Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-04-07 / 7. szám
t Felvilágositásul. A múlt hónapban könyökig dúskáltunk az alkotmányos jogok gyakorlásában; 12-én városi képviselő-választás, 22-én főorvos-választás, 28-án ! tisztujitás! Kimondani is sok egy lélekzetre! No, de ment is minden, mint a karika-csapás. A j képviselő-választás csupa grata personákat szállított, a főorvos ismét az, aki volt, a tisztujitás- ról pedig talán ne is szóljunk. Fényes diadalt | aratott tehát az u. n. uralkodó párt; akik pedig j a »jó rend felforgatására törekedtek«, le vannak j pipálva a sárga földig. Bizonyosan ezekre vonatkozott egy »tekintélyes« képviselőnek ama bizalmasan kifejezett óhajtása: »ki kell őket irtani!« Reszkess Byzantium! A lefolyt választások a napnál fényesebben beigazolták, hogy vakmerőség volt szellőztetni a »juharfa-ügy«-et, ime, tavaszra milyen szépen kilevelezett ! Helyesen és jól történt a vendéglőre vonatkozó pör elveszítése, helyes volt a gombgyár elejtése és helyes lesz minden, most és mindörökké, mert a »vis major« elvénél fogva helyesnek kell lennie. De helytelen volt és helytelen lesz mindörökké az igazság firtatása, mert ez amellett, hogy igen kellemetlen foglalkozás, még azokkal is sokszor lerakatja a fegyvert, akik különben mindig lelkes hívei voltak Justitia asz- szonyságnak. Okuljatok tehát mindnyájan, akiket illet és a jövőben nagyobb körültekintéssel válaszszátok meg elveiteket, nehogy később megbánni legyetek kénytelenek, hogy egyszer oly balgák voltatok, hogy leléptetek arról a szélesre taposott országúiról, mely a kényelem és jóllét Eldorádójába vezet, hol hatalmas protektorok forró kéz-szoritással jutalmazták volna minden körülmények között tanúsított hüségteket. Körülbelül ez a morál vonható le a tényekből s valószínűleg ezt akarta maradandólag bevésni mindenki szivébe Nagy László alispán ur is a zöld és fehér asztaloknál elhangzott kijelentései és nyilatkozatai által, midőn a lefolyt mozgalmas időkben hivatalos kötelességeinek teljesítése végett városunkban időzött. Mert ugyan mire vonatkozott az alispán urnák ama figyelmeztetése, hogy »igyekezzenek mindent úgy elintézni, hogy ne szoruljanak a megye gyámkodására«, ha nem arra, hogy ami itten történik, az az ö helyeslésével találkozik s abban a vármegye is az ö álláspontjára helyezkedik. — Tehát lássa be mindenki, hogy amint a nagy Mohamed szultán mondotta: »amint az égben egy Isten van stb.« azonképen a földön is egy igazságnak kell lenni: amit az alispán ur annak tart. Az alispán ur jeles szónok és költő, ezt nem csak mi tudjuk, de tudja egész Magyarország. Csak természetesnek találjuk tehát, hogy a tisztujitás után lefolyt örömlakomán költői szárnya- lásu lendületes beszédben igyekezett erősíteni a hitben tántorgókat, buzdítani az anélkül is buzgókat. Elmondotta, amit ugyan már más alkalommal is hangoztatott, hogy őt minden itteni ténykedésénél a Felsőbánya város iránti jóakarat vezette és vezeti. Melegen ajánlotta a polgárság figyelmébe a krisztusi szeretetet, amely hassa át Felsőbányái Hírlap. minden munkálkodásukat. Óva intett, nehogy a város ügyeinek intézésénél személyes politikát űzzenek. Mindezek oly szép szavak, hogy az ember szinte lelkesülni tudna a bennök kifejezett magasztos eszmék iránt, — ha azokat más valaki mondotta volna. De álljunk meg itt egy kissé, vegyünk lé- lekzetet és erősítsük meg magunkat a visszaemlékezés elixirjével, nehogy e szédületes szépségű igazságok, melyeket csak halványan tudunk reprodukálni, valahogy megtántoritsanak bennünket ! Vájjon midőn valaki felzavarja egy város békéjét egy oly csekélység által, hogy bizonyos állásra nem jelöl egy pályázót kicsinyes érdekek miatt s ezáltal megakadályozza a népakarat szabad megnyilatkozását, vájjon jogosan mondhatja-e az magáról, hogy a város iránti jóakarat vezeti? Felsőbánya város közönsége tényleg 1899. október 17-ike óta van pártokra szakadva, amikor Nagy László alispán ur egy általa elkövetett szabálytalansággal eldobta közöttünk a viszálkodás üszkét. Ez tény, amit kenetteljes prédikácziókkal megmásítani nem lehet. Hiábavaló beszéd az, hogy a közigazgatási bíróság fényes elégtételt szolgáltatott a jogaiban sértett félnek s az uj választásnál kivívhatta volna a maga igazát. Az a párt, mely 1899. október 17-én a maga óhajtott jelöltjét j megválaszthatta volna, azóta számbelileg megapadt — részint elköltözés, részint halálozás, részint pedig intrikák miatt, — a múlt hó 12-én megejtett képviselő-választás pedig — melyet nem merünk e helyen a népakarat szabad meg- J nyilatkozásának nevezni — végképen bevágta előtte az utat, hogy óhajtott szándékát ezidö szerint megvalósíthassa. Ez volt a czélja ama bizonyos szabálytalanságnak és talán annak is, hogy a közigazgatási bíróság ítélete oly sokáig hevert az alispán ur asztalfiókjában ... A czél : el van érve! 4 És most jövel, krisztusi szeretet! Mellőzzük a személyes politikát! Ugyan ki tanított meg bennünket személyes politikát űzni, kitől láttuk, mint kell a krisztusi szeretettel homlok- egyenest cselekedni, ha nem az alispán úrtól ?! Avagy nem személyes politika, nem a krisztusi szeretettel ellenkező t^.ny az, midőn Nagy László alispán ur nem jelöl egy máskülönben érdemes és hivatását híven teljesítő embert csak azért, mert arra »picka-je van? Ez sem mese-beszéd! írott bizonyítékra és hiteles tanukra hivatkozhatunk. Avagy talán pártatlan eljárásnak, személyes politikától mentnek és a krisztusi szeretettel megegyezőnek találja-e az alispán ur azon határozott kijelentését : »mig én alispán leszek, azt az embert nem fogom jelölni!« A Krisztus azt mondotta egy alkalommal: »Aki téged kővel hajit, hajítsd vissza kenyérrel.« Erre bizonyosan azt mondaná az alispán ur a maga krisztusi meggyőződése szerint: »Nemcsak kenyérrel él az ember . . .« Jónak látta még az alispán ur azt is kijelenteni, hogy csak azt a sajtót tudja becsülni, amely a személyes ügyektől eltekintve teljesiti a maga hivatását. Amennyiben ez lapunkra is vonatkozhatik, kötelességünk reá reflektálni. Ha a »Felsőbányái Hírlap« az utóbbi időkben talán kilépett volna is a tárgyilagosság keretéből, nemcsoda. Mert mi az alispán úrral ellenkezőleg csak azt a sajtót tudjuk becsülni, amely mellékes érdekek miatt meg nem hunyászkodva, tántorit- hatlanul kitart az igazság melletti küzdelemben még akkor is, ha olykor-olykor személyeket kell is érintenie. Nem mondjuk, hogy szívesen mozgunk a személyes tér sikamlós talaján, de fő- czélunk lesz mindig az igazság keresése s ennek minden egyebet alárendelünk. Ha ilyetén működésűnk mellett nem vívhatjuk is ki az alispán ur becsülését, arról nem tehetünk, de czclunktól még ez a körülmény sem fog eltántorítani, Tapasztaltuk, hogy némely könnyen hivő emberek az alispán ur kijelentéseit készpénznek véve, azon meggyőződésbe merültek nagy hirtelen, hogy minden úgy van jól, amint létezik Felsőbányán egy »békebarát,« meg egy »béke- bontó« párt. Legfőképen ezeknek felvilágosítására irtuk e sorokat. Hogy városunkban két párt létezik, az tény. De mert az egyik a maga meggyőződését feladni nem akarja, azt békebontónak nevezni az elmondottak után — azt hiszszük — nem lehet. Mi nem vonjuk kétségbe, hogy az uralkodó párt átalában véve jót akar. De ha működésének bizonyos részei ellen olykor-olykor felemeljük tiltakozó szavunkat, ez jogunkban áll, mert mikor ezt teszszük, mi is a város jóllétét igyekezünk munkálni. Azért megköveteljük mindenkitől, hogy ezt elismerje s ne igyekezzék bennünket békebontóknak nevezni: mert ha ilyen van is, azok bizonyára nem mi vagyunk. Az egészséges ónkormányzat feltétlenül megköveteli, hogy az uralkodó pártot ellenzék korlátozza és hibáira, ha kell, figyelmeztesse. Ezt tettük mi eddig, ezt fogjuk tenni ezután is, legyen bár szavunk »kiáltó szó a pusztában « Az idő majd megmutatja, kinek van igazsága a jövőt illetőleg. Adja Isten, hogy szemünkre vethessék egykor: »Lám, az az irány, az a szellem, amelyet ti egykor oly kegyetlenül kárhoztattatok, az vezette Felsőbányát a jóllét és boldogság kikötőjébe.« Imre Károly Kérelem! Mindazon tisztelt előfizetőinket, kikhez múlt hó 11-én körlevelünket megkül- döttük, tisztelettel kérjük az abban foglalt szives kérésünk teljesítésére. Kérjük továbbá lapunk összes barátait és pártolóit, kik ez évben előfizetéseiket még meg nem ujitották, hogy az előfizetési pénzeket az alulirt czimre beküldeni ne terheltessenek! Felsőbányán, 1901. ápril 7. Imre Károly, szerkesztő. gyen volna, ha ti talpasok, akiknek mesterségtek a szaladás, lótól gyözetnétek le magatokat. Isten áldj! mondá a vitéz s elvágtatott. A félholtra csi- gázott Menyhárt tizenharmad napra érkezett Nagyvárad városába és megkapta a bírótól az uj levelet, amely igy szólott: »Hétfőre kedd következik, felséges uram és minden esztendőben egyszer húshagyó kedd.« A kengyelfutó legott útnak indult Buda felé, de mihelyt kiért a város kapuján, térde össze- csuklott, szeme elsötétedett, füle csüngött és ájultat! rogyott le a porba. Saroglyán vitték be a biró házához, mint udvari cselédnek jussa. Ott feküdt a jámbor egy néhány hétig gyujtovány hideglelésben. A borbélyok köpülyt vetettek rá, főztek neki háromféle italt, javas- asszonyok ráolvastak, jóféle füvekkel megfüstölték. De hogy nem hagyta ott a fogát a szegény, azt mégis az áldott jó Ágnes leányasszonynak, a biró szépséges szép leányának köszönhette, aki megkönyörült rajta, a nyomorult bolondon, és hűvös, puha fehér kis kezével néha végig simította égő homlokát és üdítő gyümölcslével itatta szomjúságában. Alig hogy fellábadt jó Késő Menyhárt, a tréfát kedvelő biró tüstént útnak indította Buda felé s a szegény lusta ismét vándorolt, vándorolt a fél országon végig. Ha nagyon kifáradt, arra a jótékony kis kézre gondolt és azt hitte, hogy most is czirógatja fájó fejét; ha a falvakban nevették. csúfolták a gonosz, szívtelen gyermekek, gondolatában ahhoz a két nagy harmatos fekete szemhez folyamodott, amely ö reá olyan irgal- masan és komolyan nézett- ... Ez a komolyság, neki talán még jobban esett mint a szánalom, mert ime, hát mégis van egy teremtés a világon, aki nem mulat ö rajta! A tréfás urak tudja isten hányszor, járatták a bolondját a szegény Késő Menyhárttal Buda és Nagy-Várad között. Egyszer azonban a tréfás Simon bírónak nem volt kedve mulatni a lusta kengyelfutón. Nagy betege volt a háznál: egyetlen leánya dőlt ágyba és a vidék leghíresebb orvosa, a spanyol-zsidó Naftali mester azt mondotta, hogy ő nem tud segíteni, mert nem ismeri bizonyosan a baj mivoltát; Budán van ugyan neki egy nála tudósabb társa, a nagy Ábrahám mester, ha azzal tanácskozhatnék vagy legalább levelet válthatna vele, talán eligazodnék és találna orvosságot. De hetven óra nagy idő; rövidebb forduló meg nincs a két város között. Tüzes paripán a legjobb lovászlegény vágott neki az országúinak. Hajnalig elért a Tiszához, de mikor lovát a komp felé fordította, a nemes állat horkanva rogyott össze a fáradságtól. A lovász lába törötten hevert alatta. Ekkor sebes ostorpattogás hallatszott és egy porfeleg- böl előbukkant Menyhárt, a kengyelfutó. Add a levelet mondá, a legénynek, aztán választ sem várva, kirántotta a pergamentet a lovász süvege béléséből, belészökött a kompba s egy-két perez múlva a túlsó parton pattogtata kis ostorát szaladva, tűnt el a tiszai füzesek közt. Másnap este megzörgették a nagyváradi biró ablakát s egy fuldokló hang igy szólt: — Itt a budai orvosmester levele! Az emberek hitetlenül álmélkodva futottak ki a házból. Az ablak alatt egy portól lepett pirosruhás legény hevert a földön : Késő Menyhárt, a lusta Késő Menyhárt, minden időknek legnagyobb kengyelfutója. Nem sokat törődtek szegény fejével. A fő- dolog most az volt, hogy az Abrahám mester ajánlotta orvosságot elkészítsék; mert a beteg leány már vivődni kezdett a halállal. Egy óra múlva valaki elment az ablak alatt a heverő legény mellett. — Mi hir a leányasszonyról ? — kérdé Menyhárt. — Jobban van. — Úgy hát én elhalhatok isten hírével. Mondá és elnyujtózott a földön, mint aki valami nagy fáradságot akar kipihenni. Az eperfa fekete lombjain át apró csillagok néztek le rá. .. . Behunyta szemeit és ki sem nyitotta többé. — Ez volt vége a hires-neves Hirtelen Menyhártnak.
