Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-12-30 / 26. szám
Felsőbányái Hírlap állását, azt hittem, hogy megkezdődött Felsőbányán] a békeségnek, boldogságnak s az alkotásnak kora, de hát közbejönnek sokszor olyan emberi érdekek, amelyek azt mondatják velünk: »Hív a kötelesség, némulj el szív«, s felkavarodtak a lecsendesült hullámok ismét. De nem is azért szólalok én fel, hogy a még most is sajgó sebeket szakgassam, hanem én úgy hiszem, hogy most még talán nem késő rámutatnom arra, hogy Felsőbánya városa tisztiügyészében, főkapitányában két tekintélyes társadalmi tényezőt nyert, akiknek neve akkor lenne ott örök betűkkel feljegyezve, ha eme szavakkal lépnének be oda: bBrkeség tinektek.« És itt legyen szabad megemlítenem, nem mondom, hogy rosszakarat, de nagy tévedés volt az uj tiszti-ügyészt vármegyei képviselő- jelöltül mindjárt odaköltözésekor felléptetni, hogy az, aki odament egyhangú bizalomra, most mindjárt lásson egy ellenpártot, s ha neki úgy tetszik, megkezdhesse a gyűlölet munkáját, amit ugyan fel nem tételezek. Üdvös munkálkodáshoz, haladáshoz, alkotáshoz egészséges és egységes társadalom kell, hol ur és szegény, tisztviselő és iparos, főtiszt és altiszt, pap és "tanító egymást átölelve, együtt működve halad. Ha majd valamikor ez a boldog időszak Felsőbányán is bekövetkezik s nem a legsötétebb afrikai etiquette választja el az alárendelteket, a szellemi- és kézi-munkásokat, úgy, mint ahogy ez már más föllendült városokban meg is van, akkor aztán legelső kötelessége lesz Felsőbánya okos és bölcs vezetőinek, hogy mennél előbb vasúti összeköttetés után nézzenek. Mert enélkül olcsó lehet bár a csirke, de nem lesz Fillér, amin azt a tisztelt fogyasztóközönség megvegye s fogyván a fogyasztók száma, elfogy a piaczról a csirke. Ma már vasút nélkül fejlődés nincs. Szat- már városához ma Budapest közelebb van, mint Felsőbánya. Maga a nyaralás érdeke is azt kívánja, hogy Felsőbánya vezetői mindent megtegyenek arra nézve, hogy vasúti összeköttetésök legyen. A képviselő-testületet illeti e tekintetben a kezdeményezés. Keresse fel Kapnikbánya, Mármaros-Sziget képviselő testületéit: mit áldoznak azok s belépnek-e az engedményesek közé? A bányakerület anyagszállítási és fuvarozási kimutatásával kezökben keressék meg a pénzügyminisztert. Tétessék meg a mérési előmunkálatokat. Ott van a vármegye, a kormány, a posta és a »testvér",-vkvos, mind segítségükre jön. De azt ne várja a város, hogy a sült galamb majd a szájába repül. Ha majd egy szebb jövőben Felsőbányának vasútja lesz, azok az eltemetett eszmék mind kikelnek sirjokból. Majd jőnek akkor emberek, akik az ottani természeti kincseket kiaknázzák, a város boldogulásáért lelkesülő és busongó fők pedig meg lesznek mentve attól, hogy a folytonosan szülendő hypertrophicus eszméket agyonbizottságolják. Váró De mig ezeket meg nem teszed: nyomorult vagy, ha kételkedni mersz, bármily bölcsnek kiáltson is a világ, tagadásnak hitvány gyermeke ! Mert látod, te kétkedő ! az a kigunyolt, az a gyalázatban fogantatott gyermek második világot teremtett — a hit- és erkölcs eszményi világát; — tudott olyat véghezvinni, amihez hasonlót gyarló ember nem, csak Isten alkothat. Tudod, mit tett ö? Adott neked hitet s a hithez Istent, olyat, amilyenről eddig álmodni sem merél; —- adta neked Jehova helyett a szeretet az irgalom Istenét! Adott neked szivet, szeretetet a szívbe, s az ember — ki eddig duvadként fölfalá egymást — e szeretettel felebarátját testvérként öleli. A bűnös előtt megnyitá a menny bezárolt ajtaját. A koporsó fulánkját megsemmisité. Helyetted kiürité a kárhozat poharát s te kétkedő! jutalmul vérével festéd meg a szörnyű Golgotát ! Enyészet hatalmas szelleme! töröld le hát a századok ércztábláiról a betlehemi gyermek nevét s tetteit, s ha látom azt, hogy a századok ércztábláin kezd megülni a feledés moha : akkor! ? tied vagyok, kételkedés! de addig...? le nem gyözesz! felettem diadalt nem ülsz soha! Ladányi Endre ev. ref. lelkész. Közreadtuk e csikket, mint egy — városunk iránt melegen érdeklődő — olvasónk munkáját, azon megjegyzéssel, hogy nem az eszmék tultengése itt a baj, mert a felmerült eszméktől sem a jó-akaratot, sem a gyakorlatiságot megtagadni nem lehet, az eszmék tulsokasága ellen pedig panaszra egyátalán nincs okunk! hanem sokkal mélyebben kell kutatnunk, ha meg akarjuk tudni, mi áll útjába nálunk sokszor a legélet- revalóbb eszme megvalósításának is ... . De erről majd más alkalommal. H?erk Levelek a szerkesztőhöz. i »3108—1900. k. i. sz. T. Imre Károly tanító urnák, a »Felsőbányái Hírlap« szerkesztőjének, Felsőbányán. Miután a »Felsőbányái Hírlap« az utóbbi időben oly hangot kezd használni, mi jobb társaságba nem való, tele van folyton személyeskedő és a jobb érzést bontó (talán bántó akar ez lenni ?) közleményekkel, — tudomására hozzuk, hogy a nevezett lapot tanácsunk részére tovább küldeni nem kívánjuk. — Város tanácsa. — Kelt Felsőbányán, 1900. deczember 19. Farkas, s. k. polgár- mester. « Minthogy egy lapra nézve mindig az olvasó közönség kritikája szokott irányadó lenni, ez a közönség pedig a »Felsőbányái Hirlap«-pal szemben ezideig szolidaritást tanúsított, remélve, hogy ez a jövőben sem fog megváltozni, a hivatolt levelet minden commentár nélkül átadom a történelemnek. Felsőbányán, 1900. decz. 27. Imre Károly, a »Felsőbányái Hírlap« szerkesztője. II. Felsőbánya, 1900. decz 27. Kedves Barátom! Lapunk legutóbbi száma »Tárcza« rovatában megjelent közleményre vonatkozólag, kérlek engedj, helyet alábbi szerény soraimnak, melyekkel úgy énmagamnak, valamint az igazságnak is tartozom. Azt hiszem, kedves Barátom, miszerint élénken emlékszel arra az időpontra, midőn a »Mennye, bizottsági tag,«-választás czimii közleményt felolvastad előttem és azon kijelentést tettem előtted, valamint a két jelenlevő, barátunk előtt, hogy: »szellemességénél fogva megjár szórakozás czél- jából szükebb baráti körben, mint sok tekintetben találó tréfaság. És én annak is veszem. De egy komoly irányú lapban, mint amilyennek én lapunkat ismerni akartam, napvilágot nem láthat; tehát nézetem szerint nem közölhető.« A szerkesztői hatalom nem az én kezembe lévén letéve, többet nem tehettem a szerkesztői szilárd akarat ellenében. Bizonyára emlékezni fogsz arra is, hogy egy kis, barátságos hangon Írott levélkét küldöttem neked, amelyben figyelmeztettelek, sőt óva intettelek arra, hogy ha már e közlemény mindenáron közölve lesz, mindenesetre igénybeveendö az óvatosság és a megkivántató tapintat, hivatkozással elismert tapintatos eljárásodra, nehogy netalán egyesek részéről sértés legyen kiolvasható a sorok között. Soraim vétele után néhány órával találkoztunk és ez alkalommal bizonyos meggyőződést szereztél szavaim helyességéről, s a Te bölcs belátásodnak tudom be, hogy a nyert felvilágosító szavak után a közlemény kijavítása végett már délután Nagybányára fáradni szives voltál. Ez helyes volt, köszönöm! Mivel lapunknak iránya s programmja kizárja az élczelödést, de meg egy oly komoly törekvésű lapban — milyennek lapunkat ismerni akarom —• engedj meg, kedves Barátom, mm volt volna közölhető a szóban forgó ártatlannak látszó közlemény az én nézetem szerint. És ha Te az ellenkező véleményben volnál, akkor nem vagyunk egy gondolaton, mert: midőn a közügy kizárólagos érdekében lapunk szolgálatába szegődtünk — hol közvetlen, hol közvetve — azon törekvésünk szolgált irányul, hogy akár pro,, akár contra látszattal, de mindenesetre városunk közjavát óhajtjuk vala szolgálni mindenkor és mindenben, még akkor is, ha az elveinkben lefektetett igazság előtt a szerető, valódi barátok között is netalán ellenvélemény nyilvánulna ; még az esetben is, ha mindjárt talán a legkedvesebb barátaink valamelyikének szivében hagynánk is egy kis fulánkot, mi mindenesetre nem kellemetes állapot ugyan, de az igazság lényegére nézve épenséggel mindegy, Kedves Barátom! Ha ismersz engemet, bizonyára tudni fogod, hogy én már természetemnél fogva is csak a komoly dolgok elintézésében, illetve megvitatásában szeretek résztvenni ; és mikor komoly dolgokról van szó, a puszta tény- nyel állok elé erős argumentumok kíséretében s bősz Botond módjára Bizáncznak kapuit döngetem ; komoly dolgot tréfával elütni nem szoktam, mivel a tréfának helye az élczlapban van ! A mi lapunk pedig — ismételve mondom — eddigi felfogásom szerint komoly társadalmi lap akarna lenni, melyben minden ügy, mely városunk érdekét érinti, higgadtan megvitatható legyen megfelelő modorban s a megkivántató tárgyilagossággal. Meggyőződtem az élet során arról, hogy az egyenes, nyíltan kimondott szó, sohasem szokott oly érzékeny sebet hagyni maga után, mint a maró satyra. Nekem ugyan ezen közleményben foglaltakra nézve már semmi megjegyzésem nincs, mivel befejezett ténynyel állunk szemben, melyet már meg nem történtté úgysem tehetünk. Semminemű mentségre sincs szükségem, mivel rászorulva nem vagyok, azonban engedd meg hivatkoznom hozzád intézett soraimra, lapunk szellemének kidomboritása czéljából. Egyebekben biztositlak arról, hogy továbbra is hű munkása leszek a szerkesztésed alatt álló Felsőbányái Hírlapnak, mivel talán felesleges is mondanom, hogy az nem egészen a tied, hanem a mienk is. így tehát, miként beláthatod : érdekünk közös. Továbbra is munkás hived : Magyar László. Ezen levélre tér szűke miatt csak röviden válaszolok. Helyet adtam annak elvemnél fogva, bár a benne foglaltak meggyőződésemmel több helyütt ellenkeznek. Igaz, hogy Magyar László barátom a kérdéses czikknek kéziratban történt elolvasása alkalmával óvatosságra intett. Én meg is tettem, amit szükségesnek tartottam. Azt tartom, hogy ha valami a tárcza-rovatban lát napvilágot, az sohasem esik komoly elbírálás alá, ezért közöltem a kérdéses czikket. Szerintem ezáltal a lap komoly iránya megingatva nem lett. Tagadom tehát, mintha élezés volta miatt nem lett volna megengedhető azon tárcza-czikk közlése. Hiszen hová lennénk akkor, ha még a tárcza-rovatban is mindig komoly dolgokkal foglalkoznánk ? Én az egész közleményt lokális humora miatt érdemesnek tartottam a közlésre; hogy némelyek tendencziát látnak benne, arról nem tehetek, nekem közlésével ilyen czéljaim nem voltak. III Imre Károly szerkesztő. Tele. Szerkesztő Ur! A folyó hó 16-án megjelent Felsőbányái Hírlap tárcza-rovatában foglalt »Mennyei bizottsági tag választás« czimii közlemény szerzését minden tagadásom, sőt adott becsületszavam ellenére az ezen tréfás iratban magukra ismert szereplők mindenáron nekem — aki nem álarcz alá rejtőzve, hanem nyílt sisakkal fellépve, szoktam volt a múltban és fogom a jövőben is úgy Írásban mint szóban mindig és mindenkivel szemben megmondani az igazat és egyátalában véve mindazt, amit mondani akarok — mondom énnekem imputálják, akinek az eféle irányú és czél- zatu közlemény összeállítására sem időm, sem kedvem nincsen, de amit föképen hangsúlyozva kiemelnem kell : semmi legkisebb indító okot nem adtam. Az e közlemény miatt rám méltatlanul irányuló gyanú és neheztelés eloszlatása czéljából ezennel tisztelettel arra kérem t. szerkesztő urat — mint akinek úgy az álarcz alá rejtőző értelmi szerző, valamint a pasquillust componáló kilétéről föltétlenül tudnia kell, — hogy becses lapjában adjon nekem őszinte választ a következő kérdéseimre: 1. Tagja vagyok-e én, amint tévesen többen hiszik, b. lapja szerkesztőségének, illetve ebben annak a szükebb körii bizottságnak, amely az e lapban megjelenendő közleményeket meghányja- veti, considerálja ? 2. Hivattak-e önnek éngemet valaha ebbe a limitáló bizottságba és résztvettem-e én, aki, mint bármely távol lakó, csak külmunkatárs vagyok, a lapszerkesztő-bizottságnak csak egyetlen eqy értekezletén is ? 3. Végre én vagyok-e a kérdéses közlemény eredeti és igazi szerzője, — igen, vagy nem? Tisztelettel: Pap Márton.
