Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)

1914-06-07 / 23. szám

Társulati közgyűlés. A Tisza-Szamosközi Ármentesitő és Belvizszabályozó Társulat múlt hó 29-én tartotta közgyűlését a szatmári vá­rosháza közgyűlési tcrnaéhen. Pár hét előtt érkezett le a földművelésügyi miniszter leirata, amellyel a Társulat alakulásit jóváhagyja s most tartotta első ülését a választmány és első közgyűlését az érdekeltség. Mindkét ülésen a Társulat elnöke, Kende Zsigmond elnökölt. A közgyűlés tudomásul vette a földmivelésügyi miniszter leiratát, amellyel a. társulat alakulá­sát jóváhagyja. Elhatározta a közg. ülés, hogy az állatni kölcsönből 6 és fél milliót előleg­ként felvesz és hogy a kormánytól 10 évre beosaott, összesen két millió korona, éven­ként tehát 200 ezer korona államsegélyt kér a Tár­sulat céljaira. Ugyancsak elfogadták a választ­mánynak, azt a javaslatát, amely a bal és Sza­mos jobbparii Társulat azon tiszviselőit, akik pályáznak a Társulat ott élvezett javadalmazá­suk mellett alkalmazza. Nagyobb vitát idézett elő a társulati tisztviselők javadalmazásának és iiletményszabályzatának megállapítása, mely­hez Cholnoky Imre közjegyző, dr. Vajay Ká­roly polgármester, Magoss Menzhért mikolái lelkész, Kende Zsig nőid elnök, B srencai Ko- váts Miklós, dr. Jánny Béla, dr. Kereszlszeg- hy Lajos, Kérészy Gyula, dr. Morvay Zsig- raoud halraii főszolgabiró,íBerencei Kováts Sán­dor szólották hozzá. Az elnök ezután elrende­li a -névszerinti szavazást s a közgyűlés 507 szótöbbséggel a választmány javaslatát s ez­zel .az előterjesztett illetményszabályzatot fo­gadja el Cholnoky Imre indítványával szem bér. Hozzászólás nélküi elfogadta a közgyűlés a Társulat 1914. (csonka) évi-költségelőirányzat át, amely szerint a szükségletek összege 2 112.100 korona, erre van 2.171,000 k «róna fedezett. A maradvány tehát 58,900 korona. Jogtanácso- sokkádr. Kereszteszghy Lajos, dr. Böszörményi Emil és dr. Schönpflug Jenő választattak meg s hozzájárult a közgyűlés ahhoz, hogy a Tár­sulat igazgató-főmérnökévé Nyárády László műszaki főtanácsos s a főmérnöki állásra Bod­nár Károly mérnök hivassanak meg. Az építé­si bizottságba, amelynek az elnök, nlelnök, igazgató-főmérnök hivatalból tagjai, beválasz­tattak : Pethő György, Luby Béla, Kovásznay Zsigmond, dr. Morvay Zsigmond, Kristóf Fri­gyes, Horváth Bertalan és Baranyi Miklós. A számviszgáló bizottság elnökévé Osztroviczky István, tágjául ifj. Madarassy András és Ka- nizsay Jenő választattak meg. A szatmárnámeíi-i ügyvédi kamara most adta ki és terjesztette fel az igazságügyi mi­niszterhez a múlt évről szóló jelentését. Ebben az ügyvédség és az igazságszolgáltatás terén tett tapasztalatai fejezete alatt kimondja, hogy az ügyvédség helyzete az 1913. év folya­mán rosszabbodott s e hátrányos változást okozta részben az év folyamán még sokkal súlyosabbá vált gazdasági és pénzügyi helyzet és rontotta a kar helyezeíét az ügyvédek szá­ma hirtelen ismét aránytalanul való emelkedése és az, hogy a jegyzőknek az ügyvédi munka­körbe tartozó magánmunkálatok elvégzése meg­engedtetik. Panaszolja a jelenlés. hogy némely pénzintézet az ügyvédi munkával szemben íul- igényesen lép fel, azt kívánván, hogy az ügyvéd teljesen díjtalanul járassa !e a behajtási pert, miért is sürgeti, hogy az alkotandó ügyvédi rendtartásban az ügyvédi költségek kikötése idevonatkozóan is szabályoztassék. Ä kamara, örömmel üdvözli az esküdtbiráskodá'sró! szóló uj törvényt, a fiatalkoruakról alkotott törvényt, a polgári perrend'artás közeli életbeléptetésé­vel egyidejűleg kívánatosnak mondja az illeté­kes ügyek ujszabályozásá’t és az ügyvédi dij köz­lésére vonatkozó törvényok életbeléptetését. A 1914. junius 7. __ FE HÉRGYARMAT 3-ik oldal jelentés melegen emlékezik meg dr. Rótta Fe­renc a budapesti kereskedelmi és váltótörvény- szék elnökévé kinevezett volt törvényszéki dil ikről és a nyugalo mba vonult V réczy An­tal íablabiróró! is és bizalmát fejezi ki a tör­vényszék u vezetője iránt. A jelentésben dicsé­retesen emit'1 a ik meg a bírói kar odaadó, lel­kiismeretes munkásságáról, nehezményezi 'az adótartozás miatt vezetett végrehajtás a-lapján tartott végrehajtás alapjlo tartott ingóárveré­seket, amelyeknek a foglaltató értesítése nélküi potom áron kótyavetyélik a lefoglalt ingóságo­kat és ezen sérelem orvoslását sürgeti A csőd- tömeggondnokságok és ügygondnoki kirende­léseknél a lehető igazságos elosztás mellett foglal állást, de nem kívánja elvenni a bíróság­tól a diseréhói jogot. Végül sürgeti a birói személyzet szaporítását és statisztikai adatokat közöl a közigazgatás és fegyelmi ügyekről, valamint a kamarai pénztár állásáról. Az osztrák-magyar monarchia hadiere­je. A hadvezetőség nagyfoiTosságu tervéről, a t-irtelékos hadtestek szervezéséről a. következő ujjabb részletek jutottak nyilvánosságra: A fon­tos újítást valószinüleg 1917-ben valósítják meg, amikor az uj véderötörvény végrehajtása révén 'gy f°g kiahdakulnia hadsereg. A közös hadse­regnél 1,900 000, teljesen kiképzett katona és 310.000 póttartalékos, az osztrák Landwehr- nél 340.000 teljesen kiképzett katona és 70.000 póttartalékos, a magyar honvédség­nél 30.000 teljesen kiképzett katona és 50.000 póttartalékos, a boszniai hercegoviniai csa­patoknál 70.000 teljksen kiképzett katona és 20.000 póttartalékos, összesen 2,310 ezer teljesen kiképzett katona, körülbelül 440. ezer póttartalékos és ezem.ivül j, ég a népfel­kelés. Ilyenformán a kiképzett katonák száma jelentékenyen meghaladja a felemelt békelé,l- számot. Ezeknek a feles számú tartalékosoknak elhelyezésére merült fel az a terv, hogy számárai kölön tartalékas formációkat szervezitek. Ter­mészetes, hogy ezek a formációk tényleg csak a bábomban fognak teljesen kialakulni, beké­ben ezeknek csupán a kerete lesz meg a je­lenleg minden liadkhgészitő parancsnokságnál működő pótzászlóalj keretekhez hasonlóan. A kakastolfas csákó vége. A magyar csen­dőrség egyenruhára legközelebb megvátozik, a közismeret és nagy tekintélynek örvendő kakas­tollas kalap eltűnik s helyét áréiveresmagyar sisak foglalja el. A kalap nem' tartós, szélben nagyon kellemetlen viselet, a sisak pedig jobban is védi a fejet esetleg ütés ellen. A sisak hu­zatot kap, hogy ne csillogjon és nyáron ne melegedjék fel annyira, a zubbony és köpenyeg cáukaszürke lesz. A tisztek zubbonyukra és dolmányukra vállzsinórt kapnak mint a lovas­sági tisztek. Diszben ehhez erőssitik a gomb- sortól oldalifutó bojtzsinórt A tisztek egyenru­hája hasonlítani fog a testőri uniformishoz Az Alföldön és hegyes vidéken más-más lesz a szolgalatot teljesítő csendőr ruhája és köpe­nyege. Ezenkívül a fegyverzet is változik s a karabélyhoz pisztolyt is kap a vezényelt csen­dőr. Kardot pedig csak a sokad Jómba vezé­nyelt csendőrök viselnek. A szarvasgomba legendája. A szarvasgom­ba eredetétről egy franczia lap kedves kis le­gendát közöl, amely a prrigordi föidmivesek körében van elterjedve. Volt egy szegény favá­gó, aki épp sült krumpliból álló szegényes vacsorájához ült, amikor egy topronyogys öreg anyóka kopogott ajtajánál és alamizsnát kért. A favágó megosztotta vele és akkor az öreg zsszony hirtelen gyönyörű tündér leánnyá vál­tozott át és egy pálcikával megérintette a krumplikat, amelyek Ízletes fekete színű gyümöl­csé változtak át. A tündér azután igy szólt a favágóhoz: —Menj kertedbe, áss a földben és ugyan ilyen gyümölcsöt fogsz találni, amelynek eredetét senki sem fogja tudni. A fogadó főhadnagy. Egyik lovasezrednél szi igáli egy főhadnagy, aki fogadásban tiszt­társai összes pénzét elnyerte. Sőt annyira vit­te már, hogy tiszttársai az ezredhez mentek panaszra amiatt, hogy a főhadnagy összes pén- züKot elnyeri. Nagyon megharagudott erre az ezredes s gondolt egyet. Van neki egy barátja, szintén ezredes, aki szigorúságában már utól- érhetetlen, ennek az ezredébe helyezte át a folyton fogadó s egyúttal nyerő hadnagyot. Előzőleg azonban levelet irt a kollegájának, hogy itt küld egy i sztet, akit alaposan ránc­ba kell szidni. A főhadnagy el is utazott. S már másnap az uj ezrednél jelentkezett, aki a kö­vetkező szavakkal fogadta : — Hallom, hogy ön szeret s szokott fogadni s hogy kollegái pénzét elnyeri. — Ezredes ur, felelt a főhad­nagy, — én nem csak nyerni, de veszíteni is szoktam s hogy bebizonyítsam, 1000 koronás fogadást ajánlok az ezredes urnák, hogy ez­redes uron nadrágtartó — magyarul hozentra- ger — van. Az ezredes tartotta a fogadást s örült, hogy mingjárt a bemutatkozásnál ő ko- paszíotta meg a hozzá - mint javító intézet­be — küldött tisztet. Levetkőzött, bebizonyí­totta, hogy nincs rajta nadrágtartó. (Katona­ember Ugyanis soha sem viseli a polgári rend­hez tartozók e szükséges ruhadarabját.) így a fogadást meg is nyerte. Rögtön leül s levelet irt bajtársának, hogy a bemutatkozásnál már 1000 koronát vesztett a főhadnagy. Nagy volt azonban az ámulata, isiikor a levélre jött fe­lelete elolvasta. Azt irta ugyanis a főhadnagy első ezradesse : igaz, hogy főhadnagy vesztet 1000 koronát, de egyúttal nyert is 10000 ko­ronát, mert elutazása előtt fogadott .bajtársai­val, hogy az első be im atkozásnál levetkőzteti ezredesiét. Csak egy anya tudja mennyi gondot okoz egy gyermek táplálása, am it: ár a legeslégjobb apkios/.er, az any.«tej hiányzik vagy kevés. . lily- u sokszor gyötrődik a anya amiatt, hogy rém tud mit adni gyermekének. Ám azért a gondos anya nem bocsátkozik kísérletezésekbe, hanem csakis kipróbált megbízható tápszerhez folyamodik, s ez nem lehet más, csak a Nestlé gyermekliszí, amely már pár nap mnltáu érezteti kitűnő hatását. Egy igen tanulságos könyv je­leni meg a Nestlé-liszt használatáról és úgy ezt a könyvet, valamint egy próbadoboz Nestlé- iizstet ingyen és bérmentve küld a Henri Nest­lé cég, Wien, I., Biberstrasse 47P A csecsemő fejlődésében legveszedelme­sebb kor az elválasztás időszaka, mert ha a táp'aíkpzásban elAör hibát követnek el, bél­hurut emészti a gyermeket. Az orvosvilág ma­napság a Phosphatine Falieres gyermektáp­szert ismeri el a legkitűnőbb oly gyermektáp- any 'gnnk, amelyről egyetlen szülőnek sem szabod megfeledkezni akkor, amikor a gyer­mek elválasztását eszközli. Egy nagy doboz, — i ely elegendő 3 hét»‘e, — 3 korona 80 fil­lér. Főraktár Zoltán BMa gyógyszertára Buda­pest V. Szabadság-tér. i kedtség és hurut ellen nincs jobb a I Réthy- pemetefű cukorkák*^ Miilíó émber szereti a világhírű RÉTHI cukorkáig mert rendkívül kellemes izü, a gyomrot, étvág 'atg nem rontja. Meghűlés, hurut, köhögés elleni biztosan és gyorsan használ. Vásárlásnálvigyáz-g zunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk,! mivel sok haszontalan utánzata van. Az erede-f tinek minden egyes darabján rajta van a „RÉTHY“| név. 1 doboz ára 60 fillér, kapható mindenütt. | RÉTHY BÉLA gyógyszerész Békéscsaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom