Felső-Szabolcs, 1924 (5. évfolyam, 2-43. szám)

1924-10-16 / 33. szám

2 Felső-Szabolcs 1924. október 16 csütörtök. A műkedvelők egyesületének megalakulása. Mint múltkori számunkban már hirt adtunk róla f. hó 9-én a kisvárdai műked­velők alakuló közgyűlésén mintegy ötven tag jelent meg, kik egyhangúlag kimondták az egyesület megalakulását, Az alakuló köz­gyűlésen csaknem teljes számmal ott láttuk a legjobb műkedvelőinket, kiket e közgülés azonnal az egyesület rendes tagjaiul nyil­vánított. A közgyűlés ezután megválasztotta a tisztikart és a választmányt. Elnökké egy­hangú lelkesedéssel Kastaly Ferencz főszol­gabíró ur választatott meg ki az ezen meg­választást tudtul adó bizottságnak kijelen­tette, hogy az elnöki tisztet etfogadja. Az uj egyesület elnökében oly férfiút kapott, kinek közszeretetben álló egyénisége és kulturális téren való működése szinte eymagában garantia arra, hogy az egyesü­let az eléje tűzött célokat, nevezetesen a kultúrának és művészetnek Kisvárdán való ápolását és terjesztését sikeresen megfogja oldani. A tisztikar többi tagjaiul megválasztat­tak a kővetkezők; ügyvezető alelnök Dr. Balkányi Andor, titkár Fekete László, segéd­titkár Csutoros Csaba, ügyész Dr. Révész Sándor, jegyző Horváth István, pénztárnok Róth Miksa, szertárnok Bakó Tibor. A vá­lasztmány tagjai lettek : Prohászka Jánosné, Szmrecsányi Kató, Virágh Margit, Földes Elza Tutkovics Olga, Erdélyi Barna, Stern Dezső, Tóth Géza, Bakó Árpád, Terebessy József, Hegedűs András, Komoróczy Péter, Teremy Ferencz, Révffy Károly, és Bujdos Géza. A tisztikar és választmány megválasz­tása után nyomban megtartotta a választ­mány első gyűlését, melyen megválasztották az egyesület alapitó tagjait, kiknek részére az egyesület alapitó levelet állít ki. Majd megalakították az alapszabály előkészítő bizottságot, mely bizotság f. hó 15-én tart gyűlést, melyen az egyesület alapszabályait szerkesztik meg, melyet azután a rövidesen összehívandó első rendes közgyűlésen fel­olvasnak és jóváhagyás végett a m. kir belügyminiszterhez felterjesztenek. Az alap­szabályok felterjesztése után az egyesület már megkezdheti működését és mint érte­sülünk első bemutató előadását november hó második felében fogja megtartani. Azok, kik az alakuló közgyűlésen jelen nem voltak és ez egyasület tagjai sorába óhajtanak lépni forduljanak Fekete László titkárhoz ki belépési nyilatkozatot ad, mely- e. két tag ajánló nyilatkozatával ellátva ismét a titkárnak kell vissza adni. Az újon­nan jelentkező tagok felvételéről a legkö­zelebbi választmányi gyűlés fog határozni. Ingyen könyvet teljes naptárral, dús tartalmú olvasmányokkal ad a Magyarság cimü napilap minden előfizetőjének. A Ma­gyarság „Évkönyve“ minden tekintetben egyezni fog a napilap szelemével, frissesé­gével, tartalmasságával. Minthogy az uj előfizetők is megkapják az „Évkönyvet“ saját érdekében még ma rendelje meg a kiadóhivataltól Budapest, VII. Miksa ut 8. vagy kérjen két hétig ingyenes mutatvány- számot. Uj törvényhatósági járda szabályrendelet lép életbe november 15-én. Ez az uj rendelet meghatározza miké­pen lehet a községnek uj járdát létesíteni, miképpen osztandók meg ennek költségei s intézkedik a járdák fentartására nézve. Különösen érdekes intézkedéseket tar­talmaz az utrendészet szempontjából az uj szabályrendelet, a melyből a közönség tá­jékoztatása végett közöljük az alábbiakat. A falsikjából kiálló s bejáratul szolgáló lépcsők amennyiben a forgalmat akadályoz­zák (a járdát el szűkítik), legkésőbb két év alatt eltávolitandók. A járdák tisztántartásáréi az uccai la­kással biró bérlők, ha ez nincs a telektu­lajdonosok gondoskodunk. Tilos a járdán bármi néven nevezendő jármüvei — tar­goncával, talicskával, kerékpáral, vagy kézi szekérrel járni vagy azon állatot vezetni: A járdára széket, padot kitenni, azt csopor­tosan elállni, arra árut kirakni, vagy a sza­bad forgalmat bármi módon akadályozni tilos. A büntetés érzékeny ennek kiszabá­sát nálunk a járási közig, hatóság eszközli. HÍREK. A kisvárdai ref. nőegylet választ­mányait tisztelettel kéri az elnökség, hogy f. hó 21-én d. u. 5 órakor a községháza 5. számú baloldali termében tartandó gyűlésre szíveskedjenek megjelenni. — A helybeli Ref Diakonissza Egy­let október 31-ét, a reformáció emléknap­ján ez évben is ünnepi isteni tisztelettel és vallásos délutánnal ünnepli meg. Az ünnep­ség műsora a következő számunkban lesz közölve. A Kisvárdai Református Leányegylet 10 éves fennálásának jubileumát november 16-án fogja nagyobb szabású programm keretében megünepeini, mely alkalommal több neves vidéki egyén s helybeli kipró­báit műkedvelő fog fellépni. Úgy tudjuk, ez estélyen fog először közre működni a most megalakult helybeli „Műkedvelők Köre“ is. — Felülfizetések. A Kisvárdai Ön­kéntes Tűzoltó Testületnek folyó évi októ­ber hó 5-én megtartott szüreti mulatsága alkalmával a következő felülfizetések folytak be: Angyalossy Pálné őnagysága 200.000 kor. Kopácsy István ur 200.000 kor. Tut­kovics József ur 100,000 kor. Pap Gyula ur 50.000 kor. Veres József ur 25.000 kor. Fränkel Mór drogéria tulajdonos 25.000 kor. Lefkovics Bernát pékmester 30.000 kor. Fogadják a nemes szivü adakozók ez alkalommal is a Tűzoltó Testület hálás köszönetét, — Lemondás folytán megüresedett a kisvárdai ált. Ipartestület jegyzői állása. Tutkovics György az ipartestület volt jegy­zője, aki szaktudásával és agilitásával az ipartestületi életet fellenditette, — lemondott viselt állásáról. Lemondásának oka előttünk ismeretlen. A jegyzői állásra pályázatot hirdet a testület, melyet lapunk más helyén közlünk. — A Mindszenti országos vásár október hó 27-én lesz megtartva. — A Máv. uj menetrendje, mely október 6-án lépett életbe, egy csapással javított utazásunk küzül gyakran felhangzó panaszainkon. A délutáni gyotsitott vonat­pár, mely a megállóhelyeken nem ‘áll meg, már az “első napon száznál több utast vitt mindkét irányban. A hírlapokat pedig 4—5 órával kapjuk meg korábban mint eddig. A Budapesttel való egyenes összeköttetés kényelmét máris sokán kihasználták. Öröm­mel vettük tudomásul, hogya vasúthoz ve­zető utón, az állomáson, a peronon, néhány nap múlva, kigyulnak a villamos lámpák. Egy lépés a kultúra felé, a melyben a mai tübszöri unszolásunkon kívül első rangú munkát fejtett ki az Állomásfőnökség. Egyet­len kifogásunk az, hogy a délutáni 3 óra­kor induló személyvonat annyira kifut a váróteremtől, hogy az utazó közönségnek, különösen a nyíregyházi irányban mintegy 140—150 lépést kell sétálnia, hogy elérje a vonatot ahol aztán a peron nem lévén fetöltve a kocsik magas hágcsóját külön­böző tornászással kell hatalomba keríteni (ha ugyan a szűk szoknyácska megengedi). Reméljük ez a kis hiba csak átmeneti s az utazók kényelmét — mindenre gondoló derék főnökünk — e téren is hamarosan vissza állítja. — Jutányos áron két pár uj női cipő és egy pár uj csizma eladó. Cim : a KIADÓBAN­Apolló mozgószinház. Igazgató : Dr. Varsányi Elemér, Jogtulajdonos: Barkóczy József, Szombaton okt. 18-án Ünnepélyes megnyitó Díszelőadás Lessing világhírű müve : Bölcs Náthán az emberszeretet hatalmas drámája 6 felv. Történik: Jeruzsálemben a 13-ik>zázadban, Főszereplők: SZALADIN Egyptom szultánja- NÁTHÁN egy gazdag jeruzsálemi keresk. RECHA a leánya, KURT VON, STAUFFEN LOVAG. a Kol-Nidré énekbetétével! Kitűnő symphonikus zene, Brilliáns vetítés. Előadások 6 órakor és l/*® órakor. Vasárnap okt. 19-én, A szezon újdonsága. TARZAN a dzsungel fia a legizgalmasabb amerikai regény az ős-- erdők mélyéről 2 részben 15 felvonásban. Mindkét rész egyszerre! a főszerepben : ELMÖ LINCOLN a legha­talmasabb atléta színész. Előadások ; 4, 6, és 1/i9 órakor. Hétfőn és kedden október 20-án és 21-én MIA MAY és EMIL JANNINGS a leghíresebb némeUszinészekkel: Páris grófnője grandiózus szerelmi regény22 rész, 12 felv. Mindkét rész egyszerre! Előadások: 6 órakor és 7*9 órakor. Kitűnő zene! Brilliáns vetítés!

Next

/
Oldalképek
Tartalom