Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1920-05-06 / 1. szám

T. évfolyam, 1. szám.

Csütörtök, május 6

Megjelenik:

csütörtökön és vasárnap.

Előfizetési ár:

Negyedévre 36 K, Egyes szám 1 K 50 f.

Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap.

Felelős szerkesztő:

BORBÁS GÉZA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

KISVÁRDA,

Somogyi-utca 1.

Mi a célunk?

Hogy erre a kérdésre feleletet adhassunk, előbb e három szempontot kell szem- ügyre vennünk: mi a mai helyzet, mi okozta azt és hogyan lehetne rajta segíteni?

Mi a mai helyzet? Lesújtó jelen, kétségbeejtő jövő, szégyenletes múlt. Országunkat szétdarabolták, elrabolták erdeinket, bányáinkat, gyárainkat, hogy minden ipari segédeszköz nélkül szűkölködve egyedül csak a földet turjuk mindennapi kenyerünkért. Földhöz ragadt koldusokká tettek s talán alig lesz rá módunk, hogy erőre kapva valaha visszaszerezzük. Nemhogy fegyverünk nem lesz, de vasunk, szenünk, fánk híján még ásónkat, kapánkat is, amellyel majd elföldelnek, gyűlölt ellenségeinktől kell beszereznünk s érte odaadnunk véres verejtékkel forgatott földünk arany kalászát cserébe azoknak, akik a Wilsoni-elvekkel arcpirulás nélkül hivalkodva hazánkat rablóhordák országijává tették. Talán még a koporsónak való deszkát is tőlük kell vásárolni, hogy a leiki és testi gyötrődéstől halálra csigázott porhüvelyünket illendően eltemethessék.

Az elszunnyadt, de még inkább erőszakkal elfojtott nemzeti erő titáni energiával nyilatkozik meg mostani kormányzatunk és annak támogatója, vitéz nemzeti hadseregünk minden tényén. Bocskai legendás kurucainak seregétől népesedett be hazánk földje, vaskézzel tartják kezükben az igazságosztó pallost, mely a magyarok Istenének változhatatlan akaratából még Hadúr kardjává is változik. Vajon lesz-e ez a kard olyan varázs-erejű, mint ezer év előtt?Vajon lesz-e acélos magyar kar, amely felemelje s szent, végső elszántságában halálos csapást mérjen örökünket bitorló elleneinkre ?

Országunk'megmaradt egyharmadrészén, e talpalatnyi földön élők is veszekednek egymással, mert máskép nem volnánk hűek nemzeti hagyományainkhoz. Ezenkívül közéletünk tisztaságába annyira beleette magát a hosszas háborúban felburjanzotí métely, a pénzszerzés, hogy a mostani, nemzet szellemtől áthatott, vaskezü kormányzatunk is csak alig-alig tud neki gátat vetni. Mindenki lopott, csalt, zsarolt, hivatali hatalmával visszaélt, csempészett, árdrágitott, láncolt, aki nincs még eddig láncon. Arcátlanul ad- tak-vettek mindent, a női szeméremtől a férfi becsületig, az örökségkép kapott káposztáskerttől édes hazánk vértől ázott területéig, en gros et en detail. Kiveszett a polgárokból a tisztességérzet, a kapzsiságig beléjük fojtotta becsületet. Nem volt előttük semmi szent, csak a pénz, ez a rettentő mammon; ennek imádásában mit bántak az ország züllését, esetleg teljes pusztulását!

S minden néposztály a másikat okolva a romlásért, most farkasszemet néz egymással. A lángban álló épületet nemhogy közös erővel oltanák, hanem azon veszekednek, ki vetett rá csóvát, sőt egyik-másik uj lángra gerjeszti a már elszunnyadó üszköket.

Kétségbeejtő jövőnek alapja e sivár jelen, s ezt megelőzi előidézője, a szégyenletes múlt.

A világháború zivaratában nemzetünk hősiesen megállotta helyét, babérral koszo- ruzta a magyart fegyvert, hirvirággal övezte a magyar nevet, mostani ellenségeink a magyar honvéd puszta nevének hallatára is fogvacogva bújtak meg. De hajh, mi volt a folytatása? Rendbontó, állampusztitó tévta- nqk bűnös apostolainak felültek még fegyelmükről hires katonáink is, megkergiiltek a bolzsevizmus maszlágatól.

Te hqs katona, te félisten, ki az ison- zói csaták pokoli égiháborujában rettenhet- len szívvel állottái helyeden, hozzád emelem sz svain! Hazaáruló szélhámosok, pénzzel hizlalt entente-bérencek maszlagos szavának hitelt adtál, eldobtad fegyveredet, később még talán tennenvéred ellen fordítottad. Nem ötlött-e eszedbe, mikor az elbizako- dástól pöffeszkedő „hódítódnak kalaplevétellel kellett hajbókolnod, mikor szeretett feleségedre, viruló hajadon leányodra mérte a huszonötöt a keletről pirkadő kultúra, mikor véres verejtékeddel szerzett vagyonkádtól fosztott meg a ma ját „testvéredének csúfoló rablóhoiJa, mikor a bocskcros ármádia fegyvertelenekkel szemben vitézlő tagjai elették ételedet, elitíák italodat, mikor saját hazádban dolgos két kezeddel emelt házadban megtűrt koldusként, nem, kivert kutyaként kelletett meglapulnod, — ismétlem, nem ötlöt-e ilyenkor eszedbe, hogy elbo- londitottak? Ide jutottál hát, te büszke magyar honvéd! Jól megvédted honodat, az már igaz! Hát sohasem jutott eszedbe ilyenkor szégyelleni magyar voltadat ?

Nem rettensz-e meg, ha fejedre olvasom, hogy e gyalázaton felül három millió derék magyarember átka ostromolja az eget, akiket te megtevélyedéseddel, később meg pártoskodásoddal cserben hagytál és kiszolgáltattál ellenségeink kénye-kedvének. Nem érzel-e lelkifordulást, ha Kassát, Kolozsvárt, Pozsonyt vagy más nevet hallasz?

Beismerem készséggel, hogy félrevezetett lelkeddel csak eszköze voltál másoknak, akiket bizonnyára ma már jobban ismersz. de azért arcképüket bemutatom előtted, hátha uj vonásokat fedezel fel pénzvágytól eltorzult ábrázatukon.

A háború folyama alatt, mig te véred* hullásával védted hazádat, egyesek sokka1 hasznosabbnak találták életük kockáztatása helyett a más vagyonát tiltott utón megszerezni. Bűnt követtek el, mikor kivonták magukat a katonáskodás alól, nem védték azt a földet, amely nekik is kenyeret adott. Bűnt követtek el, mikor az addig becsületes embereket a pénz csábjával megtántori- tották, hogy őket a katonáskodás alól felmentsék. Bűnt követtek el, mikor aztán itthon rávetették magukat a piszkos pénzszerzésre, árdrág íottak, láncoltak, szédületes magasra felhajtották az árakat, nem törődve azzal, hogy mások éhesek, fáznak és rongyosak, csak nekik meglegyen a roppant drágaság mellett is anyagi eszközük a jóélés biztosítására. S hozzá elég arcátlanok voltak kinevetni a szemükben jámbor halandót, akit magasabb célok is lelkesítettek, aki kész volt hazájának becsületét, nemzetének fenmaradását nemcsak vérével, hanem lassú éhenhalással is munkálni.

De még itt nincs vége a bünlajstrom- nak. A háború megszűnt, busás keresetüktől elestek, a drágaság maradt a régi. Valami újabb pénzszerzési forrás után kellett nézniök. Megcsinálták a kommunizmust. Bankótól hízott zsebük újabb tömésén kívül el akarták te- rélni a figyelmet vele arról, hogy éhező népünk verejtékével, rongyos katonáink vérével öntözött vetés áldását kapzsi két marokkal ők takarították be. Tartottak egy kicsit a megtorlástól : hátha népünk ráeszmél az igazságra. A világháborúban elcsigázott testű és lelkű nemzetünk köztudatába beledobtak néhány bolonditó csalmatagot, a kezükön lévő sajtó verte hozzá a nagydobot, — s a tömeg fásultságában hitelt adott nekik. Lett felfordulás s újra garázdálkodhattak. Hozzájuk csatlakozott az éhező munkásság, meg az intellektuellek gyengébb lelkierejű része, hogy az általános rahlásban melynek kommunizmus nevet adtak, ők is kivegyék a maguk osztályát.

De nem egyedül ezek az okok késztették őket a kommunizmus megcsinálására. Felvették annak judáspénzét országunk testére áhítozó ellenségeinktől is.

így kellett ennek lennie; a kommunizmus előtt Bratianu román miniszterelnök nem panaszkodott volna egyébként keservesen, hogy „kárpátokon-tuli testvéreinknek csak nagyon kis részét egyesitette az entente a régi királysággal; területgyarapodásra csak akkor számíthatunk, ha az entente Magyarország ellen valami akcióval megbíz.* Jól emlékszünk ezekre a szavakra mi erdélyiek, hisz kívülről megtanultuk, egymásnak suttogtuk, ezek alapján bizakodva a reményteljes jövőben. A francia ravaszság sugalta és az oláh aiattomosság gurította arany megindult Magyarország felé, hogy egyengessék az útját valami olyan felfordulásnak, amelyet az entente veszedelmesnek tart és amely a román akciót megokolttá teszi. Akadtak hazaáruló gazok, akik elvették a bért, a busásan díjazott munkát vállalták és végre is hajtották, megcsinálták a kommunizmust. Végigrabolták erre ők az országunkat, azután meg a románok, akik ebben faji rátermettségüknél és évszázados gyakorlatuknál fogva utólér- hetetlen tökéletességgel rendelkeznek. így azután a nagyétvágyú Románia az addig kapott négy egész és két fél vármegye helyett most már a.Tiszáig terjedő egész részt követelhette.

Hogy ez a beállítás és leltevés feltétlenül helyes, még az is mutatja, hogy a románok a kommunizmus letörésének cégére alatt jöttek s ezeknek az embereknek kellett