Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-03-22 / 12. szám
Fehérgyarmat, III. évfolyam. 12. szám. 1914. március 22. Társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre .... 8 kor. Negyedévre.... 2 kor. Félévre ................4 kor. Egyes szám 20 fillér. Le lkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTHc-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. A szerkesztésért felelős: Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. mAiyAS ADOLF. NyiIttér soronként 40 fillér. Megjelenik minden vasárnap. Temetés után.-s.Búcsúzni fáj, mert a bucsuzás- ban könnyekből élő titkos gyász van. Ezzel a könyekbői élő titkos gyásszal kisértük útjára azt, aki egy megszentelt fájdalom terhe alatt roskadt össze. Ezt a gyászt hirdették a zokogó, búgó harangok, csak az a fájdalom volt néma, amelyet a koporsóba zárt, önmagával meg- hasonlott fiatal szív magában tartott. Az érdekeltek fájdalmából mi is eleget éreztünk. Azok egy jó szolid fiatal létekért öntötték könyei- ket, nekünk az a vihar lopott fájdalmat a szivünkbe, mely kíméletlenül süvöltött végig egy zsenge kor tavaszán, letörve annak minden reményvirágát, gyülöllté tevén előtte az életet, melynek harcaival játszi kedvvel megvívhatott volna. Nem ismerjük azokat az indulatokat, melyek a sötét enyészetet a napsugaras élet elé áiithatták, de kétségkívül hatalmasoknak kellett azoknak lenniök, mert különben nem keletkezett volna a nyomukbun oly fájdalom, mely a mély sir nyugalma után áhítozott. — Szent volt az a fájdalom, kétszeresen szent, mert egy fiatal élet árán pecsétoltetett meg. Mi a perczek nyomasztó hatása alatt csak tisztelni tudjuk az életet rabló szent fájdalmat, mint olyant, amelyre már gyógyír nem lehetett, — Azt kell hinnünk, hogy nem volt, mert ha lett volna, a mély sötét megrázó tragédiák száma ezzel is kevesebb lett volna. Azt tanítja a hittan, hogy az életet eldobniönmagunktó!jogunk nincs, — de kérdem, hát a szenvedésnek nem lehet-e határa? Az a boldogság véges órától, óráig való, a melynek eltűntébe azzal a magunkra kényszeritett hittel nyugszunk belé, hogy elröppent boldogságaink ismét visszatérnek, s egyre, egyre várunk, közben mindig újabb és újabb megpróbáltatások nehezednek vállainkra újabb és újabb teherrel, le kell egyszer roskadnunk, mert hiába, gyengék vagyunk! Nem gasztal akkor bennünket az é; • semmi napsugara, a fájdalommal csordultig telt szivet ki nem üríti semmi, s ha feljön kisérteni a gondolat dicsérve az enyészet nyugtot adó hatalmát, a kisértésnek talán talán sokan nem fogunk ellent álhatni. Vájjon megbocsáthatatlan vétke ez a hányatott életnek, mely a küzdelmek, a nyomasztó indulatok hatalma alatt a nyugalmat óhajtja. Enyészet és halál! mily sötét komorság, mennyi bánat árad ki e két szóból, mily riaszó félelem fogja el a szivét azoknak, kik még ragaszkodni tudnak az élethez, kiket még a remény szálai e sárgolyóhoz fűznek. Alapjában véve mi fűz bennünket az élethez ? Mi ad energiát annak óriási küzdelmeihez ? a felelet egyszerű: a mi kis- lelküségünk, mely újabb és újabb reményre ösztökél. — Meghalnánk mi is mindannyian, ha tudnánk, hogy a mi halálunkkal elborulna örökre a nap, elhervadna minden virág, s a világűrt a minket gyászoló örök sötétség lepné el. — Ilyen különös az élet, melynek legnagyobb része küzdelmekből áll. — Egyik embernek többet juttat belőle mint a másiknak, a tehertől kidőlt helyébe újakat állít. Küzdelmünk jutalma rendszerint nem a jóllét, hanem a megtörtről való megemlékezés, az a nehéz könnycsepp, mit embertársaink hullajtanak értünk. Nem kell tehát csodálkoznunk most sem. Ez a mély tragédia a sors szeszélye. Ez a megrázó eset az élet kegyetlensége. El kell felejtenünk ezt is. mint minden annyi kegyetlen játékát az életnek. A szenvedő már megpihent. Higy- jük el, hogy uj eleire kelt ott túl a más világon s nyugalmát, boldogságát megtalálta. Minket pedig az ő tragédiája arra a mélységes igazságra figyelmeztet, hogy emberek és gyarlók vagyunk! Színházi hét. Amikor örömmel üdvözöljük Sajó Vimost színtársulatával városunkban, el kell ismernünk, hogy a dicséret legmagasabb foka illeti meg azért a bátorságért, amellyel bennünket évről-évre megkeres. A müpártoló közönség sajnos — Fehérgyarmaton évröl-évre fogy, aminek az oka talán a rossz gazdasági viszonyokban rejlik. Szolgáljon azonban a társulat minden tagjának legnagyobb megnyugtatására, hogy városunknak e kicsi színház közönsége is érdemlegesen fogja honorálni igyekezetüket. Kitűzött darabjaikkal 6okat Ígértek, s amint látjuk első előadásaikból — igyekeznek is eleget tenni ígéretüknek, a mi ha a gátló körülmények miatt nem is sikerülne nekik, még akkor is: ut dessint vires, Tarnen esselandauda vo- luntos. Előadásaik sorát Marton nagyhírű o- perettejével a „Czigányprimás“-sal nyitották meg. Feszült érdeklődés közepette gördült fel a függöny, s nem érdektelen mondanunk, hogy ez előadás a társulat iránti legszebb reményekre jogosíthatta a közönséget. — Rácz Pali crealója meleg, közvetlen játékával hamar el tudja felejtetni éneklésével keltett csekély fokú csalódásunkat. E- gyébb iránt hangja az alsó regiszterekben élvezhetőnek is mondható . . — Dobó Kató Rácz lánya szerepében valóban nem a gyarmati színpadra méltó játékot produkált. Tiszta csengő hangjával, könnyed megjelenésével, pajzán, eleven játékával a mi szemünkben méltó lett a nevéhez, vagyis kivívta az egri nevet. — A nagy sikerből kétségkívül a Dobó Katóé az oroszlánrész, valami azonban jut Repkainak is, aki Rácz Laczit creálta. Repkai mindjárt az első este tudtunkra adta, hogy a társulatnak ő igen értékes tagja. Feltétlenül meg kell emlékeznünk Biró és Kálny természetes játékáról és K. Erdélyi Annusról, akinek már a színpadon való megjelenése is bizalmatkeltö. — Mihályi, aki szintén ügyes színésznek mutatkozik, Cadeau szerepében állandó derültségben tartotta a közönséget, amely a darab végeztével a legkellemesebb impressziókkal hagyta el a színházat. A rendezés áltálában ügyes volt, azonban a jelenetek változásában valami kinos erőltetettség mutatkozik olykor, de nem oly nagy fokban, hogy leküzdhető ne lenne. A gyér számú közönség lelkesen
