány nappal a kívánság teljesülése előtt befejezte munkáját........ Szegén y Luc, bár tündökölni van hivatva, még csak nem is igen ragyoghat, jóllehet néha át-áttör a fénye, mert a csapás árnyékot vetett a fényre. S mily csodálatos!... »Valóban, Istenem, rejtettek utaid S elfölted elölünk magasztos titkaid«. Akiket háromfelé űzött a boldogulás vágya, összehozott a csapás, összébb fűzte sziveinket a közös fájdalom. Akik egyek voltunk az örömben, irodalommal (a regényírással) foglalkozott; de amellett — úgy látszik — könnyelmű és préda volt, mert a családját a végnyomorba döntötte. E néhány példából is kitetszik, hogy az anyák szerepe mily döntő befolyással bir a kiképzésében, világ nagy alakjai lelki életének Ha tehát a nőknek, mint anyáknak ily nagy szerep adatott az emberiség közművelődésében, világos, hogy aminők az anyák, olyanok lesznek a gyermekeik, tehát olyan lesz a társadalom, vagyis olyan lesz maga anemzet. S igy végelemzésében, látjuk, hogy a nők jó vagy rossz voltától f ügg első sorban egy nemzet felemelkedése vagy hanyatlása; mert örök igazság marad, hogy a házi vagy—jobban mondva — az anyai nevelést semmi a világon nem képes pótolni. Az olyan ember, ki anya nélkül neve- kedett föl, vagy rossz anyai nevelésben részesült, sohasem lesz — már amennyiben az emberről lehet azt mondani — tökéletes ember, vagyis a tudása az érzelmi világával sohasem lesz harmóniában; sohasem fog simán szerepelni az élet színpadján; élete csupa döczögés és folytonos ellenmondásokból fog állani, melyeket lépten-nyomon ki kell igazitgatni. Már az elmondottakból is láthatni, hogy a nő sohasem lehet a férfival minden tekintetben egyenlő. Az emberi nem épen olyan, mint a villamosság: a különnemüek egymást vonzzák s egyesülvén, normális állapotot létesítenek, ellenben az egyneműek egymás között feszültséget idéznek elé. Amint tehát ezen természeti törvényen s igazságon nem változtathat emberi lény, úgy az előbbeninek megváltoztatása sem áll módunkban, mert mind a két eset természeti törvényeken nyugszik. Fia tehát ez igy van, lássuk, hogy milyennek kell lenni egy nőnek, hogv eme szép, nemes és magasztos hivatását betöltse, vagyis mire törekedjék a nőnevelés, hogy eme czélt elérje. Már a német koszorús költő, Schiller, mondja egyik költeményében: »férfit illett erő, neki törvényt védeni tiszte, Ah, de az asszonynak trónusa a szelídség.« Tehát nemcsak a költő, de a természeti törvények szerint is a nőnek: »szelídnek, gyöngédnek, kedvesnek, szeretetreméltónak, linóm lelkűnek és nemes szivünek kell lenni.« Szóval olyannak, aminőnek őt a Teremtő alkotta. A nevelésnek tehát oda kell törekedni, hogy a nőnek ilyen lelki tartalmat adjon; mert csak ennek segélyével töltheti be ama magasztos hivatást, amelyet részére a gondviselés kijelölt. Tehát a nőnevelésnél ezen szellemben kell az egész tanmenetet berendezni s betartani. Minden tantárgynak berendezése ezen elvek szerint történjék. Például a történelem tanításánál ezer meg ezer alkalom kínálkozik a női jellem kidomboritására. Vagy a növénytan tanításánál vissza kell térni oda, ahol ős-, nagy- és édesanyáink voltak, t. i. ők tudtak kertészkedni, gyümölcsből különféle aszalványokat, befőttö- ket stb. készíteni; ismerték a gyógynövényeket s háztartásukban használták is azokat, szóval tanulják meg mindazt, aminek az életben hasznát is vehetik. egyek lettünk a szenvedésben is. Úgy látszik, a j gyermekek vonzalma átment az apák szivébe is | s mint mágnes, vonzották egymást a — halálba. Az áldott lelkű Pietro bácsi addig sopánkodott : — Juli, Juli, csak már egyszer a magad lábán járhatnál, hogy megnyugodnék aggódó szivem, mig csakugyan megnyugodott, amikor már csak egy ugrása volt hátra fiának. Letört, mint a megrágott gyökerű virág a hirtelen támadott szélvészben. A mágnes nagyobbodott tömegében, erős- bödött erejében. A harmadiknak magának volt célja. Atyja nem kért tőle semmit, de ö szerette volna megkönnyíteni apja nehéz terhét, mert fájó szívvel s könnyes szemmel látta, hogy már-már földhöz nyomja nagy munkában kimerült testét. S miközben ereje megfeszitésével dolgozott célja eléréséért, atyja is — megkönnyebbült, mert addig- addig húzta a szörnyű nagy terhet, mígnem leroskadt alatta ......... Bán atosan, nehéz fájdalommal mindenik másfelé kereste az apát s megint összejöttünk. . . . . Aki munkára szoktatott, becsületre intett, keblére szorított s apai szeretettel őrködik felettünk, vigasztal bennünket. Nem füz-e a jövőben még összébb valami, nem tudom; de sejtem, hogy igen. Tessék csak figyelmesen nézegetni, valószínűleg most is együtt lát bennünket.
