Felsőszabolcsi Hírlap, 1910 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1910-07-31 / 31. szám
2 FELSOSZABOLCSI HÍRLAP 1910. julius 31. kéknek. Rájuk igazán talál a francia közmondás, hogy „a nő csak háromszor hagyja el a házat: keresztelőjén, esküvőjén és temetésén“. Nem lehet tehát csodálkoznunk azon, hogy éppen a nők azok, akik oly lázasán várják a színházat. Ez nekik, az otthon négy fala közé szorított eszméik, tájékozottságuk, gondolkodásmódjuk es ítélőképességük megóvása céljából, — valóságos lelki életszükségletük. Gonosz nyelvek azt mondják, hogy a nők azért is szeretik a színhazat, mert ez most az egyetlen aíkaiom az elragadó toiieltek, pazar ekszerek es egyebek csiilogia- tasara. Ezek azonban eiíelejuk, hogy a hiúság a iegtermeszeiesenh, legeredendohü női tulajdonság es amire a no hiú, arra rendszerint a ferii hüszke szokott lenni. De elvégre is a szép nőknek meg szoktuk bocsátani a hiúságot es mondjuk ki az igazat, — ha betörik is a fejünket, — a kisvárdal nőknek szaőad inuknak lenniük, mert igazan van is mire. Tehát tisztelt térjek, család- és városatyák, lesz színház, vagy nem lesz színház ? dr. S. P. A legtöbb közönséges hashajlószer azzal a tulajdonsággal bir, hogy még állandóan nagyobbodó adag használata mellett is folyton vészit hatásából. Az oly sok orvos áüal dicsért Ferenc józzsef- keserüviz kitűnő oldó és hashajtó hatása ellenben még huzamos használat esetén is mindig egyforma marad. A valódi Ferencz József-keserüviz a belet görcsök nélkül mossa ki, az étvágyat fokozza, anélkül, hogy a gyomrot bárinikép megterhelné. Ezen kiváló tulajdonságaiért a mint egykor régen. Es megint megértették egymást. Gáspár kézenfogta gyermekét és ment vele „hazafelé“. „Otthon“ özvegy Bartókné az ablaknál ült és kézimunkájával foglalkozott. A nap már leáldozóban volt. Az alacsonyabb házak már sötétségbe borultak, de Bartókék negyedik emeleti szobájába még jutott egy aranysugár. Mintha a nap kedvezni akarna a szegényeknek, kikre tovább árasztja éltető tüzét, mint az alacsonyabban lakó gazdagokra. Az öreg asszony keze már nehezen mozgott. Lassan szaporodtak az öltések. Hiába, az öregséget nem lehet föltartóztatni. Meg-megáll kezében a munka, szemei révedeznek : álmodozik. Csak már a fia házasodna meg, hogy vége bécsi általános közkórházak V. orvosi osztálya beható kísérletezés után megállapította, hogy „a Ferencz Józsof-viz a „keserüvizek* leghivatottabb képvisejője. HÍREK. — A kisvárdai gimnázium ügye, mint megbízható forrásból értesülünk, végre valahára annyi sok évi huza-vona után a megvalósuláshoz közel jut és ha ismét — mint ez Kisvárdán rendszerint történni szokott — valamely rendkívüli személyes érdekű ellentét közbe nem jön, úgy létesítése már a jövő évre befejezést is fog nyerni, ami úgy Kisvárda mint a vidék oly reg óhajtott kívánságának lesz megles esülése. — Bárha az utolsó percig is kétkedéssel fogadják e hirt, mi a magunk részéről nem hisszük, hogy Kisvárda e tekintetben is úgy a vármegye, mint az államtól mint eddig, továbbra is a sok évi mellőzés után még mindig a mostoha gyermek keserves sorsában fog részesülni. — A fősorozas. Az újonc kontingenst az országgyűlés e heten megszavazta, minthogy a hadvezetőseg már előzőleg akként intézkedett, hogy a sorozások szeptember hó közepéig teljesen befejezést nyerjenek, minden lehető előkészületet megtettek mar a hatóságok arra, hogy a törvény szentesitése után az ujoncozás kezdetéi vehesse és igy előreláthatólag az mar a jövő héten az egesz országban megindul. Az ujoucok- nak behivójegyeit a sorozásokon lógjak kiallilani, hogy október elsején tényleges szolgalatra bevonulhassanak. Fontos intézkedés az is, hogy az aratási és mezei munkákkal foglalkozók bárhoi tartózkodjanak, tartózkodási helyük sorozó bizotísaga előtt előállhatnak, ha személyazonosságukat kellően igazolni tudjak; ugyancsak all ezen rendelkezés azokra nézve is, akik huzamossabb időn át és illetőségi helyeiktől távoli vidékeken tartózkodnak. Az ilyen allitáskötele- sek. ha személyi okmányaik rendben találtatnak jegyzőkönyvileg lesznek a lenne ennek a nyomorúságnak. Már nagyon itt van az ideje. Utóbbi időben úgyis olyan ideges Gáspár, neki is szüksége volna a nyugalmas családi életre. És a lányok is végre férjhez mehetnek... őt körül fogják venni az unokák... minden olyan szép és jó lesz.... így szövögette, mint annyi ezerszer, az édes álmokat. Merengésében valami nesz zavarta meg. Mintha valaki az ajtónál kotorászna. Odanéz. Egy kis fiú igyekszik felkapaszkodni a kilincsre. Majd egy férfi segít a fiúcskának, de amint beengedte a gyermeket, a magasabb alak hátrahuzódik. (Vége köv.) sorozó bizottságok által megvizsgálva, még azon esetben is, na egyéb sorozási iratuk nincs. Egy szóval „tüzzel-gőzzel“ fog folyni a sorozás, mert a rekruták- nak „október hó elsején be kell rukkolni“. — Nyugdíjazás. Eötvös Pál nyíregyházai h. pénzügyigazgató 42 évi szolgálat után nyugdíjba vonult, mely alkalomból tegnapi napon a „Sóstón“ tiszteletére fényesen sikerült bucsulakomát rendeztek. — Nem képesítőt tanítók az 1907. évi XXVIÍ. t.-cz. értelmében a tanítói pályán ez évi október elsejétől kezdve tovább már nem működhetnek, miért is nyugdíjaztatásuk iránt mar megtétettek az nnezkedesek. — Egyéves önkéntesek jogcím igazolása. Miután a folyó évben a fósoro- zasok idejükben megtartva nem lettek, azok szeptember ló-ig feltétlenül befejezést nyernek es az egyéves önkéntesek szolgálati ide|e október 1-en kezdetet vesszi. — netiogy a tuzzel-gözzei keresztül vitt sorozások miatt esetlegesen kelieinetieusegeik legyenek, figyelmeztetjük az érdekeiteket, bogy üeiye- sen cselekszenek, iia önkéntest kérvényükéi mar most bead|ak soroztatasnkra nezve illetékes politikai balosagaiknai allot az esetleges pótlásokra nezve is feivilágositast nyerhetnek. — A hatoraijaujnetyi ipartestüiet elnök vdiasziasa huszas torzsalkodás után e hó 24-ea ment vegüe, mely alkatommal a regi elnök More Daniel kibukott és Héricz Sándor óriás szótöbbséggel ieti elnökül választva. Az ipartesiületnél többi állasokba is a Héricz pártiak kerüllek be. — A kisvárdai — jékei ut járhatat- lansága mindinkább megújuló panaszra adun okot, mely panaszok végre meghoztak a kívánt eredményt, amenyiben köves ut készül és még ez év őszén ál is log adatni rendeltetésének. — Öngyilkos pénztárnok. Mátészalkán Kosa Ignác városi pénztáritok öngyilkos letl. A megejtett hivatalos pénztári vizsgáin! a legpéidasabb rendet találta. Az öngyilkosság oka családi viszályokban keresendő. — Kinevezés. A kisvárdai áll elemi iskolához Virányi Sandoraé nyugdíjaztatása következtében özv. Olajkár Sán- doiué óradnai tanítónő lett kinevezve. — Vásárátheiyezes. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Szobrancon a folyó évi szeptember 14-re eső országos vásár szeptember 12-én legyen megtartva. — A dombrádi fogyasztási és értékesítő szövetkezet e héten kezdte meg működését, a szövetkezet elnöke Kürthy Ferencz községi jegyző. — Kútba fűlt gyermek. Dögé községben V. Jánvári Mihály ottani lakosnak Lajos nevű 2 éves gyermeke szülői gondatlanságából kútba esett, mire ész- rerették már halott volt. A vétkes szülők ellen a vizsgálat megindult. Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosok nak és székszorulásban szenvedőknek keseruviz. Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbe hozza. Kis üveg 40 f. Nagy üveg 60 f. Kapható Kisvárda és vidékén minden gyógyszertár és jobb füszeriizlefoen.