Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1904-07-06 / 14. szám
Felsőbányái Hírlap. szerint — mélyen belevág a polgárok vagyoni viszonyaiba, sőt számos példa szerint sokszor egyedül eredményezi azt. Mi a közgazdaság? A polgárok gazdasági helyzetének javítására törekvő tudomány, mint elmélet, működés, mint gyakorlat. Tehát úgy az iskola, mint a közgazdaság úgy egymagukban, mint különösen kölcsönhatásuk által a polgárok jóllétére, lehetőleg boldoggá tételére törekszik. Ha mármost e két fontos tényezőnek az állapotát a magyarság szempontjából vizsgáljuk, megdöbbentő ferdeségeket, végtelen felületességet, nagy hanyagságot s mindezek következményeként elszomorító állapotot találunk. A legkisebb helyeken, vidéken, ahol a magyarság veszedelme, a kivándorlás és a nemzetiségekbe beolvadás a legszomorubb mértékben nyilvánul, az iskolák jobbára a felekezetek, magánosok és községek kezében van. Az állam, mig olyan helyeken, ahol az államosítással jó üzletet lehet csinálni s az iskola kortes-eszköznek is beválik, nyakra-főre államosít, addig e szerencsétlen vidékek kulturális fejlesztésére nem is gondol. Mint akit megbabonáztak, vakon enged a nemzetiségek iránt táplált szerelmének. — Magyarosítani akar állami iskoláival az oláhok között és ugyanakkor nem bírja észrevenni, hogy elsőbb dolog volna a magyarság megmentése, mig a nemzetiségek megnyerése csak a magyarság biztositása után következhetik. Majd mikor e meggondolatlanság a mainál is keserűbb gyümölcsöket fog teremni, akkor — előre látom — hol dicsérettel, hol kár- hoztatással, felelősségtétellel fognak ugratni bennünket, a tanítókat, az iskolákat a magyarság megmentésére. Jó bolondok vagyunk, éhesen is tudunk lelkesülni, mert szivünk, lelkünk, egész egyéniségünk egybeforrott a magyarság életével; bár a mellőzés miatt támadt elkeseredés szeretné velünk megpróbáltatni, hogy hová lenne a mindenható kormány nélkülünk, a mi küzdelmünk, szenvedésünk és lelkesedésünk nélkül. Tanitóegyesületi gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye tanítótestülete múlt hó 30-dikán tartotta meg városunkban évi rendes közgyűlését Sinka Lajos krassói tanitó s az orsz. ref. tanitó-egyesület elnökének elnöklete alatt. A gyűlés a városháza tanácstermébe volt kitűzve, de mivel a tagok közöl feltünóleg kevesen jelentek meg, a lelkészi lakon lett megtartva. Igazán csodálatos, hogy midőn közoktatás- ügyünk egy nagyfontosságu reform előtt áll, melyhez a maga tapasztalatai alapján minden tanítónak nemcsak joga, hanem kötelessége is hozzászólani, mielőtt törvény alakulna belőle, épen a ref. tanítók vonulnak vissza megyénkben ezen kötelességök teljesítése elöl. Csak az a vigasztaló, hogy ez nem igy van országszerte és nem igy van hazánk tanítótestületeinek átlagánál, mert különben ez a közöny volna legfőbb oka, ha a magyar tanítói kar a most készülő közoktatási reformok kapcsán az eddigi törvényekben biztosított helyzeténél különbet és jobbat nem tudna kivívni magának s nem tudna odahatni, hogy népoktatás-ügyünk 36 esztendő óta hangoztatott hibái valahára eltűnjenek s a törvény valahára a mai kor szelleméhez képest alakíttassák át. . . Reggel 8 órakor alkalmi isteni tisztelet volt a templomban, hol Nagy Lajos helybeli lelkész szép imában kérte Isten áldását a tanügy csekély számmal megjelent apostolainak munkálkodására. Az isteni tiszteleten Hajdú Ambrus k.-kolcsi tanitó orgonázott, ki szép játékával nagyban emelte az egybegyült szépszámú közönség vallásos buzgóságát. A gyűlésen, melyet Sinka Lajos elnök 9 óra után nyitott meg, az egyesület tagjai közöl részt vettek: Melegh Albert kőszegremetei lelkész, Fábián István szinérváraljai, Kajdy Lajos hiripi, Hajdú Ambrus k.-kolcsi, Huszár Benedek pál- falvi, Maák Lajos herendi, Sólyom Ferencz nagybányai, Csonka János és Imre Károly helybeli tanítók, továbbá Soltész Elemér nagybányai lelkész, Székely Árpád nagybányai közs. isk. tanitó mint vendógek, a helybeli ref. egyház presbitériuma Pap Márton fögopdnokkal, Báthy Imre ny. járásbiró stb. , . . Sinka Lajos megnyitó beszédében első sorban köszön’etet mondott a helybeli ref. egyháznak azon lekötelező szívességéért, melylyel a közgyűlés tagjait vendégeinek hívta és fogadta. Majd rámutatott korunk vezető szellemére, mely a magyarság megerősítését tűzte ki feladatául s a magyar nemzeti szellem terjesztésén munkálkodik. E nagy és nemes munkában az iskolákra és a tanítókra terhes, de szép kötelességek várnak, melyeknek teljesítésére e haza minden tanítójának egyesült erővel kell akczióba lépnie. E feladat megoldását czélozza a mist napirenden levő közoktatási törvényjavaslat. A javaslat a ref. iskoláktól kívánja a legnagyobb áldozatot, midőn szegénységük miatt a tanítói fizetés-kiegészítések kapcsán autonomiájok utolsó romjait veszi el tőlök. Ez áldozatot azonban szívesen meghoznák a ref. iskolák, de azzal szemben ellenérték csak az iskolák átalános államosítása lehet, mert csak ez utón lehet biztosítani a magyarság, a magyar nemzeti szellem diadalát, melyért a református egyház szívesen áldozza fel a népiskolákra vonatkozó autonomikus jogait. Az átalános államosítás nélkül azonban igazságtalanság volna épen a szegény ref. iskolákat sújtani jogfosztással, amelyek mindig buzgó harczosai voltak a magyar nemzeti szellem tejesztésének, mig más részről azok a nemzetiségi iskolák, amelyeknél pedig legnagyobb szükség volna az állami ellenőrzésre, gazdagságuknál fogva kivonják magukat a szükséges felügyelet alól. — Szólott továbbá arról, hogy nem elegendő az iskolák javitása, de közgazdaságunkat is reformálni kell, mert csakis a nemzeti vagyonosodás fejlődésével együtt teheti az iskola munkája nagygyá és hatalmassá az államot. — Végül rámutatott azon igazságra, hogy az iskola csak a családdal együtt munkálva emelkedhetik hivatása magaslatára, ennélfogva buzdította a tanítókat, hogy keressék az összekötő kapcsokat a család és iskola között. Az elnöki megnyitó után Nagy Lajos helybeli lelkész üdvözölte a közgyűlés tagjait, mint az egyház vendégeit és sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy ily kevesen jöttek össze; ezután munkálkodásukra Isten áldását kérte. Elnök a múlt gyűlés jegyzőkönyvének felolvasásával kapcsolatban több bejelentést tett egyes elnöki intézkedéseiről, a többek között bejelentette, hogy a testület belépett az Eötvös- alap tagjai közé. A bejelentéseket tudomásul vették. Imre Károly helybeli tanitó tartott ezután értekezést: »Az uj közoktatási javaslat és a református iskolákéról. Az átalános tankötelezettség végrehajtása, a legszükségesebb elemi műveltség biztositása szempontjából a javaslatot örömmel üdvözli, de tiltakozik az ellen, hogy a legszükségesebb tudnivalók elsajátításának mértékét ne a tanitó, hanem az iskolaszék határozza meg. Helyesli a testileg vagy szellemileg gyenge, a ragályos vagy undort keltő és elmebetegségben szenvedő és a tompa elméjű gyermekek felmentését, illetve az iskolából kizárását, de kívánja, hogy a felmentés, illetve kizárás a tanitó jelentése folytán ennek és a tiszti orvosnak közös megállapodása után történjék. Óhajtja, hogy a gyönge és tompa elméjű gyermekek oktatásáról is gondoskodás történjék. Sürgeti az erkölcsileg züllött gyermekek kizárását és javítóintézetbe utasítását, A zugiskolákról, mulasztási bírságokról, az iskolai rend és tanítói tekintély megsértéséről szóló intézkedéseket helyesli, ez utóbbira azonban legalább oly fokú birságot kíván megállapítani, mint a mulasztásoknál, melyekre nézve javasolja a fokozatos büntetések precizirozását. Czélszerünek vélné annak megállapítását, hogy a községi, illetve a közigazgatási hatóságok a bírságolások és az iskolai rend védelme tárhelyről fakadó meggyőződés megindító hangján kértek, hogy ne bocsátkozzam a reájok nézve annyira kellemetlen ismétlésekbe. Nincs is ilyen szemléltető s igazi maradandó nyomokat hagyó módszer a világon! Nos tehát ilyen épületes foglalkozások között telvén a »nehéz idők«, a többek közt egyszer odajutottam, hogy fáradozásaim méltó jutalmául 700 koronákat kellett kapnom egy summában az X... i adóhivataltól. (Recte állami kiegészítés.) Csalódd, ha azt hiszed, hogy én azt annak rendje és módja szerint megkaptam. Menynyit kellett azért nekem levélben is, személyesen is könyörögnöm ott abban a szédületesen magas régióban, a piros bársonyszék zordon- arczu tulajdonosa előtt, mig végre megjött a kegyelmes leirat, hogy a pénz egy bizonyos napon felvehető! Addig-addig, hogy a mély gyászos siralomnak vége leve nemsokára, és az érzékeny bubánatnak kondult utolsó órája. Megjött tehát a nagypecsétü levél. Mi volt ehhez képest az evangélium ? Ha láttad, ha hallottad volna, micsoda hangon olvastam feleségem és némely türelmetlenkedő »jóakarók« előtt nagy dolgokat hirdető betűit . . .! Még a »borzasok« is mintegy ösztönsze- rüleg sejtették, hogy a tiszteletes urnák valami nagy öröme vagyon, mert e napon pihent a félelmek királya, a szemléltetési módszer egyedüli legbiztosabb reprodukálója, a minden taneszközt magában egyesitő pálcza. S képzeld, milyen konfidens a kölyök! lábaközé fogta vesszőparipának . . .! r,n meg vagyok győződve, hogy a te élénk csapongásu fantáziád el tudja képzelni azt az ódái szárnyalásu hangulatot, amelybe 700 kor. reménybelisége juttatja az olyan halandót, aki legtöbbször csak álmáiban boldog birtokosa akkora summának. így hát meg tudod érteni az én akkor érzett örömömet. Mondod: bár én is érteném most vagy a legközelebbi jövőben a te ilynemű örömödet. Jól mondád. Legyen úgy ! Felderült végre a dicső nap reggele. Pontban 9 órakor már ott álltam az adóhivatal rácsai előtt, kezemben a 700 koronákat nyugtató írással. Tudod te édes barátom, mi az a pontosság ? Hát egyszerűen az, hogy én pontosan ott voltam a pénzt felvenni. Ha igy gyakorolhatnók magukat e jeles erényben, végre is megszoknék. Gyakorlat teszi a mestert! Nehogy azonban azt hidd, hogy a pontosság mindig haszonnal jár! Sokszor ez is »csak hiábavalóság és a léleknek gyötrelme«, . mondá bölcs Salamon. Az az ur pedig, aki mondatik lenni az adók ellenőrének, nem kevés idők eltelte után az én türelmem végső határán végre is kegyes volt elvenni tőlem a már kézben tartott nyugtát. Ott álltam tehát, vágyaim legszéditőbb magasságú csúcspontján. S oh, mily rettenetes volt a zuhanás, midőn kormos pipáján keresztül trombitálva, igy szólt hozzám : e pénz nem fizethető ki, mert még hivatalunkhoz nem érkezett meg róla az értesítés. Láttál te már tenoristát, aki egy dús jövedelműnek ígérkező vendégszereplés előtt a medve bőrére ivott áldomás után hurutot kap? El tudod képzelni a Moszkva égő falai alól visszatérő Napoleon hangulatát . . . ? Vagy tudod te, mi az, mikor a biztos nyereség reménye elől elsprengolják a bankot... ? Ha mindezeken a különböző alakú, de végeredményökben egyenlő irányú helyzeteket meg tudod érteni, akkor megérted az én helyzetemet is. Nem volt más mit tennem, hazajöttem. Zsebemben az utolsó koronával, mely függő adósságaim szanálására alapított utolsó nemzeti póthitelem végmaradványa volt. A másnapi postával már ment a legkegyelmesebb helyre a »quousque tandem abu- tere . . .?« tartalmú levél, melyben szomorú rezignáczióval konstatáltam a kegyelmes ur előtt, hogy »ime, minden hiábavalóság« még a miniszteri értesítés is. És miután ezt követőleg vasárnap volt, ezt a »nagy éneket« adtam ki a rektornak : »ne légyen bizodalmatok . . . egy emberben se bízzatok . . . stb.« Hétfőn pedig lön nagy sirás és fogaknak csikorgatása mind az egész tartományban, mert az Urnák vesszeje keményen sújt vala le az istentelenségben megkeményedett népre, üs bus zokogással egyvelegesen hangzék a tanulásra kiadott tiz parancsolat: »megbüntetem az atyák álnokságait a űakban harmad és ne- gyediziglen« . . . Tudod, ki volt akkor a legszerencsésebb? A miniszternek én elémbe nem járó fia. Ha tanultál valaha logikát, akkor nem szükséges magyarázgatnom : miért . . . ?! Tiz napok elteltével azonban ismét jött az értesítés, hogy most már bármely pillanatban felvehető a pénz. S azt hiszed, hogy én a tizenegyedik napon még otthon voltam? Hát kijelentem, hogy ha akár te, akár a szives!olvasó ezt még csak fel is mernék tételezni felőlem, altkor lefőznék Lavatert; mert az megvizsgált
