Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-04-09 / 8. szám
I I"V_ évfolyam. 8_ í3zám. 1809. áipri // FELSŐBÁNYÁI «>■ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Szerkesztőség: Felső búnyári. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és elő fizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. Kiadóhivatal Nánásy István könyynyomdásznríl Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 2 frt. — Fél évre I írt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mrllett közöltéinek. Nyilttér soronkint io kr. Közös temető. E lap folyó évi 3-ik számában »Egy felebarát« azon óhajtásának adott kifejezést: Milyen üdvös dolog volna ha a két felekezet vezérférfiai egymást és a kor intő szózatát megértvén, odahatnának, hogy a Mihálcsik József örökösei tulajdonát képező kaszálót közösen megvennék, s közös temetőül használnák ! Megérdemli a felvételt eszme, hogy vele foglalkozzunk. Méltó a tárgy, hogy róla pár szót szóljunk. A nagy, pláne világvárosok rég nem ismernek felekezeti temetőket. Közös temetők vannak használatban igy hazánk fővárosában Budapesten is. És miért ne lehetne ez úgy mindenütt, akár Felsőbányán is ? A sir szájánál m< gszünik a különböző gondolkozás. A halottnál elnémulnak a dogmák. Ott igazán lehet mondani: »Nincsen különbség vagy zsidó, vagy görög közt,« mert mindeneknek egy urok van, (Róm. X. 12.) amint szól a nagy apostol a rómabe- liekhez küldött levelében. Itt e földi életben is minket, a keresztény egyház különböző hitfelekezetü tagjait inkább a czeremoniálék választanak el egymástól,- különben a főbb dolgokra elmoi d- hatjuk : »Egy a hit, egy a keresztség .« De emeljenek bármily magas válaszfalat közöttünk a czeremóniák, vagy a 19. -század folyamán feltűnt, egymástól eltérő' dogmák: ohajtandóvá, sőt szükségessé tette a közös temetők használatba vételét, mire »Egy felebarát« is czélzott, a vegyesházasoknak, a földi élet után egy testté és egy lélekké egyesülteknek, vagy más szeretteinknek a sirban is egymás mellett léteiének kívánása. Bármint kárhoztassa, vagy enyhébben helytelenítse is egyik s másik egyház kisebb avagy nagyobb mértékben a vegyesházasságok előállását: az élet, a tapasztalat,, a hovatovább inkább szaporodó vegyesházasságokban azt igazolja, hogy sokkal nagyobb erő a szív vonzalma, mint az egyházak minden ellenkezése. A lélek nem azt nézi mikent Jézus mondja, hogy »Jeruzsálemben vagy a Garizim hegyén imádja-e valaki Istent, hanem, hogy imádja lélekben s igazságban, s mint ilyen, s Ívért szivet kiván, vagyis szeretetért viszont szerelmet. S milyen csodálatos! A 19. század végén szomorú jelenség! Meghal két házastárs. Egyik a kettős, másik az egyes tornyu templomban imádta Istenét Az egymást szerető élettársak egymás mellen akarják siriálmu- kat aludni. Mindegy volna ugyan bármily távol lennének egymástól. A porokat életre keltő isteni szóra feltámadnak s viszont találkoznak. De nekik jobban esik igy. Óhajtásukat végrendeletként mondják szeretteiknek. Ezek előtt szent a búcsúzó, távozó kedves akarata. Egyik lelkésznek mennie kell a másik felekezet temetőjébe. S minő feltűnés, minő megütközés a jámbor hivek részéről! S itt-ott a bigottéria csinál oly jeleneteket a vakbuzgóság firmája alatt »Istennek nagyobb dicsőségére,« amely homályt vet azon egész gyülekezetre, amely aztán a vallást fitymálok előtt alkalmas terül kínálkozik az ö álbölcsességük, úgynevezett »felvilágosultságuk« fitogtatására. Kívánatos azért, hogy még a kegyesség, a pietismus mezején is tartson az ember kellő határt s ne Írja azt a vallásta- lanság számlájára, ami oda nem tartozik. Egyházam tanait szentül hiszem Ahoz tenni, vagy abból valamit elvenni lelkem üdvössége elleni merényletnek tartanám. De már a felekezeli temetőkről a fentieknél fogva is a közös temető érdekében készséggel lemondanék. Beszéljék meg azért a »szives kérelem«- ben kifejezett dolgot nem a két, hanem a 3 egyház emberei. Kezdje meg a közös temetőbe a temetkezést az, a melyik temetője hamarább betellik S mert mindnyájunk vallása megkívánja a temetőnek vallásos szertartás melletti felavatását: végezze azt el majdan mindenik egyház lelkésze hitfeleke- zete által kijelölt egyszerűbb vagy ünnepélyesebb módon. A közös temető használata ellen talán valaki felhozhatná, hogy egyik helyen világítsanak, a másik pedig ezt egészen feleslegesnek, egyháza társaival ellentétesnek találja. A közös temetőben világitana az, kint k vallása és szive azt kívánja. xAki pedig nem találja ebben kedvesei emlékének megőrzését, az mellőzné. Hiszen a kegyelet méltánylása, a vallásos érzület tiszteletben tartása, a gondolkozások különbözősége miatt igy is el kell nézni a reformált egyháznak is. Ami most már a közös temető használatára szükséges földterületet illeti, annak megszerzése, mint ilyennek — azt hiszem — sem egyik, sem másik felekezet gondjai közzé nem tartoznék. A felekezeti temetőket is a polgári község tartozik adni az egyház rendelkezésére. Közös temető szerzése már a dolog természete szerint itt is a város feladata lenne. Nem lenne ez a városra nagy teher, hiszen 5 holdnyi terület vásárlásáról van szó. Addig is tehát, mig eljön a hullák megégetésének ideje, minek czélszerüsége mellett sok fontos érvet lehetne felhozni: állásunk közös temetőt. Nem igaz követője az Jézus Krisztusnak - bármint verje mellét, ki a szeretet- lenség terjesztésén, a tudatlan nép izgatásán, egyik egyház tagjainak a másik elleni üldözésében keresi gyönyörét. Keressük a sirontuli boldogságot, de ne egymás kizárásával. Végtelen birodalom M EARCZA. W Egy gyűrű története. Irta: Ladányi Endre.*) Az ősi családi ereklye: az öreg kakukos óra, a maga pedáns pontosságával kakukolta el egy nyári délután is az öt órát. Mintha bizony ő is tudna érezni, olyan jóságosán, olyan szelíd hangon figyelmeztetett az időre, melyben jegyesemet szoktam nap nap után meglátogatni. Megyek, repülök édes öregem ! Csak aztán ne kakukolj oly bosszankodva, mint egyik éjjel, mikor úgy hajnal tájoan jöttem haza. Olyan rosszul esik hallani, ha kakuk helyett ezt kiáltod : te lump . . . ! te lump , . . ! Pá ! édes öregem, pá . . . ! Mentem, repültem. Oh, hogy nincs egy vőlegénynek szárnya! Mikor elértem földi boldogságom paradicsomát, a jegyesem szüleinek ne*) Mutatvány szerzőnek »Homokszemek« cziin alatt megjelent kötetéből. mesi kúriáját, nem is mentem b; az oszlopos tornáczon keresztül a szobába, hanem merész ugrásokkal rohantam le a lépcsőn keresztül a kertbe, oda a nagy hárs alá. De miért épen a hárs alá ? ! Óh, ha e hárs levelei beszélni tudnának, szerelemről, boldogságról suttognának. Igen, ott lettem én boldog, a vén hárs lombjai alatt, ott pillantottam meg először Ilonkámat, Ott rebeg- tem a szót először: szeretlek. Halk danát suttogtak hozzá a hárslevelek, s az esti szellő úgy zengett, mintha angyalok pengetnék az eol hárfa húrjait. Itt húztam fel ujjára a jegygyűrűt; itt csattant el ajkunkról az első csók .... A vén hárs lombjai harmatkönnyeket sírnak örömökben, levelei a játszi szellővel vidám tánczra kelnek, valahányszor ott vagyunk. II O ott van most is. A gyeppamlagon fekszik. Mellette a földön a »Virágregék«, előtte a kis asztalon horgolása, köténykéjén a »szeret, nem szeret« virág széttépdesett levélkéi. A napsugár belopózkodik a hárs lombjai között, hogy gyönyörködjék az angyalban, aki talán onnan szállt a földre, ahonnan ö jön, a mennyországból. A hárslevél meglebben, hogy a napsugár jobban lásson, hisz ők olyan jó barátok együtt... A sugárka jobban-jobban belopódzik, s gyönyörrel játszik a kis karika-gyürüvel, mely az alvó angyal ujján van. Majd megfürdik a könnycseppben, mely a selyempillák alól tör elő. Félre, félre innen kiváncsi szemek, öt csak én lássam ! De nem! jöjjetek, nézzétek az angyalt, irigyeljétek drága kincsemet. Csendesen járjatok, meg ne zavarjátok álmát. Ki tudja, miről álmodik . . . ? boldogságról, szerelemről, kis családi otthonról . . , ! Talán örömében fakad szeméből a könny ? Vagy talán az álom — e csalfa tündér — sötét képeket rajzol az alvó szemek elé ? talán össze- omlani látja az édes remények tündérpalotáját, azért tör elé az alvó pillák alól a könnypatak ? Aludj, aludj én szép gyönyörűségem, álmodj szépeket szerelemről, madárdalról, boldogságról. Boruljatok fölé kedves hárslevelek, suttogjatok neki tündérmesét. Én elmegyek tova, hogy zavartalan legyen ébredése, tovább tartson az ábrándok bűbájos világa. S halkan húzódtam félre a puha pázsiton a rózsabokrok közé, tolikésemmel hozzáfogtam szemzeni egy gyönyörű marsalnil fajt. Mennyire meg fog örülni, ha majd fölébred. Csaknem teljesen kész valék munkámmal, j midőn egy gyöngéd érintésre mintegy összerezzenek. Pillanat alatt megfordultam, ö áll mellettem mosolygó ajakkal, de még mindig könnyező szemekkel. Sírva nevető angyal !
