Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-02-11 / 3. szám
Felsőbányái Hírlap. Isten, hogy Felsőbányának részvénytakarékpénztára legyen oly intézmény, mely e város javára éljen s viruljon ! jy jj Néhány őszinte szó a nevelés- tanítás érdekében. A különféle életpályán — az egyenlő érdem vagy nagyobb teher, anyagi, szellemi, erkölcsi küzdelem, munkaképesség mellett is — különféleképen fizet a világ. Irányadóul nem azt tekinti, hogy valaki élethivatásánál fogva miért ? és miként ? hanem azt: mit és hol? kinek és mikor működött? Nem azt tekinti: mennyi erőt, türelmet, küzdést és önmegadást áldozott valaki? hanem, hogy mi sikert vagy eredményt mutat fel? Nagy méltánytalanság és igazságtalanság az egyenlő élethivatásnak, egyenlő érdemnek, képességnek, teherviselésnek és munkakörnek nem egyenlő jutalmazása vagy büntetése. A bor mámorától szédelgő dicséri a bérczet, a vidéket, mely a jó bort termé, élteti a szőlő urát, ki azt birja, a szegény munkásról pedig, ki a venyigét arczverej- ték hullatással oltá, metszé, homlitá s neveié, meg sem emlékezik. A divat hölgye vagy fényűzés embere a pompás öltözeten megcsodálja az ékszerész müveit: a gyöngyöt és bársonyt, a szegény bányászról pedig, ki az aranyat törte a föld kebelében s a merész búvárról, ki a bibor-csigát és kagylót életve- szélylyel hozta fel a mély tenger fenekéről, meg sem emlékezik. Ki tanitá járni a gyorsfutót, s kardot, fegyvert fogni a hőst? az nem érdekel senkit. Ki kezdé a gyerme- ekkel megismertetni a beszédet, nyelvet, az Istent, a betűt, ki adta kezébe a tollat, ki volt tanítómestere az értekmfejtés, a szellemmüvelés magasztos munkájában ? az szóba sem jő, emlékezetbe sem, nem méltá- nyoltatik, jutalmaztatik illően. Épen azért óhajtók én a nevelés-tanítás érdekében — annak hatásköre, fontossága,' nehézsége, illő méltatása, jutalmazása vagy büntetése mellett, nehány őszinte szót emelni, oly czélból, hogy a t. olvasó-közönség, az illető szülék, nevelésügy-barátok vagy a kiket a nevelés szent ügye érdekel, igazán tudják, ismerjék, hogy miben áll a nevelés- tanítás ? vagy minő tulajdonságok kívántainak meg egy tanítóban, hogy óhajtott sikerrel taníthasson ? A tanítónak, nevelőnek legelső és fő- tulajdonsága a hivatás, mely szerint folytonosan hivatalának éljen, tanítványai között mindig otthon legyen, ne az iskolán kívül sürögjön-forogjon, a tanítványokat magukra hagyja, mint némely hivatás nélküli tanító szokott tenni. A jó tanító magát és tanítványait képezi szüntelen. A jó pap holtig tanul. A ki mást kíván tanítani, maga is tanuljon. A minő a vetés, olyan az aratás; a minő a tanítás, olyan a tanulás, a siker vagy eredmény. — A hivatottnál a kötelesség, nemes szenvedély, a teher könnyű, az iga gyönyörűséges. A tanítónak hivatásához tartozik továbbá a képesség és szorgalom. A tanítónak könyvnélkül tudni kell, a mit tanít, mert mikép képezhet az mást, ha maga is képtelen? Vak vezetné a világtalant és ismeretlent olyan utón, hol maga is járatlan ? Az ilyen tanító kénytelen bevallani, hogy ő nem tudja mire tanítani a tanítványt. Azonban a képesség mellé szorgalom, a szorgalom mellé türelem, józanság, szóval nevelői jellem, szilárd akarat, erős hit, jó erkölcs, jótett, szeretet, bizalom, gyöngédség és kellő műveltség kívántatik, mert mimódon tanítja, s< rkenti tanítványait az olyan tanító szorgalomra, türelemre, józanságra, nyájasságra, vallásos erkölcsi életre, szeretetre, bizalomra, gyöngédségre és ne- veltségre, a ki maga is hanyag, türelmetlen, vallástalan, erkölcstelen, gyöngédtelen és neveletlen. Végül a tanítói hivatás körébe tartozik a szülei vagy házi, természeti, erkölcsi alapnevelés, mivel a bölcsőnél kezdődik a legelső nevelés. Az anyatej hatása eltöröl- hetetlen. A minő pecsétnyomó üttetik a gyenge vagy lágy via-szba, olyan kép lát— ! szik meg azon. A minő szokást, jó vagy rósz példát, erényt vagy bűnt, igazságot vagy hamisságot örököl vagy sajátít el a gyermek szüleitől, többnyire olyan alakot vesz fel magára egész életén keresztül, habár az iskolai nevelés, tudomány némi módosítást vagy változást eszközöl is rajta, benne vagy általa. Ezen öszhangzó nevelést vagy házi iskolai tanítást mind a szüléknek, mint a legelső házi nevelőknek, mind a tanítóknak, mint az iskolában már második tanítóknak méltó figyelembe kell venni, ha azt akarják, hogy a nevelés-tanítás érdekében sikert arathassanak. Fájdalom ! kevés az igazi első nevelő a szülei házban, a nevelés zsenge korában, mert sok szüle maga rontja el, maga kényezteti el, teszi akaratossá, daczossá, önfejűvé, engedetlenné, szófogadatlanná, hazuggá és szerénytelenné ártatlan gyermekét; — kevés az Istentől elhívást nyert szakavatott tanító az iskolában, az egyházban, ki tanítványait tapintatosan, a helyes utón vezérelné és tanítaná! Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak vagy elhivottak. Hol pedig valamely család, egyház, iskola, nevelőintézet, község vagy város az Istentől elhivott, képes és szorgalmas tanítót nyert, igyekezzek azt méltányolni, meg- tiszteléssel és hálával kitüntetni, mert a »jó tanító aranyat ér,« — a hazának, egyháznak, családnak és müveit társadalomnak nemtöje. — A kiről mindazáltal meg van írva: »a kit az Istenek gyűlöltek, azt tani- tóvá tettek.. ‘ Bodnir Különfélék. Személyi hir. E hó 8-án vármegyénk alispánja, Nagy László, Nagybánya város polgár- mestere : Gellert Endre kíséretében városunkba érkezett, hogy az e napon megtartott közgyűlésen az adótiszt megválasztásánál elnököljön. A nagybanyai rom. kath. plébánia ideiglenes vezetésével — mint értesülünk — a püspök ur ő méltósága a köztiszteletben és szere- tetben álló derék segédlelkészt, Szőke Bélát bizta meg; őszintén kívánjuk, hogy ideiglenes ténykedése a rövid időn bekövetkezendő választás folytán állandóvá váljék. Baumerth Károly és Süssner Ferencz m. k. bányatanácsosok tiszteletére fényes banquettet rendezett január 27-én estve a »Korona«-ven- déglő nagytermében Felsőbánya közönsége azon alkalommal, hogy Süssner Ferencz volt hivatali főnök nyugalomba vonult, az uj főnök pedig hivatalát városunkban megkezdte. A banquett nagyszámú hölgyek és férfiakból állott. Az ott levők igen jó kedélyhangulatban töltöttük időnket, legtöbben túl az éjféli órán is általános lelket felemelő érzések közt. Mindjárt a vacsora elején Süssner Ferencz állott fel s éltette Felsőbánva közönségét, majd dr. Szokol Pál a két bányatanácsost, azután Farkas Jenő a két hivatali főnök feleségeit, Pap Márton újból Süssner Ferenczet, Baumerth Károly Felsőbánya közönségét, Csausz István pedig a hölgyeket köszöntötte fel. Vacsora után tánczhoz kezdett a közönség jó része, táncz és dalolás közt derült hangulatban gyorsabban telt az idő, mint az ünneplő úri társaság kívánta volna. — Nem szívesen emlékezünk meg a menüről, mert végre is egy banqettere nem enni megy az ember, de mégis egy vendéglősnek azt sem Írás, volt még ezután is valami, de azt már épen- séggel nem lehetett elolvasni. Hogy a kisértés nagyobb legyen, Sándor baráto n nagy körülményességgel Írja le, hogy a régi levelet már régebben találta egy ólmozott dobozban, melybe belebotlott a viz fenekén, midőn az Oltban fürdött. Végezetre érzékeny hangon kér, hogy hosszú útjára a reménybeli nagy kincs vételára gyanánt küldjék 50 forintot. Ki állhatna ellen egy kibujdosó barát kérelmének ? Hát megtettem. Persze nagy lett az öröm a háznál. Hisz mi nemsokára gazdagok leszünk. Néhány nap alatt az egész város tudta az én örökségem históriáját. Nemsokára örököltem egyik nagynénimtől 800 frtot. Sok utánjárás által sikerült kivinnem, hogy áthelyeztek Csik-Szeredára. No, itt legalább közelében leszek a Dárius-barlangnak. Minden holminkat potomáron elvesztegettük. Uj állomásomon persze ismét be kellett rendezkednünk. Erre és az utazásra elúszott az örökségnek fele. Csik-Szeredán kezdtünk nagy lábon élni, hisz tehettük, úgyis nem sokára felvet bennünket a sok pénz ! Eljött a nyár, az uj otthonban az első. Négyheti szabadságomat akkép használtam, hogy kiköltöztem Remetére. Ott néhánynapi kémszemle után ráakadtam a rejtélyes, kiszáradt forrásra, fenekén most is ott volt a lapos kő, felette pedig nem vén, hanem fiatal tölgy diszlett. A réginek csak korhadt törzse látszott. A területet mesés áron megvettem és hozzáfogtam a kutatáshoz. Drága pénzen szakmunkásokat szerződtettem és folyt a munka lázas sietséggel. A második hét vége felé boldogult nagy néném örökségének nehány megmaradt bankója szemrehányólag nézett rám angyalszemével, de én hajthatatlan voltam. Nekik is el kellett menni a többi után! Feleségemnek sürgönyöztem: »Pénzt, a föld alól is!« Szegény asszony elzálogosította ezer forint értékű szigeti takarékpénztári részvényeinket. Azt is elnyelte á kincses barlang. Hanem ekkor czélt is értünk. A beomlott tárna végén gömbölyű barlang oldalában ott szerénykedett egy öblös égerfa-dongákból összerótt hordó. Szive n hevesen kezdett dobogni. Elájultam. Munkásaim öntöztek fel nagy sokára. Ekkor kezembe ragadva a bányamécset, a hordóhoz rohantam. Tetején hatalmas, vastag kerek kőlap feküdt. Alig olvasható írással e szavak voltak rávésve: »Fordicscs meg, nem bánod meg.« Egymagám nem bírtam, nekirugaszkodtunk vagy hárman. — Leemeltük a kőlapot a földre és az instrukczió szerint másik oldalára fordítottuk. Oh egek! Mit kellett látnom? Ugyanazon irás, ugyanazon metszés : »Köszönöm, hogy megfordítottál!« Balsejtelem fogta el szivemet, nyúlok a hordóba, fenékig üres ................. Ha zamentem. Volt perpatvar, sirás. Az asz- szony válással fenyegetőzött. No, csak ez kellett még nekem. Sokáig törtem a fejem; melyik volt a gazember? Rátóthy Kis György-e, aki már itt- ott 300 esztendeje nyugszik az Abrahám kebelén, vagy pedig B. Sándor. Rájöttem később, hogy mind a kettő. Amerikai barátom ugyanis levelet irt, melyben elmondja, hogy neki kedvezett a szerencse és most már szeretne hazajönni, ha t. i. merne. O ugyanis a Rátóthy Kis György levelével éngem csuful rászedett. Azonban ő is megjárta előbb vele, siratja néhány száz forintja. Azt Írtam neki: ne merjen hazajönni, ha kedves az élete. . . Az ominózus levelet pedig horganybádog dobozba tettem, légmentesen lezártam és egy csillagtalan éjszakán a Küküllőbe dobtam.............. A múltkor ily sok csapás után nagy örömmel mentem haza a hivatalból: »Asszony! Megbukott a szigeti takarék! Látod, ha akkor el nem zálogosítod a részvényeket, ma úgyis csak elvesztettük volna kis vagyonúnkat!« Feleségem igazat adott nekem életében először és könnyezve borult a nyakamba. Hanem azóta üldöz a grajzler, a kinél a részvényeim vannak és lelövéssel fenyeget, ha a pénzét vissza nem adom. Mit tegyek? Tegnapelőtt egy alázatos kérelmet terjesztettem a minisztérium elé, hogy helyezzen át Zay-Ugróczba. . . Ame-Rigo.
