Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1917-04-15 / 16. szám

XXX. évfolyam 16. szám. Előfizetési dijak: egész évre 8, félévre 4 korona. Poatatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. Főszerkesztő: Dr. GYÖRGY FERENCZ. Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZLÓ. Hirdetések felvótetnek lapunk kiadóhivatalában és az Ossz«» magyarország hirdető Irodákban. A nyllttér dija soronklnt 40 fillér. Földműves tisztviselők. A tisztviselői szolgálati pragma­tika megköveteli, hogy minden tiszt­viselőember erejét és tudásának legjavát a hivatalos teendőinek az ellátására használja fel. Rendeletek szabályozzák, hogy tisztviselőember mely munkakörben és miképen használja fel esetleg a hivatalos teen­dőitől fenmaradt időt, hogy azt is a maga javára értékesíthesse. Ez helyes is, mert természetes, hogy az államgépezet nagyon fontos alkatrészeit képezik az egyes hivatali ágakban dolgozó tisztviselők s a minden téren való rend és a dolgok zavartalan menetének biztosítása meg­követeli, hogy a tisztviselőember minden törekvésével azt a hivatalt, szolgálja, ahonnan kenyerét kapja. De akkor azután valóban úgy is le­gyen, hogy a kenyeret megkapja. Nyomorgó, nélkülöző tisztviselőem­ber nem képes a hivatalát azzal a hozzáférhetetlenséggel ellátni, amellyel kell s épen azért a kenyéradójának kötelessége, hogy ezt a függetlensé­get biztosítsa a számára. A háborút megelőző néhány év alatt is csak azok előtt látszott a tisztviselő ember helyzete rózsásnak, akik belső életét közelebbről nem ismerték, a háború maga pedig fel­színre hozta az eddig gondosan el- takargatolt tisztviselő-szegénységet, úgy hogy a megváltozott viszonyok nyomása alatt a tisztviselők nagy részének kenyéradói, igy az állam is belátta a tisztviselők anyagi helyzete javításának szükségességét. Azonban a különböző pótlékok, amelyekkel e célt szolgálta, egyálta­lában nem állottak arányban a roha­mos léptekkel fokozódó megélhetési nehézségekkel, mert épen azokban a cikkekben történt a legnagyobb ér­tékemelkedés, amelyek régebben ag­rár-állam létünkre a tisztviselő em­bernek is a legkisebb gondját ké­pezték. Ilyen utón kellett tehát a hely- zet-javitó procedúrának is megindulni, ha sikerrel akart járni s a tisztviselő embereknek módot és lehetőséget nyújtani arra, hogy készpénzt-hozó mellékfoglalkozások helyett szabad idejükben műkedvelő földművesekké, szükség szerint iparosokká változza­nak át. A gyöngeség, sőt a bűn jele, hogy mindeme foglalkozásokhoz fe­lülről egyébbel nem tudnak hozzá­járulni a puszta buzdításnál. Mert ilyen módon az a színezete van az egész dolognak, mintha azt a taná­csot adnák alkalmazottaiknak a tiszt­viselők névszerinti kenyéradói: „Ke­resd meg a kenyeredet, majd én adom hozzá a sót!“ Azaz a létfentartó munka gerincét végezze a tisztviselő hivatalos óráján kívül, azonban ideje túlnyomó részében mégis a kenyér­adóját szolgálja. Szép a biztatás, a szabad idő egészséges, amellett hasznot is nyúj­tó eltöltésére való felhivás, de ha odáig jutottunk, hogy a tisztviselő­nek a toll letételével a kapa-kasza nyelét kell forgatnia, legalább arra nyújtanának neki módot, hogy ez irányú munkásságához szükséges esz­közökkel támogassák. A tisztviselő szívesen lesz földmivelővé, mert hi­szen öröm az, ha nem kell kezét- lábát elkoptatnia, hogy legalább az életszükségletei egy részét megsze­rezze, de ha már erre kényszerült, lennének segítségére, hogy a földmi- velő tisztviselő könnyen hozzájusson azokhoz az eszközökhöz, amelyek kicsiny földecskéjének megmunkálá­sát biztosítják. Rendelkeznie kellett volna az államnak, hogy a fölmive- lésbe fogó tisztviselőember földje köz-igával olcsó pénzen megszántas- sék és gondoskodni kellett volna ar­ról, hogy a szükséges vetőmag a részére kölcsön vagy díjtalanul ren­delkezésre bocsáttassák. Mert csak ez esetben élezhetné a tisztviselő ember, hogy olyan irány­ban is támogatják, ahol ma a leg­szükségesebbnek mutatkozik. Így azonban, amikor a tanács nélkül is rákényszeritette a szükség, ahol a lehetősége meg volt, erre a lépésre, egyelőre csak újabb gondok nehe­zedtek a vállaikra, uj kiadások ter­helték meg amúgy sem valami jő egyensúlyban levő budgéját s amit majd terméséből Isten után láthat, az a saját véres verejtékének a gyü­mölcse lesz, nem azoknak a bölcs tanácsoknak az eredménye, amelyek őt a lépés megtételére buzdították. Ezirányu munkája kezdetén és köz­ben pedig az eddigiekhez járuló gond­jai csak jobban csökkenteni fogják az energiát, amelyet a háromeszten­dős háború amúgy is alaposan meg- gyöngitett. A mezőgazdasági munká­latok biztosítása. A mezőgazdasági munkálatok zavar­talan biztosítása tekintetéből a járási fő­szolgabíró a következő rendeletet bocsáj- totta ki: I. A más községben előre el nem szegődött munkások községökből a szán­tás vetés munkálatok befejeztéig el nem távozhatnak. II. A szántás-vetési munkálatokat igyekezzék mindenki mielőbb elvégezni. Aki hamarabb elvégzi, felszólításra köte­les másnak bérért szántani-vetni. A fel­mentett és tavaszi mezőgazdasági mun­kára haza szabadságolt katonák saját munkájok befejezte után felszólításra azonnali bevonulás terhe alatt kötelesek bérért másoknak segíteni. III. Minden községbeli napszámos tartozik meghívásra azonnal munkába állani. IV. A napszám béreket, következők­ben állapítom meg : 1) Április hónapban : férfiaknak 4 ko­rona, nőknek 3 korona, 15 éven aluli gyermekeknek 2 korona; 2) Május, Junius, Julius és Augusztus hónapokban : férfiaknak 5 korona, nők­nek 4 korona, 15 éven aluli gyermekek­nek 2 — tői 3 korona; 3) A kaszás napszám mindenkor 6 korona; V. Szántási dijak : Egy magyar hold (1200 □ öl) felszántása könnyű homo- kor talajon 14 korona, boronálása 2 ko­rona; kötött agyagos talajon 16 korona, boronálása 3 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom