Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1920-05-16 / 4. szám
Kisvárda, 1920. __________ /. évfolyam, #, szám. Va sárnap, május 16. Megjelenik: esfitörtökön és vasárnap. Előfizetési ár: Negyedévre 36 K, Egyes szám 1 K 50 f. Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap. Felelős szerkesztő: BORBAS GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KISVÁRDA, Somogyi utca 1. sz. Ne gyászoljatok! A halottat szoktuk gyászolni, de Magyarország nem halt meg. Megfogyva bár, de törve nem, nézünk egy uj ezerév elé azzal az erős elhatározással, hogy nagy Magyarország épségéért, boldogságáért, lankadatlan erőnkbe vetett szent bizalommal fogunk küzdeni. A mi sorsunkat nem Párisban döntik el, az itt fog eldőlni hazánkban. A magyarok Istene él, belénk leheli végtelen energiáját és mi ezzel az életerővel megküzdünk minden ármánnyal, ha nem tagadjuk meg önmagunkat. Dolgoznunk kell. Fogjanak ösz- sze a becsületes erők, gyomlálják ki a gazt és a nagytakarítás után lássanak alkotó munkához. Pezsdüljön itt az élet, boldog szántó-vető fölött ragyogjon az ég, vidáman gomolyogjon gyárkéményeink füstje, a boldogság, a jólét sugározzák minden felől: ezek által fogjuk elszakított testvéreinkben ébren tarthatni a visszaki- vánkozás tettekre sarkaló vágyát, szorgalmunk, becsületes, serény munkánk gyümölcsei szárnyalják túl az elszakított országrészek esetleges jólétét, testvéreinknek egy pillanatig se kelljen helyzetüket a miénkkel összehasonlítani, de mi legyünk a boldog, folyton erősödő anyaország, melyhez visszavágynak jogtalanul elszakított gyermekei. Érezzék a mi idegen járomban görnyedő véreink, hogy itt mindannyian azért dolgozunk, azért izmosodunk, hogy ha majd jön a nagy leszámolás, keblünkre ölelhessük az ezeréves Magyarország minden hős fiát. Mi tehát nem gyászruhát, de munkászubbonyt öltünk magunkra és gyermekeinkbe beleoltjuk az ezeréves nagy Magyarország térképét nemzedékről nemzedékre ha kell ; nálunk a királytól a koldusig mindenki hadd tudja, hogy Magyarország a Kárpátoktól az Adriáig terjed. Tudják meg Párisban, hogy a magyar nemzetben is él az összetartozandóság szent érzése és ha a franciáknak fájt Elszász-Lotharingia, az olaszoknak Trieszt, úgy nekünk is a lelkűnkhöz vannak nőve a Kárpátok magyar vérrel áztatott szent bércei, és a csikországi székely sem fogja soha elfelejteni, hogy ő nem az oláhok t«stvére, de vér a mi vérünkből. Ne felejtse el Páris, hogy a mi történelmünk sem a tatárdulásnál, sem a török hódoltság idejében nem ért véget, mi kihevertük azokat és talpra fogunk most is állani. Fogjatok tehát össze becsületes, munkás fiai e hazának, lepjen el benneteket a munka szent láza, hasson át világtörténelmi hivatásunk magasztos érzése és gondoljatok arra, hogy minden becsületben átdolgozott nap közelebb visz ahhoz az örömünnephez, midőn újra a Kárpátoktól az Adriáig fog zengeni a Hymnus. Ne gyászoljatok ! Munkára fel ! JJ harangod Szól a harang kincses Kolozsváron, Hangja átszáll bércen és határon, Fünek-fának busán panaszolja: Székelyeknek pusztul ősi honja. Maros mentén a magyar szó tilos, A hajnal is szégyenünktől piros. Minden felhő könnyeinket hordja, Gázol rajtunk a vad oláh csorda. Felettünk hajh! a bubánat virraszt . . . Jó testvérek ó küldjétek vigaszt! És visszazeng az aradi harang, Ajkán igy sir, zokog, jajgat a hang: Édes testvér! hallom a bus panaszt, Hej de innnét nem küldhettk vigaszt. Én Is sírok, siratom a gyászslrt, Az aradi tizenhárom mártírt. Siratom itt azt a sok százezret, Kik a honért hiába véreztek . . . Itt Aradon és Világos körül Minden sötét és senki sem örül. Majd válaszol ős Pozsony harangja: Benne zug-bug a honfi haragja: Gyengék vagyunk ? vagy tán gyávák lettünk? Hogy még gyávább uraljon felettünk ? Ó jaj nekünk! portánk rabló lakja, Nyelvünkön függ a zsarnok lakatja. Hol elhangzott: „vitám tt sangvinem!" Nincs otthonunk, minden oly idegen! Letiporva nevünk, dicsőségünk, Honfibútól gyötrő lázban égünk . . . S rá visszabúg a kassal dómból: Rajtunk is hej, az ellenség tombol! Éjjel-nappal hazánk felelt sírván, Ott virrasztók a Rákóczi sírján . . . Ébresztgetem: szabadságunk napja, Kelj föl apánk, kurucok hős apja. Kelj föl, ébredj! nézz e hazán végig, Nézd ó most is „ezer sebből vérzik“ . . . Rántsd ki kardod! s magyarok, rutének Melléd állunk; s lesz diadal-ének ! Lesz diadal / zeng a bércek orma. Ne féljetek! szól rá Buda tornya. Talpon áll a Tisza-Duna mente l Őrködik a sok magyar levente. Előttünk már Horthy, a hős vezér, Ki egy maga egy sereggel felér ! Zászlónk lobog, csak e jelre várunk, S mint a sasok a varjakra vágunk . . . Csak kongjatok, ti árva harangok I Szivet, velőt zengjen át hangotok . . . Lesz még ünnep! minden harang kondul. S minden magyar örömkönnye csordul. . . Petkeő József. Móser Ernő. A kisvárdai élénk forgalmú utcákon napokjóta egy plakát díszeleg, amelyen Móser Ernő neve olvasható. Hogy mit jelent ez a név Kisvárdára, azt ma még nem igen tudják a kisvárdiak, de egészen bizonyos, hogy rövid idő múlva a plakáfokból kemény pléh- táblák lesznek, amelyek egy egész utcasort fognak fölavatni a halhatatlanság jegyében s hirdetni fogják évszázadokon keresztül, hogy a Móser Ernő neve összeforrott Kis- várdával. Nekünk örömünkre szolgál, hogy egy talpig embert mutatunk be olvasó közönségünknek, akinek vonzó egyénisége, lebilincselő modora, hatalmas munkaereje, szervező talentuma előtt mindnyájan kalapot emelünk, mert most, amikor a romokban heverő országot újjá akarjuk építeni, olyan dolgos emberekre van szükségünk, mint Móser Ernő. Azért küldte őt ide a Keresztény Kisgazdapárt elnöksége hivatalos képviselőjelöltnek, mert tudta, hogy ebben a nagy, hatalmas, nemzetépitö munkában szüksége van a Móser Ernő do'gos és erős kezére. Egy fénysugárral bevilágítjuk azt az utat, amelyet eddig Móser Ernő befutott, hogy a kisvárdai választókerület csöndes falvaiban, ahol most egymásra borulnak a hófehér ákácvirágok, — tudják meg, hogy kicsoda ez az ember, akit a földmivelő nép már mint fogalmat ösmer szerte az országban. Egyszerű, gazdasági szaktanító szülők gyermeke, itt született a tőszomszédságban Zemplénvármegyében, amely Kossuth Lajost adta a nemzetnek s akitől megtanulta ezt a hazát és e föld népét szeretni. Tizenöt éve dolgozik fáradhatatlanul szövetkezeti téren, szóval és tollal egyformán harcolva, hogy behálózza az egész országot a Hangya megalakításával. A szövetkezeti és mező- gazdasági szakkérdéseket hosszabb ideig külföldön is tanulmányozta s gazdag tapasztalatait és kiváló szaktudását a földmivelés- ügyi minisztérium is gyakran igénybe veszi. Hat nyelven beszél s mint katonatiszt az összes háborús kitüntetéseket megszerezte, — többek között a Ferenc József-rend lovagja és a német vaskereszt tulajdonosa. Majdnem három évet töltött Wolhyr.iában, mint teljhatalmú kormánybiztos, ahol á mezőgazdaság fejlesztése, valamint a szövetkezeti mozgalom terén az alsóbb néposztály helyzetének javítása érdekében fölemelő munkát fejtett ki. Kórházakat építtetett, fürdőket, népkonyhákat, iskolákat létesített, több mint kétszáz iskolát szervezett azon a vidéken, amiért nem *csak az ottani lakosság nagy háláját vívta ki, hanem a legmagasabb helyről is elismerésben részesült. Számos intézet és egyesület diszelnöknek választotta meg. Különösen nagy és értékes munkát fejt ki a lengyel-magyar barátság életrekeltésében és megszilárdításában, ma is főtitkára a Lengyel-Magyar Egyesületnek.
