Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-04-08 / 7. szám
"V"_ évfolyam. T. sztm. 1900- Április 8, // FELSŐBÁNYÁI l TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁG! ÉS VEGYESTARTALMU LAP SzerkesztSség: Felsőkányán. K i tv cl ó hivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányáia a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési ára : Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. Nyilttér soronkint 20 fillér. Virágvasárnapon. (Jézus Jeruzsálembe menetele, erkölcsi bátorsága, a nép ingatagsága, önző érdeke ) A virág-vasárnapi ünnep a Jézus Jeruzsálembe való menetelének diadalmi ünnepe. E/.en a napon Jézus minden feltűnni akarás, külső fény ragyogása nélkül szerényen, alázatosan, az itteni szokás szerint szamárháton utazott Jeruzsálembe, hogy felnyissa az erkölcsileg megvakult zsidó nép szemeit, vérével pecsételje meg a szent igazságot, melyet Isten kijelentett és úgy haljon meg a keresztfának halálával; azért ment Jézus Jeruzsálembe, hogy ott hatalmasan tanítson a lelki, szellemi, erkölcsi életről, a meny- nyeiekröl, az Ur házának, az Isten templomának dicsőségéről, tiszteletbentartásáról, a bölcseség, világosság, erkölcsi szabadság, bátorság, igazság szeretetéröl, az önfeláldozás,-önmegtagadásról, a jó cselekedetről, az isteni kijelentésről stb. És midőn Jézus Jeruzsálembe ment, a pép mint egy királyt fogadta, virágokat, pálmaágakat hintett útjára, tüntetőleg éljenezte, »hozsánnát, hozsánnát* kiáltott neki: * Áldott, aki jött az Urnák nevében /« De amint Jézus bement a jeruzsálemi templomba, »látta ott ülni az ökrök, juhok, galambok árusait, a pénzváltókat, az uzsorásokat, kötélből font ostorral kihajta mindeneket a templomból, mind az ökröket, mind a juhokat, és az italokat feldónté. A galambok árusainak mondá: Vigyétek el ezeket innen, ne tegyétek az én Atyámnak házát, az imádság házát, a templomot, kalmárságnak házává. * (János ev. 2-ik rész. 14—16. vers.) Jézus erkölcsi bátorsággal fenhangon hirdette a népek: »Elvész a nép, ha tudó- niány és jó erkölcs nélkül szűkölködik.« — E világ gyűlöl engemet, mert én bizonyságot teszek róla, hogy az ő cselekedetei gonoszak.« — A világ hatalmasainak, a papi fejedelmeknek pedig azt mondotta: »Aki ti közietek első akar lenni, legyen először utolsó és másoknak szolgája-, valamit akartok, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek másokkal. * »Jfe nézze kiki csak a maga hasznát, hanem a másokét is. Úgy jényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a mennyei Atya akaratát, a szeretet törvényét. * Midőn zsidók királyának kikiáltották, azt mondá: »Az én országom nem e világból való, az: erkölcsi, lelki ország.« A nagy erkölcsi romlottság, sokféle bűn, hitetlenség, tévelygés, bálványimádás, önzés, kevélység, gyűlölség, irigység miatt elnevezte őket mérges kígyók fajzatinak, krokodil', vipera nemzetségének, kik nem képesek tisztán, szeplőtelenül, szentül megőrizni az Isten képére vagy hasonlatosságára alkotott képessegüket. Ezért az erkölcsi bátorságért, igazság-kijelentésért háborodott fel ellene az ingatag önző nép, kényért, tekintélyt féltő papi fejedelemség, ezert kellett neki a keresztfán elvérzeni, meghalni. Az emberiség legnagyobb részét ma is, fájdalom! az elvtelenVg* hűtlenség*, ingatagság, irigység, kevélység, gyűlölség jellemzi, önérdek, kenyérkérdés kergeti. Ezért az egyik eladja lelkét, a másik becsületét; az egyik áruba bocsátja magát, családját, a másik elárulja barátját, hazáját, vallását, Istenét; az egyik, mint Judás, 30 ezüst pénzért eladja Krisztusát, tanítómesterét, a másik lelke üdvét. És miért? a bűn dijáért, az önhaszonert. Valóban az emberiség többnyire egy bálványt imád, melynek neve az én vagy önistenités, önérdek, öndicsőites. Mi az, ami ma szent volna ? Ki az, aki ma sérthetetlen ? Ne emlegessétek a valódi átalános műveltséget, nem arany az, csak aranyfüst! Ne emlegessétek az átalános felviláo gosodást, pietást, humanitást, hithüséget, erényt, igazságot, szeretetet, mert a jelenkor eseményei megczáfolnának s úgy mutatják fel az embert, mint aki hasonmásának, embertársának nyomorgatásában, kínzásában és üldözésében vagy eltiprásában felülmúlja s megszégyeníti a fenevadat. Ember! Félj az önző, irigy, ingatag, hűtlen, háladatlan, kevély, kétszínű embertől, kinek lélekzete fojt, mosolygása elszé- dit, áldása átok, jótéteménye háló, barátsága kárhozat, szeretett halál, hozsánna- kiáltása: feszítsd meg! »Atyánk! ne vigy minket kísérteibe, de szabadíts meg a gonosztól/« Bodnár János. Egy messzeható reform-eszme. Hazai irodalmunk legújabb — nemzeti — irányának, az úgynevezett reform-kornak ma már alig méltányolt egvik legbuzgóbb úttörője s egyik leghivát’ottabb bajnoka: a nagy Fáy András — h ervadhattatlan irodalmi tevékenysége mellett — teremtő agyában forrongó számtalan gyakorlati irányú eszmét testesített meg. 6 volt az. aki többek között nemes lelke egész melegével átérzett egvik legkedvenczebb tervét: e^y hazai takarékpénztár létesítését — úgyszólván házalva, a legjobbak, még a sasszemeivel távol jövőbe is bepillantó „legnagyobb magyar“-nak is kétkedő kicsinylése, sőt legtöbbeknek gunvntosolyai daczára — keresztül tudta vinni. S mióta a Fáy András által tervezett „Pesti Hazai Első Takarékpénztár“ — melynek megalakulásakor 60 pengő-forintos, ma már 16,000 koronával jegyzett részvényeiből még egy Széchenyi István gróf is csak a hagy kezdeményező rimánkodásaira irt alá néhány darabot =«i TARCZA. |«= Edit. — Irta : Bakcsy Kornél. — A »Monitor« fedélzetén szinte kivált a sok tarka nói ruha közül az az ibolya-parfümös kis asszonyka fekete pnnczesz ruhájával. Ott ült á hajó orránál, nem törődve a fikszirozó uracsokkal, nézte mereven a játszadozó hullámokat, mint ugrálnak, tapsolnak, nevetnek a karcsú hajó körül, ] hallgatta a viz zúgását, amint a lapátok pacskol- ták egyre a habokat. Apró kacsóival néha félresimitotta az elszabadult selyem tincseket s ilyenkor felvetette nagy kék szemeit. Mennyi báj, mennyi üdeség voit abban a szépséges arczban párosulva; csak az ajkak körül honolt állandóan egy bánatos mosoly. A princzesz ruha rásimult egészen nyúlánk termetére; az a fekete szin még igézöbbé tette 1 arczát. Hosszú bugással hagyta el a »Monitor« az utolsó kikötőt s keresztülszelve a szőke Dunát, egyenes irányban tartott a Margit-sziget felé. Szinte érezni lehetett már a rózsa-liget fenséges illatát, melyet a széles folyam felett keringő szellő hozott a hajó felé, üdvözlés gyanánt. Még egy utolsót taszít magán a hajó, aztán leengedik a hidat s boldogan sietnek a virágos j paradicsom felé, mint aminö boldog a jámbor muzulmán, mikor a sivatagon egy-egy zöld oázra talál. Mint a pille, lebben tova a szép szőke asszonyka a porondos utón, az üde, hangulatkeltő tavaszi lég elsimítja orczájáról a bús mosolyt, látja mint él, mint virágzik minden körülötte A kanyarodénál egy férfi jön vele szembe. Hirtelen lesüti szemét, észre sem veszi köszönését, csak arra az ismerős hangra remeg meg : — Jó napot Edit! Az asszonyka arczát égető pir lepi el, meg sem biczczenti fejét, ijedten gyorsítja meg lépteit. De érzi, hallja, hogy a férfi megfordul és utána jön. — Istenem! — sóhajt magában — add, hogy jöjjön valaki. De a férfi nem tágít. Már látja, hogy nincs menekvése, hirtelen visszafordul s dühösen farkasszemet néz vele. — Engem követ talán, Uram? Mit akar? Tudtommal semmi közünk egymáshoz. A férfi meghökken e nem várt kérdésre. — Bocsánat Edit, azt hittem, szólhatok egypár szót magával. — Kérem, nincs joga a kereszt-nevemen szólítani! — vág közbe az asszonyka. — Ne vegye rossz néven, hisz annyira megszoktam már. — Épugy el is szokhatott tőle, Uram! Különben mondja, mit akar ? nem szeretném, ha meglátná valaki, hogy önnel szóbaállok. — Úgy ?! — viszonzá keserűen a férfi. — Igaza van, én egy nyo norult vagyok, kivel szégyen szóba is állani. De menjen, menjen kérem, vegye úgy, mintha meg sem szólitottam volna, nehogy meglássa valaki, hogy a gentri Kadossa kisasszony szóbaállott az — elvált urával. Az asszonyka megsajnálta a férfit s megfogta a távozó karját. — Ne, Uram, ne váljunk igy el, nem akarom, hogy azt higyje rólam, hogy megvetem Önt. Ami volt közöttünk, az elmúlt, visszahozni többé úgysem lehet. Szóljon, mit akar s távozzunk el békében, én jobbra, ön balra, úgy, mint akkor . . . A férfi erősen szeme közé nézett az asz- szonynak s megfogta keztyüs kezét. — Csak egyet kérdek magától, asszonyom, csak egyre feleljen meg őszintén, ahogy szive sugalja. Megteszi? Az asszonyka kacsója remegett abban a hatalmas kézben, tétovázott kissé, de elszánta magát. — Meg! — Mondja meg hát őszintén, mondja jövő boldogságára: igazán szereti azt a férfit? Az asszonyka kirántotta kacsóját a férfi kezéből. — De Uram, hogy mer Ön ilyet kérdezni tőlem ? A férfi majd elnyelte öt szemeivel, magához szorította karját s odahajolt füléhez. — Igen, Edit, te nem szereted öt, susogta hevesen, nem a magad érzéséből váltál el tőlem, kényszeritettek reá. Érzem, tudom, hogy szeretsz, mint ahogy én szeretlek, imádlak tégedet. — De Uram! — szakította félbe az asz- szonyka — miket beszél nekem ? — Azt, amit érzek amit te is érezel. Vagy azt hiszed, nem látom, mint palástolod el Lapunk mai számához egy negyediv melléklet van csatolva.
