Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-07-26 / 30. szám
4-ik oldal FEHÉRGYARMAT A fürdés áldozatai. Olcsvaapátiban Bor- bás András napszámos több társával a Szamosra ment fürödni. Alig volt néhány percig a vízben, az úszni nem tudó Borbást elcsavarta az ár, úgy hogy társai mentésére nem is gondolhattak. Rövid idő múlva felvetette holttestét a folyó. •— Nagydoboson is áldozatot követelt magának a fürdés. Sánta Sándor tiz éves gyermek ebédet vitt ki apjának a mezőre. Hazatérőben egy téglavető gödörnél egy másik fiugyerekkel együtt megállapodtak és megfürödtek, Fürdés közben Sánta Sándor a tócsa közepén egy mélyebb gödörbe lépett és elmerült. Hozzátartozói már ^sak hulláját vihették haza, —'Ziegler Jakab dáhyádi lakos f. hó 23-án elküldte Simon nevű 24 éves fiát a Szamosra lovait megfürdetni. Az ár elsodorta a fiatalembert, kinek holttestét tegnag pénteken fogták ki Keérsemjén község határában. Családi tragédia a tr,ezőn. Véres családi dráma játszódott le tegnap a piskolti mezőn, ahol a munkások az aratással voltak elfog? lalva, Ifjú Erdélyi Sándor piskolti napszámos, mint nekünk írják, durván bánt a feleségével. Az asszony emiatt többizben ott is hagyta az urát, de ennek könyörgésére mindig visszatért hozzá. Legutóbb már negyedszer hagyta el Erdélyi- né az urát és kijelentette, hogy most már semmi könyörgésére sem tér hozzá vissza. Erdélyi erre elhatározta, hogy ha az asszony nem akar vele élni, kioltja az életét. Tegnap a mezőn aratott ifj. Erdélyi Sándor. Alig fogott bele a munkába, a szomszéd földön megpillanttotta a feleségét. Szó nélkül odament az asszonyhoz és élesre fent sarlóját többször belevágta annak testébe. A szerencsétlen asszony összeesett és a helyszínén meghalt. A vértől Erdélyi annyira megijedt, hogy futásnak eredt és beleugrott egy mezei kútba. A mezőn dolgozó munkások azonban kihúzták a hitvesgyilkost a kutból. A mentők között volt a megölt asszony testvére, Drágos Sándor is, aki revolvert rántott és többször rálőtt ifj. Erdélyire. A lövések azonban nem találtak. Erdélyit a gyilkosság izgalmai ágybanfekvő beteggé tették. Ennek dacára letartóztatták. Aki helyesli a szerajevói merényletet. Petkow Qyörgy bolgár pék még a törökbolgár háború előtt került Szatmárra. Itt megtetszett az élet Petkownak, úgy, hogy nem is vágyott vissza a háborútól közgazdaságilag csaknem egészen tönkremen hazájába. Még a hónap elején történt: a bolgár péksegédből kitört a a szláv hóbort iránti szim- pátja. Weisz Ábrahám Perényi-utcai korcsmájában mulatott a szálas bolgár. Többen voltak jelen az ivóban és sörözés közben Pet- kovnak eszébe jutott politizálni. Hangos szavakkal helyeselte a szerajevói merényletet és az uralkodóház oly tragikusan elhunyt tagjáról sértő kijelentéseket tett. A csendőrség ennek folytán letartóztatta Petkovot, aki tagadja, hogy a feljelentésben foglalt kijelentéseket mondta volna, a tanuk azonban megerősítik a vádat. A letartóztatott bolgár péksegédet a kir. ügyészség fogházába kisérték. A gazdasági egyesület uj elnöke. A szatmári Gazdasági Egyesület elnöki széke gróf Teleki Géza halálával megüresedett. Azóta többféle kombináció merült fel a betöltésre nézve Jelöltekként Szuhányi Ferenc orsz. képviselő és gróf Teleky Pál szerepelnek. A választmány többség® Szuhányi Ferenc mellettfoglal llást, a Aválasztás folyó hó 29-én lész. Nagy szerencsétlenség a nyári hőség okozta nagy gyermekhalandóság, ha a tehéntej hamar megromlik és a szegény kis csecsemőknek nincs megbízható táplálékuk. Minden gondos anya tehát idejekorán kísérletet tesz kedvencénél a rég bevált Nestlé-féle gyermekliszttel, melyet a kis gyermekek nagyon szívesen vesznek és azonkívül olcsón megszerezhető, Próbadobozt díjtalanul küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biberstrasse 47 P. Schandaui levél. — julius 17. Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a kedves olvasóktól, amiért gyakorlatlan toliammal — amelynek működése még alig egy pár hónappal ezelőtt, a latin és magyar penzumok több-* nyire dicstelen rpegirásában nyilyányult — e helyen a nyilyittosság elé merek lépni, Bár a levélírás mindig gyenge oldalam volt, mégis a nyilvános levél Írásával próbálkozom most, mert bátorít az a tudat, hogy kedves olvasók túlnyomó része igazi keresztény módjára az Ur Jézussal együtt fogja mondani: »Bocsássatok meg neki, mert nem tudja mit cselekszik.« * * * De térjünk a tárgyra. Szerettem volna először arról irni, hogy a külföldieknek milyen téves a felfogásuk Magyarországról és a magyarokról. Ez azonban már nagyon elcsépelt thé- ma, Azt úgy is tudja mindenki, hogy a külföldi középosztálynak nyolcvan százaléka nem tud Magyarország létezéséről. Hiába volna tehát leírni, hogy engem száz ember közül nyolcvan osztrák alattvalónak gondol és amikor ki-ki randulunk néha a cseh határra, boldogan mondogatják : »Hier ist ihr Vaterland.« Hiábavalók ilyenkor értekezéseim, amelyekkel Ausztria és Magyarország közjogi viszonyát akarnám megvilágítani, legfeljebb azt érem el velők, hogy a két ország viszonyát Anglia és Skótorszég viszonyához hasonlónak képzelik. * * A napokban voltam a Kleiner Lichtenhainer Wasserfall-nál. Az egész vizesés annyiból áll, hogy egy öt méter magas szikláról körülbelül karvastagságnyi viz ömlik le. Fent azután szivattyúkkal és zsilipekkel annyira növesztik és gyűjtik a vizet, hogy bizonyos időközökben, ha a zsilipeket felhúzzák, husz-harminc másodpercig egy kis vizesés látható, természetesen az előzetesen leszúrt félmárkáért. És e mellé, az inkább technikai mint természeti csoda mellé, egész kis telepe épült a restaurantoknak, caféknak, autogarageoknak. Persze a derék szászok inkább a restaurantokban található barna münchenit gusztálják, mint a természetnek e kikorrigált csödáját. Viszont egy-egy gyönyörű természeti csodánál, mint pl. a Pfaffensteinekben látható kb. 70—80 méter magas egyedülálló sziklacsucsnál a Barbarine-nál, amelynek megmászásánál már sok ember vesztette életét, egy rossz korcsma sincsen. Az ilyen sziklák életveszélyes megmászása képezi a német turisták legfőbb sportját. Tegnapelőtt este volt alkalmam látni ezt is. Egy ismerősöm, egyelszászi fin, a Schrammsteinek- nek egyik legveszedelmesebb szikláját, a kb. 80 méter magas Falkensteint mászta meg, hogy fenntöltje az éjszakát és gyönyörködjék a nap lementében és felkeltében. Egyáltalában nem volt kellemes látvány, midőn fehér mászócipőkben rucksaek-ját egy 15 méteres kötélen maga után huzva, a néhol csaknem falsimaságu és merőleges sziklán tisztán ujjaival és lábhegyeivel kapaszkodva felfelé kúszott. Több mint egy óráig tartott ________________________ 1914. julius 26. mi g & tetőre felért, ahol azután egy sziklához kötötte magát éjszakára. Reggel nagyon megtörve érkezett haza, kivált a szomjúságtól szenvedett sokat, mert a magával vitt üveg sör úgy megmelegedett, hogy lehetetlen volt meginni. Most a fent említett Barbarinet, az egésa Sächsische Schweiz legveszedelmesebb szikláját készül megmászni. * * * A multkorában Dresdenben voltam negyed- magammal, két orosz és egy holland kollégával. Eleinte együtt sétáltunk, későbben azonban elváltam tőlük és magamban nézegettem a város nevezetességeit. Mindenek között legjobban a németek páratlan udvariasságát csodáltam meg. Egy öreg ur látván, minő buzgalommal tanulmányozom Grieben Reiseführerjének Dresdenről szóló példányát, szolgálatkészen hozzám csatlakozott és nagy bőbeszédűséggel kalauzolt a városban. Az ilyen eset nagyon mindennapi, nem is szólva arról, hogy ha pl. a rendőrhöz fordul az ember útbaigazításért, elhagyja posztját és elkíséri az embert csaknem odúig, ahol dolga akadt. A diszkréten átnyújtott borravalót pedig lesújtó pillantással utasítja vissza. * * * Az Elbe partján sétálgatok. — Megnézem Sendig villamos felvonóját. Egy ötven méter magas meredek sziklán megy fel ez a villamos lift. Az egész ut nem tart egy percig fel és le. Dehát nagy reklám ez a Sendig telepnek. Egy egész városrész csupa Sendig-vil- lákból áll. Hotelek, restaurantok, cafék, istállók. De jól is megy Sendigőknek. Négy ilyen hatalmas szállodájuk van: Dresdenben kettő, Nürnbergben, Schandauban egy-egy. Visszafelé jövök. Hatalmas hajók hordják a kirándulókat a Tetschen-Dresden vonalon. Apró csavargőzösök szaladgálnak as egyik partról a másikig és viszik az embereket az obulusért a Bahnhoftól a városba. Szóval nagy a forgalom. Pedig az Elbe itt nem szélesebb mint nálunk a Szamos, [azért olyan hajók járnak rajta, hogy kettő alig tud kitérni egymásnak, nem is tekintve a rengeteg uszályt, motorcsónakot, vitorlást stb. Itt ki tudják használni a vízben fekvő rengeteg energiát. * * + A Kurhaus parkjában ülünk hárman, az egyik orosz, a holland meg én. Előttünk nagy kupákban a német Burs-ok itala a .Berliner weise mit Schuss.“ Ez világos berlini sör szódával és málna szörppel. Ők ketten oroszul diskurálnak, én pedig a hat nappal ezelőtt Dresdenben egy negyed márkáért vásárolt „Pesti Hirlap“-nak »Egyházi rovat«-át tanulmányozom. Azon egyszerű okból az »Egyházi rovat«-át, mert a többit már egészen kiolvastam. Két fekete leány telepedik le a szomszédos asztalhoz és idegen nyelven kezdenek beszélni. Az orosz fülel egydarabig, azután izgatottan súgja: »Oroszok!« Csendben ülünk, egyszerre csak felugrik, odasiet a másik asztalhoz. Bemutatkozik : »Raphael Nischaradse.« A hölgyek szivesen fogadják, örülnek, hogy egy honfitársukra bukkantak. Leültetik és jókedvűen diskurálnak. összenézűnk a hollanddal. Kiisszuk a .Berlinert“, fizetünk. Azután csendesen hazafelé indulunk. A Kurhaus-ban szól a zene. Nagy- hajú cseh karmester dirigál. És amig felfelé ballagunk a hegyoldalon levő lnstitutba, nem szólunk egymáshoz. Lehet, hogy mindketten az oroszra gondolunk és ... és talán irigyeljük. . . . Au revoir ! i s.
