Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-01-14 / 1. szám
“V- évfolycLixi. 1_ szám. TÁRSADALMI, KÚZGAZDASAGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felső'bányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára : Egész évre 2 írt. — Fél évre 1 frt. — Egyes számok 10 krért kaphatók. Nyilttér soronkint 10 kr. Levél a szerkesztőhöz Kedves Barátom! Engedd meg, kérlek, hogy becses lapodban a városi tisztviselők fizetésének rendezésére vonatkozólag hadd adjak én is nézetemnek egypár szóban kifejezést. Nyisztoi István városi tanácsosnak adott válaszod egyik szakaszában azt mondod: »Tartsuk felszínen e kérdést egy évig, addig bizonyára megérik a kérdés.« Bocsáss meg, kedves barátom, az őszinteségért, nem helyeslem ebbeli álláspontodat. Megmondom, miért? Te szerkesztő vagy s mint ilyen, a közvélemény ütőerén tartod a kezedet. A közérzületnek és közvéleménynek te vagy hivatva őszinte kifejezést adni. Te kell hogy a közérdek előmozdítása czéljából szavadat felemeld. Te adsz eszmét és annak irányt és tartalmat. Te beszélsz a közvélemény nevében és viszont belőled szól a közvélemény. így állván a dolog, ha te, mint a köz- erziilet fokmérője és a közvélemény kifejezője, arra az álláspontra helyezkedel, hogy a jelzett kérdés »még pihenjen*, hát ez — mert hang- és irányadó tényező mondja — visszhangra talál; pihenni fog addig, mig végre elszendereg — és meghal és ráborul a feledés fátyoia. Nem, kedves barátom, ne pihenjen tovább e kérdés ; pihent már eleget. Elő kell ezt venni és megoldani, ha lehet, kettévágni, ha kell. Érett gyümölcs ez már és leszakítható. Annyira érett, hogy ha jövőig is a fán marad, tartok tőle, hogy keserű, élvezhetlen lesz. A gyümölcs is csak a maga idejében élvezhető igazán. A halogatás csak a halálraítéltnek jó. Azon alternativa előtt állunk: van-e szükség a tisztviselők fizetésének rendezésére, vagy nincs ? Ha van: akkor halaszthatatlanul rendezni kell, mert lehet. Ha nincs szükség rá: akkor legyünk elég nyíltak, őszinték és mondjuk ki ezt határozottan minden teketória nélkül. De kevés tápértékli mézes madzaggal, a jövő zenéjével ne tápláljuk a tisztviselőket, ne főképpen azokat, a kik terjedelmes, szigorú felelősséggel teljes, több oldalról zaklatott munkakörrel (egyikmásik dupla hivatallal, szimpla fizetéssel) felruházva, az anyagi megélhetés hova-tovább mindinkább fokozódó gondjaival küzdenek és aggódó lélekkel néznek a maguk és számos tagból álló családjok bizonytalan jövőjébe. Gondoljuk meg, hogy a kenyéradó nem lehet zsarnok; a kenyérkereső nem lehet rabszolga. Gondoljuk meg, hogy az a szivet, lelket egyaránt nyomasztó, leszerelő, leigázó gond, a mely a tisztviselők lelkére ólom súlyként nehezül, elvégre is elviselhetlenné válik. Megzsibbasztja, megbénítja a munkaerőt, lelohasztja a munkakedvet, a becsvágyat s előbb vagy utóbb, de okvetetlen oda fog bennünket juttatni, hogy nemcsak hivatásos munkakörünk feladatát nem leszünk képesek betölteni — hátrányára a városi szolgálatnak, — de a felpanaszolt mellékfoglalkozásnak sem fogunk bírni megfelelhetni, a mit elvégre is a család, melynek jólléte- és megelégedéséért küzdünk, fog érzékenyen megsinyleni. Ha komolyan akarunk a tisztviselők nyomasztó anyagi helyzetén segíteni, hát segítsünk azon mennél előbb. Mert a kérdés megoldása égetően szükséges. Ne várjuk be azon időpontot, a midőn egyik-másik tisztviselő, kiket a hitelezőnek csupán az illető szigorú takarékos életmódjára, hogy ne mondjam: nélkülözésére való tekintete és kímélete tart felszínen, a teljes eladósodás örvényébe'jut; ne várjuk be, a mig annak forgatagában egészen elmerül és a feje fölött összecsapnak a hullámok — és a mig háza előtt (ha ugyan van) megszólal a mindent kiegyenlítő dob. Egy képviselő tavaly egy alkalommal oda nyilatkozott, hogy — ha a városnak van pénzé, ö maga részéről nem zárkózik el a tisztviselők fizctésfelemelése elöl. Ez a képviselő ur mai nap is él s talán ma is szavát állja és ismételten kérdezheti: hát van-e a városnak pénze? Ezen első és fökérdésre én, mint a város vagyona kezelésének ellenőrzésére hivatott tényező, a következőkben adom meg a feleletet: A városnak van is pénze, nincs is pénze. Ezen, paradoxonnak látszó állításom magyarázatául pedig azt mondom, hogy Felsőbánya városa, melynek ez időszerint (csak a minimális értékitést veszem) közel 800 ezer koronának megfelelő leltári cselekvő vagyona van, szenvedő tartozása pedig csak az, a mit a vendéglő renoválására for- ! ditott, lakosságának számarányához képest nem mondható szegénynek, habár pénztára nem duzzad is a bankóktól annyira, hogy a városházát fölvesse. Megengedem, hogy a lakosság túlnyomó része szegény; de a város, mint erkölcsi testület, nem szegény. Mert egy állandó és fokozható jövedelmi forrással biró város háztartásában mutatkozó deficit csak ephemer jellegű szokott lenni s igy más megítélés alá esik, mint a magán-gazda háztartásában nyilvánuló, nem biztos jövedelmi forrásból fakadó pénzhiány. Hogy példával illusztráljam állításomat: ma van a város pénztárában pénz, holnap már nincs ; de holnapután már ismét van. Ezek az egymást követő vagy felváltó körülmények nem csak nálunk, de határo—► sä _zVjGA p, mé i TARCZA. ft gr Modern irányzat a művészetben.'5) Ha eltűnő századunk történetét a művészet és ipar szempontjából tanulmányozzuk, úgy a beható vizsgálat arról győz meg bennünket, hogy mig a humanizmus és a szabadelvű eszmék minden irányban hatalmas tért hódítottak meg s a kor szellemét átalakították: addig a művészet és ipar terén a renaissance óta valóságos stag- natió állott be, s még a hires mesterek is a régi irányzatok termékeinek csaknem szolgai utánzatára szorítkoztak. — Napoleon császár uralkodásának lényegét, mint mindenre, úgy a müipar készítményeire is reá sütötte, s az empire bútorain, szövetein st'o. az egész világot meghódító dicsőséges franczia sas volt akkor az uralkodó s jellegzetes motívum; később Napoleon egyptomi hadjárata után a sas helyét a pharaók kultúrájának *) A „Pécsi napló“-ban 1899. decz. 24-én közlött ezen igen szép, a kiváló szerző érzület-világára, tanulmányaira fényt vető jeles Tárczát Szmik Antal főmérnök ur volt szives kis lapunk számára beküldeni. Fogadja szives megemlékezéséért meleg köszönetünket. titokzatos emlékei foglalják el, s hosszabb időn át a sphynx, ibis, scarabeus stb. alakok díszítették az ipar termékeit. — Ez azonban nem sokáig tartott; az ipar-művészet terén megszűnt minden törekvés az önnállóságra, s igy szellem és irányzat létesítésére. Hosszú évtizedek teltek el, s e téren semmi változást nem tapasztalunk, sőt ellenkezőleg azt látjuk, hogy hatás-keltés szempontjából főleg az építészet terén megtévesztő hamisításokat követnek el s meghamisítják az épületek díszítésénél téglából és gipszből a követ vagy fát, az olajfestékből a márványt. Az építési anyagnak ezen meghamisítása oly annyira elterjedt, hogy még évtizedünk első éveiben is sok helyen nyert alkalmazást. —- Mint eredeti jelenséget látjuk a hetvenes évek közepén Bécsben feltűnni Hans Mackartot, az érzéki irányú festészet nagy hírnévre kapott, de halála után egyenesen el is feledett képviselőjét, kinek műterme akkor Becs egyik elsőrangú látványosságát képezte. — Mackart a műtermét a világ minden tájáról és zugából, s a történet minden féle korá- í ból összeszedett műtárgyakkal s termékekkel igen tetszetősen s Ízlésesen rendezte be és díszítette fel. Az ö atelierje unikum volt a maga nemében, s annak berendezését iparkodtak utánozni úgy a többi művészek, mint a vagyonos nemesi osztály képviselői, sőt fejedelmi udvarok is. — így honosodtak meg s terjedtek el a hires Mackart- 1 csokrok, melyek a szalonok valóságos tűzveszélyes porfészkei voltak. A Mackart-kultusból fejlődött ki az a sajátságos bécsi ipar, mely szintén olcsó anyagból törekedett meghamisítani úgy a természeti produktumokat, mint a régi müipar készítményeit. — Itt gyártották s fájdalom, innen terjedtek el a papiros anyagból készült vértezetek, középkori lovagpánczélok, sisakok, a papiros majolika-utánzatok, gyarló olaj szin- nyomatok stb. melyek valóságos merényletek voltak a solid, jó Ízlés ellen. Ezen tárgyak olcsóságuknál fogva rohamosan elterjedtek s együttvéve megalkották az úgynevezett: „Wiener Gsnassz“ fogalmát, mely nem csak Bécs müipará- nak ártott igen sokat, de megrontotta a solid müipari szellemet s müizlést is, s ezt a helyes, egészséges irányba terelni hosszú évek nehéz s kemény munkája volt. A képző művészettel foglalkozó egyének közt általános volt az a nézet, hogy egy művész ambiczióját mindig sérti, hogy ipari dolgokkal is törődjék, mert szerintük ez lesülyeszti a szellem színvonalát. Ezen felfogás uralkodott az egész világon, s csak is néhány év óta sikerült érvényesülni azon elvnek, hogy az ipar és képzőművészet egyenrangú faktorok, tulajdonképen testvérek, melyek az életben egymást kölcsönösen kiegészítik s a műalkotásokban harmóniát létesitnek.
