Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-07-05 / 14. szám
IXL_ évfolyam. 14. szám. 1905. J"tj-Iíu-s 5, FELSŐBÁNYA! HIELAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTART ALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro iá Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Meggyőződés. Aki bizonyos czél, még pedig eszményi czél érdekében küzd s ezen küzdelmében kisszerű, önző egyéni érdekek nem befolyásolják, arról szoktuk mondani, hogy meggyőződése van Meggyőződését pedig kul- tur-államban mindenkinek tiszteletben kell tartani, azért sem haragnak, sem bosszú- állásnak, sőt még neheztelésnek sem volna helye az emberek között. De hát hol állunk mi még a műveltség ezen magas színvonalától és mily ritkán találunk a mi társadalmi életünkben minden anyagi salaktól mentes, tiszta meggyőződést 1 Ma még lépten-nyomon találkozunk az életben szomorú alakokkal, akik fáradtan, minden ambiczió nélkül vonszolják a maguk terhét, elvégzik kötelességeiket ugy- ahogy, mert kenyeret csakis igy adhatna családjoknak, de az arczukról leri az élet- untság, embertársaikhoz bizalmatlanok s min denkiben ellenséget látnak. Ezek a szánalomra méltó páriák többnyire a meggyőződés koldusai. Valaha volt ideáljok, szivükben frissen pezsdült a vér, mely akaraterejüket nagy tettekre hevité. De midőn látták, hogy az életben csak szolgai alkalmazkodással, a meggyőződés szegreakasz- tásával lehet boldogulni, elfásultak és hasonlók lettek a kiégett bolygókhoz, melyeket csak a természet törvénye mozgat kimért pályájokon, de önmagukban semmi élet nincsen. Ez a szomorú sors azonban csak a magas szárnyalásu lelkek osztályrésze. A legtöbb embernél azért hiányzik a meggyőződés, mert vagy restéinek, vagy nem tudnak gondolkozni. Mind a két faj felette veszedelmes, amennyiben bármelyik fogékony a hamis elvek és tévtanok befogadására s emiatt gyakran válnak az üdvös eszmék, nagy alkotások kerékkötőivé. Ve- szedelmességök nagyszámukban rejlik. Számbeli súlyúknál fogva azon részre húzzák a mérleg serpenyőjét, amelyre ránehezednek. A gondolkozni tudó és szerető emberek között azonban — sajnos — olyanok is akadnak, akik tiszta meggyőződést szereznek maguknak az egyes dolgokról, hanem ezen meggyözédésök mellett eszök ágában sincsen kitartani, mert tudják, hogy az rájok nézve káros hatású lehetne. Mit tesznek tehát? Eladják hitöket, meggyözö- désöket a többet Ígérőknek. Rang, kitüntetés, vagyon, a hatalmasok kegye, barátsága képezik az ellenértéket, amelyért készek lelki rabszolgaságba sülyedni és képmutató módon gazdájok meggyőződését írva zászlójokra, amellett, mint sajátjok mellett, sokszor bámulatraméltó kitartással küzdenek. Ezek az alakok a legveszedelmesebbek. Mint báránybőrbe öltözött farkasok járnak a gondolkozni nem tudók vagy nem akarók szánalomraméltó táborában *■ az egész társadalom megrontásá- 'z édesgetik, hogy megvívják az igazság roskatag várát. Pedig be sokszor van szüks' mindennapi életben a hazának \y tiszta meggyőződésére, be sokszor évtizedekre, sót századokra kiható károkat okoz a nemtörődömség, a gonoszlelküség közintézményeinkben. Nem szükség ezt bizonyítanunk, mindenki tudja, ki a történelmet lapozgatni szokta, ki az eseményeket figyelemmel kiséri. Midőn tehát látjuk, hogy a polgárok világos gondolkozása van hivatva arra, hogy döntő szerepet játszék hazánk, nemzetünk jövő boldogságának intézésében, le kell ■^7 <r vetkeznünk fásultságot, csüggetegséget, le kell küzdenünk a hagyományos nembánom- ságot és tiszta képet kell alkotnunk magunknak arról, hogy mi a tennivaló. Ha pedig egyszer ezzel tisztába jöttünk, nézzünk szembe bátran mindennel, ami elhatározott, meggyőződésazülte czélunk kivitelének útjában áll. Ne törődjünk az alakos- kodók kárhoztatásával, a más lábán járók nagy tömegével, a világi előnyök elvesztésével, hanem lelkiismeretünk tisztaságában bizva, tegyük azt, aminek helyességéről meg vagyunk győződve. Emberi gyarlóságunkban úgyis ki vagyunk téve a botlásnak, de legalább mindenkor megnyugtat az a tudat, hogy akaratunk, szándékunk jó volt s annak keresztülvitelénél csupán magasabb szempontok vezettek bennünket. Mindenek felett pedig tiszteljük kinek- kinek a lelkismereti szabadságát s a különböző meggyózödős ne tegyen be lünket egymás ellenségeivé. Pihenés. Pár hete csak, hogy panaszkodtunk az időjárás szélsőségei miatt, és íme! benne vagyunk a rekkenő hőségü nyárban. A 30-32 fokos meleg közönségessé lett. Űzi az embereket ki, a hegyek közé, a lombsátrak hűvös árnyába. Boldog, aki most szakítva az élet ezer- nemű gondjaival, pihenni térhet, hogy uj erőt gyűjtsön az újabb munkára. Hazánk népességének túlnyomó része azonban csak most kezd igazán dolgozni! Megpendül a sarló és kasza, kezdetét veszi az áldás, a mindennapi kenyér betakarítása. Eg a munka száz- meg százezer kézben kora hajnaltól késő estig. Mig a föld népe izzad, fárad a nyár tikkasztó hevében, addig a szellem, az ipar és a gyárak munkásai, már t. i. akiknek módjokban van, megszöknek hazulról s többnyire az álFezőr. — Irta: ZÖLDI MÁRTON. — Kitti k Gáborral úgy ösmerkedtem meg, hogy diákkoromban az apjánál laktam, ott is kosztoltam. Az apa derék pékmester volt, a fia közönséges lump. Máig is hálásan emlékezem az öreg Fittikre, ki valahányszor fiát szidta, követendő példa gyanánt mindig éngem lobogtatott. — Mért nem veszel róla példát? Mért nem tanulsz úgy, mint ő? Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy milyen zavarosak a jó fiúról való fogalmak. Az apám éngem következetesen a Lipták fiú példájára utalt, akit néhány évvel később kicsaptak a gimnáziumból. Elemi baj miatt- Kilopta az elemeket a vegytani laboratóriumból. Fittik Gábor, mint alább látni fogjuk, nem követte a példámat. Azt hiszem, jól tette. Valamint tőlem is oktalanság lett volna, ha a Lipták fiúval parallel etikai pályát futottam volna meg. Becsuktak volna. Úgy tiz év után találkoztam Fittik Gáborral Budapesten. Elbeszélte, hogy apja meghalt, ő pedig a börzére jár. Még akkor gyalog. Néhány év múlva már kocsin láttam végigrobogni az utczákon. A saját fogatán. Egyszer egy kávéházban mellém telepedett. Minden kérdezés nélkül számot adott vagyoni helyzetéről. — Van egy kis pénzem. Nem sok, mert villát vettem a Zugligetben. Negyvennégyezer forintot fizettem ki készpénzben. Illőnek találtam szörnyüködni az összeg nagysága fölött, — Mit akarsz ? — magyarázta élénken — a Zugligetben drágák a villák. Azt pedig nevetségesnek találom, hogy hitelbe vegyünk lukszus-tárgyakat. Az nem szolid dolog. Megjegyzem, hogy egyátalán nem kérkedett Sőt keserű panaszokat hallatott az üzleti élet megbízhatatlansága fölött. — Ma van néhány garasom, holnap jön egy rossz konjunktúra és mehetek hordárnak. — De hát milyen üzleteket csinálsz tulajdonképen ? — Fezőr vagyok Megelégedtem e magyarázattal s jó ideig megint nem láttam. Három év múlva mint biztosítási ügynök jelent meg nálam s ajánló levelet kért egy barátomhoz. — Hát mi történt veled? — kérdeztem. — Leégtem, barátom, totaliter leégtem. Nincs egy garasom. — Hát a zugligeti villa ? — Elliczitálták. — No az baj. Felpattant és roppant hévvel kezdett beszélni : — Baj ? Dehogy baj. ügy kivágom magamat, mint a pinty. Kiváncsi voltam, hogy a pintyek hogyan vágják ki magukat az anyagi bonyodalmakból. O megmagyarázta. Nagyszerű üzletre van kilátása. Egy szénbánya Horvátországban. — Mesés összegeket fogok keresni. De az semmi, még van három más üzlet. Barátom, meg fogsz te még éngem látogatni az Andrássy-uton. — Mért épen az Andrássy-uton ? — Mert ott veszek villát. Tudod, jobb a közlekedés. Aztán kérdezte, hogy nincs-e véletlenül egy czilinderem. Odaadtam neki az enyémet én úgysem viselem. Egyre különösebbnek találtam ezt az én Fittik Gábor barátomat. Mikor pénze volt, keserűen beszélt a bekövetkezhető elszegényedésről, mikor semmije sem volt, a legvérme- sebb reményeket táplálta. "Akárhogy vizsgáltam is, nem találtam benne semmi szélhámos vonást- A megvásárlandó Andrássy-uti villáról úgy beszélt, mint mi tisztviselők a fizetésemelésről. Nem maradhat el. Egy időre rá az újságokban olvastam, hogy megnősült s ez alkalommal valami jótékonysági alapítványt is tett. Azt hiszem, kétezer forintosat. Úgy látszik, gondoltam, csakugyan kivágta magát. Ez volt az utolsó hir, amit felőle hallottam, mindaddig, mig Triesztben ismét nem találkoztam vele. Ott ültem a mólóra nyíló kávéházak egyikében, mikor egy kopott pepitaöltözetü házaló közeledett felém. — Nem tetszik valamit venni? — kérdezte németül. — Finom krokodil bugyelláris . . . valódi . . . esküszöm.
