Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-08-11 / 16. szám
"VI_ évfolyam. 1©_ szám 1901- augusztus n // FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség; Felsőbányán. kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. Minden a lap szellemi részét illető közleményekés előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Nyilttér soronként 20 fillér. Fürdőink és a hazafiasság. Midőn e két dolgot egy kalap alá vontán akarom tárgyalni, nem a hangzatos- ság kedvéért teszem, hanem: mert szoros összefüggésben állanak egymással. Az el- mondandókat teljes jóakarattal ajánlom agy a fürdő-tulajdonosok, mint a bérlők szives figyelmébe. A balneologiai kongresszusokon és kisebb-fajta gyűléseken, értekezleteken különféle alakban egy állandó panasz van napirenden s ez: a magyar társadalomnak a magyar fürdők, iránt tanúsított közönyössége. Ezt a közönyösséget aztán a legtöbben szeretik a hazafiasság teherszámlá- jára Írni, anélkül, hogy kutatnák annak valódi, igaz okait. Természete az az embernek, hogy leg többször másban keresi a hibát, ahelyett, hogy magába-szállva, elismerné azt önmagában is. Fürdőink, kivéve az európai hirüeket, évröl-évre a megélhetés nehézségeivel küzdenek, mert nincs elegendő látogatójuk. Mi ennek az oka? Talán az idegen fürdők pártolása a hazaiak kárára ? Oh, nem! Külföldre menni fürdőzés végett csak keveseknek van módjokban, s ezek, ha a külföldi fürdők látogatásával egészen mellőzik a hazaiakat, valóban hazafiatlanságot követnek el. De a közönség zöme visszavonul ugyan a magyar fürdőktől, de idegenbe sem megy. Ennek már fontos okának kell lenni. Vannak fürdőink — tisztelet a kivételeknek — melyekben a kiszolgáló személyzet, ahelyett, hogy a vendég kívánságát előzékenyen teljesíteni igyekeznék, azt — egész fölényt affektálva, — ki akarja oktatni, hogy ez meg az ma már nem divatos, nem sikkes, ma igy szokás, amúgy szokás. Ilyen helyen az ember igazán zavarban van: ö-e a vendég, aki fizet, vagy pedig neki akarnak fizetni, ha a föpinczér által óhajtott módokhoz alkalmazza a maga gusztusát . . . Olyan esetet is hallottam, még pedig tekintélyes fürdövendégtől, aki a fürdő-évad alatt Magyarország nevezetesebb fürdőit meg szokta látogatni, hogy midőn egy kisebb fürdőből néhány napi ottidőzés után többféle okból távoznia kellett, a pinczérnek szokás szerint borravalót adott, ki azt gorombán az asztalra lökte, ezt mondván : »Nincs rá szükségem.« — Természetesen, mert többre lett volna szüksége. Ezek az egyének ugyanis külön táblázat szerint várják meg a maguk borravalóját s meghatározzák, hogy bizonyos társadalmi állásban levő emberek mily mértékben tartoznak nekik adózni. Jaj annak, aki a tariffához nem tartja magát . . . Sok fürdőben mesés árakat számítanak az élelmi czikkekért. Igaz, hogy beteg ember keveset eszik s igy körülbelül csak annyiba kerül az élelmezése fürdőn, mint amennyiért egészséges korában jól is lakott. De egy fürdőnek a jövedelmét nem csupán a betegek, sőt inkább az egészséges, szórakozás végett fürdöző vendégek szolgáltatják. Ezek pedig megkívánják a jó élelmezést, meg is fizetik szívesen annak tisztességes árát. De midőn látják, hogy a porcziók mindinkább összezsugorodnak, az árak pedig emelkednek s egy embernek az ebéd-számlája oly összegre rúg, amin egy tisztességes nagyvárosi vendéglőben egy kisebb család is megebédelhet, bizony, csakhamar kereket oldanak . . . Leghátulra hagytam a bort, mert ez ellen merülhet fel a legtöbb kifogás. Mondjuk, hogy 60—80 kr.-ért nem drága egy liter asztali bor, mert ennél olcsóbb nem létezik. Azonban legyen bár az a bor gyenge, csak legyen bor. Sajnos, sok helyen csak valami bizonytalan izü, savanykás folyadékot kapunk. Sőt megteszik azt a tréfát is, hogy ásványvizes fürdőben a bort ásványvízzel inni egyátalán nem lehet . . . Hát nem méltánytalanság ez a közönséggel szemben? Ilyen körülmények között csak nem lehet támogatást várni. Mert elvégre senkitől sem kívánhatjuk, hogy hazafiasságból oly árakat fizessen, aminőket csak arcz- pirulással lehet felszámítani s ezek tetejébe még rossz bort is igyék. Igyekezzenek tehát fürdötulajdonosaink és bérlőink a méltányosság álláspontjára helyezkedni. Gondoskodjanak előzékeny kiszolgálásról. Majd meglátják, hogy ezen csekélységek busásan fognak számukra kamatozni. Elvök legyen az, hogy többet ér a sűrű krajczár, mint a ritka forint. Ne igyekezzenek a háromhónapos fürdő-évad alatt oly jövedelmet elérni azoktól, akiket végzetök fürdőjükbe visz, hogy azt az év többi hónapjára elosztva is tisztességes haszonnak lehessen mondani, mert elvégre talán csak az esztendő többi részében is lehet valamit keresni. Szolid árak, jó kiszolgálás mellett a forgalom rövid időn rohamosan emelkedni fog. Ebben rejlik a siker titka . . . Kérdések kérdése. A »Budapesti Napló« egy régebbi számában érdekes és éppen alkalomszerű szerkesztői üzenetre bukkantam. Pékár Gyula irta; a spiritizmusra vonatkozik. •— Ide iktatok belőle egy részt, már csak azért is, hogy ne csak saját szerény nézetemet, de egy tekintélyes napilap véleményét is olvashassa a tisztelt olvasó azon kérdésről, melyet annyi előítélettel fogadnak sokan, de amely elöl már nem lehet kicsinyeskedéssel kitérni. Hiszen külföldön a világ kimagasló tudósai állnak sorompóban mellette. — Hiába hangzik a kaczaj, mint hangzott régen, midőn a Pythagoristák azon képtelennek látszó állítással léptek a világ elé, hogy a föld forog. A csendes magányban. — Irta : Mostis Sándor. — (A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája.) fit tűnődöm csendben, egy kies domb ölén, — Millió kis virág,, nyájasan int felém; Előttem a vidám kis patak csörgedez, — Balzsamos illattal terhelt szél lengedez; Körülöttem körben a koronás bérezek, Valamennyi ór’jás, valamennyi délezeg. Remek varázskert ez, nyugalom oáza, — Innen száll Istenhez egy vándor fohásza. Én vagyok e vándor, — az élet vándora, Kit nem sziin üldözni, a sorsnak ostora, Születésem óta, huszonhét éven át, — Szünet nélkül járom a Véres Golgotát; Ide is elhoztam az összes bánatom, ^ romom úgy sincs több, akár csak egy atom. Remeteként élek, de nem bánt unalom, Velem van hű társam: a gyötrő fájdalom. Magányba rohantam, hogy a bűnt ne lássam, Szörnyű sok bajomnak sírját ide ássam; Zaklatott szivembe szálljon égi béke, Mely minden kebelnek, legnemesebb éke. Tengeren is megszün’, a vihar hatalma, Épen csak a szívnek ne volna nyugalma?! Nem. Ez nem lehet igy; — van béke, megnyugvás, Csak szeretet éljen szivünkben, -- semmi más’. Szeretet a kapcsa e földnek, az égnek. Éltető eleme a nagy mindenségnek. A szeretet nélkül nincs igazi élet. Sírba száll a hűség és semmi sem éled, Nélküle a szivünk egy zordon sivatag, Hol minden oly üres, — puszta és hallgatag. A szeretet erény és a legszebb virág, Ezt tűzze keblére ez a gálád világ! Szeretném magamat teljesen kisírni, Fájdalmas múltamat másoknak leírni, — Hadd láss k, hosry mit tesz igazán szenvedni, Egy gonosz léleknek körme közt senyvedni, De nem azért jöttem, hogy vádat emeljek, Hanem, hogy feledjek és nyugalmat leljek, ísyugodj meg hát szivem, békéd leszen itten, Majd kihallgat egykor a hatalmas Isten. Ti pedig tündér szép lombok és virágok, Teremtsetek nékem angyali világot; Ha bosszúvágy üldöz, szelíden intsetek, Megsebzett szivemre balzsamot hintsetek. Én a gyönyört, vigaszt bennetek találom, Ha a sors akarja, — legyen itt halálom. — Tied szivem, lelkem, isteni művészet, Imádlak! Magasztos és dicső természet. U t i r a j z. Azt hiszem, alig van kedvesebb, történelmileg is szebb ut, mely kevesebb költséggel is megtehető, mint ama kedves ut, amelyet röviden leírok, lehetőleg kedves vonásokban. Ez Zi- monytól le Orsováig, aztán át Ada-Kalehba, onnan a Herkules-fürdöbe. Vasúton jutottam Zimonyba, hol a révkapitány tanácsára és ajánló soraival délután átmentem helyi hajón Szerbia fővárosába, Belg- rádba, tehát idegen területre, honnan a mi gőzhajóinkon mehetünk le Orsováig. A hajóskapitány nagyon szívesen fogadott, az ajánló soroknak igen jó hatásuk volt. A délutánt Belgrádban sétálva töltöttem, megnézve mindent, mi a szerbeknél szép. A fejedelmi udvar és szép palota az ifjú királynak újabb Ízlésű nagy úri lakást nyújthat. Az estét a jó kapitányékkal együtt töltöttem, együtt ittuk a finom — feketekávét s hallgattuk a tamburicza-banda szebbnél- szebb nótáit. Magyar beszédünkről megismertek a szerbek s udvariasan intettek s rázendítették a hymnust, mire felállottunk szépen, ők is mind. Mikor befejezték s leültünk, akkor meg a szerb hymnus következett, amire ők siettek felugrani mind s mi is illendően felállottunk, visszaadva a kölcsönt, ami rendkívül jólesett nekik. Az úgynevezett török kávét már unni kezdtem, mit ott úgy isznak, mint nálunk a bort, mi igen jó lehet több pohárkával — török és szerb gyomornak. Aztán csöndben levonultunk a hajóra s ott aludtunk igen kényelmes ágyban. Reggel 4 óra után nagy mozgásra ébredtem, a hajót szerelték fel. Gyorsan felöltözködtem s a kapitánynyal reggeliztem, majd ebédeltem is, ki mindent feltálal- tatott, ami kedves és jó a hajón kapható s mindent csak úgy szives vendéglátásból, mert zokolva nézett rám, mikor a szakácstól kérdeztem, hogy mivel tartozom. Az én vendégem nem szokott itt fizetni, mondá, meghajtva magát. Mikor adott jelre megindult a hajó, karonfogott s felvitt a parancsnokhidra, mely a hajó felett kiemelkedik, s hová csak neki szabad járni, hogy végignézhessen az utón, melyet a hajó befut. Egy öreg főmérnök is közénk került reggel s nyugodtan jött fel ő is, bár a kapitány nem örömest látta is
