Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1917-03-25 / 13. szám

XXX. évfolyam Kisvárda, 1917. március 25. 13. szám. Telefon szám 35. Társadalmi és közgazdasági hetilap. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Telefon szám 35 Előfizetési dijak: Főszeikesztő: Or. GYÖRGY FERENCZ. Hirdetések egész évre 6, félévre 4 korona. Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZLÓ. felvétetnek lapunk kiadóhivatalában és az összes magyarorszáfl hirdető Irodákban. A nyílttér dija soronklnt 40 fillér. Uj aggodalmak. Abban a váratlan helyzetekben, gyors fordulatokban gazdag világka­varodásban, amely immár három esztendő óta rengeti a földet körü­löttünk, uj stációt jelentenek az el­múlt hét eseményei. Oroszország felől, amely sok ellenségünk közül, földrajzi helyzeté­nél fogva legtöbbször mérte össze velünk a fegyverét a háború ideje alatt, forradalom hire szállott szerte a világban. A politika szemüvegén nézve ma még, bár ide s tova két hét mullott el annak kezdete óta ba­jos volna pontosan megítélni e belső tisztulási műveletnek a háború mi­kénti alakulására való kihatását, jól­lehet a jelek arra mutatnak, hogy az egész forradalmi mozgalom szceniro- zása Oroszországnak erőteljesebb és több sikerrel kecsegtető beleavatko- zását munkálta volna ellenségeink részéről. Ennek hire a kishitüek körében uj aggodalmakat eredményezett, ha­bár senki sem tudná megmondani, hogy miért. Mert egy belső forradalom csak úgy szolgálhatja kitűzött célját, ha a nemzet túlnyomó többsége áll an­nak zászlaja alá a kivívandó jogok és kívánságok érdekében. Már pedig itt a legnagyobb cál az lett volna, legalább minden arra mutat, hogy Oroszországot még jobban megadóz­tassák azzal a véradóval, amelyből eddig is meglehetősen erőteljesen ki­vette a részét. Ha a többi világgá ordított szent célok, népszabadság, emberi jogok, mi egy más nagy erő­kifejtésre tudnának is ösztönözni egy a zsarnokság járma alatt nyögő nem­zetet, ennek az erőpróbának nem ilyen világfelfordulásban lehet a ta­laja, amikor már mindenki a föld kerekségén a béke után áhítozik, ha­nem csendesebb időkben, amelyekben a kívülről való nyugalom módot nyújt a belső tisztulási műveletek sikeres keresztülvitelére. A belső forrongás minden kö­rülmények között csökkenti a forron­gó népnek külső ellenséggel szemben való ellenálló képességét. Csökkenti még az esetben is, ha az összes ár­ván maradt gyermekek, özveggyé lett nők, fiaiktól megfosztott anyáknak a háború által felidézett könnyei mind a forradalomra, az uj alakulások megteremtésére törő vágyakozás élesztő cseppjeivé változnának. Minthogy azonban ez nem képzel­hető el emberileg, az egész forradalmi lárma a háború további sikerét ille­tőleg több reményt, mint aggodalmat teremthet a helyesen Ítélő elme előtt. Amikor belől is rendfenntartásra van szükség, amikor a fronton lévő ka­tonának is félteni kell nemcsak ma­gát, hanem az otthon nyugalmas bé­kességben vélt övéit is, nem lehet arra gondolni, hogy az nagyobb erő­kifejtéssel vitézkedjék az ellenség előtt. A féltés, az aggódás gyöngít­het, amit feltétlenül fokoz a belső rendetlenség természetes következ- ményekép előálló sok utánpótlási nehézség is. így az orosz forradalom, irá­nyuljon annak lángragyujtása bár­mily vehemens erővel is ellenünk, nem szabad, hogy nagyobb aggodal­makat szüljön, mint érdemli. Annyi mindenféle hihetetlennek látszó vál­tozat tarkította már ezt a rettenetes világfelfordulást, hogy ez az uj diplo­máciai sakkhuzás sem lehet feltűnő és aggasztó, nem lehet különösen Oroszország részéről. A népeknek meg kell érni a szabadságra s az érésre semmiképen nem alkalmas a zivataros idő. Az csak életre kelthet nagy eszméket, de azok csak a vi­har elmúltával ölthetnek igazán testet. Az aggodalmak helyett uj re­mény üssön azért tanyát a szivek­ben. Az oroszországi események erősítő és biztató Írként csepegjenek a szivekbe, mert nyilvánvalóan meg­kezdődött a nagy tragédia utolsó fel­vonása s nem lehet messze az idő, hogy vége lesz a nagy színjátéknak. (y-) Katona nap Kisvárdán. Jeleztük már múlt számunkban, hogy az Ő csász. és kir. Fensége József fő­herceg fővédnöksége és Dr. Baltazár Dezső ref. püspök elnöksége alatt műkö­dő Decrecen-Kőnigrátz-i Katona-Otthon­ok javára hangversenyt rendez Kis­várdán 1917. március hó 25-én, vasárnap a debreceni kollégiumi ifjúság. A hangversenynek, amelyrea szerep­lők tegnap délutáni vonattal érkeztek meg, a részletes sorrendje a következő : I. Délelőtt 10 órakor istentisztelet a református templomban a kollégiumi kán­tus közreműködésével. Prédikál : Dr. Ferenczy Gyula egyetemi tanár. II. Délután 3 órakor istentisztelet a református templomban a kollégiumi kán­tus közreműködésével. Prédikál: Ferenczy Károly főiskolai szenior. III. Este 7 órai kezdettel hangverseny lesz a „Nagyvendéglő színháztermében“ a következő műsorral: 1. Fohász-. Szabó Jánostól. Énekli a kollégiumi kántus. 2. Megnyitó beszéd; Tartja Dr. Ferenczy Gyula egyetemi tanár, 3. Kuruc nóták : Tárogatón előadja László Albert theolo- gus. 4. Szaval: Ferenczy Károly főiskolai szenior. 5. Énekel: Kacskó János ref. s. lelkész. 6. Csokonai dalok : Énekli a kollé­giumi kántus. 7. Monolog: Előadja Sár- közy István theologos. 8. Katona nóták : Énekli a kollégiumi kántus. — Szünet — 9. Flalálos kínok között, bohózat 1 felvo­násban. Személyek : Sós Péter birtokos Sárközy István theologus, Sós Gábor jo­gász Papp Kálmán theologus, Gerő Ödön jogász Módoss Sámuel theologus, Dörgő Titusz színigazgató Nagy Gusztáv theolo­gus, Pista szolga Huszti Béla theologus. Helyárak : Páholy 15 kor., I-ső hely 3 kor., Il-ik hely 2 kor., földszinti álló­hely 1 kor. 20 fill., diákjegy 1 kor., kar­zati állóhely 80 fill. A hangverseny tekintettel a záróra pontosan 7 órakor kezdődik. — Felül- fizetéseket a jótékony célra köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a kollégiumi ifjúság. Az érdeklődésből, amelyet a deb receni egyetemi ifjúság jó törekvése mél­tán meg is érdemel, úgy látszik, hogy a kisvárdai katona-nap anyagilag is szép eredménnyel fog záródni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom