Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1917-02-18 / 8. szám

2 FELSÖSZABOLCSI HÍRLAP 1917 február 18 A jegyrendszer azért hozatott be, hogy mindenki egyenlő arányban liszthez cukorhoz, kenyérhez, petróleumhoz stb. jusson, de csődöt mond a rendszer, ha csak testi épség veszélyeztetésével, beteg­ség szerzéssel juthatni a jegyhez és az áruhoz sőt az utóbbihoz a visszaélések sokasága miatt gyakran egyáltalában sem. A főszolgabíró minden igyekezetével azon van, hogy járása szükséget ne szen­vedjen, főfogyasztási cikkeinkben nincs is oly hiányunk, mint sok helyen az or­szágban, de a fáradozása a gyatra kivitel folytán kárba veszett dolog. Ezért rendet kérünk és követelünk! A kenyérsütés drágasága. Kisvárda pékéi az elmúlt év folya­mán több ízben emelték a mindennapi kenyérsütésének árát. Ennek gátat vetendő október havában járásunk főszolgabirája, — élve törvénybiztositotta jogával, — a sütés diját egységesen kilogramonként 7 fillérben állapította meg. Néhány nappal később megjelent Nyíregyháza város polgármesterének egy hirdetménye, mely a kenyérsütési dijat a kenyér súlya szerint állapította meg és pedig 5 kgr. súlyig 5 fillér és 5 kgr-on felül 6 fillér kgr-kénti egységárban. Noha pékeink ezek szerint nagyobb díjazást kaptak, mint nyíregyházai kar­társaik, csak nehezen nyugodtak bele abba, hogy nem tetszésük szerint szab­hatják meg a kenyérsütés árát. A kenyérsütés ára azonban más vá­roshoz képest tulmagas és ezért annak újabb megállapítását kérjük. Szatmárné­meti szab. kir. város lakosai ugyanis a pékek versenye következtében sokkal kevesebbet fizetnek, mint mi. Már pedig ha a tűzifa ott talán 1—2 koronával ol­csóbb mint nálunk, ezt ellensúlyozza ott a lakbér és a munkások drágább volta. Szatmárnémetiben a legnagyobb kenyér sütési dija Konstantinovics Demeter pék­mesternél 40 fillér, Konstantinovics Szóf­ián péknél pedig 30 fillér, mig nálunk másfélszernél is többe jön, mert egy ó kgr. lisztből és burgonyából sütött kenyér 10 kgr-ot nyom és fizetünk érte 70 fillért. Szatmárnémetiben 20 fillérért is sütnek egy kenyeret, nálunk 40 -50 filléren alul kenyérsütés nincs. Indokolt tehát, hogy főszolgabiránk újból revideálja a tarifát és a kenyérsütési dijat leszállítva hozzá­járuljon az általános drágaság enyhítésé­hez. Nem végezne ezzel meddő munkát. HÍREK. — Jegyző választás. Dombrádon e hó 13-án Dr. Fráter Szabolcs tb. főszolga­bíró elnöklete alatt tartott képviselő tes­tületi ülésen adóügyi jegyzővé egyhangú­lag Nadrássy Jenő az edigi helyettes adó­ügyi jegyző lett megválasztva. — Eljegyzés. Fülöp Annuska k. a. Fiilöp Bernát nyirtassi földbirtos bájos leánya jegyet váltott Weisz Béla szabolcs- bákai földbirtokossal. — Köszönet nyilvánítás. Egyházunk egyik jóakarója utján Bállá Gy. József ur Dombrádról 100 koronát juttatott egy­házunk javára. Fogadja ez utón az egy­ház hálás köszönetét. Gör. kath. egyházi gondnokság. — Tanári áthelyezés. A vallás és közokt. minister Sárközy Sándor kisvár- dai áll. főgimn. tanárt az aranyosmaröthi áll. főgimnáziumhoz helyezte át. — Vonatváltozás. A múlt számunk­ban közölt vasúti menetrend némely ré­sze az elmúlt héten változott. így Nyír­egyházáról Budapestre Szerencsen át este 9 órakor indul a vonat és reggel ér Budapestre, honnét este 10 órakor vissza Szerencsen át és reggel 7 órakor van Budapestre. — Katonák mütagjaira. Sziklay Ár­pád az özv. Berger Ignáczné féle német nyelvi tanfolyam tandijában 5 k.-t befize­tett a katonák mütagjaira. Rendeltetési helyére juttatjuk. — A vak katonáknak. Szalánczy Bertalan komorói földbirtokos 20 koro­nát juttatott hozzánk a vak katonák szá­mára. Továbbítjuk. — Protestáns estély. Mához egy hétre f. hó 25-én d u. 5 órakor az áll. főgimn. I. o. termében protestáns estély lesz fényes műsorral. A protestáns estély keretében Mihelics Károly áll. főgimn. tanár fog felolvasást tartani. — Árdrágítás. A vörös kereszt kis- várdai fiókkórháza panaszt emelt Oláh János és Fekete János tornyospálcai kisgazdák ellen mert az erdőből fuvaro­zó;; tűzifa öléért 60 koronát követeltek. A szolgabiróság a panaszt alaposnak ta­lálta és nevezetteket egyenként 15 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. A fuvar árát a mai viszonyok fi­gyelembe vételével 48 koronában álla­pította meg és kötelezte nevezetteket a fuvar többlet visszafizetésre. Vonatbeszüntetés. A kisvárda—nyir- baktai vasúti vonalon a személyforgalom a mai naptól kezdve további intézkedésig be lett szüntetve. — Egyházi választás. A kisvárdai ág. hitv. ev. missiói egyház febr. 11-én tartott közgyűlése keretében megtartotta a tiszt­ul itást, mely alkalommal 6 évre megvá­lás-tattak: Barcs Béla kir. közjegyző felügyelővé, Werner Gyula áll. polg. isk. igazgató pénztárossá. Gabos László fő- gimnázíumi tanár jegyzővé, Bencs Mihály ip iros, Ebner Jenő közs. főjegyző, Hibján Dániel kiskereskedő, Hricsovinyi György iparos, Ondrus Mihály főgimnáziumi ta­nár, Romhalmi György iparos, Tompa Viktor nyug. utász százados, Vrabec Béla posta és távirda s. ellenőr presbiterekké­— Árdrágítás A Hadi termény r.-t, albizományosai a szabályok szerint csak a hadi termény számlájára vehetnek és ennek utasítására adhatnak el terménye­ket. E szabály ellen vétett Krón Farkas dombrádi kereskedő ki az általa maxi­mális áron vásárolt 200 mm. paszulyt a maximális 56 korona helyett 58 koronás árban kisebb tételekben másoknak adta el, a helyett, hogy a Hadi termény r.-t. utasítását kikérte volna. A kisvárdai fő­szolgabíró mint elsőfokú rendőri büntető bíró e hó 16-án Krón Farkast ezért 2 havi elzárásra és 1000 kor. pénzbünte­tésre ítélte. Krón az ítélet ellen felebbe- zést jelentett be. — Névváltoztatás. Kiskorú Schvarz Gábor és Erzsébet kisvárdai illetőségű budapesti lakosok vezetéknevüket bel- ügyministeri engedéllyel Szenes-re ma­gyarosították — A nemzeti áldozatkészség szobra. Ezen szobor végrehajtó bizottsága, mely a háború kezdete óta gyűjt az ínségesek­nek és szenvedőknek, elkészítette a nem­zeti áldozatkészség szobrának miniatűr kiadását és az eredeti szobor kisebbített fémből készült képmását a közönség között akarja terjeszteni. Egy miniatűr szobor ára 20 korona és Nyíregyházán a főispánt hi­vatalban megtekinthető. Megrendeléseket a jótékonycélra való tekintettel elfogad a kisvárdai szolgabiróság is. — Párbérek behajtása Egyházaink világi és egyházi vezetői eddig a párbér­rel adós maradt hívektől, a törvény értel­mében a községi elöljáróságokhoz átkül­dött egyéni kimutatások alapján, közigaz­gatási utón hajtották be párbér követelé­seiket. A kisvárdai gör. kath. hívek, nem tudni mi okból, de nem igen fizetik a lelkész párbéri járandóságát. Ennek vél­jük betudni, az egyház szokatlanul uj és a törvényes rendelkezésekkel ellentétben álló gyakorlatot akar meghonosítani, mert számosokat ügyvéddel szólittatott fel pár­bére és ügyvédi költség fizetésére. Katonai hírek. Uj sorozások. A 26—45 évesek újra való sorozása a honvédelmi miniszter rendelete szerint az egész országban február 26 és március 19-ike között fog történni. Megyénkben mai napig a soro­zás napja még nincs megállapítva. A hősök emléke. Dr Baltazár Dezső református püspök a József főhérceg fö- védnöksége és báró Hazai Samu védnök­sége alatt álló Katona Otthon elnöke és igazgatósága ezúton kéri fel a Szabolcs- vármegye területéről elesett hősök hozzá­tartozóit, hogy a hősi halt és megcson­kult tisztek, zászlósok, hadapródok, al­tisztek és katonák arcképét emlékük megörökítése végett juttassák el a Katona Otthon igazgatóságához (Debrecen, Jó­zsef királyi herceg-utca). Az elesetteknek születési és életrajzi adatai közlésén kívül annak a közlését is kéri az igazgatóság, hogy az illető, ha legénységi állomány­hoz tartozott is, vagy esetleg idegen ez­redhez osztották, melyik ezred és melyik század kötelékében harcolt, mikor és melyik harctéren, illetve ütközetben esett el, vagy csonkult meg. Katonáink szelleme. Egy az orosz frontról Kisvárdára érkezett levélből vet­tük ki e részt. „Már töbször kifejtettem, hogy mi hazánk, hozzátartozóik és jö- vőink vagy ami valószínűbb az utánunk jövők boldogulásáért harcolunk.“ Ahol a katonák ily tudatban harczolnak ott az ellenség nem vehet erőt rajtunk ha számra erősebb is. Kitüntetés. Gál József a cS. és kir. 101 számú gyalogezred tart. hadnagya Gál Herman kisvárdai mérlegkészitő fia, kinek másodízben történt királyi elisme­résben való kitüntetését múlt hóban kö­zöltük, vitéz magatartásáért újabban is nagy kitüntetésben részesült A német császár a II -od osztályú vaskeresztet adományozta neki, a tatárszorosnál az oroszokkal szemben elért sikeréért, A kitüntetés annál értékesebb, mert az ez­redben rajta kívül csak Henzel őrnagy birtokosa e rendjelnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom