Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-07-28 / 15. szám
i TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Minden a lap szellemi részét illető közié: fizetések Felsőbányára a szerkeszj Nyilttir soronkin, Városi közgyűlés. Rendkívüli közgyűlés volt e hó 20-án d. e. 10 órakor Farkas Jenő polgármester elnöklete alatt. Tárgyalás alá került: 1. Felsőbányái lakosoknak a községi óvodai és megyei adók leiratása iránti kérelme. E kérelem abból indult ki, hogy a bányakárpótlásból nyert 200.000 frt jövedelme fedezné e költségeket s ezáltal a nép terhén könnyítve lenne. A közgyűlés gondolkozása s határozata eltért a kérvényezők óhajától, mert az óvodai 3 százalék pótadót törvény rendeli s igy fizetni kell. A megkapott töke jövedelmére pedig annyi szem néz, annyi szükség várakozik, hogy azt sem tudni, melyik elöbbvaló, s melyiket kell előbb teljesíteni. Rendezett tanácsú városi mivoltunk folyvást nagyobb s nagyobb igénynyel lép fel, mindenben elmaradunk. A korral lépést tartás, sőt az utána- döczögés is nagy áldozatot kíván. S igy szó sincs, hogy a mi anyagi terheinken könnyítve legyen. Ez még kisebb baj volna; nagyobb az, hogy a huszadik század kezdetén a városházán kívül semmink nincs, ami városi voltunkat igazolná. Sok jólrendezett viszonyú, hazánk köznevelési, közművelődési s más jótékonyságu érdekeit szolgáló községeinkkel szemben olyanformán állunk, mint az az ősök dicsőségén merengő, kopottas ruháju úriember, ki mellett fejét büszkén felemelve megy el a jómódú gatyás magyar ember. Gondolkozunk-e e felett. Repül az idő. Rohannak még a községek is, hát még a városok. S mi? Lassan-lassan ballagunk, mintha nem is érdekelne a lázas tevékenység. Annyi bizonyos, hogy városnak igy soká élni nem lehet. Annyiban nem volt rossz a kérvény, mert alkalmat nyújt a gondolkozásra. Gondolataimat most tovább fűzni nem akarom. Lehet, majd máskor azt is minden tartózkodás nélkül megmondom. Kisérjük tovább a gyűlést. 2. Szatmár vármegye, közönségének 679—1901. sz. bjk. sz. határozata az 1899. évi zárszámadás tárgyában. — Tudomásul vétetett. 3. Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának 434—1901. kgy. sz. határozata az 1900. évi árvapénztár számadása ügyében. — Tudomásul vétetett. 4. Szatmár vármegye közigazgatási bizottságának 790/1901. sz. határozata a legtöbb adót fizetők névjegyzékének megállapítása tárgyában. — Tudomásul vétetett. 5. A felsőbányái utkaparói lak telkének ügyében a nagybányai m. kir. főerdö- hivatal 1893—1901. sz. átirata. A kért területet a város átengedte utkaparói lak építéséhez. 6. Az állami óvoda épitése ügyében a nagymélt. m. kir. vallás- és közoktatási miniszter 40.867 -1901. sz. rendelete felolvastatott. Mi sem áll tehát többé útjában az építésnek. Bizony ideje is már, hogy valahára egy megfelelő épületünk legyen! 7. Özv. Miskolczy Mártonná szabályszerű nyugdijának kiutalását elrendelte a közgyűlés. 8. Lux Ödön rendőrkapitánynak 6-heti szabadságot ad a közgyűlés. Ezzel a gyűlés véget ért. Fürdői levél. Máriavölgy, 1901. jul. 23. Kedves barátom! A mindennapi élet zajától távol, jólesik az embernek itt lenni, hol csend és nyugalom környez bennünket. Szivünk ezernyi sebtől vérzik az élet ország-utján, hol az igát huzva, a mindennapi kenyérért harczolunk, a kapzsiság, irigység, rosszakarat lépten-nyomon leselkednek utánunk ; itt béke és szeretet honol. Az erdőben a vadgalamb bugása szerelemre tanít, a levegőben* a pacsirta éneke Istenhez hiv, kiről az önfentar- tás gondjai között gyakorta elfelejtkezünk; a porban mászó féreg alázatosságra, a nyüzsgő hangyaboly szorgalomra oktat. Az utszélen százados tölgyet sújtott le a villám borzalmas ereje : emberek, vigyázzatok! Az a tölgy még hosszú ideig élhetett volna ... Ti is hasonlók vagytok hozzá, minden órában készen legyetek a halálra! Nini! Most veszem észre, milyen elegikus hangulatba pottyantam, holott te mulatni szeretnél levelem tartalmán. Nos, tehát rajta ! mulassunk . . . A vendéglőnek japáni komlóval körülfuttatott terraszán egy álmos pinczér legyeket fogdos, mivelhogy vendégeket nem fogdoshat ... A folyó kanyarulatánál, hol csendes a viz tükre, lehajló karimáju szalmakalap alól vidám szempár mosolyog elő, a leány piros ruhája meg-meglibben, amint a perzselő forróságban pajkos szellő suhan végig az elalélt táj felett. A leány kezében hosszú rudat tart, a rúdon zsinegre kötött horog lóg, a horgon utolsót vonaglik a reá csalétekül felfűzött szöcske. A horog elmerül, a parafa meg- mcgremeg. Pedzi már! A túlparton is horogra akadt a szive a burkalapu fiatal embernek, kit annyira megigézett az előtte feltáruló bájos kép, hogy meg nem mozdulna helyéről egy félvilágért sem. Pedzi már ! A Mária-bálon valószínűleg nyilatkozni fog . . . A közelben csilingelés hallik. Egy 600-holdas birtok közepén urasági lak, mellette csinos kápolna és gazdasági épületek. Az ember nem tud mit gondolni, ki az a vallásos ember, aki birtokán kápolnát építtet és abban misére harangoztat ? Egy arra menő munkás ember rávezet bennünket a dolog nyitjára. Az uradalom tulajdonosa Egy lányka emlékére. — A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája. — Irta: Bcreczky László. Égből jött le hozzánk, , Jó Istenünk küldte ; Oh, hiszen v. látja, Mi lelkűnknek üdve. Szeretetben szegény, Hej ! szegény a szivünk : Azt hozott ie nekünk Angyali jó hívünk. Szeretet tanára Szelíd lelke intet'; Testvéri jó szive — Oh, megbűvölt minket. Ki látta, hallotta, — Feledni nem tudja .. . Mi a szívből fakad, Szívhez visz az útja. Fent már őt üdvözli Fényes angyalsereg; Lent annyi szeméből Fénylő harmat pereg. Szeretet várja ott, S az búcsúzik itten . . . Mi lelkűnknek üdve, Megmutattad, Isten! Stoll Mariska sírjánál. Öröm és fájdalom váltakoznak az életben. Az utóbbinál a feledés is, az idő múló évei is beheggesztik a fájó sebet, csak egyetlen érzés lakik az emberi kebelben, mely halálig sajog a szülei szívben: mikor szépen felnevelt leánykát ragad ki a végzet az élők sorából, ki gyöngéd szeretetével, finom jóságával, élő angyal volt a családban. A virágok most fejlődnek legszebben, s neki, az erények virágának, most kellett elhullania. Mint kis gyermek, tanítványom volt a szép kis Mariska. Gyöngéd, finom teremtés volt, de gondolni sem tudott volna mást, mint jót, nemeset és szépet. Mintha most is látnám a kedves gyermeket, kit minden iskolás társa olyan forrón szeretett, mondhatnám bálványozott, elüljárói becsültek. Behízelgő, gyöngéden finom hangja szinte a fülemben cseng. Oly kedvesen csacsogott, ha másért kért, hogy meg nem hallgatni embertelenség lett volna. Csak leánykák voltak itt tanítványaim, gyöngéd lelki-vezetői, lelki-atyai érzés csatolt hozzájok, szerettem őket, s ha néha, ami mindenütt megesik, egyik-másik gyöngébben felelt s én elkomolyodtam, a szép kis Mariska volt, ki helyette oly szépen kért, csak legyek jó kedvű, nagyon szépen fog az tanulni ezután. Oly kedvesen tudott kérni, szép szemei oly kérőieg néztek, hogy öröm volt neki engedelmeskedni. Szerette szüleit kedvesen, szerette testvéreit mélyen, igazán. Hogy léteznek angyalok e földön túl, benne láthattuk ez életben. Oly kedvesen mondta nekem, hogy most is könnyek gyűlnek szemeimbe, mikor az éngem ért nagy szerencsétlenség után először találkoztunk, hogy ő hitte mindig, hogy én felgyógyulok, imádkozott is érettem, az ö kedves volt tanáráért. Mikor pedig egyszer a temetőben volt, felsóhajtott: Itt nyugosznak halottjaink csöndben, vájjon kijön közölök előbb ide? Mosolyogtam mondására. S ime, egy év sem múlt el s ő költözött a halottak csendes birodalmába. A koporsójára hullott rögök zaja rázta fel elbódult lelkemet, bor- zongva néztem körül: hát Mariskát, azt a nemes lelket, azt a kedves leánykát, az én legkedvesebb tanítványomat földelték el? Nem, az nem lehet! Ö él, neki élni kell, vagy . . .: Az öröklet fogalma előtt állok. A nemes öröklét egy szikrája pattant volt a földre s itt nem tudott élni, elhamvadt, de a földöntúli törzs, ahonnan jött, él, a szikra vissza- szállott. Ha itt a vallás nem vigasztalna, meg kellene bolondulni. Ne csodálkozzunk hát, ha a sírnál egyedül a vallás véd, a vallás óv a meg- örüléstöl. Zárjátok be a templomokat s ugyanakkor megnyílnak az örültek házai 1 Az ifjú leányka szép érczkoporsóján, mely kettős díszes koporsó volt, a belső koporsó felső része üveg lévén, mely alatt lehunyt szemmel mintha aludt volna a kedves gyermek, az üveg fedelén felül volt aztán az ércz-fedél. Egész virágmező volt a koporsó és környezete. Szebbnél- szebb koszorúk voltak felhalmozva, hogy virágok közt szenderegjen a jó gyermek; 27 díszes, szebb- nél-szebb koszorút olvastam meg a szülők, a rokonság es a család jóbarátaitól, a nőegylet szép nefelejts-koszoruja a jó és nemes emlékezet jelvényével. Nyugodjék békében az ártatlan lélek ! Felszálló lelke örömmel tekintsen le kedves övéire s legyen fentröl védő angyaluk! D Tános.
