Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-03-26 / 7. szám
Felsőbányái Hírlap. Ezen kísérlet anná1 inkább is nyer fontosságban, mert olyan nagy elektromos erő előállítására, mely az összes búzatermő területeknek megtrágyázásához szükséges nátrium nitrat előállítására igényeltetik, maga a Niagara folyam energiája elegendő, anélkül, hogy hatalmas folyama jelentékenyen szenvedne. Nem kell tehát aggódnunk. A jövő nemzedék fog tudni magáról gondoskodni, s a mesterséges nátrium nitrát előállítása már a szemhatáron van s Így az emberiség fog tudni a táplálkozá; nagy kérdésében magán segíteni, később a mérsékelt éghajlati tápláló növények helyett, a trópusok bőséges táplálékait fogja inkább igénybe venn:, hol a bötermés nyerésére kedvezőbbek a körülmények. Különfélék. Márczius 15 Felsőbányán. A minden magyar előtt nagy fontosságú emléknapot városunk közönsége ez évben is megünnepelte. Az ev. ref. egyház templomában Nagy Lajos lelkész tartott hazafias szellemű, a nagy napra emlékeztető imádságot. Ez alkalommal szokatlanul nem ,nagy közönség jelent meg a templomban. Éppen mint az idővel, úgy fukarkodtak a ház tulajdonosok a zászlók kitűzésével is, az egész városban alig 5 nemzeti jelvény hirdette márczius 15-dikét. Öröm ilyenkor nézni az agg 48-as honvédeket. Ez a nap igazán az övék. Ők tudnak lelkesülni, borongó érzelmeik mellett egyúttal örülni. Mintha csak most is hallanák »dörg az ágyú, peng a kard.« Hányán volnának a tisztes öregek közt most is hajlandók — mig karjuk mozogni képes — kardott rántani a magyar szabadságért Márczius 15-ét a »Polgári Olvasókör« is szépen sikerült estélylyel ünnepelte meg. A nagy nap emlékét Imre Károly felolvasásban méltatta majd Pap Márton szónoki lendülettel előadott szavalása következett »A magyar ifjakhoz.« Ezek után a társaság vacsorához ült. A hangulat eleintén meglehetős nyomottnak volt mondható, amennyiben sokan hiányoztak a társaságból, akiknek hazafias érzelmei különben kétségbe nem vonhatók. Lassankint azonban felmelegedtek a kedélyek s érezhetővé lett azon családias szellem hatása, mely a »Polgári Olvasókör« tagjait oly szives bizalommal csatolja egymáshoz. A felköszöntők sorát Farkas Jenő elnök nyitotta meg, hazafias érzelmektől áthatott beszédével, buzdítván a jelenlevőket a hazának, különösebben ami szükebb hazánknak : Felsőbányának szeretetére. Most, mintegy varázs-szóra megindult a toasztok árja s a jó kedv is hova-tovább növekedett. A társaságot a késő éjjeli órák oszlatták szét s mindenki egy kedélyesen eltöltött ünnepély kedves emlékeivel tért haza. Mindenesetre csak sajnálnunk lehet, hogy e nagyfontosságu emlékünnepen aránylag oly kevesen jelentek meg s távol tartották magokat olyanok is, akiknek hazánk e végvárában a szabadság és hazaszeretet zászlótartóinak kellene lenniök. Avagy talán ma már nem erény a hazafiság? Szomorú dolog, midőn ma szót sem áldoznak sokan azon magasztos eszmékért, melyekért az ősök véröket ontották. A közönyösség a nagy és nemes ideálok iránt fájdalom ! az idők intő jele. Erzsébet emiékfák. Szerencsétlen végett ért áldott emlékű jó királynénk emlékezetére városunk is ültet emlékfákat. A munka már folyamatban van. A nagyutczán a »Füstös«-féle háztól a Delhányi Zsigmond bányamérnök lakásáig 2 sorban lesznek a diszfák ültetve. Láng Lajos val. belső titkos tanácsos, ke- j rületünk orsz. gyűl- képviselője holnap meg- j látogatja városunkat. Beszámolóját az »Arany Korona« vendéglő nagytermében fogja tartani hétfőn délelőtt. Aztán tiszteletére bankett lesz. Megfellebezeti közgyűlési határozat. Mint tudjuk a bányakárpótlás kieszközlésében leginkább fáradt 2 városi tisztviselő részére a vá- i rosi közgyűlés némi jutalmat szavazott meg elismerésének, köszönetének kifejezése mellett. Mig ezt a közgyűlés megerősítés, jóváhagyás végett felterjesztette ; addig a városi tisztiügyész ur kifogásának kifejezése mellett megfellebezte a közgyűlési határozatot. Ez eljárást helytelenítenünk kell. Mert eltekintve attól, hogy a j fellebezési jog nem arra való, hogv vagy kell vagy nem, e joggal éljen az ember. De azért is, mert a városi közgyűlés 1 kivételével egy hangulag hozta e határozatot. Jól megfontolva a dolgot, igyekezett a hála adóját anyagi tehetségéhez mért szerény módon leróvni, a nélkül hogy ama közgyűlésnek csak egy tagja vádolható lenne a nagylelküsködésnek legkisebb szikrájával is. Aztán egyik tisztviselőnek a másik ellen pláne ily egyértelmű határozattal szemben, állást foglalni — legalább is kényes dolog. Egyik számban elmondtuk a jutalmazásokat. Most csak annyit említünk meg, hogy Farkas Jenő kellő ambitióval vette kezébe az 1857. óta stagnált ügyet. Készített egy 3 Ívnyi memorandumot, melyben e már elaludt dolgot megismertette az országos jogügyi tanács előtt, előadta annak sok időt igénybe vevő történetét. Elmondta hol és mint feneklett az több mint 4 évtized alatt meg. Ezek nem tartoznak rendezett tanácsú városban a polgár- mester szorosan vett kötelmei közzé. A mit ő tett mások is tehettek volna annyi időn át. Miért nem tették ? Nagyon megérdemli tehát polgármester azt az elismerést, mit amúgy is megkellett volna adni neki, ha a polgármesteri székben akarjuk látni a tevékeny, ügybuzgó főnököt. A könyörületes szív. A helybeli kórházban a mágnások még aznap délután összegyűltek. A gyűlést a nádor nyitotta meg szűnni nem akaró éljenzés között. Az indítványt ö maga tette meg lelkes beszéd kíséretében, melynek hatása alatt a főrendek a felirati javaslatot vita néikül elfogadták. — Ezután Kossuth indítványára egy nagy küldöttség választatott, hogy a feliratot a királyhoz vigye. A küldöttség szónokául Kossuth kéretett fel, ő azonban ezt a bizalmat a nádor kezébe Ietéteményezte, ki is elfogadván a küldöttség vezetését, a kedélyek lecsilapultak, a nép ki lett engesztelve. — Ezen estén a szabad- ságharcz lelkes apostolát Kossuth Lajost a pozsonyi polgárság fáklyás-zenével tisztelte meg. A feliratot vivő küldöttség másnap elindult Bécsbe. Mig ezek Pozsonyban történtek, az ország szivében: Pesten is folyt a mozgalom. Az ifjúság a Fillinger kávéházban nyilvános összejöveteleket tartott, hol lelkes szavakban vitatták meg az egész Európát beszámoló szabad eszméket. Az ellenzéki kör márcz. 14-én tartott gyűlésében 12 pontban foglalta össze, hogy mit kíván a magyar nemzet s felhívta az ifjúságot, hogy a magasztos czél érdekében hozzá csatlakoznék. Az ifjúság szives örömmel csatlakozott. A 12 pont Így hangzott: 1. Sajtószabadság. 2. Felelős minisztérium. 3. Evenkint országgyűlés Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereg. 6. Közös teher viselés. 7. Esküdtszéki bíráskodás és képviselet egyenlőség alapján. 8. Az úrbéri viszonyok megszüntetése. 9, Nemzeti bank. 10. A katonaságnak az alkotmányra való felesketése és hazájában leendő szolgálata. 11. Erdély egyesítése Magyarországgal. 12. Közbocsánat a politikai foglyok részére. A gyűlés a 12 pontot lelkesedve tette magáévá s azokat pártolni késznek nyilatkozott. Vasvári Pál, az ifjúság lelkes vezére azt indítványozta, hogy a 12 pont azonnal terjesztessék az országgyűlés elé; azonban Klauzál Gábor javaslatára határozattá lett, hogy előbb adassék át gr. Batthányi Lajosnak, az országos ellenzék elnökének s az ellenzék kebelében tárgyaltatván, az egész országban köröztessék s csak százezrek aláírásával ellátva, terjesztessék az országgyűlés elé, mint az egész nemzet óhajtása. Másnapra ismét gyűlés lön összehiva; az ifjúság azonban nem oszlott szét, hanem a késő éjjeli órákig együtt maradt a Fillinger kávéházban, Vasvári lángoló beszédben hivatkozott a bécsi eseményekre s ajánlotta, hogy a 12 pont most már nem mint kérelem, hanem mint néphatározat terjesztessék az országgyűlés elé. Ekkor Vajda János, a költő az ajtó elé állva igy kiáltott fel; .,Uraim, innen addig ki nem mennek, mig nem határoznak!“ Most Vasvári még egyszer emlékeztette az ifjúságot azon veszélyre, melyet eljárása által előidézhet, de más részről feltüntette azon dicsőséget is, mely a hazára háramlanék, ha győznének. Határozott hangon kéidé végre, megmaradnak-é feltett szándékaikban. „Életünk a hazáé!“ kiálltának azok. „Úgy hát — szólt Vasvári, gyilkot rántva elő kebléből s azt az ég felé emelve — a szabadság istenére esküszöm, hogy mindaddig nem fogok nyugodni, mig a zsarnokság fenéjét gyökerestől ki nem irtottam !“ „Esküszünk mi is !“ viszonzák a többiek. Ekkor 12-őt ütött az óra. Az éj néma csendben múlt el. — Másnap reggel Bulyoszky Gyula, Jókai Mór, Petőfi Sándor és Vasvári Pál voltak az elsők, kik a gyülekezés színhelyén; a Fillinlevő mintegy 7 szegény örvendetes eseménynek voltak valamelyik közeli nap tanúi és élvezői. Az öreg Krassay Mihály nyugdíjas kincst. munkás megemlékezve életének 82-dik évi határdombjánál e világ hiábavalóságairól, megemlékezett arról, hogy neki a jó Isten hosszú életének minden napjain megadta a mindennapi kenyeret, miért ő mindennap az Ur szent házában is buzgón könyörög hálával eltelve, — ismeri be, hogy nem szűkölködött, szerény igényeihez mérten van mindene. Elment tehát hálával eltelt vallásos szivétől indíttatva a kórházba s az ott talált 7 szegény mindenikének 1—1 koronát adott ajándékba. Persze volt erre, öröm s hála nyilvánítás a kórházban! Ugyancsak K. M. az ev. ref. egyház vallásos czéljaira is adott 2 frt 56 krt. AÍdja meg Istenünk jó öreg hitsorsosun- kat. Adjon neki az Ur erőt, egészséget, napjaihoz napokat, éveihez éveket. Nagy L. lelkész. Bezárt iskolák. Az alispáni hivatal 8964. sz. távirati rendelete alapján a felsőbányái elemi iskolák 2 heti bezárását rendelte el a járvány- szerüleg fellépett kanyaró betegülések miatt. Adakozzunk a vakoknak Az állami anyakönyvvezetői hivatalban ily felhívással két persely hívja az ott megfordult ügyes-bajos embereket a jótékonyságra. Különösen a születést jelentők vagy nősülés végett ott jártak figyelmét felhívjuk a szerencsétlen világtalanokra. Egy két krt ha ad a közönség, egy év alatt az is számot tevő összegre megy, állván a forintok krajczárokból. Mezőőri intézmény beszüntetése. Közöljük az alábbi közérdekű határozatot. Cábor József és társainak kérvénye a mezőörség beszüntetése iránt. Végzés. Gábor József és 142 társának beadványa folytán Felsőbánya városában a mezei rendőrség f. é. ápril havától kezdve beszíintet- tetvén s Kuhajda Péter és Kuhajda Lajos mezei rendőrök szolgálatukból f. év. ápril 1 -töl kezdve elbocsáttatnak. Utasittatik ennélfogva számvevő és számvevő utján adótiszt vhajtó, hogy Kuhajda Péter és Kuhajda Lajos mezei rendőrök fizetését f. évi márczius végén szüntesse be; a f. évre kivetett mezőőri adó 3/4 részét minden adóköteles nevéről Írja le, illetve a f. .évre kivetett mezőőri adónak csak Y-t-ed részét hajtsa be adóköteles felektől. Indokok. E'elsöbányán a mezei rendőrséget be kellett szüntetni, mert a nagyobb birtokosok egymás után külön külön mezőőröket fogadtak fel s igy a mezőőri adó fizetése csak a kissebb birtoku és szegényebb földbirtokosok terhére szállott át, kiknek aránylag magas mezőőri adója nem áll arányban birtokuk jövedelmével. Továbbá mert bebizonyult, hogy Felsőbányának dombos és erdős határát két mezőőr meg nem őrizheti, illetve a határnak megőrzésére két mezőőr nem elégséges. S miután a mezőőrök szaporítása csak a mezőőri adónak gerben megjelentek. Először Jókai szólalt fel, előadván a 12 pontot, melyet az összegyűltek nagy lelkesedéssel vallottak magokénak. Ezután Petőfi elszavalta a „Talpra magyar“-t. Az ifjúság minden versszak végén utánna menydörögte: „Esküszünk!“ Majd megindult a tömeg folyton nagyobbodva, magával vonva az orvosnövendékeket és jogászokat. Vidacs János indítványára legelőször a 12 pont elsejét: a sajtószabadságot akarták életbeléptetni, megindultak tehát a Länderer nyomdájához. Itt Jókai, Petőfi, Vasvári és Vidacs megválasztattak, hogy Landererrel közöljék a nép akaratát. Elhatározták a 12 pontnak és Petőfi »Nemzeti dalá«-nak kinyomatását. A nép képviselői a nyomdába léptek. »Éljen a sajtószabadság !« zúgott kívül a nép, a nyomdában dolgozók is dörgő éljennel fogadták a nép képviselőit. Vidacs a legelső sajtóra tevén kezét, mondá : »Ezen gépet a nép nevében lefoglalom.« »Tudják-e uraim, — szólt ekkor Länderer — mily nagy felelősséget vállaltak önök magokra.? Meggondolták-e mindama szomorú következéseket, melyek ebből eredhetnek?« »Igen, uram!« válaszolt Vasvári határozott hangon. »A szilárd akaratnak hódolni fogok.« Szólt Länderer és a munka kezdetét vévé. Mig odabenn a sajtó kerekei zakatoltak, künn szakadt az eső, de azért a nép, mint kőfal állott és perCzröl-perczre szaporodott. Petőfi a nép zajos kívánatára elszavalta a »Talpra magyar«-!. Fél 12 órakor jelent i,eg a nyomda ajtajában Irinyi, kezében a szabadsajtó legelső szülöttével, a kinyomtatott 12 ponttal. »Márczius 15-dike — igy szólt Irinyi — délelőtt ya12-re. nagy ^időszak a magyarok történetében. Ime,*itt