Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1917-01-01 / 1. szám

XXX. évfolyam Kísvárda, 1917. január 1. 1. szám. Telefon szám 35. Társadalmi és közgazdasági hetilap. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Telefon szám 3$ Előfizetési dijak: egész évre 8, félévre 4 korona. Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. Főszerkesztő: Or. GYÖRGY FEREWCZ. Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZLÓ. Uj esztendő — uj idők. A koronázás hete. Az idő kereke fordul még egyet vagy kettőt s a múlté lesz az 1916-ik esztendő eltemetve magával egy cso­mó hitet és jó reménységet, amely eljöttét megelőzte. Amikor beköszöntött, akkor is lángban égett a világ s azt hittük, hogy ez a rettentő istenítélet végét éri az év lefolyása alatt, azt remél­tük hogy az egymásra agyarkodó embervilág megelégszik a kiomlott sok vérrel s visszatér arra az útra, amelyen a békés fejlődés és előhala- dás fáklyái világítanak. Keserűen csalódtunk. Az*ember­irtó küzdelem mai is javában dühöng s minden törekvés, amely annak megszüntetése céljából indult ki ré­szünkről, eddigelé hiábavalónak bizo­nyult. Ott tartunk az esztendő végén, ahol voltunk az elején. És az uj évre mégis a hit és reménység melege veszi körül a szi­vünket. Hittel és reménységgel kell az uj évnek indulnunk, mert a mi számunkra uj idők hajnalhasadása lesz az. Mi a letűnő évvel nemzeti éle­tünk egy korszakátadjuk át a feledés­nek s uj időket várunk az uj év fel- derülíével. Ez az uj esztendő uj ki­rályt hozott nekünk s elhozza talán majd az annyira áhított békességet is. Mi jó lélekkel akarjuk azl, ellensége­ink is be kell, hogy lássák végre minden erőlködésük hiábavalóságát. Ma még önös érdekeik szemüvegén át nézik a dolgokat, de nem lehet messze az idő, amikor belátják annak céltalanságát és magasabb szempontok irányítása mellett fel tudnak emelkedni az egész világot átölelő nagy embersze­retet álláspontjára és leomlanak majd a most annyira elkülönítő nagy vá­laszfalak, leomlanak, semmivélesznek az emberiség szent nevében. Ünnepi díszt öltött tegnap Magyar- ország népe. A gyász keserű érzései, amelyek ősz királyunk halála felett mély­séges bánatba borították lelkeinket, elcsi­tultak e napra, hogy helyet engedjenek az örömnek, amely trónját elfoglaló fiatal királyunk és királynénk uralkodásához fűzött bizodalmunk és jő reménységünk hatása alatt méltán fakadt ki a sziveink­ből. Ünnepet ült e napon az egész or­szág, mindenütt lángra gyultak az ünnepi tüzek, buzgó imádságra nyíltak százezer ajkak áldásért esdve a magyarok nagy Istenéhez, hogy szemelje meg a pillana­tot, amely ebben a tetterős fiatal férfiúban adott nekünk királyt és egy jobb jöven­dő reménységével biztatott meg bennün­ket. A nagy világ felfordulás, amelynek idejére esik IV. Karoiv és Zita királyné megkoronázása, nagyftan megcsonkította azt az ünnepi fényt é* pompát, amellyel a magyar nemzet egyébként ezt a nem­zeti életében oly nagyfontosságu aktust kisérte volna, de az elmaradt külsőségek helyét bó'ven kárpótolják azok a magasz­tos érzelmi motívumok, amelyekkel az egész nemzet uj uralkodójának a trón­foglalását fogadja. Nemcsak az ország fővárosa, ahol a koronázás ténye lefolyik ünnepelt e na­pon. Kivette a részét az ünneplésből az ország minden városa és falva s ezek között Kisvárda hazafias közönsége is. A községi elöljáróság a koronázás ünnepnapjára vonatkozólag a következő lelkes felhívást bocsátotta ki: Kisvárda hazafias közönsége folyó hó 30-án koronázási ünnepet ül a következő sorrendben : 1 D. e. 8 tói 11-ig isteni tisztelet az összes felekezetek templomaiban. II. D. e. 11-kor ünnepély a nagyven­déglő színháztermében: Ennek sorrendje : 1. Himnusz (énekli a közönség.) 2. IV. „Károlyhoz,“ szavalat. 3. Alkalmi beszéd. 4. „Zita királynéhoz“ szavalat. 5. Szózat (énekli a közönség) III. Este 8 órakor díszelőadás a színházban. Színre kerül: „A király háza­sodik.“ Ezzel a hittel köszöntjük az uj évet, ezzel a reménységgel várjuk az uj évben eljövendő uj időket. A d. e, 11 órakor tartandó ünnepély­hez a páholyok 2 kor az oldalszékek 50 fillér előjegyzési díj mellett előre bizto­síthatók. Az igy befolyó összeg más, e célra adományozott összeggel együtt az Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában és az összes magyarorszáo hirdető Irodákban. A nyllttér dija soronkint 40 fillér. előadás után a szegények között szét fog osztatni. Előjegyzéseket elfogad: a köz­ségi főbírói hivatal a hivatalos órák alatt 29-én déli 12-óráig. Ezúton kérjük fel egyúttal a lakoso­kat, hogy házaikat dec. 30-án fellobogózni szíveskedjenek. Kisvárda 1916. dec. 27-én. Az elöljáróság. A meghívón hirdetett hálaadó isten­tiszteletek a görög kath. templomban reggel 8 órakor tartott szent misével kezdődtek, amelyet Bellovics Gyula gör. kath. lelkész tartott. Fé! 9 órakor az izr. templomban, volt ünnepi istentisztelet, amelynek során Rosenbaum Mózes Ch. főrabbi tartott magasszárnyalásu beszédet német nyelven. 9 órakor a róm. kath. templomban volt az ünnepi szent mise, amelyet Petheő József esperes plébános mondott s mise közben a róm. kath. elemi iskola növendékeiből alakított kar énekelt ügyesen. A ref. templomban az alkalmi istenitiszteietet Kovács Lajos ref. lelkész végezte, amelynek keretén belül magasröptű egyházi beszédben vázolta a királyi hivatás jelentőségét. Az istenitiszteletek után, amelyeken a helybeli hatóságok, hivatalok és testü­letek mind megjelentek a Nagyvendéglő színháztermébe vonult a nagyközönség, ahoi a koronázási ünnepség tulajdonké­pen lefolyt. Az ünnepélyt Kastaly Ferenc főbíró vezette be néhány hatásos szóval. Utána a közönség énekelte el a Himnuszt, majd Baróti Jenő színművész szavalta el Dömötör György plébánosnak IV. Károly királyhoz irt ünnepi ódáját, Az alkalmi beszédet Werner Gyula áll. polg. leányiskolái igazgató mondotta értékes, nagybecsű szavakkal méltatva a nagy napot. Fehérvári Anikó színművésznő szavalta el ezután Dömötör Györgynek Zita királynéhoz cimü alkalmi költemé­nyéi s Kastaly Ferenc költői gondolatok­ban gazdag, lelkes zárószavai után a Szózat eiéneklése zárta be a minden izében sike­rült és a nagy naphoz méltó ünnepséget. A helyben tartandó ünnepségeken kí­vül azonban Kisvárda és a vidék közön­sége a fővárosi ünnepségekből is ki ve­szi a maga részét. A kerület országgyű­lési képviselője Liptay Béla az országyü- lés kiküldötteként jelen lesz a koronázási ebéden, a koronázási népies küldöttség­ben pedig a kisvárdai járás Nagy Ferenc dombrádi, Klicsu József kisvárdai, a tiszai járás Czap Lajos mándoki, Tömösvári Ferenc tornyospálcai, a nyirbaktai járás Éles Kárdy lórántházai, Éles Pál rohodi polgárokkal képviselteti magát, azonkívül

Next

/
Oldalképek
Tartalom