Felsőszabolcsi Hírlap, 1910 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1910-09-11 / 37. szám
2 FELSOSZaBOLCSI hírlap 1910. szeptember 11. juk azt a honi hiedelmet, hogy a magyarban vele születeti zsenialitás rejlik s hogy csak idő kérdésre, hogy e lángeszüsége viliágrengető dolgokat produkáljon. Álljunk a munkához, hiszen mibelőlünk csak az akarat hiányzik. Próbáljunk meg egész erővel, vagy mint a technikus kifejezés mondja, teljes gőzzel nekilátni a teremtő munkának s bízvást hisz- szük, hogy az eredmény el nem maradhat, annak mindenképpen be kell következnie. Ha majd minden magyar ember úgy gondolkozik, hogy produktiv munkájával nemcsak a saját jóvoltát, hanem nemzetének, hazájának üdvét is szolgálja, ha majd minden magyar ember önszorgalma gyümölcseiből igyekszik megélni a késő vénségére tőkét gyűjteni, akkor a nagy vakácziónak, mely immár oly régi idő óta tart s hátráltatja, gátolja előrehaladásunkat tényleg vége lesz, mi örömujjongással hirdethetjük szerte ez országban: Vége a vakácziónak, kezdődik a munka I A ki friss és egészséges akar lenni, igyék legalább egyszer hetenkint (reggel a felkeléskor) egy félpohárnyi természetes Ferencz József-keserüvizet. Ez gyorsan és fájdalom nélkül megtisztítja a sok evéstől, vagy ivástól túlterhelt emésztési csatornát, tisztítja a vért, az anyagcserét hathatósan előmozdítja s ily módon sok súlyos bajtól megóvja az embert. A párisi orvosi akadémia a valódi „Ferencz József“-vizet nagyon jónak találta. Kapható ásványvíz-kereskedésekben, gyógyszertárakban és drogériákban. következetesen. Fehérhaju vagy már semmihaju bácsik is leveszik kalapjukat, ha köszönnek a csitri leányoknak és ma még úgy áll a dolog, hogy neveletlennek tartják azt, aki nem veszi le kalapját. De a retormot követők e régi szokásnak hadat üzentek és a maguk uj eszméit akarják a helyére ültetni. Kinek van igaza ? Igaz-e, hogy az ember testi épsége és egészsége egyre sürgősebben követeli ezt a reformot is ? Mindezt nem akarjuk birálgatni, tegyen mindenki úgy, ahogy jónak látja. Csak arra az egyre akarunk rámutatni, hogy ezen semmisnek látszó kérdés fölvetése uj támadás a finom udvarias érintkezés megdöntésére, mely az emberek lel- kületének szeliditésére, a társas együttlét kellemesebbé tételére bizonyára nagy hatása volt. A világ nem fog összedőlni, ha eltűnik a köszönés mai módja is és kétségtelenül hamar megszokottá válik az uj forma. Ha ugyan igy lesz. Mert egyelőre és jó sokáig még ez marad a jelszó : le a kalappal! _ jő. ft tol-iról és egyén flolgofiról. (A kisvárdai társadalmi élet. — A műkedvelő előadás előjátékai. — Egy kellemetlen incidens. — Elkeseredett hangulat. — A méltóságos csizmadia. — A tánc és a hölgyek.) Igen, a tűzoltó bálról akarok referálni. A kisvárdai önkéntes tűzoltók mulatságán szerzett benyomásaimról kellene írnom, de érzem, hogz a referáda kapcsán oly témák tolakodnak toliam hegyére, melyeknek ugyan semmi közük sincs a tűzoltó-bálhoz, de bizony-bizony nagyon is közel vonatkozásban állanak vele. Az olyan egyszerű, igénytelen fővárosi ember, amilyen félévvel ezelőtt még én is voltam, nem bírja felfogni a vidéki társadalmi élet komplikált szerkezetét, s nem bírja kifürkészni azokat a titkos rugókat, melyek a társadalmi élet nyil- vánulásokat irányítják. Egy fővárosi embernek fogalma sincs arról, hogy mi az a „vidék“. Az ember azt hinné, hogy a szóró s együttlakás, a kölcsönös sürü érinikezés és az érdekközösség bizonyos bensőséget, érzelmi közelséget létesít a helység lakói között, mely bensőség a fővárosi életből teljesen hiányzik, s a melynél fogva a vidéki élet, mint egy ideális világ lebeg a fővárosi ember szemei előtt. Aki pedig mindezt hiszi, az keservesen csalódik. Aki tele életkedvvel, ambícióval. a tudomány, a művészet és az irodalom szeretetével hagyja el a fővárost, az csakhamar be fogja látni, hogy mindezen nemes élvezetekről le kell mondania, hogy a vidéken való élet egyenlő a számkivetéssel, a szellemi és erkölcsi deportatióval. Sokat lehelne erről beszélni, miért van ez igy és miért ne lehetne ez másként. De most késő van, siessünk a tűzoltó bálra. Este 8 óra van. Páholy jegyemet boldogan szorongatva térek be a színházterembe. Az ajtó mögött harcias tűzoltó uniformisba öltözve ülnek a parancsnokok, — mind érdemes városi polgárok és várják az előkelő vendégeket és figyelik a túlfizetéseket, melyek „köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak“. Egy pillantást vetek a terembe. Vagy két tucat ember szorong a középső padokon. Az első ülések és páholyok üresen tátonganak. Sebaj, gondolom, korán van még. Nem elegéns dolog a ko- ránjövés. Majd egy negyed óra múlva bizonyára zsúfolva lesz a „ház*. Leülök helyemre és várok. Gondolkodom. Istenem, egy fél esztendő óta Kisvárdán ez az első színházi esemény. Fél esztendő óta ez az első érvesése a kultúrának. Ennyi idő óta nem láttam egy szinielő- adást, nem hallottam egy hangversenyt, egy komoly felolvasást, nem vehettem részt egy zenélő összejövetelben . , . . Elsőt csengetnek. Körülnézek. A terem képe a régi. A padokon most már több ember ül, a székekben, páholyokban alig-alig valaki. Szinte nem is merek arra gondolni, hogy ez igy is marad. Nem, ez lehetetlen. Hiszen tudtommal ma este nincs semmi más összejövetel, vagy cécó, ami a közönséget elvonná. Es tán csak nem követi el azt a csúfot Kisvárda iníelligentiája az önkéntes tűzoltókkal, hogy fávollélével tüntessen ellenük? Nem sokáig elmélkedhetem. Az első páholy megtelik. Egy szakácsnő, egy konyhalány, egy kocsisfiu és egy inasgyerek, mindannyian a szinlap kérelméhez híven egyszerű, sőt konyhai öltözékben foglalják el kellő robajjal a megfelelő helyeiket. Az én demokratikus szivem ugrálni kezd örömében. íme, a cselédek mngtakaritott filléreiket hozzák a jótékonyság oltárára és nem kímélik a páholyköltséget, hogy a tűzoltók nemes ügyét támogassák. Rendben van. De hjah, a sors kérlelhetetlen. A végzet ezúttal egy marcona tűzoltó parancsnok képébe öltözve megjelent a páholyban, valamit súgott a meglepett ipséknek, kik erre, kellő föltünést keltve, visszamentek oda, ahonnan jöttek. Tabló. Az én demokratikus szivem csodálatosképpen megint ugrált örömében és titokban megszorítottam a parancsnok kérges kezét. Hiába, csak szép dolog a demokratizmus. 8 óra. Még egyszer szétnézek a teremben, most már szorongó érzéssel. Három páholy volt elfoglalva. A többi üres. A székek közül alig egy-kettő elfoglalva. A padok félig telve. Fönt a karzaton a tűzoltó zenekar elkeseredetten kezd egy indulóba. Bizony, én is indulni szeretnék... El innen, messzire... Mire az előadás megkezdődött, le voltam verve, elvoltam keseredve ekkora közöny láttára- A tűzoltók is el voltak keseredve, A szereplők nemkülönben. És ez a kesernyés hangulat aztán megmaradt és dominált az egész estén. Igaz is, az előadásról is kellene valamit írnom. A méltóságos csizmadiát adták. Ki nem ismerné a méltóságos csizmadiát? Kár, hogy a szereplők közül sokan nem ismerték. Az előadás sikerét Szoták István mentette meg, aki a gróffá változott csizmadia legényben pompás alakítást nyújtott. A főbb szereplők közül Juhász Ferencné, Voronyák Annuska és Juhász Ferenc elég jók voltak. Terebesi Iduska egy kisebb szerepben nagyon csinos és kedves volt. Dehát, ha még oly jó lett volna is az előadás, az előzmények után lehetett egyáltalán szó jó mulatásról ? Ugyebár nem. Előadás után lánc volt. Ezen már majdnem teljes számban jelen volt az aranyifjusag férfi nemű része. A lányok otthon maradtak. Igazuk van. Jól tették. Éjjel van. Aludni kell. Pont. (s. p.) HÍREK. Az ügyvédek búcsúja Vay Pétertől. Csütörtökön, kisasszony napján, délelőtt búcsúzott el a kisvárdai ügyvédi kar Vay táblabirótól. Glück Péternél, a legidősebb ügyvédnél gyűltek össze telSchmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosok nak ás székszorulásban szenvedőknek keserüviz. Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbe hozza. Kis üveg 40 f. Nagy üveg 60 f. Kapható Kisvárda és vidékén minden gyógyszertár és jobb füszerüzletben.
