Felsőszabolcsi Hírlap, 1919 (32. évfolyam, 1-14. szám)

1919-03-30 / 13. szám

2 FELSŐSZABOLCSI HÍRLAP 1919. március 30. a vívmányokat, amelyeket annyi szenve­dés után egy nap dicsőséges forradalma meghozott a számára. Köszöntsük szeretettel mi dolgozók e reánk derült szebb időt s kiáltsuk egy szívvel lélekkel: Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a munkások, katonák és földmives tanácsok szegényeinek köztársasága! A kisvárdai események. A kisvárdai Munkástanács elnöksége véletlenül épen Budapesten időzött a forradalmi napon. Ennek folytán tanúja és részese volt a nagy eseményeknek, amellett azonnal intézkedhetett az iránt is, hogy a Kisvárdai Munkástanácsot az események ne-érjék váratlanul. A Munkástanács elnökségének javas latára már 22-én, a forradalom napját követő délelőtt megbízást nyert a kis- rárdai Direktorium Bernát Bertalan dr Egri Gyula és Tamás István elvtársak személyében, akik a hatalmat azonnal kezükbe is vették s rögtön hirdetményben adták hírül a lakosságnak a proletárdik­tatúra kikiáltását s figyelmeztették azokra a kötelességekre, amelyet részint a forra­dalmi Kormányzótanács előirt, másfelől a helyi viszonyok szükségessé tettek. A lakosság különben a legteljesebb meg nyugvással és a viszonyok teljes mérle­gelésével fogadta az uj helyzetet s egy­általán nem fordult elő súlyosabb eset amely a direktórium büntető hatásköré nek alkalmazását szükségessé tette volna Vasárnap este érkezett meg Buda­pestről a Munkástanács elnöksége s egy központi kiküldött, akik még az nap este népgvUlést hirdettek s utána a Munkástanács is ülést tartott, hogy az uj helyzetben fel készüljön a tervszerű munkára. Az ülés a késő éjjeli órákig tartott s másnap már a Munkástanács elnökével Flamm Jenő elvtárssal kiegészülve meg is kezdte munkáját a Direktorium. Kisvárdát illetőleg elismeréssel kell megemlítenünk, hogy egyesült erővel fogott össze a dolgozó emberek tömege, hogy minden erejével támogassa a sze­rencsés kibontakozásban az odaállítottakat. A községben levő karhatalom letette a fogadalmat, a munkásgárda megszer­veztetett a hét folyamán, kommunizálta tóit minden közvagyon, lefoglaltattak leltározás céljából az űztetek, összeírták a termény és szeszkészleteket s napról- napra folytatott és megfeszített munkával megtörtént minden intézkedés, amit a proletárdiktatúra követel. A vidék szervezkedése is folyamatban van. Az összes községek küldöttei bennjártak a direktórium ren­deleté folytán s megalakították minden községben a munkás és paraszttanácso­kat, inig Kisvárdán megszervezkedett a katonatanács is. rend és nyugalom minden vonalon példás. A direktórium minden kisember iránt megértő szeretettel de vaskézzel biztosítani is tudja, hogy a munka meginduljon s ez a sokat szen­vedett ország kikerüljön abból a hínár­ból, amelybe gonosz, önző, kapitális ér­dekek miatt belesodorták. Tavasz. — A Kassai Munkás 1919. március 15-iki számából. —) A tél kezd már a múlté lenni . . . Már jön felénk a rügypattantó tavasz, a a napfény rejtelmes erővel és melengető simogatással csókolgatja sápadt, elgyötört arcunkra a múlt jő emlékeit és a proletár jövő sejtéseit! Proletárok, amelyek végigkínlódták, átdideregték a végeláthatatlannak tetsző téli nyomorúságot, — proletárlelkek, amelyek forró szerelemmel és áhitatos bizakodással hisztek a nagy megújhodás­ban : jertek ki az odúkból a szabad le vegöre — máiciust szippantani! Nincs munka ? Szűkös a harapnivaló? Rongyos a cipő ? feslett a ruha ? Tip- rott a remény ? Ne csüggedj proletár, hisz itt a már cius! Itt az újjászületés, a nagy újrakezdés! A Sors görbe útja ilyenkor felfelé visz és nincs olyan hatalom, amely visszapa- raucsolhatná. Szeretnél jó! élni ? Dolgozni ? Maga­dnak, magadért érezni? Munka után tisz­tába, jóba öltözködni? Fürdeni és éne­kelni ? Életet nézni és nem irigyelni ? A Gyehenát feledni? Sugárzó, boldog arco­kat is látni ? Nemcsak termelni, hanem fogyasztani ? Amit bőkezűen adsz, abból visszavenni ? — Szeretnél talán Emberré válni? Ugy-e szeretnél ?! És itt van a tavasz! Vérförgeteg, büngomolyag, feneketlen fertő után, emberi nagy hibák és bűnök közepette is — íme eljött a tavasz . . És akarjad hinni, hogy ez a tavasz más lesz, mint a többi! Ez melegebb lesz vértforraíóbb lesz, szilajabb és szabad- ravágvóbb lesz, mint máskor! az ősz is más volt, a tél is és a tavasz is más lesz! Majd rálépsz a reménység szép, zöld pázsitjára, majd meglátod, hogy nincs több lator és porkoláb! Majd érzed, hogy van már emberszeretet, hogy vannak Krisztusok, de nincsenek keresztfák ! Ez a tavasz mámoros és ellenállhatatlan lesz ! A képzelt nagyokon, a mostan még tobzódókon, a kifolyt vértengerből még most is halászgatókon, a hullahegyekből késve bányászokon — szép törvényt fogsz ülni szerte a világon ! Ilyen tavasz nem volt még soha a világon ! Flamm Jenő. HÍREK. — Előfizetőinkhez és ol ásóinkhoz. A Kisvárdai Direktórium a Felsőszabolcsi Hírlapot szocializálta és a Kisvárdai Szo­cialista Párt hivatalos lapjának nyilvánítva annak vezetését Császy László és Flamm Jenő elvtársakra bízta, mig a kiadóhiva­tal teendőit és a lap munkatársi tisztét továbbra is Dénes Mór látja el. A lap, melynek célja a proletárdiktatúra feltétlen szolgálata lesz, ezentúl hetenként egyelőre kétszer csütörtökön és vasárnap 2—2 ol­dalon fog megjelenni. Előfizetési ára ma­rad évi 16 korona, egyes lappéldányoké 20 fillér. A lap kiterjesztette hírszolgála­tát egész Felsőszabolcsra és szerkesztő ségi helye a kisvárdai Kaszinó épületé­ben van. Telefonszáma 120. és 35. — Ruhák beszolgáltatása. A Népjó léti Hivatal felszólítja azokat, akikhez a hadból hazatértek számára ruharekviráló iveket küldött, hogy 24 óra alatt a Nép­jóléti Hivatalnál érdeklődjenek az iránt, hogy mit kell beszolgáltatniok s az uta­sítás elnyerése után 48 órán belől a ru­hákat is ugyanoda szolgáltassák be. — Házasság. Pótlók Etelka és Alt­man Miksa április hó 1-én tartják egybe­kelés! ünnepélyüket. (Minden külön érte­sítés helyett.) — Eljegyzés. Kun Erzsikét Kisvárdá- ról, dr. Soltész Zsigmond orvos. (Minden külön értesítés helyett) — Gyűlési tilalom A statárium tar­tamára mindennemű gyülekezést betiltott a direktórium. Uj burgonya árak. A burgonya ára métermázsánként 26 koronáról 36 koronára lett felemelve. — A vallásoktatás kiküszöbölése. A kisvárdai tanítók szakszervezete f. hó 28-án tartott gyűléséből kifolyólag elő­terjesztést tett a Direktóriumnak a vallás- oktatásnak az iskolákból való kiküszöbö­lése iránt Egyben figyelmezteti a szülő­ket, akik gyermekeik vallásos oktatását továbbra is óhajtják, hogy ez irányban való kívánságukat iliető felekezetűk lel­készénél jelentsék be. — Felhívás. Az önk. tűzoltó testület átszervezkedni akar evégből a parancs nokság felkéri városunk polgárságát a tűzoltó testületbe való belépésre tagja lehet minden fedhellen józan életű ember lehet mint működő vagy pártoló tag, fel­vételre jelentkezni leh t Máca Endre, dr György Ferenc, Mezey János, dr. Szi­lágyi József, Burger Samu, Kovács Já­nos, Berger Herman és Jáger József tűzoltó parancsnokoknál valamint a jelen­legi tűzoltóknál és a tűzoltólaktanya irodájában városház udvar Parancsnokság. — Vizsgálat elő!' a halálba. Kamuty Lajos az ungvári csendőrszárnyhoz tar­tozó főhadnagy Sátoraljaulyhelyben mint az ottani karhatalmi század parancsnoka teljesített szolgálatot Onnét a Kisvárdán tartózkodó csendőrszárnyhoz lett át­helyezve. E hó 27-en a sátoraljaújhelyi direktórium megkeresést intézett az itteni csendőrszárnyhoz, hogy Kamutyt hozzá vezesse elő. Kamuthy a parancs teljesí­tése előtt megneszelte a dolgot, revolver­rel főbeiőtte magát és nyomban meg­halt Haláláról a csendőrszárny gyász­jelentést adott ki. Árdrágítók pellengére. Szolnok Gáborné dögéi lakos 5 beregmegyei la­kosnak adott el maximális áron felül 77 kgr. tengerit, Vince Péterné dögéi lakos pedig 14 kgr. babot 48 koronáért. A köz- élelmezési minisztérium delektivjei azon­ban meghiúsították a jó vásárt és úgy az eladókat mint a vevőket feljelentette. E hó 20-án ítélkezett ez ügyben dr Andrássy Dániel tb. szolgabiró mint elsőfokú rend­őri büntető bíró. Az öt vevőt felmentette és elítélte Szolnok Gábornét 3 napi elzá­rást helyettesitő 60 kor, fő és 20 korona mellékpénzbüntetésre, Vince Péternét pe­dig 1 napi elzárást helyettesítő 20 kor. fő és 5 korona mellékpénzbüntetésre. Ezenfelül kötelezte nevezetteket 100 kor. költség fizetésére és elrendelte úgy a tengeri mint a bab elkobzását, Az Ítélet jogerős. — Vasúti közlekedés. Folyó hő 28-tól kezdve további intézkedésig Csap- Nyíregyházai vasútvonalunkon változás állott be. A vonat indul páratlan napokon Nyíregyháza felé déli 12 órakor és Nyír­egyházáról Csap felé érkezik Kisvárdára páros napokon délutáni 5 órakor. Nyir- bakta felé további intézkedésig a vasúti forgalom szünetel. — Szesz burgonyából. Szigorú ren­deletek intézkednek arról, hogy burgonyát szeszfőzésre felhasználni nem szabad. Mondschein testvérek nyirkarászi szesz­főzdéjében úgy játszották ki a rendeletet, hogy répából való szeszfőzésre kértek és nyertek engedélyt. Bornemisza Miklós közélelmezési miniszteri biztos, dr. Garai Gyula vármegyei aljegyző, Piavenszky Béla az országos burgonya közvetítő iroda főfelügyelője, Kanyó Imre pénzügy­őri biztos szakértő és Csordás Ferencz detekiivből álló bizottság e hó 21-én vizs­gálta meg az üzemet és megállapította, hogy a cég közfogyasztási célokra bur­gonyát sem fel nem ajánlott, sem nem szállított, ellenben 130 szekér és 6—7 hold burgonya termését szesszé főzte ki. A kihágási eljárás a cég ellen meginditta- tott és e hó 25-én egyik tagja Mondschein József Nyíregyházára az államügyészség ( fogházába lett beszállítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom