Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-04-05 / 14. szám
I Fehérgyarmat, III. évfolyam. 14. szám. RGYÄRHÄT jr, £ ÚA • í [r\r O * <s Társadalmi hetilap. Egész évre .... 8 kor. Félévre ................4 kor. El őfizetési árak: Negyedévre. . 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. A szerkesztésért felelős: mAiyás adolf. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH«-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. Megjelenik minden vasárnap. Az ősök emléke. A magyar nemzetnek ősi idők óta legszentebb jellemvonása a kegyelet. Őseik emlékét regősök őrizték s tartották az utódok lelkében ébren ünnepélyeken, lovagjáíékokon, nagy áldomásokon előállott a lantos s pengetve lantját, dicsőségről, régi magyar hősök dicsőítéséről szólt az ének. A lantos költőket ott találjuk Atilla, a hon alapitó Árpád, Nagy Lajos, igazságos Mátyás udvarában, beszélve dicső nagy- jaik hősies hadjáratairól, a magyar nemzet régmúlt dicsőségéről. Majd eljött a mohácsi vész után a magyar nemzet megaláztatásának, elnyomatásának legszomorubb korszaka. Három-négy Ízben bontották ki a ;dicső kuroczok a zászlót, melyre ez volt Írva: „Pro lege et libertate“ a törvényért és szabadságért. Első volt ezek között Bocskay István, ki a szabad hajdúkkal vivott ki győztes csatákat s szerzett legutóbb ideig-óráig tartó békét a zaklatott magyar nemzetnek az 1606-ik évi bécsi békekötésben. Majd 1644-45- ben Bethlen Gábor, 1681-ben Thököly Imre, 1702-ben a nagy kurucz fejedelem 11. Rákóczy Ferencz bontott zászlót az elnyomott, béklyóba szoritott magyar nemzet polgári és vallási szabadságának kivívásáért. Rövid 10 év volt ez a II. Rákóczy Ferencz korszaka, de mégis soha el nem múló a magyar nemzet történetében, ki nem törölhető a magyar nép kegyeletteljes lelke s szivéből 11. Rákóczy Ferencznek fejedelmi böl- csesége, hadvezéri ügyessége, ténykedéseiben tanúsított tapintatos eljárása teljesen megnyerték a magyar nemzetet, hősi katonákat szereztek ép úgy a tar- pai kuruczokból, mint a felvidéki rut- hénekből. Ő maga buzgó kaíholikus volt, de legjobb védúra a protestánsoknak is, kiket visszahelyezett a lelkiismereti szabadság által követelt jogaikba ; teljesítette mindazt, mit a nemzet jólléte, szellemi fejlődése követelt. Ezért szólnak oly szépen, oly megható an- dalitással a Rákóczy korbeli énekek: *Hej Rákóczy, Bercsényi, Bezerédy, Magyar vitézek nemes vitézi, Hová lettek, hová mentek ? Válogatott vitézi. . . Bús sóhajtás kél az ajkokon, hová is lettek azok a hires magyar vitézek, diadalmas harczaiknak válogatott vitézi Egyik a csatatéren maradt, a másikat átcsaita a labbanc párt, a titkos bécsi Kamarilla. Jó Rákóczy úgy maradt mint a megszedett szőllő ág, lassanként megmaradt vezérkara s katonái is Szaí- már felé húzódtak, a béke alkudozásokat megkezdették. Rákóczy maga mondja Önélet leírásában, hogy vérző szívvel látja, miszerint vezére s vezérkara az ő meghívása nélkül s akarata ellenére kezdették el a császáriakkal a béketárgyalást. Megfosztatva bizalmasaitól is, kicsiny meghitt csapatával, hü embereivel elhagyja a hont, hogy soha többé meg ne lássa. Barna primás czi- gánya szerint, „itt hagyja a vaut, keresi a nincsent.“ A lengyel biztatja, de megcsalja, a diplomata franczia kellemes szórakoztatásaival akarja elüzetni a nemzete javát előmozdítani óhajtó fejedelem fejszaggató gondjait. Végül a törökhöz menekül, hol csendes vissza- vonultságban, a vallás vigasztadó forrásánál keres összetört fájó lelke enyhülést. I Ezt a történelmi tényt a nemrég megmegjelent „Rákóczy életrajza“ czimü könyv teszi aktuálissá. Mi természetszerűleg nem foglalkozhatunk a kérdés politikai részével. Tisztán társadalmi szempont bói szerencsétlen gondolatnak tartjuk, ha valaki ép most követ el kegyeletsértést egy oly kimagasló férfi emlékével szemben, mint II. Rákóczi Ferencz. Énekeljük azért még jobban, még hangosabban a lelkesítő kurucz dalokat; Gyenge violának, letörött az ága, Az én bánatomnak, nincs vigasztalása, Süvölt a szél Késmárk felett, Édes hazám Isten veled. A szerzőnek pedig sugjuk a fülébe csendesen (de nem azt, hogy szeretlek.) Ebugatta rongy németje haj! Ilyen olyan szedte-vedte, haj! Ha Rákóczy itten meglát, Majd elhordod a sátorfád haj, [haj, haj! De fájdalom a krasznahorkai váron levő Turul madár azt veri ki csattogó szárnyaival : Rákóczinak dicső kora, Nem jő vissza többé soha! Bortnyik György. Válasz egy kérdésre. A „falra mászott fogkefe,“ a megfagyott betét“ s a többi fantasztikus rémdráma, az „elszabadult zongora“ cimii képzeletbeli operette egy pár évtizeddel ezelőtt egyenként és ösz- szesen sikerült ötlet volt. Ma már azonban kopottak az ilyen viccek. Egy esetben mulatságosok, tudniillik, ha komoly politikai napilap hasábjairól az ósdi szürke világ még ósdibb vicceinek kisértetjei- ként egy kis liliputi vidéki sajtó mogbosszantására szállnak ki, hogy lehetetlenné tegyék a vidéki szini- birálatot. Mulatságos, de rendszerint nem a megbosszantani vélt vidéki sajtón mulatnak, hanem azon a magas nivóju politikai napilapon, amely a bét öt napján nagy államügyekkel foglalkozó férfiakat kritizál s a hatodik napon — talán téma hiányában — leszáll az olimposi magasságból Ripacsék sáros világába. Véletlenül abban a helyzetben vagyunk, hogy mi is mulathatunk ama kitünően konsturált cikken, amely a „Szamos“ 73-iki számában tompa szatirikus éllel azon töpreng, hogy mire való vidéken a szinbirá- lat? — Mulathatunk rajta, de nem a magunk rovására, jóllehet talán épen minket akar pellengére álli- tani. Minthogy a kérdésre érdemleges választ az igen tisztelt cikkező ür mástól nem kap, hát megmondjuk mi. Á vidéki szinbirálat arra való, a mire a vidéki politikai napilap hasábjain a politikai vélemény nyilvánítás. Amennyiben megállhat az — ha csak gunyképen is — hogy vidéki szinkritika azért van, mert az a fővárosban is van, épenugy a vidéki politizálás is szak azért van, mert a fővárosi lapok is politizálnak. Ámde a mig a „Haugos hiradó“ politikai napilap keserű kifakádásait az illetékes államférfiak figyelembe se veszik, sőt — uram bocsásd — még azt se tudják, hogy lótezik-e a Szamos mentén vagy az ország bármely zeg-zugában ilyen cimü lap, ad-
