Felsőszabolcsi Hírlap, 1919 (32. évfolyam, 1-14. szám)
1919-02-23 / 8. szám
Előfuetési dijak: egész évre 16, félévre 8 korona. Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. Adós fizess I Nem valami nagy bölcsesség kellett annak a megállapításához, hogy a kutya sem éri be simogsíás- sal, konc is kell neki. De hiszen ez nem is valami nagy bölcsesség, hanem olyan egyszerű igazság, amit lépten-nyomon hirdet az élet. A csecsemőnek sem elég az anyai szeretet, a csók, az ajnározás tej is kell annak. Ami a kutyának konc, az embernek a táplálék, az államnak a jövedelem. Ahogyan üres kamrának bolond a gazdasszonya, éppen olyan fejvesztett lehet annak az államnak a kormánya, amely üres kassza mellett ül. Száz és száz felől nyújtogatja hozzá markát a követelés, hát hogyan és miből elégítse ki? ígéretekkel ? Ezzel még senki sem lakott jói. Naponta tapasztalhatjuk, hogy a mi népköztársasági kormányunk ajtaján ököllel kopogtat a kielégítésre váró követelés, a kilincset egymás kezébe adő deputációk serege, ami mind kapni szeretne, csak azt nem tapasztaljuk, hogy olyanok keresnék föl népkormányt, akik adni is akarnának már neki. Ha pedig valamiből folyton csak adunk, de sohasem teszünk bele semmit, az a valami előbb-utóbb kimerül. Az államháztartásnak egyik jövedelmi forrása az adó. Ez az olaj, ami az állam gépezetét keni, hogy forogjon. Ha ezt megvonjuk tőle, akkor a gép kopik, elromlik, berozsdásodik, megáll. Valamikor hazafiu virtuskodások 'közé tartozott az, hogy egyik-másik népszerűtlen kormánytól az adót, a katonát megtagadták. Ugyan nézzük meg, hogy a mostani körülmények között honfiú virtusszámba megy-e a polgári kötelességek megtagadása ? Azzal előre legyünk tisztában, hogy az adózási rendszerünk igazságtalan, mert olyanforma, hogy a kicsit elcsípi, de a nagyot futni engedi. De hát most nem erről van szó. Van nekünk még ennél igazságtalanabb törvényünk is, de amig újabbal, Fösmkesziß: Or. GYÖRGY FEKENCZ- F«le!fW -.szerkeszt«i CSÁSZY LÁSZLÓ. igazságosabbal ki nem cseréljük, addig törvény és addig meg kell tartani. Azt is megállapíthatjuk, hogy adót fizetni nem a legkellemesebb szórakozás, de hát muszáj, mert törvény és a törvényt meg kell tartani, ha rendet akarunk teremteni ebben az országban. Erről se beszéljünk most. Ismerjük el azt, hogy a forradalom egyik legnagyobb vívmánya volt a régi rendszer összetörése, a királyság elsöprése, a háborús kormány megbuktatása és á népköztársaság megteremtése. Ezt a vívmányt minden erőnkkel, ha kell, életünk árán is biztosítani kell. Azt is tudjuk, hogy az uj kormány milyen gazdasági és pénzügyi állapotban vette kezébe az ország sorsának az intézését. Az sem titok, hogy a megszállások folytán az állami jövedelemforrások tekintélyes része bedugult. Arról is olvashattunk már, hogy a népköz- társaság megalakulása óta senki sem akar adót fizetni, mintha a köztársasági erények közé tartoznék a közös teherviselés kötelességének a bálor, vagy inkább a botor megtagadása. Mert mit csinálunk akkor, ha a népköztársaság kormányától elzárjuk az állami jövedelmek egyik forrását, nem fizetünk adót? Megrendítjük ugy- e a helyzetét, mert a kötelességének a teljesítésében gátoljuk. Hazafias virtuskodás ez a mostani körülmények között ? Nem, sőt az ellenforradalmat akaratlanul támogató, de mégis támogató ténykedés, tehát hazaárulás. Elképzelünk olyanfajta kormányformát, amely az adózási kötelezettség megszüntetéseivel tudja majd az országot igazgatni? Nem. Jöhet olyan jóságos kormány, amely azt mondja kogy az eddig be nem fizetett adókat pedig tartsátok meg magatoknak, csináljatok belőle névnapot, disznótort lakodalmot? Ilyen bolond kormány sem jöhet. Akármilyen jön, az állami adótartozásokat kíméletlenül és kamatostul behajtja. No már most mi, akik a királyságot megbuktattuk, a népköztársasáHirdetések í«lv*tstnsk lapunk kfatíófilvatalában s az Ossza» m«By*rors*á& ölrdetO Irodákban.. A nyllttér dija aoronkfnt 1 korona. got megteremtettük, a saját, féltékenyen szeretett kormányunk előtt becsukjuk a bugyellárisunkat és megbuktatván, anyagi csődbe kergetvén az államháztartást, annak a kormánynak tartogassuk a visszamaradt adókat, amely nem teketóriázik velünk, hanem egyszerűen elveszi a bugyellárisunkat, hogy . . . adós fizess! Mert hiszen ennek az állapotnak előbb-utóbb be kell következni, ha a bankópénz kimerül, ha az államkassza teljesen üres lesz, ha a szaporodó követeléseknek az állam nem tud eleget tenni. Értsük meg, hogy a köztársasagot, annak vívmányait nem elég szóval éltetni, hanem azokért áldozatot is kell hozni. Hát legyen az adófizetés a mostani igazságtalan adórendszer mellett nem kötelesség, hanem áldozat, akkor sem szabad megtagadnunk. Annyi éveken át annyi jött-ment kormánynak megadtuk a a kormányzás eszközeit és éppen a népkormánytól tagadnánk meg az uj és igazságos adózás behozataláig ? A népkormánytól, amely nem heréket és generálisokat, nem ellenünk épülő palotákat és kaszárnyákat hizlal és teremt belőle, hanem a javunkra cselekedvén szociális fejlődést biztosit a felhasználásával ? Ne legyünk rövidlátók, az ellenforradalomnak eszközei, a hazaárulás öntudatlan részesei, fizessük meg az adótartozásunkat és inkább ma, mint holnap. A népköztársaság üdve kívánja ezt most tőlünk és nem az adó- végrehajtó. Az adófizetés most nem kellemetlen szórakozás, hanem honpolgári kötelesség. Szeretjük a köztársaságot, ebben mindnyájan eggyek vagyunk, de ne tegyünk úgy, mint annakidején a pozsonyi országgyűlésen a nemesi fölkelők a hadsereget kérő Mária Terézia előtt : — Vitám et sanquinem, séd avenam non ! (Életet és vért igen, de zabot nem !)
