Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-25 / 11. szám

Felsőbányái Hírlap sebb körben leendő felkarolásra. Ha egy-egy családnál a gyermekek e hasznos foglalko­zással csak ruhára valót keresnek is maguk­nak, mennyit könnyitenek már ezáltal is szüleik terhén. De idővel ez a jövedelem a kezelés tökéletesedésével arányban mégfoko- zódhatik, mit látva, remélhető, hogy a szülék maguk fogják buzdítani gyermekei­ket a selyemtermelésre. Városunkban és ennek határán szépen diszlik a szederfa, (eperfa) kevés van ugyan arra, hogy nagyban szolgáljon a selyem- hernyó tenyésztés czéljaira, de évenkint szapo­rítani lehet, hisz az országos felügyelőség kivánatra ingyen küld akár csemetéket, akár magot. Csak tőlünk függ tehát, hogy néhány év alatt e hasznos foglalkozás révén állan­dóan néhány ezer korona jövedelmet bizto­sítsunk a szorgalmas családok számára. Szatmár vármegye pedig könnyen ne­mes versenyre kelhet a selyemtermelés te­rén Bács-Bodrog vármegyével, hol 1903-ban 128 községben 208,381 drb lombszedésre alkalmas szederfa volt, melyeket 31,131 selyemtenyésztö használt, kik összesen 533,427 kg. gubót termeltek, mely által 967,025 koronát kerestek. Ez a szép példa szolgáljon buzdításul városunknak és vár­megyénknek ! Fiúmétól Velenczéig. Részlet »Gyalog Olaszországba és vissza« ez. utinaplómból. Irta: E. L1TERÁTI ENDRE. (4.) E falut elhaladva, kigyózó utunk mindig erősebben emelkedő hegylánezokon vezetett ke­resztül és sem patakot, sem forrást nem talál­tunk, amelyből szomjúságunkat csillapítottuk volna. Szomjúságunkhoz társul szegődött még az éhség is s e kellemetlen szövetségesek mindig nagyobb erővel jelentkeztek, követelvén osztály­részüket. Ezen, gyomrunkban dúló zűrzavar mind­jobban lehangolta kedvünket és igy haladtunk mintegy 2 óra hosszat, midőn végre Materia falu közelében az ut mellett egy meleg és bű­zös vizet tartalmazó cziszternát találtunk, mely­ből aztán daczára a nagyon rósz víznek, mohón oltottuk el szomjúságunkat. így tehát már csak egy ellenségünk maradt, az éhség; de ezzel is nemsokára fegyverszünetet kötöttünk, amint a »Materia« nevű faluba értünk. A faluba beérkezve, mindenikünk legfőbb óhajtása volt, hogy valami vendéglőben vagy korcsmában megreggelizzünk, ami ugyan már villásreggelinek is beillett, mivel 10 óra elmúlt. kény része volt. Badics Ferencz bevezető essayje gyönyörűen jellemzi azt a kort, amelyben az uj Magyarország egyik legérdemesebb bajnokának harezos egyénisége a vezetők sorában leélte ál­dásos életét. A kötet első felét Bajza költemé­nyei foglalják le, öt csoportra osztva: Ifjúkor. Szerelem, Haza, Elet, Emlékezés, Balladák és Idegen költőkből. A kötet második felében a válogatott prózai munkák foglalnak helyet, be­mutatva Bajzának sokoldalú egyéniségét, válasz­tékos ízléssel adva mindazt, ami a kritikusra, történészre, irodalomtörténészre és esztétikusra jellemző s emellett maradandó becsű is. E rész tartalmából kiemeljük a következőket : Az epi­gramma theoriája; Vezérszó a Kritikai Lapokhoz ; A regényköltészetről; Nemzetiség és nyelv; gróf Koháry Isrván; A Telekiek tudományos hatása. Az uj sorozat további két kötete Arany János és Vörösmarty Mihály munkáinak kiadását folytatja. Az előbbi, amelyet Riedl Frigyes ren­dezett sajtó alá, Arany munkáinak harmadik kö­tete s 27 Ívnyi vaskos kötetben a Toldi-trilogiát tartalmazza, A Vörösmarty-kötet, amelyet Gyulai Pál rendezett sajtó alá, Vörösmarty munkáinak ötö­dik kötete. Tartalma: a drámai költemények folytatása (Kincskeresők és Ciliéi és a Hunyadiak), Beszélyek és regék és a Pályalombok. Az uj sorozat ötödik kötete Szigligeti Ede munkáinak második kötete, amely a vigjátékiró Szigligetit mutatja be fejlődése minden fokán. A termékeny iró vigjátékainak seregéből négyet közöl a kötet. Ezek: Rózsa, amely 1840-ben akadémiai jutalmat nyert, Liliomfi, amelyet [ Mindjárt kérdezősködni kezdtünk néhány nagyon bámuló atyafitól, mig egy rászánta magát s el­vezetett egy nagy korcsmába. Amidőn bementünk és a barátságos olasz korcsmárostól — ki csak törve beszélte a német nyelvet — valami eleség után kérdezősködtünk, ez biztatólag mondá, hogy mindjárt fog gon­doskodni egy kis jó reggeliről s felajánld étkező helyül kertjében levő lugasát, hová mindjárt el is vezetett. Amint a hüs lugas padjain pihenve beszélgetünk s egy—egy sóvár pillantást vetünk a nyitott ablakon keresztül a konyhába, egy­szerre csak megnyílik a kert kis ajtaja s azon a korcsmáros két gyönyörű leánya jön be és a veteményes táblák közt levő kis utakon ola­szul beszélgetve sétálgattak. Mindjárt felejtettük az éhséget és azon kezdtünk tanácskozni, hogy hogyan kellene ve­lők beszélgetésbe elegyedni ? Czira „barátunk csakhamar szerencsét is próbált és németül virágot kért tőlök, de a leá­nyok nem tudtak németül s a kérésre csak reánk néztek és ismét tovább beszélgettek. Te ugyan jól besültél a nyelvtudományoddal tol­mács! mondá a kis Molitorisz nevetve. Én sem mertem megkezdeni a beszélge­tést, mivel féltem, hogy olasz nyelvtudományom cserben talál hagyni s akkor kollegáim mindjárt nagyot nevetnek rajtam. Így tehát csak szenilél- gettük e szép olasz leányokat s itt-olt egy-egy bus sopánkodás hangzott el, midőn megnyílt a konyhának kertre néző ablaka s a korcsmárosné behívta leányait. Nemsokára a nagyobbik leány egy nagy tálezán öt csésze párolgó kávét hozott s azokat élénkbe helyezte. Megköszöntem olaszul és ke­nyeret kértem, mire a leány mosolyogva vála­szolt, hogy tüstént hoz. Ezen pár szavaimért barátaim olyan irigylő pillantásokat vetettek reám, mintha legalább is az osztálysorsjáték főnyereményét nyertem volna meg. Midőn az egyformára vágott kenyérszele­tek is megérkeztek, hozzáláttunk jó étvágygyal a kávé fogyasztásához és azt valóságos bűvé­szek módjára pár perez alatt el is tüntettük. A korcsmáros is csakhamar hozzánk jött és na gy érdeklődéssel kérdezősködött utazásunk felől. Barátságos beszélgetéséből azt gondoltuk, hogy a fizetés elmarad egy kis hasznunkra, de ezen reményünk is eloszlott, midőn a kávé árát megkérdeztük s azért személyenkint 24 f-t. kért. Kifizettük az elfogyasztott kávé árát s az­után utunk felől kértünk még tájékozást és pali­jainkat magunkhoz véve, köszöntünk a korcs- márosnak és az ajtóban kint álló feleségének és leányainak s megfrissült erővel, vidám han­gulattal indultunk tovább. Bár nagy lépésekkel haladva, hamar el­hagytuk e kis falut és mindig jobban távolod­tunk attól, de mig csak beláthattuk fehéres há­zait, gyakran visszanéztünk azon falura, hol olyan kellemesen megpihentünk és étkeztünk Beszélgetésünk tárgyát utunkban a korcsmáros szép leányai képezték s különösen kollegáim sajnálták, hogy nem beszélhettek velők. Derült kedélyhangulatomat nemsokára meg­zavarta egv kellemetlen eset, mert egy átkozott éles szeg kitolakodott czipőm sarkából és addig ostromolta lábamat, mig azon, daczára az ellen­állásnak, egy meglehetős nagy rést ütött Ily helyzetben meg kellett adnom magam a győztes ellenségnek s czipőmet lehúzva Molitoriszhoz, a kis hátvédhez csatlakozva, most már ketten ké­peztük a hátvédet. Czipőhöz szokott lábam az utón levő éles kövekkel sehogysem akart megbarátkozni és csak lassan haladhattam a folytonosan emelkedő hegyi utón. Barátaim kedvemért megcsendesitették lép­teiket, s igy haladtunk a mindig erősebben foko­zódó hőségben, itt-ott kissé megpihenve, mig 7,1 órakor »Colonia Alpino« nevű, nehány szép villából és egy nagy iskolából álló nyaraló te­lephez érkeztünk. Czipőnket Molitorisz barátom­mal ismét felhúztuk, és úgy vonultunk be ezen nyaraló helyre. Az ut mellett jobbra mindjárt egy szép iskolát találtunk, melynek nagy udvarán vidáman játszott a világos kék szinti egyforma ruhába öltözött, kisleánysereg, kik észre véve bennün­ket a czifra vasrácsozatu kerítéshez özönlöttek, hogy a turista csapatot megbámulájk. Megálloltunk mi is az iskola előtt, és a kiváncsi leánykáktól kérdezősködtünk a tanító felől, kivel láttamozási könyvecskéinket akartuk aláíratni. Amint ez élénk leánykáktól kérdezős­ködtünk, egy izmos termetű világos szinti ru­hába öltözött úri embert látunk kijönni az iskolából, s a lenykák mindjárt mutatják is »Da ist Herr Lehrer!« (Olt van a tanító ur!) Mind­járt bementünk s magunkat németül bemutatva- megkértük, hogy láttamozási könyvünket irja alá, melyet mindjárt Ígért is, és behívott az ikola- épületébe. A tanító egy nagy étkező-terembe vezetett, melynek asztaláról egy cselédleány szedte le a tányérokat, s az étel maradékokat. Itt üléssel kínált meg, melyet mi kézséggel el is fogadtunk és egy asztal mellett helyet foglaltunk. Amint ez asztal körül szemléljük az étke­zés színhelyét, s az ablakon leselkedő leányká­kat, a tanító is aláírta könyvecskéinket és hoz­zánk jött. »Ha meg sértem a turista diák urakat« mondá könyvecskéinket átnyújtva »egy kis sze­rény ebéddel megkínálom, ha elfogadják tőlem e csekély szívességet ?« »Csak mindenki igy sértegessen egész uta­zásunk alatt, akkor csak elboldogulunk valahogy a taliánok között is« válaszolva megköszönve a kedvező ajánlatot. A derék tanító minjárt el is ment a konyhára és onnan kevés idő múlva egy nagy tál kitűnő pecsenyét hozott és azt kinálgatva elibünk tette. Mindjárt hozzá láttunk amúgy magyar diák, módra, és a szívélyes kinálgatások közt jóét­vágyai el is fogyasztottuk. Ezzel azonban nem ért végeit az ebédünk mert a cseléd még egy tál tésztát és egy nagy­tól cseresznyét is hozott. Mig étkeztünk a vendégszerető tanító nagy érdeklődéssel kérdezősködött utazásunk felől, s midőn elbeszéltük neki, hogy egész Debreczen- től folyton gyalog jöttünk eddig 978 Km-t. és még Trieszttől is ketten kollegámmal tovább megyünk gyalog Olaszországba, csak nagyot nézett és csóválta a fejét. »Immer zu Fusz ?« (mindig gyalog ?) kérdé csodálkozással és tér­képeimet nézegette. »Immer« felelém büszkén, hatalmas turista botomra, báli zsákomra és sze­ges talpú czipőmre mutatva. »Das ist ein schöner Marsch !« mondá végig nézve elismerőleg rajtuuk, s szemlélve, úgy nekem mint collegámnak tekintélyes turista­botját. Ezután kérdezősködtünk az iskola felől, s akkor tudtuk meg, hogy az nem rendes iskola, hanem a trieszti árvaházhoz tartozó gyermek­nyaralóhely. Midőn elfogyasztottuk a tál tésztát és cseresznyét, még egy darabig beszélgettünk kérdezősködve a vidék, és Trieszt felól, s aztán megköszöntük e szives ellátást hátunkra csatolva turista zsákjainkat útnak indultunk, hogy a már pár órajárásnyira levő Trieszt városát meglát­hassuk. Még egy fél órát haladtunk a folytonosan emelkedő hegyi utón, mig végre a tetőre föl­érve, megpillantottuk egy széles ezüst szallag- alakjában a távolban a hatalmas Adria tenger­nek ismét, óriási víztömegét. 1849-ben adtak először, a Házassági három pa­rancs 1850-ben készült és A nőuralom, amely 1862-ben Teleki-dijat nyert. Ezt a kötetet Bayer József rendezte sajtó alá, bevezetésül nagyértékü tanulmányt írván Szigligeti vigjátékairol. E bevezetés, amely kri­tikus szemmel taglalja Szigligeti darabjait, dió­héjban egész uj elméletét adja az igazi vígjáték­nak s nagyhangú frázisok helyett az igazság meg­győző egyszerűségével jelöli ki Szigligeti helyét irodalmunk és nemzeti művelődésünk történeté­ben. A bevezetés vége Szigligeti drámaírói pályá­jának adatszerű illusztrálása. Az a 109 eredeti dráma, vígjáték, bohózat és népszínmű és az a 20 dráma-forditás, amelyet Bayer felsorol, a leg­ékesebben beszél arról, mit jelent ránk nézve Szigligeti negyvenéves pályafutása. íme, ezzel az öt kötettel gyarapítja az uj sorozat a Magyar Remekírókat, az 55 kötetből az eredeti programmhoz hűen a magyar iroda­lom kincsesházából a legkülönbözőbb korok kin­cseit ragadva ki és sorozva egymás mellé a so­rozat keretén belül. Az öt uj kötet a maga he­lyére beleillik a teljes gyűjteménybe, amely idő­rendben foglalja majd egybe remekíróinkat. A Pázmány-kötet a 12-dik', a Vörösmarty a 26., a Bajza a 28., az Arany a 43. és a Szigligeti­kötet a 48. kötet lesz a gyűjteményben. Az uj sorozat kiállítása mindenben a régi. Csupa diszszel ékesített kötet, amelyeknek szép­ségével csak szolidságuk versenyezhet. Az 55 kötetes teljes gyűjteménynek ára 220 korona s az egész gyűjtemény csekély havi 3 koronás rész- i letfizetésre is megrendelhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom