Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-01-11 / 2. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1914. január 11. hullámait emberi ész és erővel nem mérsékeljük. Sötét sejtelmünk szomorú valóvá vált. Az 1913, évi árvíz, mely felülmúlta az addi^ ismert legnagyobb árvizeket is, összes aratási reményeinket megsemmisítette, különösen a Túr folyó mentén levő jó mag3Tar és eddig virágzó községeket koldusbotra juttatta. Az érdekeltség ismét összejön 1914. január lián Szatmáron, hogy határozzon, döntsön e vidék életbevágó legfontosabb kérdése felett. Ez az ügy már jól elő van készítve, megérett a határozathozatalra. Előkészítette bölcs belátással az 1913. augusztus 28-án beterjesztett érdekes javaslattal Kende Zsigmond nagybirtokos, e- lőkészitette az érdekes árvíz mutatta térképeivel Kőrössy Gyula főmér nők, ki meggyőzően mutatta ki mely területeket borított az árvíz. S igy már sem Nagypalád, sem a többi hasonló helyzetben levő községek nem mondhatják : nekünk sohsem volt árvizünk. (Lehet, hogy ha a szabályozás meg lesz nem is lesz, de addig — sajnos — igen). Az 1913. augusztus 28-iki értekezlet jegyzőkönyvét egy bizottság, illetve küldöttség vitte Budapestre. Hogy az illető miniszterek kedvezően fogadták a küldöttséget mutatja, hogy az állam kasszájához képest minden támogatást megígértek. Ez ígéret be is váltatott, amennyiben kész a'kormány az árvizszabályozás költségeit 4 éven át öt és fél százalékos utólagos kölcsön megtérítése mellett — mig a szabályozás készen lesz — Az üzlettárs. Irta: Szomaházy István. (Folytatás.) A népvándorlás korabeli nagy csatákról, fájdalom nem maradt fenn hirlapi tudósítások s igy a kitört háborúhoz hasonló példákat nem idézhetünk a világtörténet latjairól. A nők iránt érzett lovagiasságuk nem gátolhat meg bennünket annak a kijelentésében, hogy Hedda kisasszony gyalázatosán visszaélt a hatalmával. Senkise veheti rossz néven tőle, hogy minden jó szerepet a maga számára foglalt le, valószínűleg a saját édesapja is szemtelenségnek minősítette volna azt a bánásmódot, mely- lyel fiatal vetélytársnőjét a porig alázta. A szerencsétlen Elza Rohr, aki azelőtt Antigonét és Medeát játszotta, most kétlapos szobalány szerepet kapott, olyan szerepeket, amelyeket a színház segédszinésznői is indignálódva visszaküldték. Csakugyan a Rohr kisasszony hódolói tették-e, avagy a feslő bimbó felsőbbsége volt-e a kinyílt büszke rózsával szemben : de bizonyos, hogy a névtelen ellenfélnek nem ártott a kegyetlen zsarnok háborúja. Amikor Rohr kisasszony fehérkötényes szobalány jelmezében, szenvedő Stuart Mária arccal kijelentette, hogy az ebéd tálalva van, oly egetverő tombo- lás tőrt ki a nézőtéren, aminőre még a legöregebb artista voyageuse-ök se emlékeznek. És a gőgös Heddának, aki ilyenkor sápadtan húzódott vissza páholya mélyébe, meg kellett érnie azt a szégyent, hogy a leghíresebb tirádáit olykor halálos, szinte magdöbbentő némasággal fogadták . . . viselni, az érdekeltséget magának fenntartani, illetőleg mint állami érdekű intézményt annak fenntartását elvállalni. Vajha létrejönne most már a szabályozás rég óhajtott ügye, s ne mondaná egyik birtokos sem, hogy nálunk sohsem volt árvíz, ne jelentenének onnan az ellenpártból sem árvizet, se ne kérnének az árviz miatt adóengedést. Hisz mint hallottam ezen az érdekeltségi vidéken fél milliót engedtek le 1013-ban árviz miatt az állami adóból. Bizony szép összeg. Ezt, ha többször ismétlődik még az állampénztár sem bírja el s igy kénytelen lesz, mint Szabolcsban tette, az'annyira szükségelt árvizszabályozást rendeleti utón kormánybiztossal végrehajtatni. Hát vájjon nem-e jobb volna az önkéntes társulattá való alakulás ? A szabályozásnak már ép a tizenkettedik órája ütött, ezzel késni nem lehet, nem szabad ! Az ősz óta készül a Tiszabecs—Zsarolyáni mü- ut, sőt már azzal annyira haladtak, hogy a földtöltós készen van Tisza- becs— Sonkád—Kölese—Eülesd között. Ha csak közepes vizáradás volna is a jövő tavaszon vagy nyáron, amitől Isten óvjon meg, nem csak a földek termését, hanem fenti négy községet is teljesen elseperné az árviz, mert a cseKéiy áleresszel biró hidak alatt nem tudna átmenni, lefutni az árviz s igy menthetetlenül elpusztulnának az uttöltós baloldalán levő községek épületei is. Rémes katasztrófa lenne ez, melytől már előre is rettegünk. Az egyesúulyt egyedül az igazságos kritika találta meg, mely évszázados hagyományok szerint két vérengző táborban küzdött a művésznője egyeduralmáért. A Hedda lapjai néha elismerőleg konstatálták, hogy a művésznő minden mozdulatán látszik a hosszú esztendők gyakorlata. Az Elza újságjai viszont részletesen emlékeztek azokról az előkészületekről, melyet illetékes körökben a Hedda MÍUstadt huszonötesztendős jubileuma érdekében megindultak. És mig maga a két művésznő tehetetlen dühvei szorongatta otthon a markát, a kritikusok néha éles karddal rohantak egymásra, ajkukon az éjfekete Elza, vagy az aranyszőke Hedda nevével ... Ki tudja, hogy mivé fajul a megindult hadjárat, ha Aestle ur egy napon megint ünneplés látogatást nem tesz a társtulajdonosa szalonjában. — Művésznő, — kezdte Aestle ur — ha pénzt nem adsz, hát ellicitálják a kőszikláinkat és az erdeinket . . . Hedda földhöz vágott egy vizes üveget, s rikácsolva ragadta meg a vén komédiás nyakát. — Pénzt? Azt mondom neked, hogy békén hagyj, mert lelőlek, mint a kóbor kutyát. Tiz éven át vesződtem és törtem magam, hogy egy részeges korhely a megtakarított filléreimet elverje . . . — Akár megölsz, akár nem, azzal nem igen segítesz magadon . . . Ha uj pénzt nem adsz, i hát elvész a nyolcvanezer márkád is . . . Legyen tehát egy szív és egy gondolat a Tisza-Szamosköznek, illetve folyóinak mielőbbi szabályozása, mert igy még megmenthetjük vagyonunk ronosait, egy részét a magyarságnak, különben vagyon és magyarság örökre fel lesz itt e szép vidéken áldozva, hol annyi édes magyar szó zengett, dús kalászos róna arany díszben úszott. Hírmondója sem lesz egykor ezeknek ! Kölese, 1914. január 6. Bortnyik György. HETI KRÓNIKA. Fehérgyarmati kulturképek. Gonosz szellemek incselkednek velem, midőn e sorokat rovom. Kultúráról lévén szó, eszembe jut ama bizonyos éhes napidijas, akihez az irodába az udvarról betévedt egy csirke. A napidijas rögtön gyomorgörcsöket kapott, s midőn kérdezték tőle, hogy mi a baja, bosszankodva adta elő, hogy egy csirke büntetlenül mert vele kacérkodni. Fehérgyarmat nem bosszankodhatik, mert a vele kacérkodó kultúrán ugyancsak elveri a port. 4! * * Diszes plakátok adták mindenkinek tudtára, Edison Alva Tamás már Fehérgyarmaton is vezet. Állandó mozi létesült. Hajlandók voltunk mindjárt a pompás pesti Psylander estékre gondolni. Az örök város — már mint Fehérgyarmat népe azonban nem áldozhat sem Edisonnak, sem Psylandernek, mind amellett a derék vállalkozót nem szűnnek meg unszolni a rossz májú emberek, hogy próbáljon már rendezni egy nyilvános előadást is 1 — * * * Szinház már van, ha mindjárt mozi is; mégcsak a koncert hiányzott. — Alig gondolhattunk erre s egyszerre — bipp-hopp itt terem gondosan fésült, erősen barna fejjel, a művészek jellegzetes bársony kabátjával a Hedda később újra átadott harmincezer márkát és zokogva ette vacsorára az ementháli sajtot, de a színháznak az újabb áldozat se használt. A nézőtér kongott az ürességtől és egy délelőtt, egy szomorú, vizes téli délelőtt, a végrehajtó csakugyan jegyzékbe vette az erdőket, a kősziklákat és a mennyboltozatot . , Másnap Hedda épen vizes borogatásokat rakott a homlokára, amikor a szobalány behozta az Aestla ur névjegyét. A direktor nem várta meg, hogy bebocsássák, hanem szótlanul 'belépett a szobalány nyomában. — Művésznő, — szóllott, anélkül, hogy fölösleges bevezetésekbe bocsátkozott volna — most már csakugyan ránk terítik a vizes lepedőt, ha a germánok Istene a józan eszedet vissza nem adja. Én szívesen elhiszem, hogy te hitvány korunk legnagyobb színésznője vagy, azt is elhiszem, hogy Duse és Sarah Bernhard pesztonkák hozzád képest, de a közönség — fájdalom, nem hiszi el. Úgy áll a dolog, művésznő, hogy a nyomorultak vénnek tartanak. Én minden fellépésedkor hizom vagy két-há- rom kilót, do mit ér neked, ha én olyan kövérre is hizom, mint az öreg Gambrinus, a- mikor egy este kilencven márka a bevételünk. Itt most már csak egyetlen radikális eszköz segít, de jótállók neked, hogy ez kiránt bennünket a csávából. I — Mond meg haramia, hogy mi az?— gzó- j lőtt a szegény Hedda sötéten.
