Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-07-14 / 14. szám
nem lesz oly lázas, a nyugalom beköltözik az elfásult szivekbe s az embereket nem a gyűlölet és az irigység, hanem a szeretet fogja egymáshoz kapcsolni . . . Péter és Pál. (Dr. 0. V.) Erik a gabona. A szántóvető gazda, miközben kaszáját, sarlóját köszöriilgeti, reménykedve fontolgatja, mérlegeli fejében az idei termést, hogy vajon áldás lesz-e rajta, bőséges lesz-e az aratás, vájjon megfizet-e a föld neki hűségesen azért a sok verejtékes fáradalomért, amit beléje fektetett. Ring a sárguló kalászok drága hullámtengere s fölötte szürke pacsirták vidám repkedéssel, csicsergő tarka énekökkel dicsérik a jótevő Isten nagy és végtelen kegyelmét, aki megmenti teremtményeit a kino k legrettenetesebbjeitől: a sivitó vad kegyetlen éhség kinjaitól. Megmenti a pirosló buzaszemek mannája a hajladozó szárak tetején, szálas kalászok kebelében. Megmenti, mikor megsárgul szinültig megtelt feje az értékes hullámzásnak, s megvillan a kapa, perdül a sarló s ezernyi kévébe roskad az élet, az erő, a gondmentő áldás. Hihetetlen nagy érzés emelkedik szivében, lelke az öröm rózsaszínű mámorába fulad az aratás fönségétől, s amint előbbre és előbbre lépve, körültekint a kétfelé omló aranytenger tarlójában, egyszerre reánehezedik valami leírhatatlan édes hangulat és elhangzik ajkáról a háladal: »h a 11 e 1 u j a!« Áldott légy, búza! Adj uram bő termő évet minduntalan. Az a csodás növény a gazda lábai elé rakja a földnek minden kincsét, a földi létnek minden megszerezhető gyönyörűségét, megereszti lelkében a vágyak minden zsilipjét: hatalmas érzést ad és tartós öntudatot a munkával szerzett gondtalan boldogságról, melynek édes susogása hallik, fényes ragyogása csillog mindenütt: a tarlón, a fák közt, az emberek izzadó arczán, az alkonyat morajában. Ám, a mi életünk képét Péter és Pál napja nem deríti föl valami tartalmas biztatással. Bérezés hegyalakulások között, szűk völgyek mentén, apró faházikókban tengődik élve népünknek legnagyobb fele: a kitartó, bátor bányamunkás. Tőle ugyan távolra esik a zugó kalász-tenger, távol az Ígérkező termés szépséges délibábja, neki évezredes bérezek meredélyei között a sivár agyagos pokolban Nobel rettentő keveréke ad kenyeret és életet bent, fent pedig, a földnek felszínén, a stomp ok monoton zúgása. Az ő kenyere nem búzából fakad. Az ő verejtékkel áztatott mostoha földjén nem buzakalászt öntözget a harmat, nem buzakalászt melegít a napsugár. Az ő földjének barázdáiban más, a tengeren túlról áthozott növény terem, izre silányabb, tápszegényebb, de époly áldást hozó, miként a felséges búza. Ez a növény a csőtermő, későbben érő: kukoricza. A búza hatalmat ad, nekik pedig csak erőre van szükségük, hogy emeljék a vésőt és sújtsanak a kalapácscsal. Ki érzi azt meg közölök, hogy a kukoricza-lisztben kevesebb a keményítő és ezukor, mint a búzalisztben van. Édes, mámoritóan édes az igy is, csak mindig meglegyen, csak ne kelljen érte ádáz tusákat vívni a létfentartás szomorú harczaiban, mikor megáll a munka és a bányász éhezik. Mikor hiányzik a betevő falat s a pusztulásnak indult család siratja veszedelmét és megátkozza az anya, a családfő a kezét és megátkozza az emberiséget, mely neki és gyermekeinek egy fa- latnyi málédarabot sem képes juttatni. Fizetés van. A szorgalmas munkás többet kap, mert a szorgalmas bányásznak aranyporral j van a keze telehintve, amihez csak ér ő, még a durva nemtelen érez is értékesebbé, aranyosabbá válik általa. Kifizeti tartozását, vidáman indul hi- testársátó kisérve bevásárolni ezt 'is, azt is, amihez csak egyszer, fizetés napján juthat azember. Las- j sanleszáll az est. A meggyujtott foncza fénye mellett kóczos gyermek-sereg dézsmálja a párolgó tálak bensejét, finom porhanyós máiéval, melynek illata messziről becsábit. Meg-megkocczan a pohár és amikor a komor bányász nehezen felengedő borongós hangulata, belehanyatlik a ritkán érzett boldog nyugalom tudatába, szemeiben megcsillan a fény, ajkán áhítattal ejti »Szerencse fel!« Akármily keserves tövisekkel legyen a kegyetlen élet kirakva: munkás szorgalommal és Istenbe vetett rajongó hittel mindenki elérheti az élet-boldogságnak azt az egyszerű formáját, mely lényege szerint a szív és ész állandó, tartós, harmonikus egyensúlyában gyökeredzik. Felsőbányái Hírlap Közigazgatási czirkusz Laczfaluban. Nemcsak a szomszéd testvérváros: Nagybánya részesül katonai látogatásban, hanem a megyei, illetve járási közigazgatás jóvoltából nekünk is jut egy kis »katonai jellegű«, parádé. Ugyanis f. hó 11-én délután 52 főből álló csendőrség összpontosult városunkban, honnan városunk apró polgárai és leendő oszlopai nagy gyönyörűségére kettős rendekben önérzetesen haladt a nagybányai járás főszolgabirája által kijelölt directió felé : Laczfaluba, hogy bizonyságot tegyen a közigazgatás suprematiójáról, mindenek felett! Laczfaluban, az impozáns templom előtt, a keresztény buzgóság egy szép keresztet állított fel, mely f. hó 12-én, a gör. kath. Péter-Pál napkor lett volna egyházi ünnepélyességgel felszentelendő. Valószínűleg ezen szép egyházi aktus ünnepélyességét volt hivatva emelni eme nagy számú főből álló csendőrség, mert azt hiszszük, hogy a »közigazgatási programi szerint az ünnepély csendőri és rendőri assistentia mellett lett volna megtartandó, helyesebben — a fényes eredményt tekintve — megakadályozandó! Mindezt sikerült is elérni az általánosan ismert fényes »közigazgatási tapintattal!« A járás főszolgabirája nemcsak díszes csendőr-assistentiáról gondoskodott, hogy a templomi ünnepélyre idegenek és leányegyház- beliek el ne juthassanak, hogy az isteni tiszte- | let megtartását, a keresztény buzgóság és vallásosság gyakorlását megakadályozzák, hanem a »kirándulást rendezett közigazgatásé fényes ellátásáról, lakmározásáról is gondoskodott, hihetőleg azon programra szerint, melyet pogány eleink ezelőtt 1000 évvel németországi portyázásaik alkalmával elfogadtak és gyakorlatilag is megvalósítottak. Egy ukázt adott ugyanis ki a főszolgabíró, reácserditvén mindenekre: jegyzőre, bíróra és községi bakterre, hogy a kirándulást rendezett közigazgatási assistentia személyzete részére fejenkint egy-egy kis húsról (a hátuljából?) gondoskodjanak a község és egyház számlájára és hogy az étvágy teljes és a kirándulás emlékezetes legyen, minden öt csendőr részére egy »szakácsnőt« (fiatal? hány éves?) rendelt kivezényelni »közigazgatási szolgálatra.« Eddig a kirándulás és vendégszereplés társadalmi pikáns része De megvolt ezenkívül az elmaradhatatlan büntető jogi oldala is ! A közigazgatási hatóság ugyanis elrendelte, hogy hat békés polgár lakását ürítsék ki, a háztulajdonost családjával együtt tegyék ki saját házából és azokat a közigazgatási személyzet részére rendezzék be. Rendeletileg kimondta továbbá, hogy aki «az egyházi és templomi ünnepélyre elmenni megkisérlendi,« kihágást ’ követ el és megbün- tettetni fog! Ezek az intézkedések már a polgár-jogokba ütköznek; mert a polgárt saját lakásából kitenni csak bírói ítélet alapján és csak bírói kiküldöttnek lehet és mert valamely cselekményt kihágásnak deklarálni és arra büntetést statuálni a kbtk. szerint csak a törvényhozás- | nak, miniszternek, törvényhatóságnak és rend. tanácsú városnak van joga, természetesen a törvény korlátái között. A rendelet ezen része, mint értesülünk, reactiót szült, mennyiben a vizsgáló-bíróhoz f. hó 11-én feljelentés érkezett a rendelet ezen részében foglalt jogellenes eljárás miatt és igy eme kirándulás és rendelet utolsó felvonása a büntető törvényszéknél fog lejátszódni. A vizsgáló-bírónál emelt feljelentés meglehetős pánikot okozott a közigazgatás kebelében a s főszolgabíró legott Laczfaluba kocsizott, hogy legalább a jogellenes rendelet végrehajtását megakadályozza. Ez részben sikerült is, mert a tulajdonos tiltakozása daczára csak három polgár lakásába helyezkedtek volt még el },a kirándulóké! Eltekintve attól, hogy elítélendőnek tartjuk a politikai szempontok összezavarását a szabad vallásgyakorlattal és különösen ennek megakadályozását indokolatlan praeventiv intézkedésekkel, nem lesz érdektelen felemlíteni, hogy a laczfalusi plébános el is utazott hazulról anélkül, hogy »búcsúé megtartásáról csak szó is lett volna! Igv nem lesz nehéz kitalálni, hogy e köz- igazgatási czirkuszban ki játszotta a »Muszikloné szerepét! ^ A gazdasági munkások segélypénztára. — Egy kis beszámoló. — Még csak alig félesztendeje annak, hogy az Országos gazdasági Munkás- és Cseléd-segélypénz- tár — ez a legújabb emberbaráti intézmény — életbelépett és már is fényes bizonyítékát adta annak, hogy milyen égető szükség volt nálunk ennek a segélypénztárnak a megalakítására. Ugyan mi is a czélja ennek az intézménynek ? Újra felteszszük ezt a fontos kérdést, mert mig ezt nem tudjuk, nem érthetjük meg igazi jótékony hatását. Ennek az emberbaráti intézménynek az a czélja, hogy a földmives embert, aki napról-napra való keresményéből vagyont nem gyűjthet, öregsége idejére megbiztositsa afelől, hogy nem irgalom-kenyéren kell tengődnie. Vagy ha baleset éri, akkor sem fog sem maga, sem családja nyomorúságra jutni. Mert a segélypénztár tagjait vagy ezek halála esetén ezek feleségét és gyermekeit segélyezi, gyámolitja. Aki tehát tagja a segélypénztárnak, az nyugodtan végzi nehéz munkáját, mert nem gyötri őt az az örökös gond, hogy mi lesz hitvesével,“ apró gyermekeivel, ha munkabíró karja ellankad és a kasza, kapa kiesik kezéből. A segélypénztár félesztendős működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely öt munkaképtelenné teszi, és gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földmivesnép családját örökre megfosztják a kenyérkeresettől. Még csak hat hónapja, hogy a segélypénztár hasznos működését megkezdte és már eme rövid idő alatt 203 földmives jutott abba a szomorú helyzetbe, hogy jótéteményét kénytelen volt igénybe venni. A segélypénztár minden egyes esetben gyorsan gondoskodott a bajbajutott ember gyógykezeléséről és anyagi támogatásról, hogy betegsége ideje alatt ne legyen kénytelen a családjával együtt az irgalom-kenyéren tengődni. A beállott baleset 14 földmivelőt megölt. Mind a 14 esetben a család a legnagyobb nyomorban maradt hátra A segélypénztár központi igazgatósága sürgősen intézte el az özvegyek kérelmét és minden egyes esetben 400—400 koronát szolgáltatott át a nyomorral küzdő családnak. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cseléd- segély-pénztár 1901. évi január hónap óta baleset miatt való halál esetében a következők családjának adott 400—400 korona segélyt: 1. Csirke Mátyás, Tápió-Szele. A tehén úgy megrugta, hogy hasában belső vérzést kapott. 2. György András, Tápió-Györgye. Fegyvere véletlenül elsült, úgy hogy a golyó szivébe fúródott. 3. Kúm János, Szemcse-Csehi. Pinceásás közben a föld reászakadt. 4. Bazsó János, Szend. Szalmásszekérröl egy kerítésre esett, melynek léczei a hasába fúródtak. 5. Szalai János, Pápa. Az eldőlt pajtakapu agyonütötte. 6. Kovács Péter, Kis-Récze. Meggyilkolták. 7. Kovács Imre, Nádudvar. Gabonával meg rakott szekérről lebukott, a kerekek keresztül mentek rajta. 8. Sipos Balázs, Sólymos. Az erdőben agyonlőve találták. 9. Bogdán Sándor,J P'elsö-Józsa. Megfuladt. 10. Sági Menyhért, Gicz. A rudba beakadt ló hasbarugta, úgy, hogy szörnyet halt. 11. Doboz István, Mezőhegyes. A gépszij elkapta és agyonzuzta. 12. Geletei László, Kökényesd. Orozva fejbeütötték. 13. Bauer Ferencz, M.-Polány. A gőzcséplö- gép agyonzuzta, 14. Sándor József, Pthrügy. Munkaközben a ló agyonrugta. Ezek a számok világosan beszélnek és egytől egyig hangosan hirdetik ennek az emberbaráti intézménynek szükséges voltát. Világosan látható ezekből a számokból, hogy a segélypénztár rövid fennállása óta is már sok szerencsétlen embert mentett meg a koldusbottól s számos özvegyet mentett mega kétségbeeséstől. Ez az emberbaráti működés buzdította bizonynyal arra a föpásztorokat, főrendeket, nagybirtokosokat, az emberbaráti intézeteket, a vármegyéket, községeket, hogy olyan nagy számban csoportosuljanak a seg ílypénztár alapitó tagjai sorába. És bizonynyal ez az oka annak is, hogy felséges királyunk is annyi jóakarattal viseltetik azon intézmény iránt, mely kizárólag a föld népének istápolását és támogatását tűzte ki czélul.
