Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1920-06-10 / 11. szám

4 Felső-Szabqlcs 1920. junius, 10 csütörtök. Felhívás. Néhai Altman Farkas volt kisvárdai lakos az őneje szül, Deutsch Záli szegény- sorsu leányrokonai javára kiházasitás céljá­ból alapítványt tevén, annak 1920. évi ka­matai kiosztásra kerülnak ; miért is néhai Altman Farkas és neje szül. Deutsch Záli leányrokonait felhívom, hogy az alapitó és nejéhez való rokonságukat és szegénysor­sukat igazoló okmányokkal ellátott kérvé­nyeiket 1920. évi julius hó 30. napjáig hozzám adják be. Kisvárda, 1920 junius 9. Széli Mihály alapítványi végrehajtó, A kisvárdai kir. járásbiróság. 267/1920 sz. Idéző hirdetmény. A kisvárdai kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy Oláh György felperesnek Kapin Borbála ellen tulajdonjog átírására alkalmas okirat kiadása s jár. iránt a per felvételére és érdemleges tárgyalására határnapot tű­zött és felhívta a feleket, hogy 1920 évi ju­lius hó 19 napján d. e. 9 órakor hivatalos helyiségében (Szent László-utcza 56 ház­szám 4 ajtószám alatt) jelenjenek meg, egy­szersmind pedig Kapin Borbála alperes ré­szére, aki ismeretlen helyen tartózkodik ügygondnokul dr. Bihari Emil ügyvédet (la­kik Kisvárdán) nevezte ki. A bíróság fel­hívja az alperest, hogy a fent megjelölt ha­tárnapon és órában személyesen vagy kép­viseletre jogosult és igazolt meghatalmazott által jelenjék meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyette eljárni. Kisvárda, 1920 évi május hó 24-én. Dr. Piskóty sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül : P. H. Sulyok sk. iroda segédtiszt. A római kath. plébánia kertjének a Pe­tőfi- és Mátyás Király-utcára eső része eladó. Előjegyzéseket 1920. junius hó 16-ig. elfogad. Pipcsák János egyh. megbízott. A Deák Ferenc-utca sarkán mészárszéket nyitottam. Czukerberg Dezső Kékese községben 1920. junius hó 11-én d. e. 9 órai kezdettel a község­házánál 1 drb. motoros üzemű hasz­nálható cséplőgép garnitúra, gazdasági felszerelések, asztalos és ács szerszá­mok nyilvános szóbeli árverésen elfog­nak adatni. Elöljáróság. Falura gazdasszonynak menne magános öreg úrhoz tisztességes nő. Cim a kiadóhivatalban. Gszd9sá$oíi fűimébe. Dn « < **c n 4«/vn különféle vastag- ríipírbpdrgd Ságban kapható Klein Gyula könyvkereskedésében. 1 drb kézi hajtású faesztergapad eladó Szeifried Lászlónál,Szent László-ut. 2 rolló, üvegajtó és kirakattal eladÓ. Deák Ferencz-utcza 36. Fhlln egy jó karban levő Lidiit) szabadon futó / kontrafék nélküli KERÉKPÁR. tBP Megérkezett! Ia- Majunga Raffia 75 korona kgként. Fával égetett darabos c=3mészc=^ vaggontételnél 3 korona 65 fillér Rendeléseket elfogad Ueberfelder és Társa kereskedelmi ügynöksége. Elveszett egy fekete bőrtárca pénzzel és iratok­kal f. hó 4-én. Be­csületes megtalá­lója 1000 K. juta­lomban részesül la­punk kiadóhivata­lában. Hoffher-Schrantz gyártmányú Viktória-Drill rendszerű 15 so­ros kevésbé használt vetögép eladó. Cim a kiadóhivatalban. Fűszer és rőfös üz­leti berendezés eladó. Cim a kiadóhivatalban. Cserépkály hák I a- minőségben raktárról, vagy felállítva bármely mennyiségben azonnal kaphatók: Kármán és Fazekas Budapest, VII. Rákóczy-ut 32. 6. HP MOTOR garnitúra 770 m/ra, Fehér Miklós gyártmányú, hátul dupla tisztítóval eladó Amszel Fényeslitkén. Értesítés. Tudatjuk a helybeli és vidéki gazdaközönségget, hogy lovak és szarvasmarhák biztosítását baleset és elhullás esetére felvesszük Ueberfelder és Társa a Magyar Állatbiztosító Társaság mint szöv. képviselői Kisvárdán, Szent László-utca 6. ^»•1 m Értesítem a t. közönséget, hogy férfikalapok gyárilag való javítását elvállalom, — azokat rövid időn belül a divatnak megfelelően, jutányos árban készíttetem. — Állandó újdonságok úri divatban. Teljes tisztelettel Friedman Emánuel férfi és női divatüzlete, Kisvárda. I „Felso-Szabolcs“ hetilap és a „Szabolcsvármegye Címtára“ kiadóhivatala ■ ■■■■■■■■■■■■a ■ aaaaaasaaaaaa­KLEIN GYULA g"EESBiäÄ KISVÁR DA Elvállal minden e szakmába vágó munkát, u. m. t közigazgatási-, kereskedelmi-, gazdasági-, ügyvédi- stb. nyomtatványoknak ízléses kivitelben való elkészítését. cococococococo Hirdetések a legjutányosabb árban felvétetnek cococococococo Nyomatott Klein Gyula könyvnyomdájában Kisvárdán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom