Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-31 / 11. szám
L TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMIJ LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. U Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona ' Egyes szám ára 20 fillér. ! Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Pünköst. Amint a 10 nappal előbb mennybe emelkedett ur Jézus megígérte a tölök való eltávozása miatt búslakodó tanítványának» Veszitek a Szentlélek ajándékát. (Csel. II, 38.) és: >íme én elküldöm tireátok az én atyámnak ígéretét, ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felöltöztettek mennyei erővel,« aszerint megjött a vigasztaló, bátorító Szentlélek Addig soha nem hallott szent lelkesedés szállja meg nemcsak a félénk, csüg- gedező tanítványokat, de az egész zsidóország fővárosában összejött ünneplő közönség jórészét is. A zsidók Páska-ünnepe után 50 napra az aratás jótéteményéért áldoztak a Jeho- vának. Magában is nagyfontosságu ünnep, hogy az aratás zsengéjéért hálás nép a fővárosba vonuljon Isten iránti tartozásának lerovása végett. Ehhez járult, hogy a törvény kiadásának emléknapja is volt az a zsidófőpapok rendelése szerint. Nagy néptömeg volt tehát tanúja annak az égből szálló mennyei erőnek, mely e napon ott Jeruzsálemben nemcsak a tanítványok szivében, de 3000 lélekben véghez ment. Az isteni Mester Ígérete szerint a Széni - lélek megérkezésére várakozó s annak áldásait megnyerő tanítványok nevében Péter szólal meg s hirdeti az igét mindent felülmúló erővel. Szava gyújt, lelkesít. Addig soha nem érzett szent tűz járja át szivüket. Nem félnek semmitől. A gyengék erősekké, a félénkek bátrakká lesznek. Törhetetlenek, elszántak. S az az első Pünköst ünnepén csodát tevő Szentlélek mennyi szépet, dicsőt, üdvöst létesített azóta is századokon át a nagy Isten akaratából az erötelen emberiség szivében emberi nemünk javára. Magunktól semmik vagyunk. Az akarat, a kitartás a jóra, a kezdet és vég mind Istennek müve. Hogy Jézus szentegyháza annyi vihar közt elterjedt, fennáll s annyi millió lelket boldogít, hogy az Ur Jézus által emelt, tudományából készült hajóban csendesen haladhatunk, békésen evezhetünk az élet most sima, majd hullámoktól dagadt tengerén, mindazt a pünkösti Szentiéleknek köszönjük. Ezért ünnepelünk ma. Nagy, lélekemelő ünnepünk nekünk a Pünköst. Jézusunk világboldogitó pályafutásának, tanításainak, csodatételeinek, szenvedéseinek, életének és halálának jutalma tehát a mai nap. Hasztalan feltámadása, mennybemenetele, ha nem következik Pünköst, mely az egésznek szent koronája lett. De reánk nézve akkor sincs haszna, ha ezeket csak emlegetjük, de szivünkben nem érezzük a Szentlélek erejét. Ha szivünkben szeretet helyett szeretetlenség, jóakarat helyett irigység. Ha Jézusunk tanítása szerint nemcsak hogy minden embert j testvérünknek nem tartunk, sőt ugyanazon Jézus nevén váltottakat is bántjuk, üldözzük, még az ingyen kegyelemből nyert üdvösségből is kizárni akarjuk. Legyen azért szánk- ban és szivünkhen,.^^ .mindenkor szép énekünk szava: »Add nekünk is Istenünk! A te áldott lelkedet, Szent tűz adja érzenünk Éltető kegyelmedet, Adj hitet, szereretet Lelki boldog életet.« N. L: Vegyetek szent lelket! Pünkösti hangulat tartja fogva a lelkünket. Egy kisded sereget látunk árván, elhagyottan, a tanítványok kicsiny seregét. Szivükben kétség, aggodalom. A Mester égbe szállt, ők itt maradtak. Előttük a küzdelmes jövő, az örökségül reájok szállott szent kötelesség: terjeszteni a magasztos tudományt, melyért a názárethi bölcs életét áldozá. És ők erőtlenek. Nem támogatja őket világi vagyon, magas rang, nincsenek hátuk mögött hatalmas pártfogók. Eget vívó tudomány sem áll rendelkezésökre, melynek hatalmas fegyverével győzedelmeskedhetnének a tőlök nagyobbrészt idegen társadalmi felfogás felett, Hiszen ők csak egyszerű emberek, halászok és vámszedők. Honnan vennék hát mindezeket? Méltán aggódnak azért, hogy mi lesz velők, ha szembe kell szállaniok a pogány és farizeus erkölcsi felfogással, ha fel kell venniök a harczot az érzéki vallásokkal szemben s hirdetni a szeretet egyszerű, boldogító vallását, mely az embereknek idegen. És -erőtlenségök tudatában, aggodalmaik közepett hallják az Üdvözítő szavait: »Ne háborodjék meg a ti szivetek és ne féljen!«. Es midőn a szeretett Mester ezen vigasztaló szavai visszhangzanak aggódó leikökben, »akkor nagy hirtelenséggel lön az égből, mintegy sebesen zugó szélnek zendülése . . . megtelének pedig mindnyájan szent lélekkel ...» A szivekből egyszerre eltűnik a kétség, a lelkeket nem zsibbasztja többé a kicsiny - hitüség, a kis tábor nagy tettekre kész, ott ragyog arczaikon, ott lobog már szemeikben a Szent Lélek csodatevő, hatalmas ereje . . . És ezen égi ajándék, ezen isteni szikra vezérli ezentúl az előbb csüggedésre hajló apostolokat. Nem félnek a nyers hatalomtól, nem iszonyodnak a nyirkos börtönöktől, nem rettegnek a megkövezéstől sőt bátran szembe mennek a halállal is. És az Ige foly ajkaikról, meggyőzni a tévelygő népeket, és ők mennek tovább, tovább a megkezdett utón, utjokon tövis, nyomukban üldözés, fejők felett halál . . . Pünkösti ének. A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája. — Egykor lángnyelvek érinték A kétkedő apostolok lelkét, Hogy diadallal hirdessék A szeretetnek lelkét, igéit S hogy az égből jött igaz tan varázsa Az alvó szellemet életre rázza. Oh, értelemnek Lelke, jöjj el! Oh, hirdesse hát minden száj, Hogy az égből jön a fény a földre. Te szent su^ár ma ránk is szállj, Hogy el he tévedjünk itt a, ködbe’ S emeld fel gyarló elménket magadhoz, A hő, a fény örök kutforrásához. Oh, világosság Lelke, jöjj el! A szív és ész ha harczra kél —- Indíttatva a győzelmi vágytól; A szívben, agyban forr a vér S az ész haboz, mást és mást tanácsol: Az ingó alapról helyezz sziklára S az önharcz dűljön a lelkünk javára. Oh, b'ólcseségnék Lelke, jöjj el! Ha hitünk vára összedül; Ha porba lehullott hitoltárunk, Rom-omladékin egyedül, Csüggedve, némán, elhagyva állunk: Ne hadd, hogy megtörje szivünk’ a bánat, Ki óvod, véded a gyenge nádszálaf. Oh, erősségnek Lelke, jöjj el! Legyen itt a földön béke Mindenütt, hol csak ember él s mozog. Lépjen igaz örökébe A nyers erő felett a letiport jog. Nyerjenek biztos oltalmat maguknak Az üldözöttek, a porbatiportak. Oh, igazságnak Lelke jöjj el! Szárnyain az atomoknak, Ezernyi világ lebeg a térben — Éltét mutatva millióknak Felénk a magasban, mint a mélyben. Te, ki fentartasz embert és országot, Eget, földet s az egész világot — Oh, szeretetnek Lelke, jöjj el! Pap Márton. Én megkérem Natáliát. Még nem voltam egészen hétéves, mikor az édesanyám meghalt. De olyan jól emlékszem reá, hogy soha, de soha nem láttam őt nevetni, sőt még mosolyogni sem. Járt, kelt ősi kastélyunkban, mint valami titokzatos, fönséges szellem. Földöntúli volt az alakja is. Nyúlánk, csaknem légies termete, selymesbarna haja, hófehér arcza. És a szemei ábrándozó kékek, melyekkel mindig úgy nézett, mintha messze-messze keresne valamit. Az atyám, no igen, öt is láttam naponkint, — ha épen itthon volt — de ö még kevesebb tudomást látszott létezésemről venni, mint anyám, így értem meg szeretet nélkül parlagon nőve azt az időt, mikor reám adták a fekete ruhát, gyászposztóval vonták be a kastély kápolnáját, mert anyám meghalt, s öt kellett gyászolnom. A komor szertartás alatt a felügyelönöm igen vigyázott rám, hogy ne legyek pajkos, hanem búsuljak, amit én nem a legnagyobb tetszéssel fogadtam. A temetés előttem még soha nem látott fény, pompa és embertömeg jelenlétében történt meg. Alighogy bezáródott a sirbolt ajtaja, alig gördült ki az utolsó kocsi, első kérdésem az volt: lehet most már pajkoskodnom? Ha visszagondolok ezen időre, úgy fáj a szivem, hogy akkor éngem senkisem szeretett és én sem szerettem senkit és semmit. Egy napon azután megérkezett Natália, az én uj nevelönöm. Atyám hosszabb útra kelt, s a kastélyban csak a cselédség, Natália mtg én maradtunk. Alig vártam az estéket, mikor nevelönöm sokat, hosszan mesélt nekem a jó gyermekekről, a Jézusokról, amilyeneket én eddig sohasem hallottam. Délutánonkint játszottunk, de nem úgy mint eddig, hogy a bábuim nyakát letörhettem, játékaimat szerte-szét hagyhattam, kis macskát, kutyát, bárányt kínoztam, Es ha én ellenkeztem, ölbe vett és mesélt, melynek vége az lett, hogy én is, meg Natália is sirtunk, hogy azt a mesebeli rossz gyermeket senki sem szerette. Oh, mert ha úgy ott ültem Natalia ölében, ö meg simogatta a fejemet, az olyan jól, olyan végtelenül jól esett nekem, így mult el a tél. Tavaszszal, mikor virágköntösbe öltözik a természet, akkor Natália beszélt nekem a rózsákról, madarakról, s azt mondta, mindezt a sok szépséget, amit itt látunk, a jó Isten adta ne-
