Felsőbányai Hírlap, 1896 (1. évfolyam, 11-20. szám)
1896-10-11 / 15. szám
I- évfolyam; lö_ szám. 1806. olctöbex* 11_ FELSŐBÁNYA! HÍRLAP FELSŐBÁNYA VÁROS ÉRDEKEIT FELÖLELŐ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK VASARNAP Előfizetési árat Egész évre 2 frt. — Fél évre i frt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltéinek. sgaaiiTwr .....■■■■■»t-Tir ■ r ■ m Ké ziratok a szerkesztőhöz, előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalba intézendők. Nyilttér soronkint io kr. A vidék és a főváros. Most, a mikor nemzeti ünnepünk és az ezredéves kiállításunk nagyobb számban vonzza körünkbe a külföldet: ismét előtérbe tolul, élénkebben érezhetővé válik kulturális életünk egy fájdalmas pontja; a vidék hátramaradottsága a fővárossal szemben. Az itt időző külföldi, a mikor eléggé megnézte a mi nap-nap után fejlődő, gyönyörű, minden izében modern fővárosunkat: miután konstatálta, hogy Budapest egyike Európa legszebb fekvésű, legmodernebb nagyvárosainak — az ország többi részét, vidéki központjainkat is ismerni óhajtja. Felmerül a kérdés: meglehet-e az az idegen elégedve azzal, a mit lát? Dicsőségünkre szolgál-e az nekünk, a mit mutathatunk ? A felelet csak tagadó lehet. Kétségtelen tény. tagadni sem lehet, el is mondták, megírták számtalanszor, hogy a rohamosan fejlődő főváros haladásával a vidék fejlődése lépést nem tarthat. És ez természetes is. A mi fejlődésünk kezdete, sajnos, nem nyúlik vissza, messze múlt időkbe. Hosszú időkön át hiányoztak e nemzet életében azok a tényezők, melyek a kulturális fejlődésnek feltételei, melyek nélkül modern instituczió- kon felépült haladás lehetetlen. Nem volt meg szabadságunk, nem volt szilárd, megdönthetien alapokon nyugvó állami életünk. Mindössze harmincz esztendeje sincs, hogy az éltető erők birtokában megkezdhettük az ország kulturális emelésének gigászi munkáját. Mi természetesebb, mint hogy az egész erömegfeszités, az első évek egész munkája első sorban a fiatal fővárosnak, Budapestnek, érdekeben történt. Hatalmas, fellendülő központ az ország szivében, hatalmas iparral, kereskedelemmel — ez az eszmény lebegett az első dolgosok szeme előtt. Negyedszázad alatt két, három emberöltő munkáját végezték: az eredmény impozáns, csodálatos lett. Es e mellett a vidék nem fejlődött. A főváros lekötött minden szellemi és fizikai munkát, még a vidékét is. Az előbbi viszonyok is a lehető legkedvezőtlenebbek voltak a vidékre nézve. Mi- nálunk sohasem volt meg az a partikula- rizmus, mely az Olasz- és Németországnak politikai tekintetben az egész középkoron át legnagyobb szerencsétlensége volt. megfosztván ez országokat az egység erejétől, de a melynek kulturális tekintetben meg volt az az üdvös hatása, hogy teremtett egy csomó központot, mely felé egy-egy nagyobb terület gravitate, mi szükség kép- pen egy-egy ilyen köznoat fellendülésével volt összekötve. A művészet- és tudomány- kedvelő fejedelmek is kivették részüket e központok emelésében. \ Ebhez hasonló viszonyok nálunk sohasem voltak ; a magyar fajkarok terében nem volt kifejlődve sohasem a városok alapítása iránt való hajlam; ezért játszanak nálunk oly jelentős szerepet a német iparüző elemek a városok alapításában. A vidék állapota régóta ismeretes, az orvoslás munkája is folyamatban van. De mintha ez az orvoslás nem volna elég gyors, nem volna elég intenzív. Kétségtelen az, hogy a munka e téren két tényező vállán nyugszik. A mig egyfelől az államnak elmulaszthatlan kötelessége, a maga részéről mindent megtenni, hogy a vidék fejlődését előmozdítsa: másrészt viszont még sokkal inkább kell, hogy a kulturális és gazdasági fejlődés maguknak a városoknak szivükön feküdjék. És azt hisszük nem csalódunk, ha e pontnál keressük a gyógyulás lassúságának okát. A kormány a vidéki városok fejlesztésére mindent megtesz. Pénzügyigazgatóságok, középiskolák nagymérvű felállítása, hidak építése, újabban a kir. tábla deczent- ralizása. végül az egyes vidéki városokban bevégzett, folyamatban levő és tervbe vett állami építkezések, mindez mutatja, hogy a kormány tudatában van ama kötelességnek, mely öt e téren terheli. És mit mondhatunk ezzel szemben városainkról? Sajnos, azt kell észlelnünk, hogy általánosságban nincs meg bennük a kellő élelmesség. hogy érdekeiket felismerjék s hogy e felismert érdekeket elég hathatós erővel követni nem bírják. Társadalmi és politikai ellentétek gátolják az üdvös együttműködést és a vállvetett munkát, legtöbb városunkban. Ez az oka annak, hogy a vidéken oly keveset tesznek a gyáripar fellendítésére. A mi gyár Magyarországon fennáll, annak nagy része a főváros közelében épült, Gondolkozásunk hibái. (Dr. B. M.) A magasabb fokú értelem abban különbözik az alacsonyabbtól, hogy társasitása terjedelmesebb. — A mint előbb is említettük, a kutya nem bírta a két különböző képzet-sorozatot, az ugrást és a csont elhordását társasitani; különben félrevinné utjából a gályát. Hiányzik nála a körültekintés. A nép eszejárása jól megvilágítja az ostobaság ezen nemét abban az anekdotában, hogy a czigány, mikor hétfőn akasztani vitték, igy szólt: »Nó, szépen kezdődik a hét.« Azt bizonyítja ez, hogy az általánosságban érvényes gondolatsort gondolja végig és nem társasitja hozzá azt a különöset, a minek következtében az elitéltnek több hete már nem kezdődik. A tipikus gondolati hibák abból erednek, hogy az emberek általánosan érvényest társasit- ják és nem veszik észre a különös viszonyokat. Közelfekvö az a kérdés, hogy miért követünk el ilyenfajta hibákat akkor is, ha elég időnk van a gondolkozásra és a mikor szabadon gor- dolkozhatunk? A válasz a következő: A gondcl- kozás szabadsága nem oly világos és magá.ól értetődő, mint azt rendesen hiszszük. Sőt elbn- kezöleg, a helyett, hogy azt mondjuk: gondolkozom, érzek, sokkal czélszerübb volna mondanunk: va'ami vagy valaki gondolkozik, valami vagy valaki érez bennem. Gondolatunk társulásának nem vagyunk feltétlen urai, éppen úgy, mint nem parancsolhatunk feltétlenül érzelmeinknek. Hogy mennyire elterjedtek az e fajta gon- dolkozási hibák, annak a feltüntetésére szolgáljon e pár példa: A kis lutri előtt a húzás napján mindig sok ember áll. Nem csak azt nézik, hogy kijöttek-e a számok vagy nem? hanem gondosan feljegyzik, hogy minő számok jöttek ki; szegény napszámos- nők elsárgult papirrongyaikra, elegáns urak finom jegyzőkönyveikbe. Miért teszik ezt? Azt hiszik, hogy a sors igazságos, egyformán kerülnek elő a. számok, tehát azok, melyeket régen nem húztak, nagyobb valószinüséggel bírnak, mint a többiek. Ez a gondolátmenet igen gyakori. Nyaraló helyeinken is akárhányszor halljuk, hogy bárcsak egy jó eső lenne, hogy azután megint szép időt kapnánk? Meg vannak győződve az emberek, hogy a sors az ellentéteket Kiegyenlíti; hogy jó és balszerencse egymást felválltva követi. »Polyk- rates gyűrűjében« is ez az alapgondolat. Általánosságban, annyi érvényes ebben, hogy minden szám előfordulásának valószínűsége egyenlő. Ehhez társul azután a mi fogalmunk az igazságosságról, mely gondoskodik az egyenletes eloszlásról, mely Polykrates gyűrűjénél az Istenek irigységében nyilatkozik. Ehhez társul a magunk belsejéből az, hogy mennyire elfáraszt az egyöntetűség, annyira vágyódunk a változatosság után. Hozzátársulnak továbbá azon tapasztalataink, melyeket lépten-nyomon szerzünk. Barátunkat, a ki most vonult be az ezredbe, annál biztosabban várhatjuk, minél több század vonult el előttünk; egy megjelölt fára annál biztosabban kerül rá a sor, minél többet vágtak már ki az erdőből, avagy az egyetlen fehérgolyó annál biztosában várható, minél több feketét húznak ki az edényből. Mindezek tapasztalati tények, melyek azonban az említettekkel nem teljesen analógok. A speciális, a mit tekintetbe nem vettünk és a mely a gondolati hibát szülte, az, hogy a kis lutrin a húzás előtt megint minden számot belé helyeznek a szerencsekerékbe, minek következtében a megelőző húzások semmiféle vonatkozásban nincsenek a következőkkel. Akárhányszor megesik, hogy müveit emberek, a kik minden előítéletet leráztak, arról beszélnek, hogy X-nek vagy Y-nak szerencséje van a játékban. Lehet, hogy valakinek egy este szerencséje volt a játékban, vagyis a kedvező esetek száma az összesekhez képpest jól alakult reá nézve ; de ez csakis a múltra vonatkozhatik, Az az áll it ás, hogy szerencséje van, mindig gondolati hibából ered. Megszoktuk, hogy az emberek sorsát, élményeit, sajátságaival hozzuk kapcsolatba és pedig, teljes joggal. Valaki jellemes, szeretetreméltó, szerencsés vérmérsékletű lehet. Tapasztalatainkat,- melyeket valamely egyénen észlelünk, sajátságaival rendesen vonatkozásba hozzuk. Ezt az általános társasitást követve, hajlandók vagyunk a játékában mutatkozó szerencséjét is sajátságának tulajdonitani, ezért mondjuk öt szerencsésnek. Nem is kell a valószínűségi számításba beavatva lennünk, hogy belássuk, hogy az általá-
