Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-17 / 10. szám
Felsőbányái Hírlap. Műkedvelői előadás. A nagybányai polgári leányiskola ismét tartott egy gyermekelőadást, melyet nagyszámú közönség nézett végig. A közönség háladatos volt, a tapsokkal nem fös- vénykedett. Maga az előadott 2 darab naiv dalocskáival és tánczaival igen szép volt, az előadása pedig minden várakozást felülmúlóan sikerült. Elfeledkezett az ember a földiekről erre az időre, ott érezte magát, hol illatosabb a virág, szebben dalol a madár, hol nincs bánat, csak öröm, nincs árny csak fényesség, nincs gonoszság, csak tiszta lelkek. Az ifjúság varázsa ez. Harmincz-negyven virulószépségü leányka hozta kellemes zavarba az ember szemét. Madán Tériké kifogástalan volt, méltóságteljes komolysággal adta hosszú s nehéz szerepét. Játéka gyakorlott műkedvelőre vall. Penti Gizikénél bájosabb színpadi jelenséget képzelni sem lehet; minden szava, minden mozdulata természetes, hangsúlyozása, gesztusai helyesen alkalmazottak, játéka élvezetes, éneke csengő, kellemes; ő maga pedig legfényesebb costümel mennyei jelenség volt. Érzéssel, kedvesen és ügyesen játszott, sok tapsot nyert s azonkívül szép csokorral tüntették ki. Obla- tek Juczi iskolázott hanggal rendelkezik, mely- lyel correktül tud bánni. Játéka elsőrendű színvonalon állott. Országos vásár. A szokásos májusi országos vásár városunkban f. hó 18—19-én fog megtartatni. Pátyadijnyerés az akádémián. Lesián János nagybányai gör. kath, iskola kitűnő tanítója, Láng Lajos pápai m. kir. állami tanítóképző igazgatójával a magyar tudományos akadémián négy kötetes vezérkönyvvel Román-Petre 2000 koronás pálya-dijat nyerték meg. A. mű direkt módszer szerint van írva, a román és magyar iskolákban a magyar nyelv tanítására úttörő mű. Láng Lajos az egyetemes congressuson 1896-ban mint a direkt módszer előadójs szerepelt és az akkori egyetemes határozat ily vezérkönyv megírását égető szükségesnek mondta határozatával. Azóta gyönge kísérletek voltak e téren, de olyan alapos és nagyszabású mű mint ez, melyet kéziratban olvastunk, még nem hagyta el a sajtót. Szivünkből örvendünk e kitűnő műnek és üdvözöljük a derék munkásokat. Éjjeli tÜZ. Ma éjjel 12 órakor a vészharang rémes kongása verte föl békés álmából (tisztelet a kivételnek!) Nagybánya város pihenni vágyó lakosságát. Egy szegény öreg napszámosnö: Donka Mária, ki a porondos-utczában Klein Salamon szabónál egy kis bérszobában lakott s állítólag egy- kissé többet talált bevenni a búfelejtetőböl, tegnap este hazamenve, valószínűleg tüzet rakott, midőn a szobájában összehordott forgács meg- gyuladt. A kifejlődött füst az öreg assonyt el- széditette s a tűz a szobából az ereszre is kicsapott, mitől a tető is tüzet fogott s midőn az összefutott szomszédok a szobába behatoltak, Donka Máriát félholtan vonszolták ki a szabadba, ki azonban már akkor alig lélekzett és csakhamar kiszenvedett. Eljegyzés. Szentkirályi József nagybányai városi tisztviselő a napokban váltott jegyet Szalontay Juliska kisasszonynyal, özv. Szalontay Sándorné kedves leányával. Szívből üdvözöljük az ifjú mátkapárt. Elfogott kivándorlási ügynök. Sárközujla- kon veszedelmes kivándorlási ügynököt fogott el a napokban az ottani csendőrség néhány gazda ember feljelentésére Löw Lipót személyében. Az ügynök előleget kért ügyfeleitől a hajójegyre, mit azok természetesen nem voltak hajlandók megfizetni. Ebből aztán heves szóváltás keletkezett köztök, mire a gazdák csendőrt hívtak. A csendőrök aztán bekísérték Löw Lipótot a szolgabirósághoz, hol bevallotta, hogy rövid időn 900 embert csalt ki Amerikába. Ezen érdemei elismeréséül a főszolgabíró 600 K. pénzbüntetésre és 2 hónapi fogságra ítélte a népbolonditót. Sötétség a szabadság földjén. Szinte hihetetlen az a hir, amit Amerikáról kürtőit világgá a sajtó. Amerikában, t. i. mint Angliában, még mindig a yardot használják hosszuságmértékül. Közelebb a washingtoni kongreszszus elé javaslatot terjesztettek a méter-rendszer elfogadása iránt. Es mi lett az eredmény ? A javaslatot a mérnökéből álló többség, elvetette, azzal okolván meg álláspontját, hogy a nép nem volna képes az uj mértékrendszert megérteni. Döntő hatása azonban egy new-yorki mérnök következő okoskodásának volt: »A méter-rendszer veszélyt rejt magában a kereszténységre nézve és azt alapjában támadja meg azáltal, hogy az amerikaiak naponkint olyan mértéket volnának kénytelenek használni, melynek feltalálói a francziák voltak, kik annak idején az Isten létezését is megtagadták.« No hát mi ide-stova 30 éve használjuk a méter-rendszert, | de azért nagy merészség volna azt állítani, hogy használata közben eszünkbe jutna a francziák 1793-ik évi hitbeli megtévelyedése folytál azt meggyülölni s tőle vallásos érzelmeinket félteni! Hogy is mondja csak a Yankee Doodle? »Csak maradjon messze hát A vén Európa. Mindig jobb az uj kabát, mint a kopott, ócska!« Ugylátszik, már ezentúl Amerikában kapósabb lesz az ócska kabát. . . . A pásztorok mint csendháborítók. A kora reggeli órákban hatalmas csörgetés zaja veri ki az édes hajnali álmot a piacz környékén lakók szeméből. A pásztorok buzgólkodnak ilyenkor, figyelmeztetve a jószágtartással foglalkozókat, nehogy barmaik a sokadalomból kimaradjanak. Ezt a czélt ugyan teljesen soha el nem érik, hanem azt igen, hogy sok csendes áldás száll a fejökre azoktól, kiknek nyugalmát oktalan lármájokkal zavarják. Mivel ma már nem igen válik be az a régi módszer, melyszerint a falusi földesur megdicsérte a kondást, hogy milyen szépen tud kürtölni s jutalmul reggelenkint négy krajczárt tett ki számára az ablakpárkányra, mely midőn elmaradt, a sertések lelkiismeretes pásztora beszüntette az uraság ablaka alatti kürtölést, azt mondván: nem hunczut, hogy ingyen rontsa a kürtjét; kérjük a rendőrséget, hogy ezt a falusi lármát, ha be nem tiltja is, legalább korlátozni szíveskedjék. (Beküldetett.) Államsegély-felosztás. A kereskedelmi miniszter vérmegyénk közúti alapja részére újabban harminczezer korona államsegélyt engedélyezett. Ebből a vm. központi inségügyi bizottság f. hó 2-án tartott ülésében a zsarolyán-nagyszekeresi útra 6000 koronát, a tőkésgarbonáczi útra 7000 koronát, a nagykároly-mezöteremi útra 2000 koronát, a szatmár-szinérváraljai útra 14000 koronát, a kismajtény-csengeri lápi útra pedig 1000 koronát határozott fordítani. Magyar vagyon — német nyelv. Hogy mennyire indokolt az a mozgalom, mely a hadsereg német vezényleti nyelve ellen irányul, kitűnik abból, hogy nálunk nemcsak k. u. k. hivatalos szervezetek, hanem közkereseti társaságok is azzal vexálnak bennünket, hogy nekünk németül írnak s ugyanilyen választ követelnek tőlünk. A napokban alkalmunk volt látni a Duna Gőzhajózási Társaság pécsi kőszénbányája igazgatóságának részéről ide kiküldött »Quittung«-ot, mely ékes német nyelven ismerteti el egy volt bányamunkás feleségével, hogy a társaság pénztárából bizonyos összegű végkielégítést felvett. — Hát nem ar- czulcsapása ez a magyar nemzeti önérzetnek? Anyakönyvi közlemények. Születtek: 60. Kozák Matild r. k. márcz. 28-án. — 61. Smillár János r. k. ápr. 11. — 62 Maternik György r. k. ápr. 11 —63. Májercsik Juliánná r. k. ápr. 16.— 64. Pap Irén g. k. ápr. 16. — 65, Boldán Mária ev. ref. ápr. 18. 66. Bella Anna g. k. ápr. 25. — 67. Huszár Katalin r. k. ápr. 21. — 68. Csorik György r. k. ápr. 25. — 69. Roth Ferencz r. k ápr. 27. — 70. Roth Ilona izr. ápr. 25. — 71. Bölönyi Ilona Juliánná r. k. máj. 2. — 72, Kovács Ilona g. k. máj. 7. — 73. Májdik r. k. máj. 5. halva született — 74. Kucserik Ferencz r. k. máj. 4. — 75. Rusiczki János r. k. máj. 7. — 76. Di- mand Erzsébet r. k. máj. 12. Halálozások: 46. Remetyán János g. k. ápr. 4. 37 éves. — 47. Kovács Juliánná r. k. ápr. 7. 2 éves. — 48. özv. Máriás Lászlóné g. k. ápr. 8. 73 éves, — 49. Ernyei Etel Agnes r. k. ápr. 9. 19 éves. — 50. Smillár János r. k. ápr. 11. Ya órás. — Pável Jósef g. k. ápr. 16. 1 hónapos — 52. Nagy Mihály r. k. ápr. 17. 70 ,éves. — 53. Apli Anna Jozsefa r. k ápr. 20. 13 hónapos — 54. Mákové Lajos r. k. ápr. 24. 9 hónapos — 55. id. Petrusán János g. k. ápr. 23. 67 éves. — 56. Maternik György r. k. ápr. 26. 11 napos. — 57. Májercsik Sándor r. k. ápr. 27. 1 hónapos. — 58. Smillár József r. k. ápr. 27. 36 éves. — 59. Kovács Mária r. k. ápr. 29. 1 hónapos. — 60. Májdik Anna r. k. máj. 4. 10 hónapos. — 61. Májdik r. k. máj. 5. halva született. — 62. Dorogi Dezső r. k. máj. 5. 3 éves. Elveszett f. hó 14-én délután a református temetőből jövet, vagy a temetőben, vagy onnan a Korona-vendéglőig terjedő utón egy arany karika gyűrű, belsejében B. T. betűkkel. A becsületes megtaláló legyen szives e jlap szerkesztőségéhez behozni, hol 2 korona jutalom van számára letéve. Olvasókörök és a gazdatársadalmi mozgalmak. Az olvasókörök a hasznos szórakozás lehető- vététele és az ismeretek terjesztése czéljából alakulnak, Miután pedig a falusi olvasókörök tagjai leginkább gazdák, földmivelők és kisiparosok, elsősorban a köz- és mezőgazdasági ismeretek terjesztését kellene felkarolniok, mert ezzel előmozdíthatják az okszerű gazdálkodást s mindazt, ami a tagok gazdasági és anyagi előmenetelét fokozza. Eddig annyiból állott az olvasókörök ismeretterjesztő foglalkozása, hogy járattak néhány napilapot s szereztek olyan könyvtárakat, melyek a tagok igényeit és foglalkozását tekintve, jól össze állítva nincsenek s igy a gazdasági ismeretek terjesztése körül sem teljesíthettek hasznos szolgálatokat. Már pedig ott, ahol a tagok nagy része földmiveléssel foglalkozik, ott az olvasókör feladata elsősorban a köz- és mezőgazdasági, vagyis azon ismeretek terjesztése, melyek a tagok életviszonyaival és foglalkozásával szoros kapcsolatban állanak. Amelyik olvasókör figyelmét erre ki nem terjeszti, nem áll feladatának magaslatán, mert elmulasztja a legfontosabbat: az anyagi gyarapodás emeltyűinek gondozását. A gazdák és földmivelőkből álló olvasókörnek, ha jó vezetés alatt áll, részt kellene venni minden gazdatársadalmi mozgalomban, minden országos gazdagyü- lésen, minden gazdakongresszuson, hogy a mozgalmak vezetőit megismertesse az illető község bajaival s óhajtásaival s hogy az olvasókör kiküldöttjei is megismerkedjenek a napirenden lévő s az ország gazdaközvéleményét foglalkoztató fontos gazdasági kérdésekkel. A magyar Gazda- szövetség — Darányi Ignácz földmivelési miniszter nagylelkű áldozatkészsége folytán — ellátja e czélból az olvasóköröket ingyen népkönyvtárakkal, tanulságos füzetekkel, lapokkal és folyóiratokkal. Amelyik olvasókör tehát a gazdasági ismeretek terjesztését is fel akarja karolni, forduljon a Magyar Gazdaszövetség titkári hivatalához (Budapest, VIII., Baross-utcza 10.) Amely olvasókörök május hó közepéig összeköttetésbe lépnek a Magyar Gazdaszövetséggel, azok már a Gazda- szövetségnek junius hó 4-én megtartandó közgyűlésen is résztvehetnek s Budapestre kedvezményes vasúti jegygyei utazhatnak. Jelentkezni lehet május hó 20-ig a Magyar Gazdaszövetség titkári hivatalánál. Pünkösdi utazások: Az utazások legszebbi- két, a legkedvezőbb időpontban, mikor a tavasz már megállapodott s nincs mit tartani kellemetlen időjárástól, ez év pünkösd ünnepei alatt rendezi Propper N. János igazgató »Keleti Utazási Irodája« (Budapest Sándor-utcza 30 B. I. e.) Főbb pontjai: Velencze (2 nap) Konstantinápoly (5 nap) Rropper igazgató ezen föld es teagerrészek alapos ismerője, ki e vidéket számtalanszor beutazta s azokról könyvet is irt, vezetiszemélyesen ezen utazást s támogatva birodalmunk külföldön székelő követségei és konzuli hivatalai által, az egyes pontokon felhalmozott műkincsek, történeti s más emlékeket hoszáfér- hetővé teendi az utazásban résztvevőknek. A remek utazás indul Budapestről május 27-én. Tartama 4 hét. Csakis elsöosztályu jegyek adatnak ki. Jegyek ára teljes ellátással legelsőrangu szállodákban és a nagyszabású tengeri hajón (útközben is) BudapesttöLfBudapestig 700 korona. Útlevél elengedhetlenül megkivántntik. — Bejelentés mielőbb szükséges. Jegyek az utazás egyes részleteiről is kiadatnak. így Budapest-Velencze (5 nap) és vissza; vagy Budapest-Velencze (2 nap) Korfu 5 nap) és vissza stb. Apróságok. Hogy látta a vidéki tanító az operaházat. A milleniumi kiállítás hire az egész országot mozgásba hozta, igyekezett , is mindenki, aki csak tehette, hogy lássa. A nemzet napszámosa sem maradhatott el, a kis város néptanítója. Fel is jött, alaposan megbámult mindent. Már az utolsó nap ácsorgott a kiállítás területén, hogy másnap reggel repül haza a Baross lovain, mikor hallja, hogy az esti operai előadásra jegyet is lehet kapni. Meg is vesz egyet. Ámde az csak utalvány volt, rá is volt nyomtatva, hogy használat esetén meddig kell és lehet jelentkezni az opera pénztáránál, s akkor veheti át a rendes jegyet az utalványra; aki nem jelentkezik, az jegyre ne is számítson a jelzett idő után, mert eladják másnak. De az ő esze csak nem terjedhet odáig, hogy el is olvassa, mi van írva a megvett holmira, elég, hogy fizetett érte és punctum. Este pontosan meg is jelenik az operában. Persze nem engedik be. Meghőköl a domine; hát azért ért a magyar ezer évet itt, hogy igy becsapják? O inkább visszavándorol Ázsiába. — Mi nem bánjuk, ha Afrikába megy is az ur, — mondja egy tréfás hang. Itt lassabban kell beszélni, gondolja a nemzet napszámosa, tisztelettel megy az atillás jegy- szedőhöz s meginstálja szépen, hogy csak annyit engedjen meg legalább, hogy a fejét bedugja az