Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-08-25 / 17. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség; Felsőbányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Minden a lap szellemi részét illető közleményekés előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. Nyílt tér soronkint 20 fillér.----------------ii i»pi< ~ Múlik a vakáczió. Vége az arany szabadságnak . . . Azonban ne tessék megijedni, nem kerültünk az orosz kancsuka uralma alá, semmi baj nem fenyegeti nemzeti önállóságunkat, nagyhatalmi állásunk rendületlen, a hármas szövetség is épségban viraszt érdekeink felett, csak épen a nagy vakáczió közeledik a vége felé. Az idő önvérével táplálkozik, mint a mesebeli pelikán-madár, egyik nap megemészti a másikat, Egy hét múlva megnyílnak az iskolák kapui, örömmel tódul a tudományok templomába a testben, lélekben felfrisült múzsa-sereg. . . Mit mondtam? Örömmel? Oh, bocsássatok meg nekem kedves gyermekek és ifjak, önkénytelenül cseppent le toliam hegyéről ez a szó! Hiszen én is voltam valaha . . . Tudom, micsoda öröm az, midőn a jó édes anya pogácsával, kalácscsal tömi meg a tarisznyát, előáll a kocsi, hogy elröpitsé messze- földre a haza reményeit, hol kanállal eszik a bölcseséget. Könnyek ragyognak a diák szemében, de még a szülök szemét is fátyolba boritja valami melegség. Bizony, nem az örömnek könnyei azok. . . De hát: »Félre tőlem bú-bánat!« Megvigasztalódik a diák szive, midőn viszontlátja kenyeres pajtásait. Megvigasztalódnak a szülői szivek, midőn a válás után szövögetni kezdik a reménység aranyfátyolát. Az élet kegyetlen zsarnok, azért, hogy élvezni hagyja magát, áldozatokat kíván. Megbontja a családi koszorút, elválasztja a szülőket gyermekeiktől, ezeket testvéreiktől és mindenki megy, amerre a remény tüz- oszlopa világit. A megélhetés gondjai dis- sonáns hangokat vegyítenek az ifjú lelkek harmóniájába. Már nekik is tudni kell, hogy élni csak megfeszitett munka és szorgalom árán lehet. Istenáldás a gyermek, kivált a jó gyermek, de nehéz kötelességeket is ró a vál- lakra. így a vakáczió folytán nagyon sok apa nehez gondokkal tépelödik gyermeke jövője felett. Már csak egy-két esztendő, egyik elvégzi az elemit, másik a polgárit, harmadik lerakja az érettségit. Ezt messzeségre kell adnia másiknak, harmadiknak szintén úgy kell gondoskodni jövőjéről, hogy tisztesseggel megélhessen. De mikor ezek a gondok olyan súlyosak! Az egyes iparágak csak vegetálnak, de nem virágoznak, a tudományos pályák tultömöt- tek, aki ezekre nevelkedve, protekezió és szerencse hiján nem tud magának egzisz- tencziát teremteni, csak a társadalom proletárjainak számát szaporítja. Mindennapi szomorú tapasztalatok állanak a szemeink előtt. A megélhetés napról-napra nehezebbé válik, .ó kornak örült divatja magával sodor kicsinyét, nagyot, szegényét, gazdagot egyaránt. A korral lépést kell tartani, ez társadalmi szabály, mely kivételt nem tűr. A jövedelem mindenütt kevés. Fizetés-emelést sürgetnek a társadalom hivatalnok elemei, az őstermelő osztályok bevételei pedig évröl- évre alacsonyabb fokr.. szállanak. Mindezek a szimptoinák aggodalommal tölcik el a gondos család-apa szivét, különösen igy, a vakáczió fogytán . . . Nehéz az élet. Ez az oka, hogy a pálya- végzett ifjú, midőn hivatást kell választania, tétovázva áll a jövő zárt-kapuja előtt s nem mer azon keresztül lépni. Ez az oka, hogy a férfiú, midőn biztos, de szerény jövedelmű álláshoz jut, nem mer családot alapítani, mert egymagában örömtelenül bár, de biztosan megél. Ez az oka, hogy leányaink, maguk előtt látva a sivár jövőt, elárasztják a kenyérkereseti pályákat s a létért való küzdelemben felveszik a harezot az erős férfi-nemmel, mely őket óvni, támogatni volna hivatva. Ez az oka az erkölcsi züllésnek, a tömeges öngyilkosságnak. Ez az oka a kivándorlásnak. Ez az oka, hogy * pusztulunk, veszünk . . .« S szomorú gondolatok ezek igy, a vakáczió fogytán ... r r SzTÜts Xllés * 1831 + 1901. Metsző fájdalom nyilait át szivünkön, midőn e hó 19-én fél 12 órakor város-szerte hangzott a szomorú hir : «Sziits bácsi meghalt! Szüts bácsi nincs többé . . .« Mint a villámcsapás, sőt még annál is váratlanabbal érte a halál. Mert hiszen a villám felhőben születik, mely elborítja a napnak ragyogó arczulatát, de az ő életének egén felhő nem mutatkozott. Még előtte való este jó kedvvel sürgött-forgott, hogy az ö nagy szivének dédelgetett kedvenczei: a szegény gyermekek javára rendezett hangverseny mennél jobban sikerüljön. Halála napján is vidáman jártkelt, sokan hallották tréfás szavait. Dél tájban érkezett haza a hámorból, a nagy hőségtől eltikkadva, felhevülve. Midőn dolgozó-szobájában leült, hogy megpihenjen, már leselkedett rá a »Vég,« lehanyatlott szék-érő1, »itt szúr valami«, ezek voltak utolsó szavai s szeretett jó neje ölébe roskadt, lehunyta szemeit, hogy azok többé fel ne nyíljanak . . . Ez hát a Halál ? Egy pillanat s kialszik az a lobogó mécsvilág, amit úgy hívnak: «Eiet« ? Ez hát a sorsa jónak és rossznak egyaránt ?!,. . Azt mondják, szép halála volt, nem szenvedett! Szép, szép az ilyen halál arra nézve, akit nem szeretnek, akit nem siratnak. De arra nézve aki a leikével érzett, szivével gondolkozott, aki csak szeretni tudott s rajongani mindenért, mi szép, jó igaz és nemes, arra nézve lehet bár az ilyen halál szép, de nem megnyugtató, mert azt sem mondhatta övéinek: »Isten áldjon meg benneteket !« Hogy ki volt ö, megmagyarázza e két szó : »Szüts bácsi.« Bár előkelő és tekintélyes állást töltött be, sohasem tűrte, hogy »nagyságolják«. Bizalommal volt mindenkihez, bizalmat várt min- denkitől. Őszinte, olykor talán túlságos őszinte is volt. A maga véleményét mindig bátran megLy diához. — Horatius Ód. III. k. IX, óda. — (A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája.) Fordította: Paczelc Béla. Horatius: Míg értem dobogott szived S mig más szemrevatóbb ifjú nem öleié Hószin vállaidat, vigan, Mint egy perzsa király, éltem az életet. Lydia: Míg másért nem epedt szived S mig nem volt kivetőbb Lydia, mint Chloe, Én, a játszva beczézgetett, Hírben tulragyogám római Iliát. * * • Horatius: Engem már lekötött Chloe Bűvös táncza, ki jól játszik a cytherán S akiért — csak az istenek Őt óvják — örömest áldozom éltemet. Lydia: Értem már Calais hévül, Akiért nekem is lángragyuladt szivem S akiért — csak az istenek Óvják — kétszer is elszenvedem a halált. Horatius : S mit szólsz rá, ha a szerelem Bennünk újra kigyul s uj rabigába fűz S halvány képű Chloe helyett Hozzám a kiűzött Lydia visszatér ? Lydia : Bár 6 szebb is a csillagos Égnél s bár te ledér szivü vagy és miként A bősz Adria, haragos : Már csak véled együtt élek, együtt halok. Szüts bácsi emlékére. Aki minden embert szeretett és akit viszont oly sokan szerettünk, aki még élhetett volna, kinek halálhíre úgy hatott ránk, mint felhőtlen égből a váratlanul lesújtó villám: megszűnt élni. E hó 21-én délutáni 5 óra után — miután sokan megkönnyeztük, eltemettük azt a galambősz, örökifjú kedélyű, kedves beszédű, jóságos arczu és aranyszívű embert, aki ment vala minden önzéstől, kapzsiságtól és haszonleséstől, — aki kevésbbé a maga és családja érdekét, mint inkább a közjó és egyesek érdekét nemes altruizmustól áthatva, hiven szolgálta. Bízvást mondhatjuk róla, hogy az az ember volt, aki a maga nemében ritkította párját és hogy azon a téren, melyen szerepelt, űrt | hagyott maga után. Kiegészítésül még azt is állíthatjuk, hogy városunkban ma nincsen hozzá hasonló egyén, aki helyét pótolná, illetve be- töltené, aki nemes ideaíismustól áthatott példáját és nyomdokát követné. Valóban nincsen ! Mindnyájan iskolába járhattunk volna hozzá nemes barátság-, szives szolgálatkészség-, szorgalom-, önfeláldozás-tanulás dolgában! — Ritka és épen azért tiszteletre és kiemelésre méltó egyéni tulajdonság az ma, az uti- litarizmus és a mammon-imádás korszakában, hogy valaki anyagi haszonlesés nélkül, önzetlenül, csupa becsvágyból a köz- és egyesek érdekét egyaránt hiven, odaadással szolgálja. Otet pedig, a hosszú élet vándorát, még a jól-megérdemelt nyugalmazás napjaiban sem látjuk pihenni, hanem igenis ott látjuk a közélet mezején ernyedetlen kitartással munkálkodni, ahol hatni, hasznosat alkotni, hasznosan tevékenykedni lehetett és kellett. Ott látjuk őt több mint másfél évtizeden keresztül *a városi szegény sorsú iskolaköteles gyermekeket felruházó egyesület élén, mint elnököt odaadással, fáradhatatlanul buzgólkodni, kezében a háromévi cyklusra terjedő és fizetésre kötelező tagságdij-aláirási-ivvel. — Az intelligentia körében a szó szoros értelmében házról-házra, ajtóról-ajtóra járva — kérni, nem a maga számára, — mert a maga részére soha
