Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1920-05-20 / 5. szám
Kisvárda, 1920. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár: Negyedévre 36 K, Egyes szám 1 K 50 f. I. évfolyam, 5. szám. i Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap. Csütörtök, május 20. Felelős szerkesztő: BORBÁS GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KISVÁRDA, Somogyi utca 1. sz. A .1 rt • r •• f A (k mim hi epulete. Évek óta áll ott dísztelenül a gimnázium uj épülete, várja befejezését. Mintha hirdetni akarná célozgatva a háborús mostoha időkre : inter ar- ma silent Musae. A hatalmas méreteivel, arkhitektonikus külsejével impozáns kultúrpalota szemrehányó hangon jelképezi a jövőt, mikor ott mered az égnek a község másik sarkán a pendente-ja : a várrom, a múlt. Nem célunk kutatni azokat az okokat, melyek befejezésének kerékkötői voltak, eléggé ismeretesek, inkább azokat kívánjuk rendre venni, melyek bevégzését szinte percnyi haladékot nem tűrő szükségnek Írják elő. A befejezés sürgős voltának legfontosabb oka az a körülmény, hogy a mostani épület céljának egyáltalán meg nem felel. Tantermei szükek, igy az osztályok zsúfoltak, a növendékek egymás hátán ülnek; tornaterme nincs, játszótérrel sem rendelkezik, sőt meglévő tantermeinek csekély száma is minden kritikán aluli állapotot teremt, amenyiben a hittan és görög órák elhelyezése a paedagogiai és didaktikai szempontok lábbal tiprása mellett is emberfeletti nehézségekbe ütközik. Lehet, hogy a mostani épület magánlakásnak vagy hotel garninak alkalmas lehet, de iskolának ! Valóságos szégyene a magyar kultúra állapotának. Talán még az istenháta megé eldugott legutolsó falusi iskolában sincs ilyen szégyenletes helyzet. Igazán istencsodája, hogy ilyen milieuben eny- nyi fegyelmezettséget is mutatnak a növendékek. S ha most meggondoljuk, hogy határainknak a békekonferencia által megállapított vonalával Kisvárda határváros lesz, ahová az elrablóit területek magyarsága tömegesen küldi majd gyermekeit „magyar szóra“, az ifjúság létszáma megkétszereződhetik, mi történik akkor? Azon is csodálkozunk, hogy közegészségügyi szempontból eddig végkép be nem csukták. Van olyan tanterme, amelyik istálló volt, sőt olyan is, bocsánat a kitételért, amelyik closette. Ilyen helyre engedi a szülő növendék gyermekét, hogy szívja magába a száz- meg százféle betegség csiráját, akkor amikor a rossz táplálkozás követkéztében a fejlődő fiatal szervezet ellenállóképessége úgyis gyenge lábon áll. A nemzeti vagyon értékcsökkenésének megakadályozása is paran- csolólag követeli a haladéktalan befejezést. Minden áldott nap koptat valamit belőle az idő vasfoga, az ember enyveskeze, amit újra beszerezni horribilis költség. Ilyen állapotban jobban rongálódik, mint mikor volna, aki gondoskodjék benne lakva jókarban tartásáról és felügyeletéről. Az az öt mi, ó korona befektetés megérné azt, hogy egy ötven milliós épület mint nemzeti vagyon teljes értékével szerepeljen az állam javai között. De a nemzetgazdászati szempont sem utolsó érvvel támogatja a befejezést. A háború alatt bizonyos iparágakban teljes pangás állott be. A kőművesek, ácsok, asztalosok és sokan mások édeskeveset vagy épen semmit sem kerestek, s igy több, külföldön is hírnévnek örvendő iparágunk munkásai a mindennapi kenyérhez sem jutottak hozzá; akik egy kis tőkével rendelkeztek, kénytelenek voltak azt felélni, s ma már ott állanak, hogy vállalkozásaikhoz szükségek tőkéjük alig van meg. Ha megkezdődnék az építkezés, lenne munkaalkalom, kenyérhez jutna sok nélkülöző család, s az elégedetlenségnek csirája is kiveszne. Ezzel a szemponttal szoros kapcsolatban van az a politikai szemszöglet is, amelyből nézve az épület befejezését szükségesnek kell tartanunk. Úgy hírlik, hogy Szlovenszkó- ban már megindult az ipar és a kereskedelem. Van munkaalkalom, igy ott meg is él az iparos. Ha nem igyekszünk nálunk is hasonló helyzetet teremteni, ha a megélhetés megkönnyítésével nem tesszük kívánatossá az iparosok helyzetét nálunk, ahol a munkaalkalmon kívül Isten segedelmével ennivaló is lesz bőven, hiábavaló minden nemzeti érzéstől duzzadó felbuzdulásunk, meddő a „nem, nem, soha“ harsogtatása; az elszakított területen lakó iparos, akit fejlettebb intelligenciájánál fogva mégis csak kell valamire értékelnünk a hovatartozan- dóság feletti állásfoglalásban, majd azt mondja: nem, nem, soha; nem akarok magyarságom mellett családómmal együtt éhen halni. Ez a meztelen igazság, ezzel számolnunk kell. Ép azért munkára fel, fogjunk végre hozzá, elég volt a politikai, társadalmi és vallási torzsalkodásból, dolgozzunk! Érjük utói, sőt hagyjuk el az örökünket bitorlókat ezen a téren is, s akkor remélhetjük, hogy a hazaszeretet nem lesz gyengébb rabságban sínylődő véreink szivében, mint az életösztön. Az építés befejezése egy olyan kérdést is megoldana legalább részben, amely, kívánjuk hinni, a legtöbb kellemetlen órát szerez a hatóságoknak, t. i. a lakásínséget. Ha a gimnázium beköltözik uj palotájába, akkor mostani helyén el lehet helyezni három-négy tisztviselőcsaládot, az igazgató lakása is megürül, abban is megfér két kisebb család. Valóságos kul- turbotrány, hogy a gimnázium húsz tagú testületének tizennégy családos tagja közül rendes lakása, családi otthona nincs kilencnek. Ismételjük, tizennégy közül kilencnek. Elképzelhető-e, hogy a tanár, aki végtére is szintén csak ember, ha még annyi idealizmussal (magyarán birkatürelemmel) van is megáldva, teljes szellemi energiáját használja fel a reá bízott ifjúság nevelésére, oktatására akkor, ha eszébe jut családi gondja, amely megakadályozhatja munkakedvének és tudásának teljes értékesítésében. Nagy falu ez a város, ha nem látja be, hogy jó nevelést, alapos tudást csak lelki harmóniával rendelkező oktató adhat, tehát érdekük a szülőknek, hogy a gyermekeik szellemi és testi nevelésével foglalkozó tanároknak legalább otthonjuk legyen; s magának a társadalomnak kell ebben a dologban a hatóság tehetetlensége vagy nemtörődömsége ellen teljes erkölcsi súlyával fellépnie. Vagy nem is a kultúra a fontos szemükben, csak a bizonyítvány? Kisvárda, úgy látszik, egy kicsit közelébb esik kelethez, mint azt a földrajzi hosszúság mutatja. Szólhatnánk az esztétikai szempontról is, ha ugyan nevetségessé nem válunk. Kisvárda nevezetességei: a várrom és a gőzfürdő(?!) egy monumentális épülettel szaporodnának, mely szebbé tenné a községet, s büszkén mutogathatnók a bámész idegeneknek.
