Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1917-03-18 / 12. szám
XXX. évfolyam Kisvárda, 1917. március 18. ____________________12. szám. Te lefon szám 35. Társadalmi és közgazdasági hetilap. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Telefon szám 35 Előfizetési dijak : egész évre 8, félévre 4 korona. Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. főszerkesztő: Or. GYÖRGY FERENCZ. Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZLÓ. Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában és az összes magyarország hirdető Irodákban. A nyilttér dija soronklnt 40 fillér. mény előnyeinek biztosítása feltétlenül megköveteli a gyümölcsöt termő' tavaszi munkának minél intenzivebb keresztülvitelét. A háború három éves tanulságai megtanítottak, hogy a szorgalmas munka megment az éhenhalástói, amire ellenségeink any- nyiszor feltették ütőkártyájukat. Nélkülözni nélkülöztünk, mert az ilyen rendkívüli időkben elkerülhetetlen is, de a mindennapi kenyerünk, ha szűkösebb • adagokban is, de mindig megvolt. Ezután sem lesz semmi szükségünk, ha a háborús idők tanulságain átszürődött tapasztalatokkal nézünk ama gondok elé, amelyeket a tavasz elénk tár. Dolgozzunk !t A ma küzdelméből mindenkinek ki kell venni a részét. A katona a harcmezőn teljesiti a kötelességét, akit sorsa itthon tartott, annak kell gondoskodni, hogy ereje megfeszítése révén is ne bomoljon meg a normális élet rendje. A föld- mivelők ma fegyvert forgatnak, — nekünk, akik itthon maradtunk, kell az ő munkájukat is a vállainkra vennünk. Vessünk, hogy arathassunk s mint már két tavaszon, küzdjük le az idén is a tavaszi gondokat. ^Ne maradjon a magyar földnek egy darabja se bevetetlen, az Isten, a magyarok nagy Istene velünk lesz és megáldja a mi munkánkat. A tavaszi szorgalmas munka gyümölcse lesz a legnagyobb erő, amely a háborúnak a végső diadalig való kitartására képessé tesz s ha nem feledkezünk el arról, hogy a mi szorgalmas munkavégzésünktől függ százezrek munkabíró kitartása és türelmes nyugalma, nem kell félnünk, hogy az eddigi eredményekhez újabbak nem járulnak s végre eljuttat bennünket az isteni hatalom végtelen kegyelme az olyan régen áhított és annyira megérdemelt hosszú időn át tartó békességhez. Ennek a békének az érdekében pedig érdemes mindent megtennünk. A sok fáradtság és szenvedés, amelyet a ma munkája ró reánk, a meg- könyebbülés útjára vezet, ha a taA régi március, amely lángra lobbantotta a magyar sziveket, mintha kihalt volna ebben a vészes világforgatagban. Régen, nemcsak az iskolák áldoztak e napon az 1848. emlékezetének, hanem ott állottak mellettük a felnőttek is mintegy igazolni akarva, hogy a diadalmas múlt emlékének a megbecsülése mélyen be van oltva minden magyar lélekbe. A háború rémes borzalmát semmi sem mutatja jobban, minthogy kiölt az emberből minden nemes érzést, minden eszményi utáni vágyakozást. Évről-évre, amióta tart, látjuk az előbb ragyogó márciusi nap elborultál. Uj küzdelmeket rendelt a végezet, uj hősök támadtak a már jórészt sírjaikban pihenő 48-as vitézek helyett. Az uj küzdelmek elvonták a figyelmet a régiekről és a háború harmadik esztendeje jóformán teljesen kioltotta az emberekből a márciusi eszmények iránti lelkesültséget. A nagy világvásár nem szűnt meg e napra sem, amely pedig máskor az' ünnep napok legnagyobbika volt, elfeledtük a régit, csak a borzalmas jelenen csügg mindenek tekintete. Reméljük azonban, legalább is szeretnök remélni, nem lesz mindig igy. Ha felvirrad egyszer a béke napja s vele együtt megszűnik mindenkire nézve a most annyira lenyűgöző életküzdelem, vele együtt eljön újra az az idő, amikor nemcsak az iskolák gyermekserege áll hódoló lélekkel a múlt dicső emlékének áldozatos oltáránál, hanem visszasereglenek oda mindazok, akiket a harci küzdelmektől hangos jelen attól olyan messzire eltávolított. Mert jaj lenne nekünk, ha eltudnánk feledni azokat, akiknek a mostani hősöket is köszönhetjük. Tavaszi gondok. A tavaszi napsugár elő-elő csillog már a háborús fellegek közül s melengető csókjával uj életre kelti a dermedt földet. Hiába a tél viasko- dása, nincs ereje többé, pár nap és az emléke marad csak az annyi gondot és aggódást okozó hideg télnek. Néhány hét múlva benne vagyunk a szinpompás, vidámitó tavaszban Régi jó időkben a tavaszi gondok nem ülték meg annyira a lelkünket, mint manapság. A béke boldog napjaiban, mig a normális élet rendjét nem zavarta semmi harci lárma, ilyenkor megnépesültek a mezők a munkára vágyó dolgos kezek seregétől ; az Isten ha időt adott, a földi ember nem töltötte tétlenül a ta.vasz munkára rendelt idejének egyetlen pillanatát sem. Alig léptünk be a májusba, zöld vetések hullámzó tengere nyugtatott meg, hogy az eljövő tél munkátlan napjaiban nem szenvedünk semmi szükséget. Ami csak kellett, mindent megadott az Isten az ember munkája révén. Még ha rossz időket kellett is érnünk, ha emitt-amott nem adta meg a föld a munka bérét, nem kellett kétségbe esnünk afelől, hogy az Ínség súlyos keze elviselhetetlen teherként fog reánk nehezedni. Ha szenvedtünk is, kisebb volt minden szenvedésünk, mint a milyeneket azóta ránk mért a végzet. A mai nehéz idők, amikor a munkás kezek százezreit nélkülözi az emberi munka révén bő termést Ígérő föld, amikor ember és állat a nagyobb kötelesség végzésére távol van a hazai földtől s minden munkánkban a legszűkebbre kellett szorítani az itthon igényeit, tízszeres súllyal nehezednek reánk a tavaszi gondok, hiszen ma nemcsak a magunk életérdekei védelme nehezedik vállainkra nyomasztó teherként, hanem arra is gondolnunk kell, hogy kevésbbé agrár és nagyobb népességű szövetségesünk se maradjon a mindennapi kenyér nélkül. Mert ma jövőbelátó szemmel, gondos megfontolással kell előre tekintenünk. Olyan hosszú időn át tart ez az irtózatos vérzivatar, olyan kiszámíthatatlan messzeségben mutatkozik a vége, hogy eddigi harci sikereink kezünkben tartása és a végső ered
