Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-01-29 / 3. szám
I"V_ évfolyam. 3_ száLxn. 1899. janAiáir Í39_ // FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 2 frt. — Fél évre I frt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltéinek. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányái a a szerkesztőhöz küldendők. Nyilttér soronkint 10 kr. A takarékpénztár. A helybeli részvénytarakarékpénztár folyó év február 5-én tartja meg VIII-ik évi közgyűlését. E közgyűlésen szémol be az Igazgatóság s felügyelő-bizottség az 1898-ik évi enemü sáfárkodásairól az intézet részvényeseinek. A jelentésben nyújtott kép világos. A VIII-ik éven elért eredmény 3800 írttal javasolja emelni a tartalékalapot, mely által az 19 ezer 400 írtra növekedett, tehát 600 frt hijján elérte az alaptőkét rövid pályafutása alatt. Amellett, hogy a kölcsönre szorultak a lehető legolcsóbb 0/o_1'a kapták a hitelt; anélkül, hogy a némely — kivált kisebb vidéki — pénzintézeteknél szokásos mellékjárulékok fizetésével terhelve lettek volna; amellett, hogy a betevők mind a kamat számitásánál, illetve adásánál, mind betétjeik szükségeik szerint előálló kivevésénél a legméltányosabb elbánásban részesültek és részesülnek; biztos léptekkel emelkedett az intézet évről-évre. S éppen az igényeknek a minden oldalról tanúsított kielégítése eredményezte azt a megbecsülhetetlen bizalmat, mely a felsőbányái részvénytakarék- pénztár iránt 8 éves pályafutása alatt hova tovább csak fokozódott. S ha látjuk azt, hogy a folyvást szaporodó pénzintézetek nemcsak fennállanak, de a legtöbb szép haszonnal is dolgozik; vannak a kik ezt a nép azonos, arányos elszegényedésének, vagyonvesztettségének számlájára írják, s mintegy gyanús szemmel nézik a takarékpénztárak gyors szaporodását s azoknak évi zárszámadásaikat. Pedig ez aggodalom egészen alaptalan. Megtörténik, hogy egy-két könnyelmű ember — hitele lévén, akár a maga, akár kezese szakállára pénzt kapván — elúszik az adósság örvényében. De az ilyen adósság-csi- náló, még hamarabb oda került takarépénztár nem létében az uzsorások kezeibe, s hamarább dobra került az örökölt vagyon. Ne azt nézzük, hogy a gyermek kezeibe való a kés, hanem azt, hogy a kés mégis nélkülözhetlen házieszköz. A napfény, vagy az eső olykor károsan hatnak, s mégis napsugár s eső nélkül nem élhetne sem állat sem növénv teremtmény. A takarékpénztáraknál is figyelembe kell venni: hány emberre áldásos, megbecsülhetetlen jótétemény az. Akinek pénz kell, hogy forgassa, hogy eszével azt használja: hanem személyi vagy vagyoni hitele, nem kell, hogy járjon kunyo- ráljon az uzsorások ajtajainái, nem kell, hogy alkudozzék a kamatok felett s esedezzék annak lejjebb szállításáért. Itt határozott törvényes perczent védi vagyoni viszonyait, A törlesztés ismét előre megállapított időben s módon történik. Nincs kitéve senki hitelezője szeszélyének, hogy bármikor követelhesse tőkéjét, a mikor a számításaiban csalódott ember gyorsan kényszerülvén tarozását kifizetni : kénytelen eladni olykor érzékeny kárával is ingatlanját, hogy a még veszedelmesebb perlekedéstől magát megóv- i hassa. A pénzt okosan használó, ügyesen forgató emberre megbecsülhetetlen jótékony a pénzintézet. De éppen úgy annak is talán még inkább, kinek megtakarított kevés pénze van. A takarék- pénztár I írttól feljebb betéteket elfogad. Vegyük most, hogy egy valakinek hetenként van egy forint féíretehető, most nélkülözhető pénze. Ha előre néz, elhelyezi időnként filléreit. Lassan-lassan összegyűl észre se veszi mikor pár év múltán . egy sorsához képest tekintélyes összeggel rendelkezik. Már feleslegéből házat vehet magának, hol békében húzhatja meg magát családjával egyben. Ha nem volnának pénzintézetek, vagy elmenne a forint is, 'vagy í;i adná egyes pénzre szorultaknak, a mikor gyakran oda vész a pénz, vagy pedig sohase kapná meg egy summában, csak olyan apró részletekben, melyekből ismét sohase vehetne valami értékes maradandó jószágot. Aztán az a forgalom mit a pénzt kölcsönzők, a pénztörlesztők csinálnak — nem megvetendő kereskedésre, iparra. Abból a 300—400,000 forintból, amely megfordul évenként csak a mi kis pénzintézetünknél is — itt is marad, amely nem nagyon élénk üzleteinknél mégis csak számot tesz. Szép kilátással nézünk azért a helybeli részvénytakarékpénztár VIII-ik közgyűlése elé. Népünk anyagi előhaladásának, gyarapodásának egyik jelentékeny faktora ez intézet. Egy ilyen kis városban 332,000 forint betét nagy poziczió. Mintegy 600 betevő kisebb s nagyobb vagyonát gyümölcsözted e pénzintézet. Van talán aki kevesli azt az 5% hasznot. Óhajtaná gazdagabban jövedelmeztetni pénzét. De mivel ? Ahol a több jövedelem kecsegteti, sokszor csalódik az ember. Pénzéhez mindennap hozzá nyúlhat, akár fiókjában lenne. Azt kell figyelembe venni, hogy ez biztos haszon amennyire csak emberi számítás szerint biztosra lehet valamit venni. Megbízott, tisztakezü, szeplőtelen jellemű emberek forognak itt kinek-kinek vagyona körül. Üdvözöljük azért előre is a VIII-ik évi közgyűlést. Legyen Istennek áldása e rövid, de szép múltú intézeten! A hozzá fűzött remények valósuljanak a jövőben, mind ahogy a kilátások reményen felül sikerültek a múltban! N. L. Valami a tej-szövetkezetről. Ez újév első napjaiban három felolvasást volt alkalma hallani városunk közönségének a tejgazdaságról, a tejnek szövetkezés utján való értékesítéséről. E felolvasások elsőjéről, mely a tejgazdaság ér- dekébeni szövetkezést tárgyalta, óhajtok e helyen beszámolni lapunk olvasói előtt, hogy az is szerezzen róla némi tájékozottságot, aki nem hallotta. Napjainkban, midőn a megélhetés folytonosan nagyobb teherrel nehezül reánk, midőn az egyes ember úgyszólván elenyészik, erői semmivé válnak az egész müveit világon nyilvánuló gyors, megbízható és pontos gyár-iparral szemben, mintegy magasabb hatalom, hogy ne mondjam kényszer által minden téren a szövetkezésre vagyunk utalva. Egy ember magában törékeny sajka az élet rajongó hullámain, de ha társulásba lépünk egymással, még a legnagyobb viharok sem bírnak bennünket semmivé tenni. Hosszú évek tapsztalatai győzték meg földmivelési kormányunkat is a szövetkezés áldásos volta felöl, ezért támogatja oly hiven, anyagilag és szellemileg & TARCZA. S-L—*-*A h) Emlékezés — 1898. január 23-ra. — Száll az idő, suhan felettünk. Sírunk ma, kik tegnap nevettünk. Kél a szívben dúló zivatar, Mely a szemből könnyeket facsar . . . Emlékezet! Szivem zivatarján Keresztül lobogó égi fény ! Világíts ma, jobban, mint egyébkor Kedvesem halála éjjelén. . . . Ma egy éve . . . Történt valami ? Meghalt itt e földön valaki . . . Egy hü kebel utolsót dobbant. Egy hü szempár utolsót lobbant . . . Kik hallották, szánakozva mondák: »Minő ifjan halt meg, Istenem!« S a sirgödör irigyen zárta be Szerelmem, reményem, mindenem. . . . Lelkem előtt bájos kép ragyog. Azt hiszem, most is boldog vagyok. Hisz’ itt vannak, kiket szerettem, Gondolatban most is mellettem. A hü hitves puha, kis kezével Simogatja gondtelt fejemet, Kicsi lányom nevető szájával Almában susogja nevemet. Más képet lát merengő szemem: Fehér ágyat, rajta hitvesem. Ajka zárva, keze jéghideg, Gyermeke csókját sem érzi meg. Pedig a csók édes gyermekajkról Kőszivet is megindítana. . . . S zokog a szó, fájdalmasan hangzó: »Ne aludjál! Kelj fel kismama!. . . Fáj ez emlék, mégis vigasztal: Uj élet vár örök tavaszszal . . . Hol a lélek társára talál, Ahol nincs elmúlás, nincs halál. Ez uj élet kapujához szelíd, Kit nem alvó égi fény vezet, És világol rögös utainkon Ez égi fény: az emlékezet. Imre Károly. „Pech“ — Tragikomikus história. — Az ajtó felett óriás betűkkel diszlik: HARRAPÓS TÓBIÁS liszt, fűszer, festék és vegyeskereskedése. Lejjebb M. kir. dohány- és szivarárulás. Mint jó kereskedőhöz illik, Tóbiás ur mindig a boltban van. Vevőit maga szolgálja ki, mérvén egyiknek lisztet, másiknak dohányt, no meg gavallér embernek szivart is. — Legtöbb gondot azonban lisztes zsákjaira forditott, mert ezek szolgáltatták leánya hozományához az ezres bankókat. Egyetlen leánya a szép szőke Mariska mindig papája közelében volt, jobban mondva: a papa volt mindig Mariskája közelében. Tóbiás ur nevét méltóan viselte. Harapni lett volna képes azt, ki Mariskát megközelitni merte volna. Ebből Ítélve nem csoda hát, hogy egyszer Mariska rémülten igy kiáltott föl : A papa jön! — Az Istenért meneküljön, különben végünk van. Igen ám, de hogyan ?! Ha most távozik, — szembe találkoznak s akkor jajj »neki«, de még inkább Mariskának. Hirtelen egy mentőgondolata támadt. Ide, ide gyorsan,
